Cathedral 4 csillagozás

Nahát, nem gondoltam, hogy valaha ilyet mondok Carverről (akit először, öt éve még túl szűkszavúnak és szigorúnak találtam [https://moly.hu/ertekelesek/2975924], aztán nemrég meg pont úgy szikárnak, ahogy az mostanában tetszik [https://moly.hu/ertekelesek/6715214]), de ez a könyv meglepően puha.

Oké, oké, hogy a szereplők a szokásos boldogtalan lúzerek – alkeszok, elváltak, elvált alkeszok, elhagyó és elhagyott szülők, párok, akik úgy kezdték, hogy ők majd máshogy csinálják, de úgysem lehet máshogy csinálni –, de meglepően sok történetben megjelenik valami melegség és intimitás.
Az a fajta melegség és intimitás, mint amikor meglátogatod a (volt?) csávód/férjed, akinek be van dugulva a füle a fülzsírtól, és akkor segítesz neki kiszedni a fülzsírt, mert miért ne tennéd – hát na, kicsit sem szexi meg semmi, de az tuti, hogy elég jól kell ismerni ahhoz valakit és elég sok kölcsönös bizalom kell ahhoz, hogy valaki nekiálljon fülzsírt vájni egy másik ember füléből.
Vagy az a fajta melegség, mint ami a Small, Good Thing c. történetben van (nemtom, az magyarul hogyan lett Ég a házad ideki, de mindegy), és ami a legékesebb példája Carver színeváltozásának, lévén, hogy ugyanennek a történetnek a rövidebb/korábbi/jóval baljósabb és brutálisabb verziója megtalálható a What We Talk About-ban is. A korábbi verzió, mondom, csupa baljó és brutál, tragédia és abszurdum tőmondatokban, ehhez képest ez az itteni verzió 30 oldalon terül el, és a végén még valami szép és emberi együttérzés is lesz benne.

Stb.

Asszem, nekem jobban tetszik, amikor Carver nem puha. Meg nem is az, hogy nekem mi tetszik – Carver jobb, amikor nem puha. Jobban elhiszem neki azt, és végül mindig ez a döntő tesztkérdés nekem: elhiszem-e.
Itt nem mindig.