Októberi ​vidék 139 csillagozás

Ray Bradbury: Októberi vidék

Ray ​Bradbury, a sci-fi egyik legnagyobb alakja és a novella amerikai mestere már a korai írásaival híveket szerzett magának olvasók és kritikusok között egyaránt, ám aki elsősorban a Marsbéli krónikákról vagy a Fahrenheit 451-ről ismeri, azt ebben a kötetben meglepetés érheti.

Egy festői mexikói faluban a halál csupán turistalátványosság.
Egy város alatti városban megfulladt szeretők csendben ismét egymáséi lehetnek.
Egy karnevállal utazó kis ember legédesebb vágya napról napra beteljesedik.
Egy beteg fiúnak a hűséges kutyája az egyetlen kapcsolata a külvilággal. És a túlvilággal.

Ez a tizenkilenc borzongató és baljós novella Ray Bradbury másik arcát mutatja meg. Azt az írót, aki kíváncsi az élet és a fantázia sötét oldalára, aki ragyogóan megragadja a világ őrültségének, zűrzavarának és akadályainak lényegét. Az Októberi vidék karakterei élnek, álmodnak, dolgoznak majd meghalnak – és néha ismét élnek, csak hogy felfedezzék, bár… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1955

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ray Bradbury életműsorozat Agave Könyvek

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
302 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634192855 · Fordította: Pék Zoltán, Galamb Zoltán, Török Krisztina
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
304 oldal · ISBN: 9789634192862 · Fordította: Pék Zoltán, Galamb Zoltán, Török Krisztina

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Florence Nightingale


Kedvencelte 18

Most olvassa 11

Várólistára tette 117

Kívánságlistára tette 120

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

Gyalázatos irodalmi hiányosságaim egyikét kezdtem pótolni Bradbury Októberi vidékének olvasásával, hiszen még valamikor zsenge kölyökkoromban olvastam Tőle a könyvégetés korának rövidke, de örökbecsű eposzát, aztán setöbbet.
A tizenkilenc zseniális novella (amelyek ráadásul nem is a szerző főcsapásának irányában, a tudományos-fantasztikumban, hanem a horror zsánerében íródtak) olvasása közben felvillant bennem egy neutrális, jelentéktelen, de mégis személyes emlékkép, ami azonban furcsamód tökéletesen illeszkedik a jelen helyzetre:

… a „szépemlékű” nyolcvanas évek végén elárasztották a hazai piacot a szabadverseny és fogyasztói társadalom szimbólumának számító különböző mértékben lepukkant, de még éppen mozgásképes, uraságtól levetett nyugati használtautók. Volt azonban, aki így, vagy úgy, de megengedhette magának, hogy az éppen csak szárnyaikat bontogató márkakereskedők valamelyikétől igazi, csillogó-villogó, magyar garis, új nyugati járgányt vegyen.
Valamikor ezidőtájt sikerült a pelyhedző állú szomszéd srácnak szert tennie egy vadiúj francia (de mindegy is, hiszen az is nyugatra van kis hazánktól) kisautóra.
Kérdezte tőle édesapám:
– Na Ferikém, hogy muzsikál a verda?
Mire a büszke válasz csak annyi volt:
– Nem hazudok Szom’bácsi spoiler, minden igaz, amit a reklámban mondanak róla.

Az utolsó szavakban van a lényeg. Amit eddig olvastam Bradburyről, életművének értékelése, írásmódjának, világ- és „élet-látás”-ának tiszteletteljes méltatása, kreatív fantáziájának, határtalan képzeletének ecsetelése, mind-mind igaz, helytálló és megkérdőjelezhetetlen.
Az Októberi vidék negyvenes években született novellái egytől-egyig frissek, ropogósak, korszerűek manapság is, csupa élet karakterei itt forgolódnak körülöttünk. A szerző úgy írt szépirodalmi igényességű horror-történeteket, hogy a legmélyebb, eddig talán elő sem bújt, zsigeri félelmeinket keltette életre és egy-egy rövidke írás után még a két lábbal a földön járó, racionálisan gondolkodó olvasója is benéz suttyomban az ágy alá lefekvés előtt, és ha fura árnyakat lát a sötétben, hát igen szorosan behunyja szemeit és szorongva várja az enyhet adó, édes álom érkeztét.
Cizellált, kultúrált, igényes prózájára nem lehet túlzó méltatás. Az Állóvíz és a Hazatérés sírnivalóan gyönyörűséges, szívbemarkoló darabok. A kis orgyilkos és a Kasza pedig valami döbbenetesen megrázó művek – az olvasó utánuk villámsújtottan teszi félre a kötetet, nem lehet, hogy ne kérjen egy csöppnyi szünetet. A többi novella egyszerűen „csak mesteri”.

Ezek után természetes, hogy Bradbury életműve kötelező. Lássuk azokat a meghatározó, klasszikussá vált sci-fi írásokat!

2 hozzászólás
fekiyeti79 P>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

„KI ENGEM FORGAT, A VILÁGOT FORGATJA.”

Ez volt az első könyvem Bradbury-től, így nem igazán tudtam, mire számítsak. Természetesen némi információnak a birtokában voltam; erről a válogatásról, a szerzőről, az ő más műveiről többnyire értékelések formájában, de az mégse olyan, mint a saját tapasztalat.
Szóval afféle szűzies izgatottsággal, kívancsisággal ültem le és kezdtem el lapozni a kötetet. Az első, ami szemet szúrt, rögtön az ajánlás: August Derlethnek. Ez csak még jobban fokozta az érdeklődésemet, hisz' Lovecraft munkásságával már volt közelebbi kapcsolatom, ennek okán innentől nagy reményeket fűztem az Októberi vidékhez…
…És abszolút nem csalódtam!

Bradbury hihetetlenül bánik bánt a szavakkal, olyan hasonlatokkal és fogalmazásmóddal, fantáziadúsan szövögette szereplőinek sorsát, hogy egyszerűen élvezet volt olvasni. Bevallom, nekem eleinte nagyon szokatlan volt a stílusa, ezért nehezen is hangolódtam rá, de miután sikerült, olyan érzés fogott el, mint amikor nagyapám mesélt gyerekkoromban: többnyire az élettörténetét, fiatalkori „kalandjait” tárta elém, de amikor egy-egy „fejezetnek” a végére ért, mindig azt tudtam neki mondani: „Mesélj még, Tata!”
Így éreztem ezzel a kötettel kapcsolatban is: ahogy haladtam, egyre többre és többre vágytam. Olyannyira, hogy amikor félre tettem, hagyva ülepedni az épp olvasott novellát, akkor is ott motoszkált bennem a folytatni akarás.

Horror? Nem, annak nem mondanám, de a borzongató, sokkoló, meghökkentő szavak nagyon találóak a legtöbb elbeszélésre, amiknek a sava-borsát sok esetben csupán az utolsó pár bekezdés, vagy egyedül az utolsó mondat adja meg. Volt, szó szerint egy-két novella, amivel nem jutottunk közös nevezőre, de tizenkilec alkotásból ennyi simán elhanyagolható. Nem igazán lehet – legalábbis én nem tudok – írni róluk úgy, hogy az megfelelően tükrözze az érzéseket, a gondolatokat, amiket ébresztettek bennem. Meg kell tapasztalni, át kell élni ezeket a történeteket, mert elmondás alapján nem lehet képet alkotni róluk. Megbeszélni, kibeszélni lehet az olvasottakat, de elmondani őket csak Bradbury tudja.

Nekem maradandó élmény volt!
Személyes kedvenceim:
A küldött
A tömeg
Kasza
Szélvihar

6 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

Nyugtalanító, depresszív, a lélek mélyére ható, gyakran igen beteg, még gyakrabban veszettül fájdalmas – gyönyörűen, tényleg, elképesztően szépen megírva. Minimálisan gyengébb novellát sem nagyon találtam benne; amit kevésbé élveztem, ott is inkább saját magam okolom, de egyébként mind 4,5 csillag fölött mozog. Nagyon erős kötet, még azt is megkockáztatom, hogy szinte tökéletes.

robinson P>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

Költőien szép mondataival Bradbury az olvasót elvarázsolja, még úgy is, hogy komor,ám szívhez szóló izgalmas történeteket olvashat. Igazán érdekesnek tartom egy elismert író korai munkáit megismerni. A karrier kezdetéről származó írások 1955-ben jelentek meg.
https://gaboolvas.blogspot.hu/2018/03/ray-bradbury-okto…

ViraMors P>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

Általában elmondhatjuk, hogy nem szoktam horrort olvasni, mert az esetek 98%-ban hidegen hagy. Bradbury viszont olyan elemi erővel képes megírni egy-egy ötletet, legyen az horror vagy sem, amivel olyan hatást tud nálam elérni, ami csak nagyon kevesen.
Persze ebben a kötetben is voltak olyan novellák, amikkel – jobb kifejezés híján – elmentünk egymás mellett (Ha megérint a tűz, Ciszterna), de sokkal több volt az olyan novella, ami megnyert magának. Dunszt, Állóvíz, A küldött, A tömeg, Krampusz a dobozban és a Kasza voltak a kedvenceim, de A kis orgyilkos volt a legnyugtalanítóbb.
Igazi ötletorgia ez a válogatás, amit szerintem mindenképpen érdemes elolvasni.

Morpheus>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

Elég nehezen rázódtam bele, azt gondoltam, hogy biztosan azért, mert nem szeretem a horrort, se könyvben, se filmen (egyetlen kivétel Lovecraft), de inkább az volt az igazság, hogy odabent legmélyen megfagyasztották a lelkemet. Pedig nem annyira félelmetesek a történetek, de mostanában elég gyakran teázok együtt négy ismerősömmel (gyász, depresszió, magány, élet értelmetlensége), ezek túl érzékennyé tesznek így az óév-újév környékén. Abba akartam hagyni, de aztán ahogy haladtam előre a könyvben, Bradbury stílusa elringatott, a nyomás, a rossz érzés enyhült, és végre tudtam élvezni az írásokat. És persze ez magyarázat is arra, hogy miért olvasok horrort, ha nem is szeretem. Mert hát Bradbury!
De azért a sci-fi történeteket író írót jobban szeretem. :)

Nuwiel P>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

Nem szoktam horrorfilmeket vagy thrillereket nézni, mert nem szeretem azokat. Nem szoktam horrorkönyveket vagy thrillereket olvasni, mert ugyan nincs bajom velük, de általában nem tudom (vagy nem akarom?) beleélni magam azokba a könyvekbe, magam elé képzelni a leírtakat, átérezni a félelmet és a rettegést. Nem szeretek félni.

Bradbury azonban valahogy mégis el tudta érni nálam, amit mások eddig nem. A fülszöveg szerint aki a Marsbéli krónikák vagy a Fahrenhez 451 felől kezdte megismerni a munkásságát, és jutott el a rajongásig, hogy azután mindent elolvasson, ami a neve alatt megjelenik, az alaposan meglepődik. Egyáltalán nem túloznak, Bradbury ugyanúgy zseniálisan bánik a szavakkal, ezúttal azonban az emberi lélek sötétebb zugaiba enged bepillantást. Némely novella annyira erős és depresszív volt, hogy félre kellett tennem a könyvet pár percre, hogy megemésszem azokat. Olvasás közben nem írogattam értékelést a novellákról, ezért csak néhányat emelnék most ki.

Csontváz
Félelmetes hitelességgel mutatja be egy megbomlott elme állapotát, ami azt hiszi, hogy a saját csontváza az ellensége. Ráadásul nem nélkülöz még némi misztikumot sem.

A küldött
Milyen szépen, ugyanakkor mégis szomorúan induló történet! A nagybeteg kisfiú egyetlen kapcsolata a külvilággal a kutyája, aki a bundájába ivódott illatokkal, a beleragadt levelekkel, ágakkal és egyebekkel, meg sok minden mással a fiú egyetlen kapcsolata a külvilággal a tanítónője mellett. Aztán a spoiler

A kis orgyilkos
A kötet csúcspontja ez a novella. Ha csak eszembe jut, beleborzongok. Spoiler nélkül nem is tudnék írni róla, olvassátok inkább el.

Az emeleti lakó
Sok történet alapját adja, hogy a gyerekek máshogy látják a világot, mint a felnőttek. Ebben a novellában is fontos szerepet játszik egy kisfiú kíváncsisága, aki ennek köszönhetően tesz nagy szívességet a városnak, még ha kissé brutális módon is.

Ciszterna
Újabb kiváló példa, hogy Bradburynél talán senki sem bánik jobban a szavakkal. Szívfájdítóan gyönyörűen elmesélt történet, aminek a végén tragikus csattanója van.

A fenti öt novella volt a kedvencem a kötetből, de a többi is kiváló. A könyv után azért érdemes bekészíteni valami vidámabb olvasmányt, hogy kicsit ellensúlyozza ezt.

4 hozzászólás
abstractelf>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

Nem vagyok jártas Ray Bradbury munkásságában, az Októberi vidék csupán a második gyűjtemény volt, amit volt szerencsém elolvasni. Az viszont biztos, hogy nagyon magasra helyezte a lécet ezekkel a novellákkal.
A novellák mindegyikét kedveltem; úgy gondolom, igazán minőségi válogatás sikerült összeállítani, ahol a „legrosszabb” novellák is a „nagyon jó” kategóriába estek. A legjobbaktól pedig csak villanyfénynél mertem közlekedni a házban.

Három fő okom van a kötet iránti rajongásra. Az első ezek közül Ray Bradbury írásmódja. Egyik mű sem lett volna akkora hatással rám, ha nem párosul a szerző kivételes stílusával. A sejtetések, leírások mind bámulatosak voltak, már-már a költőiség határát súrolva:

„A halott Martinnak a hideggel volt egyenlő, ami a csendet jelentett, fehérséget és idő előtt érkező telet. Halott, néma, hideg, fehér. A gondolatok keringtek, leszitáltak és suttogva megtelepedtek.”

A második indokom a művek többlettartalma és üzenete. A novellák a halál témakörét dolgozták fel különböző módon, de ezt a témát is más és más módon közelítette meg – más és más tanulságot vont le a történetekből.
A harmadik indokom pedig a szabad interpretáció lehetősége. Úgy gondolom, hogy ezek a novellák túlmutatnak a leírt szavakon, és rábízzák magukat az olvasó fantáziájára.

Habár a novellák többségét imádtam, két történetet ki szeretnék emelni. Az első A soron következő. Ez a novella az egyik legnagyobb félelmemet jelenítette meg, ugyanakkor morbid módon annyira kíváncsi voltam arra a helyre, amit leírt. A másik novella pedig A kis orgyilkos, amit a kötet csúcspontjának tartok. Megvolt benne minden, amiért annyira szerettem ezt a kötetet: a szerző sejtelmes utalásai paranoiássá tettek, ráadásul kiválóan vegyítette a valóság és természetfeletti(?) elemeit, összezavarva ezzel. A történettől pedig rettegtem.

Mindent összevetve az Októberi vidék egy kivételes gyűjtemény lett, amely meggyőzött arról, hogy még többet olvassak a szerzőtől (még ha azt is írják, a többi műve nem hasonlít ehhez). Elborzasztó volt, érzelmileg néhol megviselt, de ez a novelláskötet vált az idei évem egyik kedvenc olvasmányává.

LRn>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

Az Októberi vidék régi, de egyáltalán nem poros gyűjtemény, számomra pedig az első találkozás Bradburyvel. Régóta tologatom már magam előtt ezt az ismerkedést, de végre eljött az ideje, hogy pótoljam a hiányosságot.

Rögtön ezzel a – találomra választott – válogatással sikerült indítanom, amely kicsit kilóg a sorból, hiszen a szerző főleg a sci-fi műfajába tartozó szövegeiről ismert, azokat ajánlgatták nekem. Ez a gyűjtemény viszont a horror címkéjét viseli magán. Hogy jogosan-e? Nos, a történetek zöme bizarr, néha szürreális, zavarba ejtő, hátborzongató, lelkekben vájkáló – szóval igen, horror, de nem az unalmas, belezős fajtából (bár azért némi vér is el-elfolyik).

Hamar érezhetővé vált, hogy Bradbury nem egy sima zsáneríró, hanem azon a képlékeny, áttetsző határvidéken lebeg, amely a „magas” és a „tömegirodalom” között található (ez pedig a kedvenc helyem). Nem csupán a történetei voltak élvezetesek, hanem a stílusa is figyelemre méltó – váratlan asszociációk, különleges hasonlatok, helyenként lírai mondatok jellemzik, s a bizarr, különös történetek ellenére végig van benne valami kedvesség is.

A legtöbb történet – horrorhoz méltóan – az ember félelmeivel foglalkozik: olyan archetipikus és örök toposzokkal, mint a halál. A Kasza például egy szépen felépített, allegorikus írás. Már az elején lehet sejteni, mire fog kifutni, mégis megérinti az embert a végkifejlet, ahol a történet fókusza kitágul. A kis orgyilkos is remek szöveg, a szülés utáni depresszióból bontja ki a konfliktusát, s pszichés zavarnak álcázza a természetfeletti borzalmat. Furcsa, fekete humorú írás a Csontváz, amelyben egy hipochonderrel ismerkedhetünk meg, akit őrületbe kerget a tudat, hogy hosszú éveken át egy csontvázzal a testében járkált… A Volt egyszer egy öreg hölgy már könnyedebb, szintén humoros feldolgozása a halálhoz kötődő pszichózisoknak, előtérbe kerül benne Bradbury empátiája; csakúgy, mint a Hazatérésben, ahol egy természetfeletti képességekkel rendelkező család legkisebb tagjáról kiderül, hogy kilóg a sorból, és spoiler. A küldött pedig szinte már szentimentális: egy ágyhoz kötött kisfiúról szól és a kutyájáról, aki az egyetlen kapcsolata a külvilággal – bundájába ragadt emlékeket hoz haza a fiúnak, aki ezekből a nyomokból rakja össze a világot. S ha már a világról van szó: a Krampusz a dobozban főszereplője minden születésnapján újabb szeletet kap meg belőle. Furcsa, nyugtalanító novella volt ez, valami hiányzott, de a vége nagyon tetszett.

Nem megyek végig az összes szövegen (pedig mind megérdemli a figyelmet, színvonalas lett a gyűjtemény – bár persze nem tetszett mind egyformán), de összességében az volt a benyomásom, hogy olvasmányos, de nem felszínes történetekkel találkozhattam, amelyek nem vesztettek aktualitásukból – hála az univerzális problémáknak, amelyeket boncolgatnak. Ezek után szívesen veszek majd elő más szövegeket is Bradburytől, és másoknak is javaslom, hogy tegyenek így!

Lunemorte P>!
Ray Bradbury: Októberi vidék

Nagyon ritkán mondok ilyet, de ettől az írótól inkább olvastam volna sci-fit, mint horrort. Van ami már nálam is kiveri a biztosítékot, jelen kötet erre a legjobb példa. A megfogalmazás jó, a kivitelezés csapnivaló. Nálam egy (jó) horror nem ott kezdődik, hogy akkor így meg úgy haljon meg mindenki és vége, hanem kellő izgalommal, feszültséggel, esetleg némi misztikummal fűszerezett történet legyen…Konkrétan a csecsemős novella készített ki leginkább, de a többi se volt jobb…
Olvastam már az írótól jobb könyvet is, ez most nem tartozik közéjük…


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Szeptember volt. Az utolsó napok, amikor ok nélkül minden elszomorodik. […] Mintha koporsókba szegelték volna a nyarat. A bódék egyenként lehúzták a redőnyüket, lelakatolták az ajtajukat, aztán jött a szél, és megsimogatta a homokot, elfújta július és augusztus milliónyi lábnyomát.

116-117. oldal, Állóvíz

Kapcsolódó szócikkek: szeptember
1 hozzászólás
kivimango>!

OKTÓBERI VIDÉK
…az a vidék, ahol mindig év vége fele jár. Az a vidék, ahol a dombok ködből vannak, és a folyók párából; ahol a délután elsuhan, a szürkület meg este sokáig nyúlik, és örökre éjfél marad. Az a vidék szinte másból sem áll, mint pincékből, szenespincékből, padlásokból és kamrákból. Az a vidék, ahol az emberek őszi emberek, akiknek a fejében csak őszi gondolatok járnak. Akik üres járdákon suhannak éjjel, olyan hanggal, akár az eső…

13. oldal

Lunemorte P>!

Mindenható Isten, miért nem jöttem én rá erre ennyi év alatt? Éveken át a testemben egy … CSONTVÁZZAL… járkáltam!

Csontváz

1 hozzászólás
Laren_Dorr>!

És Martin bádogbilétát akasztott a Kutyuli nyakörvére:
A GAZDÁM, MARTIN SMITH 10 ÉVES, ÁGYBAN FEKVŐ BETEG. LÁTOGATÓK NE KÍMÉLJÉK.

A küldött

Szelén>!

Ha túlságosan hiszel egyvalamiben, nem marad hely az új eszméknek.

A soron következő (Agave Könyvek, 2017)

Lunemorte P>!

Az emberek lélektani értelemben mindennap meghalnak. Lényük egy része elfárad.

139. oldal, Ha megérint a tűz

Lunemorte P>!

– Amint vallásossá válsz, abban a pillanatban felhagysz a gondolkodással. Ha túlságosan hiszel egyvalamiben, nem marad hely az új eszméknek.

65. oldal, A soron következő

ViraMors P>!

Arra gondoltam: az emberek nőnek. Én is nőttem. De ő nem változott. Még mindig kicsi. Még mindig fiatal. A halál nem engedi növekedni vagy változni. Örökre fiatal marad, és én örökre szeretni fogom, istenem, örökre.

121. oldal, Állóvíz

gesztenye63 P>!

– […] Túl sokan vannak a világon, akik nem idegeskednek eleget, aztán önmagukat kezdik piszkálni, és lefogynak. Ismerkedjen meg annyi hitvány, rettenetes alakkal, amennyivel csak lehet, és nemsokára nőni kezd a jó öreg háj!

94. oldal, Csontváz

Lunemorte P>!

– Mi az, hogy…meghalni? Folyton emlegeted. Ez valamilyen érzés?
– Azoknak, akiknek utána még élni kell, rossz érzés, igen.

181. oldal, Krampusz a dobozban


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei II.
Stephen King: Éjszakai műszak
Richard Matheson: Legenda vagyok
H. P. Lovecraft: Árnyék Innsmouth fölött
H. P. Lovecraft: Cthulhu hívása
Edgar Allan Poe: Elfeledett történetek / Forgotten Tales
Edgar Allan Poe: Halálfejes pillangó
Robert Louis Stevenson: Yekyll doktor csodálatos története
Robert Louis Stevenson: Jekyll és Hyde
H. P. Lovecraft: A suttogó Cthulhu