Ki ne hallott volna Airun Al Maremről, a dartonita paplovagról, akinek alakja köré temérdek legendát szőttek a századok során?
Ki ne hallott volna a Zászlóháború hőséről, akinek pillantásánál csak szentelt pallosa sugároz dermesztőbb hideget, s aki a halálisten ynevi helytartójának mondja magát?
E regény szerzője nehéz, de magasztos feladatra vállalkozott: azon igyekszik, hogy bemutassa a hadvezér és államférfi maszkja mögött megbúvó kalandozót, hogy még inkább megkedveltesse a talpig fekete páncélba öltözött, értünk s nem ellenünkre öldöklő EMBERT…
Sötét zarándok (Airun Al-Marem 1.) 82 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1995
Kedvencelte 13
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Ray O’Sullivan: Sötét zarándok
Nem minden arany, ami fénylik. Ez a mondás jutott eszembe erről a könyvről. Attól, hogy nagy klasszikusnak számít, és Airum kult-státuszba került, még nem biztos, hogy mindenki kedvence lesz. Azt hiszem így jártam én is. Ahhoz képest, hogy mennyire szuperlatívuszokban beszélnek magyar olvasók Galántai János regényéről, nekem kevésbő jött be. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy nagyon rossz könyvet olvastam, mert nem így volt. Jól szórakoztam rajta, sok fordulatos dolog történt a főhőssel. Csak voltak olyan események, jelenetek, melyeknél felvontam a szemöldököm. Hol izgalmas, hol unalmas volt a sztori. Eleinte jól indult, az első pár fejezete alapján úgy tűnt, hogy új kedvencet avatok, de aztán ellaposodott a történet. Egy idő után untam már ezt toborzási hajkurászást. A vége megint felpörgött. A regény stílusa kevésbé cizellált. Az átlag M.A.G.U.S.-hoz képe visszafogottabb, hétköznapibb. A humora megkapó, többször jót tudtam derülni a könyvön. A regény végéig nem igazán tudtam, hogy erre három, vagy három és fél csillagot adjak, de végül is Airum egyedi stílusa, valamint a könyv vége miatt megadom rá a három és felet. Az átlagosnál valamivel jobb, de a jó regény szintjét még nem éri el.
Ez a könyv, minimum 15 éve, a könyvespolcom részét képezi, de sajnos csak most értem oda, hogy végre elolvashassam. Talán ha nem lett volna Katie kihívása, valamint nem lett volna annyira kiábrándító a „A Kimondatlan Név” című regénynek csúfolt förmedvény, akkor talán még most is olvasatlanul pihenne a megszokott helyén :) Végül is lekerült a polcról, mert kellett valami olyan szer, ami gyógyírt jelent az előbb megnevezett agyatlan giccsparádét felvonultató könyv okozta lelki seb begyógyítására. Választásom szerencsének bizonyult. Egy szórakoztató, könnyed és nem utolsó sorban lendületes történetet kaptam, kedvenc – magyar – fantasy világomon. Nem váltja meg a világot a történet bonyolultsága, de nem is erre vágytam most. Csak merüljek bele az események sodrásába és ne fárasszon le a felesleges párbeszédek és logikátlan döntések sora. Ezt meg is kaptam.
Végig haladtunk egy olyan történeten, ami kissé arra emlékeztet, mintha egy világokat megmentő hős, egy kicsit elmerülne a helyi átlagemberek problémáiban. Besegít ahol tud. Rendbe szedi a látszólag szertefutó dolgokat. Életeket ment meg, de el is veszi azt, ha érdemtelennek tarja rá a vele szembe állót. Fenekestül felforgatja az adott hely erőviszonyait, majd dolga végeztével továbbáll, a következő kaland felé lovagolva.
Mindeközben a történet nem válik unalmassá, a cselekmény egy pillanatra sem lassul le és egy másodpercre sem unatkozik az olvasó. Pörögnek a lapok és egyszer csak azt veszed észre, hogy máris a könyv végére értél.
Összességében jól szórakoztam a könyv olvasása közben. Ynev (MAGUS) világát abszolút nem ismerőknek is bátran ajánlom ezt a regényt, ugyanis abszolút nem kell hozzá ismernie a MAGUS világát, hogy tökéletesen szórakozzon a cselekmény megismerése alatt.
A legutóbbi újraolvasás óta eltelhetett tizensok év, úgy éreztem itt az ideje ismét elővenni ezt a klasszikust. És azt kell hogy mondjam, számomra semmit nem veszített az értékéből. Nagyjából olyan ez, mint a popcorn-mozik könyv megfelelője. Veszettül szórakoztató, lendületes, humoros. Minden pillanatában a kikapcsolódást szolgálja. Ez nem az irodalmi mélységekről szól, de nem is ígér ilyesmit.
Mikor a vak megveri az ostobát…
Nem. De majdnem…
Volt a MAGUS-nak egy olyan időszaka, amikor még írni tudó és akaró (no meg hagyott) emberek töltötték meg a kötetek oldalait s így olykor az író hatalma nagyobb volt, mint a világ egységes koherenciájáért szélmalom harcot folytató szerkesztőké.
Ekkor született a Sötét Zarándok, egy ember története, ki éppen annyira figyelmen kívül hagyja a világa szabályait, mint az istene az övéit és egyfajta tarantinoi humorral gyilkolja át magát a útjába kerülő összes nyomorulton. Oké.
Érdekessége, hogy bármilyen jól megírt – attól sajnos nem tudok elvonatkoztatni, hogy ez is egy befejezetlen trilógia kezdő kötete – alaptézise mégis banális – mely szerint a leghatalmasabb embert, esetünkben paplovagot nem ellenségei ármánya, a rátámadó ork hordák milliárdja, vagy éppen egy világ sorsát eldöntő ősgonosz szorítja sarokba, hanem a saját (nagyon hülyén megírt) istene és annak szabályai. Az ezzel való veszkődés a kötet majd fele… elképzelem ahogy hősünk mondjuk nem jár sikerrel és a természet teszi a dolgát, majd mindennek végeztével számonkéri istenét, hogy bazz, ez mi a f*sz volt, mire az csupán csak kacag rajta. Szerintem is ezrével tódulnának egy ilyen isten zászlaja alá – naná, mert folyvást kell az utánpótlás mert úton útfélen elpatkolnak… hagyjuk…
A sorozat vezette be számomra a MAGUS egyik első fangirl csapdáját Alyr-t a cuki, szexi és egyáltalán nem gonosz nekromatát – tom, hogy ez nem ő, de én 20 év távlatából sem tudom mindenkikedvencnyafi félelfjét máshogy elképzelni….(https://www.deviantart.com/sparkledorkart/art/Commissio…)… szerintem kicsit ciki, hogy ennek örömére a MAGUS szabálykönyv később majdnem rend/élet kompatibilissá tette a nekromatákat, hogy nehogy lerombolják Alyr imagét.
Oké hagyjuk.
A kötet érdekes, szépen lassan bevezet minket egy kicsit koszosabb (de nem annyira) és kevéssé logikus Ynevbe, bemutat más vallásokat, felvázol egészen feldolgozható problémákat és néhány szórakoztató karaktert. Ami nehezményezek benne, hogy Airun már ekkor egy kvázi tudatosan overpowered alak (csak nem ő is egykori játékos karakter?) így az író azon görcsöl végig, hogy miként tartsa ember közeli szinten ezt a főszereplőnek megtett félistent, aki valszeg több embert ölt meg, mint ahány csirkét egy átlagos ynevi paraszt egész életében megevett. Nem mindig sikerül maradjunk ennyiben, sajnos.
Valószínűleg ha be lenne fejezve a trilógia más szemmel néznék rá, de így lóg a levegőben szegény.
Érdekes élmény volt 14 évnyi szerepjátékos múlttal a hátam mögött elolvasni az első MAGUS-regényt (eddig valahogy elkerültem őket), főleg egy Dartonitáról, aminek szellemiségével annyira tudok azonosulni, hogy nekem is az az egyik kedvenc karakterem…
Maga a történet egy jó kis light-fantasy, nem olyan „hű de ütős”, de nem is rossz.
Ellenben a kiadás, az -sajnos megint- értékelhetetlen: Teletömve elírásokkal, helyesírási- és nyomdahibákkal; szóval, ha már más könyveknél vontam le csillagot emiatt, akkor legyünk következetesek, és tegyük meg itt is…
Elfogult vagyok, mert Airun Al Marem a kedvenc regényhősöm. Jó kis történetet kerített kőré a szerző, nem kell túlgondolni. Jók a mellékszereplők, talán kicsit sok a béna, esetlen figura. Dartonhoz méltón jó a humora a szereplőknek – tuskólábú a kedvencem. Marem végre egy olyan hős, aki meg tud sérülni, és ezzel válik még emberibbé.
Hol is kezdjem. Ez a könyv adott nekem jót és rosszat is. Érdekes történet volt, jó megfogalmazással. Nem volt benne sok fordulat, a legtöbb történést előre tudtam. Izgalmas és laza olvasmánynak tartom, csak ne lett volna tele hibákkal. Kb 15-20 elírást találtam benne, ennek majdnem a felét az első 50 oldalon. Nagyon zavaró volt, sokszor kizökkentett az olvasási révülésből. A másik, bár ez szinte mindegyik magus regényre jellemző: a nevek. Megakasztják az olvasás folytonosságát és nem tudom eldönteni, hogy jól ejtem-e a neveket, hiszen kiolvasni is nehéz. A legjobb megoldásaim közé tartozott a probléma orvoslására ha egyszerűen kihagytam, vagy átfogalmaztam magamban őket. Mindettől eltekintve nemsokára kézbe veszem Airun al Marem második könyvét is. Mert olvasni szeretnék még róla és a kalandjairól.
Darton legfőbb papja Airun Al Marem történetéről olvashatunk. Egyszerre lovag és Darton a halál istenének kegyeltje. Végül is el kell ismerni jó párosítás, mert ha elég jó harcos csak küld a halál istennek egy-két lelket…ezért meg csak jár némi bónusz jelen esetbe egy kisebb pallos. A cselekmény maga nem tartalmaz sok fordulatot, a legtöbb történést előre ki lehet találni, de szórakoztató, könnyed olvasmánynak tartom.
A sorozat következő kötete
Airun Al-Marem sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Wayne Chapman: Karnevál 89% ·
Összehasonlítás - Ian Russel: Egyezség 84% ·
Összehasonlítás - Luis Saul: Syburr csillaga 75% ·
Összehasonlítás - Roland Morgan: Sárkányháború 72% ·
Összehasonlítás - Alan O'Connor: Kék éjszakák árnyai 75% ·
Összehasonlítás - Peter McSky: A Tizedik 71% ·
Összehasonlítás - Szép Zsolt: Kárpát Walzer 96% ·
Összehasonlítás - A. O. Esther: Megbocsátás 96% ·
Összehasonlítás - J. Goldenlane: A jósnő hercege 95% ·
Összehasonlítás - Gaura Ágnes: Attila koporsója 94% ·
Összehasonlítás