42. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

Marsbéli ​krónikák – Kisregények és elbeszélések 267 csillagozás

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Földet elpusztító atomháború után egy embercsalád kóborol a Marson, békét, nyugodt életet, az ember által elpusztított Mars-lakók maradékát keresve. „Egyedül vagyunk. Mi és még egy maroknyi ember, akik néhány napon belül megérkeznek. Elegen ahhoz, hogy újra kezdjük. Elegen, hogy elforduljunk mindattól, ami a Földön volt, és új csapást vágjunk… És most megmutatom nektek a Marslakókat.”
Öreg emberek, egykori tudósok, művészek bujdosnak az erdőbe, egyikük a „Prédikátorok könyve”, másikuk „Platón Köztársasága”, harmadik a „Gulliver utazásai”… Közéjük menekül egy „tűzőr” is, a könyvégető új társadalom pribékje, s attól fogva együtt őrzik fejükben az emberiség kultúrkincsét egy jobb, tisztább világ számára…
Ray Bradbury a tudományos-fantasztikus irodalom egyik legnagyobb művelője. Vérbeli író: a távoli jövőben sohasem a gépkorszak technikai részletei érdeklik – hiszen akkor már rég elavultak volna a könyvei –, sőt, tulajdonképpen nem is a távoli jövő – hiszen a… (tovább)

A 2012-es kiadás, mely csak a „Marsbéli krónikák”-at tartalmazza, itt található:
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 1982
496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630726041 · Fordította: Kuczka Péter, Lénárt Edna, Lóránd Imre, Sárközy Elga, Sz. Kiss Csaba

Enciklopédia 4


Kedvencelte 82

Most olvassa 9

Várólistára tette 113

Kívánságlistára tette 47


Kiemelt értékelések

>!
Nuwiel
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

Ezt a könyvet már megfogni is különös érzés volt. Nem csak azért, mert még ott volt a régi könyvtári papírka számára a fül, nem volt vonalkódja, olyan régen nem kérte ki senki a raktárból. Részben azért, mert valami elmondhatatlan súlya volt a kötetnek: idén 50 éves, a benne szereplő írások pedig még régebbiek. De micsoda írások! Csakis szuperlatívuszokban lehetne beszélni ezekről, olyan érzéseket ragadnak meg, olyan hangulatot teremtenek és ragasztanak az olvasójukra, hogy fel se tűnik a több évtized távolság, az itt-ott már megmosolyogtató jövőkép. Mert itt nem a technika áll egészen a középpontban, hanem az, hogy mit kezd vele az ember. Felnő-e hozzá, vagy a vesztét okozza? Érett-e arra az emberiség, hogy kimerészkedjen a csillagok közé?

Az a jó Bradburyben, hogy miközben teljesen függővé tett, mert most már minden, a neve alatt megjelent könyvet el akarok olvasni, közben csodálatosan mesél is. Mesél, és olyan dolgokat láttat meg, amiket nem tudunk, vagy nem akarunk észrevenni. Felfedi a bennünk élő rosszat, de láttatja a jót is, nem pesszimista egyik írás sem: a katasztrófa árnyékéban mindig ott van a remény az újrakezdésre.

1 hozzászólás
>!
eme P
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

Régen olvastam Bradburyt, túl régen, és nem eleget. Pedig nem kellene hagynom, hogy elfeledjem, mennyire jó. Emlékezni kell. Erre is, meg mindenre, mert hosszú távon csak ez segíthet rajtunk.
Bradbury mintha nem sci-fit írna, legalábbis nem olyat, amilyennek én a sci-fit elképzelem (mert olvasni, bevallom, ritkán olvasom). Bradbury a Marsról írva is a Földön marad, és fantáziáját szabadon engedve is szilárdan a földbe gyökerezve növeli szellemi csápjait a Mars felé – és a Nap felé. Egyszerre fájó-lemondó-keserűen és titkot, megújulást remélve.
A Marsbéli krónikák összefüggő egésszé fűződő novellái a Földet lassan lakhatatalanná tevő ember esélyeit latolgatják – esélyeit a túlélésre, az újrakezdésre. És közben kegyetlen őszinteséggel és tisztánlátással mondják szemedbe: Bárhogy keressük a Marsot, sohasem fogjuk megtalálni. Mert a Mars csak Földdé válhat, amint megjelenik rajta az első emberi lábnyom. Az ember nem kíváncsi a Marsra, sem a Mars-lakóra. Az ember hódít, kolonizál, átnevez és forróvirsli-kioszkkal jelöli felségterületét. Az ember mindent a maga képére teremt és alakít át. Képtelen kilépni gondolati sablonjaiból, képtelen felülemelkedni gyengéin és esendőségein, kicsinyes kapzsiságán és hatalmi érdekein. Közben meg szánalomra méltóan, végtelenül magányos. És valami kipusztíthatatlan és megnevezhetetlen sóvárgás és vágy él benne, és ez a vágy esendőségének és manipulálhatóságának egyik leglényegesebb oka.
Talán ezt szeretem leginkább Bradburyben: ahogy kíméletlen, nagyon komor görbe tükre fel-felvillant egy-egy kis sugarat, ahogy finom érzékenységgel bányássza ki a sötétből ezt a kis fényt. Rendkívüli megfigyelőkészséggel rajzolja meg az embert, akit egyszerre ítélsz el és sajnálsz meg, egyszerre gyűlölsz és szeretsz. Olyan érzékkel ragad meg emberi pillanatokat, vázol fel kapcsolatokat, morális kérdéseket, hogy sokáig képtelen vagy szabadulni tőle. Otthon vagy a Marson, és otthon a tűzőrség máglyákat fellobbantó, képernyők és agymosás uralta világában. Magadra ismersz, és közben szabadulni is akarsz magadtól. És emlékezni akarsz Spenderre, a Mars örökségét védő ámokfutóra, és persze a könyvekre. Mert a könyveknek az a feladatuk, hogy emlékeztessenek minket, milyen szamarak és hülyék vagyunk.. Ezért is nem akarjuk olvasni őket. Ezért elégedünk meg a kivonat kivonatának kivonatával. De lassan már arra sincs szükség. Elő a lángszóróval. Lerombolni a világítótornyot. Elhallgattatni a Magány Öblének Kürtjét. Hogy ne emlékeztessen arra, hogy… mire is???

Mit adhattam a felejtő világnak? Csak az emlékezést!
Olvassatok Bradburyt. Vagy Asimovot. Vagy Tolsztojt. Vagy Oksanent. Olvassatok bármit, ami meghaladja a pudingporgyártás színvonalát. Olvassatok.

3 hozzászólás
>!
zamil P
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

Bradbury elképesztő, ismét egy olyan kötet, amiben az 5* novellák, elbeszélések túlsúlyban vannak.
Őszintén mondom félek levenni a polcról tőle olyan könyvet amit még nem olvastam, mert folyamatosan olvasnék tőle, de ugye véges a paletta (Galaktika magazinokat pont ezért gyűjtöm).
A Fahrenheit 451-ről már írtam, itt most inkább a többit értékelném.
A Marsbéli krónikák egy időben felfűzött novellás kötet, ami a Mars bolygó ember általi meghódításától kezdődik. A novellákban mindent megkapunk ami, az emberiséggel kapcsolatos egy másik bolygó benépesítéséhez. Van itt mars-lakó kontra ember találkozás, van itt fekete faji kérdés, van itt magányos elszigetelődés, és nem utolsó sorban, az anyabolygó a Földön kitört nukleáris háború, ami szintén hatással van a Marsi kolóniára. Szóval egy szép kerek történetet kapunk a végére.
A többi novella is egytől egyik jó, de közülük is kimagaslik számomra a, Szabadjegy a Chicagói bombatölcsérbe. Talán ezek a novellák azok amiket Bradbury a legjobban ír le, amik akár a következő választások után bekövetkezhetnek, amik ne adja, de akár még a mi életünkbe is előfordulhat. Hátborzongató belegondolni, hogy ezekben a jövőkben, hogy tudnánk fennmaradni, és mi molyok zöme harcolni a szabadságért.
Ismét egy könyv amit máskor is le kell vennem még a polcról.

>!
Turms P
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

Régi adósságom volt Bradbury-vel szemben, mert a klasszikus sci-fi irodalom rajongójaként semmit sem olvastam még tőle. Ezzel a gyűjteményes kötettel kezdtem el törleszteni, ami a két legismertebb művét tartalmazza: a címadó Marsbéli krónikák novellafüzért, és a Fahrenheit 451 című kisregényt. Ezeken kívül még néhány további novella kapott helyet a könyv végén.
A Marsbéli krónikák nehezen indult, a bevezető novellákat olvasva kissé furcsán néztem, amikor a földszerű Marson az odaérkező űrhajósok gond nélkül társalogtak a teljesen antropomorf marslakókkal. Aztán szerencsére hamar kiderült, hogy itt a sci-fi vonal teljesen lényegtelen, és csak háttérként szolgál Bradbury filozófiai és morális fejtegetéseihez. Innentől kezdve már nagyon élveztem a történeteket.
A Fahrenheit 451 kisregény is nagyon tetszett, érdemes gondolatban összehasonlítani egy másik híres disztópiával, Orwell 1984-ével. Bradbury az elnyomást a nép elbutításán keresztül képzeli el, kevésbé „közvetlen” módon, mint Orwell. Bár a diktatórikus és erőszakközpontú elemek azért itt sem hiányozhatnak, a fő hangsúly mégsem ezeken van. Erőszakot csak a kis számú renitensekkel szemben kell alkalmazni, a néptömeg nagy része önként elfogadja a gondolkodás tilalmát, az üres, hedonista látszatboldogságért cserébe.
A könyv végén a „ráadás” novellák is jók voltak, egyikben például megtaláltam az időutazásos történetek folyton visszatérő témájának, a pillangó-hatásnak az eredetét.

4 hozzászólás
>!
ppeva P
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

Elképesztő. Teljesen magával ragadott.
A legelképesztőbb azonban az, hogy ezek a kisregények, novellák több mint 60 éve íródtak. És semmi sem változott. A keserű fintorokkal megírt, kifigurázott, görbe tükröt mutató jelenségek ma éppúgy – vagy még jobban – valós veszélyként érzékelhetők, mint Bradbury idejében.
És azt hiszem, nincs olyan moly, akinek ne szorulna össze a szíve a Fahrenheit 451 könyvégetéseit olvasva…
Számomra azok a legjobb sci-fi könyvek, amik a Marsbéli utazásokról, fantasztikus ketyerékről és a távoli jövő találmányairól csak látszólag – valójában pedig az emberekről, a földi emberekről szólnak.

>!
pwz ISP
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

Állatkert. Tégy egy tükröt a csimpánzok ketrecéhez. Egyikük biztos odaül, illegeti, nézegeti magát, vicsorít, majd elmegy. Jön a másik. Az egyiket jobban megfogja a dolog, máskor is visszajön. Tanulmányozza önmagát. Valami ilyesmit tesz ez a könyv is velünk, emberekkel. Tükröt tart elénk. Az az érdekes, hogy ez a „kísérlet” a Föld embereivel az azóta elhunyt Bradbury részéről 1950 óta tart. A legtöbb dolog szépen, lassan valósággá válik. A TV-s agymosás, az igénytelenség a média felől, a fogyasztói társadalom felnevelése most is tart. Marsunk – olyan formában, ahogy Bradbury láttatja – „egyelőre”:) még nincs, ahová a másként gondolkodók elmehetnének, bár ahogy @csartak belinkelte, már keresik az expedícióra az embereket :)! A 451-ből – filmen – kivették a sci-fi elemeket (pl. Gépkutya), de úgy is élvezhető lett!
http://moly.hu/karcok/168409
Mindhárom rész – a Marsbéli krónikák történetei, a Fahrenheit 451 és a kis novellák is – klasszak és TV-sorozatban, filmen is jók :D! Nem kell egyébként a „Marsbéli” szótól sem megijedni. A történetek igen emberiek, mondhatnám azt is, hogy földiek! :)
Jól láttam, hogy @Ciccnyog még nem olvasta Bradbury Usher-ház remakejét? :D :D :D

>!
Európa, Budapest, 1982
496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630726041 · Fordította: Kuczka Péter, Lénárt Edna, Lóránd Imre, Sárközy Elga, Sz. Kiss Csaba
5 hozzászólás
>!
Leonidas
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

Sokáig gondolkoztam, hogy mégis mit írjak Bradbury általam olvasott első könyvéről. Először meg kell említenem, hogy nehezen szántam rá magam a könyv elolvasására. Igazából elképzelésem se nagyon volt, a könyv tartalmát illetően. Pár oldal után rájöttem, hogy rendkívül igényes stílussal megáldott íróval van dolgom.
A Marsbéli krónikákat éreztem a könyv csúcspontjának. Olyan érzésem volt, mintha „meghökkentő meséket” olvastam volna. Mindig vártam, az aktuális elbeszélésben szereplők sorsának alakulását, ami rendszerint megrázó véget ért. Rengeteg társadalomkritikát sikerült beleszőni a történetekbe. Egész végig mintha szürke, komor világban jártam volna, szinte már tapintható szomorúság áradt a könyv lapjairól.
A Fahrenheit 451 már kevésbé tetszett. Kétségtelenül remekül megírt, nagyszerű történet, csak sajnos az ízlésemnek kevésbé kedvező módon lett megírva, és néhol kezdett unalomba fulladni. Akadtak oldalak, melyeket többször is újra kellett olvasnom. Nekem – mint könyvmolynak – szinte fizikai fájdalmat okozott a könyvek elégetéséről szóló részek elolvasása. Rendkívül lehangoló világ, ahol alapjaiban átalakított, lebutított és könnyen manipulálható társadalom volt a hatóságok célja. Rémálomszerű jövő, ami remélem soha nem fog bekövetkezni.
Az elbeszélések közül két művet tudnék kiemelni. Az űrhajó nagyon megható történet, egy rendkívül leleményes apáról, és családjáról. A Mennydörgő robaj témaválasztása és izgalmas története miatt maradt emlékezetes.
Bradbury gyönyörűen ír, de sajnos a végére rá kellett jönnöm, hogy ez a fajta sci-fi talán nem nekem való. Valószínűleg még fogok olvasni az írótól.

>!
RandomSky
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

Valószínűleg mindannak meg kellene történnie, amit Bradbury itt leírt, hogy a Marsbéli krónikák végre aktualitását veszítse (B verzió a 2012 kapcsán emlegetett spirituális szintlépés, de arról itt szó nincs).
Olyan ez, mint egy kaleidoszkóp, minden fejezet egy-egy novella, egyben gyöngyszem, és együtt a vég látképe. Rémlik valami gnosztikus tanítás, mely szerint a teremtő demiurgosz az Univerzumot másolta le kicsiben, így alkotta az embert. Ez a könyv meg arról szól, mint hullik szét az ember alkotta világ. Önerőből megoldjuk… És gondolom, Bradbury arra emlékeztet, hogy ahogy a demiurgosznak sem ment Isten lelke nélkül életre hívni teremtményét, úgy az emberi teremtés is összeomlik, ha kihagyjuk az egészből a lényeget. De az is lehet, hogy csak belemagyarázok.
De az biztos, és egyben elképesztő, hogy Bradbury képes mindezt a lehető legemberibb nézőpontokból elmesélni. Az egyik első novellában egy válságban lévő házasságot mutat – ahol a férj és feleség marslakók… És a világrengető katasztrófákat is egy-egy emberi életen keresztül ábrázolja. Azt hiszem, még fel sem tudtam fogni, mi minden van ebben a könyvben. Ha egy idegen létforma jönne ide, többet megtudna ebből rólunk, mint bármely túlélő kalauzból vagy szép színes képekkel illusztrált ismeretterjesztő könyvből.
Újra kell majd ezt olvasni időnként. Ahogy az egész emberiség, úgy alighanem az egyén elé is tükröt tarthat.
Valahogy most egyszerre lenne kedvem kimenni bámulni az eget, illetve elvonulni, összebújni és aludni, és nem gondolni többet.
Ezek fentebb a pár perce átélt katarzisból jöttek :)
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-04-03+…

>!
jezsek P
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

A marsbéli krónikák valamennyi epizódja, különösen az a néhány, ami a Földön játszódott, hangulatában nagyon erősek, mindegyik nyomasztó, elkeserítő, kiábrándító – az emberiségből, a jövőből. Szürreális képek, időnként „meghökkentő mesék” érzését keltő fordulatok, és szomorúság, veszteség, magány és hiábavalóság.
A Fahrenheit 451 című kisregény alapján pedig feltettem magamnak a kérdést: én melyik könyv lennék, melyiket őrizném meg szóról-szóra az emlékezetemben.
A többi nyolc novella pedig a két kisregény által keltett feszültséget, nyomasztó hangulatot oldotta humorral, hittel, reménnyel és szeretettel.

5 hozzászólás
>!
szembeszomszed
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések

A csillagászathoz való vonzalmam ellenére a sci-fi életem semelyik szakaszában nem tudott közel férkőzni hozzám; de ez így van talán minden olyan műfajjal, amely, úgy érzem, túl messzire rugaszkodik az engem körülvevő világtól (ami egyébként furcsa, mert alkalmasint én magam is szeretek rugaszkodni, de ez most mindegy). Kezdésként Ray Bradbury valószínűleg ezért is volt jó választás, hiszen némi sci-fibe bújtatva nagyon is emberi történeteket mesél, miközben elképesztően gyönyörű marsbéli világot teremt, melynek kietlen pusztáin, ősi városaiban, illetve jó, és kevésbé jó szándékú marslakói között időzni igazán kellemesen borzongató élmény tud lenni.
A kötetben található további történetekből, főként a disztópiákból egyértelművé válik, hogy az írónak elég markáns véleménye van az állam túlhatalmáról, illetve a tömegember sekélyes létállapotáról; ezek kritikája majd' minden elbeszélésben megtalálható – ugyanakkor hősei, akár elégetésükre váró könyveket mentenek meg, akár megfakuló, egy (talán) jobb világról tanúskodó emlékeiket osztják meg gyanútlan, elbutított és megfélemlített járókelőkkel, nos, ők a maguk módján, de mindenképpen életük kockáztatásával is felveszik a harcot az elnyomó, elidegenítő, és polgáraikat anyagi vagy szellemi nyomorba taposó kormányzatokkal szemben. Valószínűleg aligha akad kor, amikor Bradbury művei nem aktuálisak.


Népszerű idézetek

>!
eme P

A filmek, a rádió, a képeslapok és a könyvek színvonalát is le kellett szállítani a pudingporgyártás szellemi színvonalára.

276. oldal

>!
eme P

A bölcsődétől az egyetemig s onnan vissza a bölcsődébe – íme, ez nagyjából az elmúlt öt évszázad szellemi fejlődése.

277. oldal

>!
The_General

Micsoda élet lehet – mondta McDunn. – Szüntelenül várni valakit, aki nem tér vissza soha többé. Mindig jobban szeretni valakit, mint ahogyan az szeret téged. Egészen addig, amíg már nem lesz más vágyad, mint elpusztítani azt a valakit, bárki legyen is, hogy többé ne gyötörhessen.

400. oldal - A ködkürt (Európa kiadó, 1982)

1 hozzászólás
>!
Manni

A könyv: csak egyike volt azoknak a tartályoknak, amelyekbe felhalmoztuk azt, ami annyira fontos volt, hogy féltünk attól, hogy elfelejtjük. Nincs bennük semmi varázs, a varázs abban van, amit a könyvek mondanak, ahogy a világmindenség darabjaiból ruhát varrnak nekünk.

Fahrenheit 451, 301. oldal (Európa, 1982)

>!
Manni

Az a nagyszerű az emberben, hogy soha nem veszti el a bátorságát és a kedvét; újra és újra kezdi, mert tudja, hogy fontos és érdemes újrakezdenie.

Fahrenheit 451., 363. oldal (Európa, 1982)

>!
karaj

Ha meg akarjuk akadályozni a politikai elégedetlenséget: nem kell megmutatni az embereknek a kérdés két oldalát, nehogy ez nyugtalanítsa őket. Csak az egyiket kell megmutatni; de lehetőleg egyiket sem.

340. oldal - Fahrenheit 451

1 hozzászólás
>!
darkfenriz

Csak annyit akart, hogy a Mars zöldelljen, magas fák lombjától, amelyek levegőt bocsátanak ki, egyre több levegőt, és évszakról évszakra nagyobbra nőnek. Fák, amelyek hűsítik a városok forró nyarait, és feltartóztatják a téli szeleket. Oly sokat tud adni a fa; színt ad, árnyékot ad, gyümölcsöt ad, játszótér a gyerekeknek, egész égi világmindenség, melyre fel lehet mászni, és melyen kapaszkodni lehet, a csemege és öröm építészeti remeke – ez a fa. De legfőképpen a fa kristálytiszta levegőt szűr magából az emberi tüdőnek, és kedves susogást a fülnek, mikor az ember fekszik éjszaka a hófehér ágyban, és várja, hogy a susogás álomba ringassa.

95. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fa
>!
Manni

– Valamikor réges-régen élt egy átkozottul fura madár. Főnixnek hívták. Néhány száz évenként máglyát rakott, s azon elégette önmagát. Első unokatestvére lehetett az embernek. De valahányszor elégette magát, hamvaiból újjászületett. Úgy látszik, mintha ugyanezt csinálnánk mi is, újra meg újra. De mi tudjuk, amit a főnix nem tudott. Azt ugyanis, hogy istenverte ostobaságot cselekszünk. Minden istenverte ostobaságról tudunk, amelyet sok ezer év óta véghezvittünk. Amíg pedig tudunk róla, hisz itt van körülöttünk, láthatjuk, addig van remény rá, hogy egyszer abbahagyjuk ezt az átkozott máglyarakást, s azt, hogy beleugráljunk a tüzébe. Minden nemzedékben akad néhány ember, aki visszaemlékszik ezekre az ostobaságokra.

Fahrenheit 451, 372. oldal (Európa, 1982)

>!
imma A+P

Oly sokat tud adni a fa; színt ad, árnyékot ad, gyümölcsöt ad, játszótér a gyerekeknek, egész égi világmindenség, melyre fel lehet mászni, és melyen kapaszkodni lehet, a csemege és öröm építészeti remeke – ez a fa.

95. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fa

Hasonló könyvek címkék alapján

Isaac Asimov: Második Alapítvány
Robert Sheckley: Kozmikus főnyeremény
Philip K. Dick: Különvélemény
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Frank Herbert: A Dűne
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Philip K. Dick: Kamera által homályosan
Andy Weir: A marsi
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Michael Crichton: Jurassic Park