Gonosz ​lélek közeleg 82% 291 csillagozás

Bár Bradbury két legismertebb műve regény off, sokan mégis novellistaként ismerik, hisz e műfajban írta legtöbb művét, ill. elég megnézni a magyarul megjelent könyveit, a legtöbb novellaválogatás. Ezidáig én is csak egy gyűjteményt ill. itt-ott megjelent novelláit olvastam, épp ideje volt már egy regényével megismerkednem. Ezt a kötetet a fehérvári molyklub következő témája miatt vettem kezembe.
A könyv végére érve vegyes érzéseim voltak. Úgy indultam neki, hogy a sztoriról nem tudtam semmit a fülszövegen kívül, így különösebben nagy elvárásaim se voltak. Korábban tapasztaltam már, hogy Bradburynek van egy jellegzetes, nyugodt stílusa (lírai lenne rá talán a legjobb szó?), amiről egyből felismerni a műveit. Ez itt is jelen volt egyes helyeken, főleg a kötet elején, de aztán jött a feszültségadagolás, ahogy a cirkusz árnyéka a kisvárosra borult és egyre nagyobb veszélybe kerültek a fiúk. No, viszont a kettő között valahogy nem működött nekem az egész, ott lehet egy kicsit nem ártott volna húzni a szövegből. Ill. a másik nagy bajom az volt, hogy sokszor nem sikerült megkülönböztetnem a két fiút, annyira hasonlóak voltak. Bár ez lehet valamennyire szándékos volt, hisz a szöveg is kiemeli, hogy minimális különbséggel születtek és mindig együtt lógnak.
A mögöttes mondandó egy része elég jól átjött, volt ami nagyon betalált (Will és az apja közti korkülönbség pl.), így összességében nem bántam meg az olvasást, de nem hiszem, hogy ez lesz a kedvencem Bradburytől. Mindenesetre nem bánnám, ha a Green Town-trilógia másik két részét is olvashatnánk egyszer magyarul.

Sose szerettem a cirkuszokat, nekem mindig olyan furcsa, harsány csődület volt, mindenféle idegen szagokkal. Lehet sokan vannak így vele, mert egyik kedvenc helyszíne a rémregényeknek.
Bradbury szépirodalmat csinált a horrortörténetből. Gyönyörűen fogalmazott mondatok, hasonlatok, hangulatok vezetnek le a mélységbe. Mert ennek a ráérős szépségnek a burka alatt rejtőzik a sötétség, a gonoszság. A gonosz a jót látja gonosznak. Érdekes megközelítés. Lírai gonoszság és lírai félelem.
Ezt a könyvet októberben kell olvasni, akkor igazán hangulatos.
> ..And the Circus Leaves Town
https://www.youtube.com/watch…

Ha egyszer beengedted a Gonoszt, etetned is kell

Bradbury neve nálam eddig a sci-fi fogalmával forrt össze. Meghatározó, csodás író, akinek ezt az írását évekig kerülgettem, mire végre rávettem magamat a tényleges olvasásra. Kicsit féltem tőle, milyen lesz. Fantasy, gyerekszereplők, kicsit darkos… hm-hm.

A történet már az elején csodálatos leírásokkal indít. Az egész könyvet áthatja egyfajta megmagyarázhatatlan búskomorság, amit még Will és Jim barátságának felhőtlen, szívet melengető fejezetei sem képesek átlendíteni a sötét oldalról. Ebbe a hangulatba érkezik a rejtélyes, emberi szörnyetegeknek otthont adó cirkusz, amit Mr. Cooger és Mr. Dark olyan előszeretettel igazgat. A gyerekek persze hamar rájönnek, a színes sátrak éjjel denevérszárnyakként csapkodnak a hosszúra nyúlt árnyak között, és a vidám dallamokat játszó légorgonán néha felcsendül Chopin Gyászindulója… visszafelé. link

Gyönyörű történet a Gonosz lélek közeleg felnőtté válásról, az idő könyörtelen múlásáról. Arról, hogy sohasem késő helyrehozni az elvesztegetett éveket. Barátságról, egy apáról és fiáról, akik hosszú idő után végre egymásra találnak. A bűnökről és a bűntetéseikről, de leginkább arról, hogy mindennek a kulcsa, ha derűs szívvel indulunk útnak az élet szupersztrádáján, és ha menetközben néha el is komorul a szívünk rövidebb-hosszabb időre, soha nem feledhetjük, mennyire csodás élni.

Kiknek ajánlom? Akik egy lélekemelő fantasyre vágynak.
Kiknek nem ajánlom? Akik csak egy fantasyre vágynak a sok közül.

Tudtam, hogy Bradbury nagyon tud írni, de hogy ennyire? Nagyon meglepett. Mondhatni, ez egy ifjúsági rémtörténet, de az apa személyében magamra ismertem, kaptam egy kis tanítást tőle, valamint az életről és a halálról a könyvből. No meg a vágyakról, bűnökről, jóságról, fiatalságról és öregségről. Megint. És jólesett. Michael Endét idézte, azonban a Momo tizenegy évvel később íródott, vajon olvashatta-e ezt a könyvet? Van egy olyan érzésem, hogy igen.

Kifinomult nyelvezettel megírt felnövéstörténet a lélek sötét mélységeiről, a gyermeki képzeletről, apa-fiú kapcsolatról, félelmekről, kalandról, a Gonosz természetéről – mindezt misztikus rémcirkuszi köntösben elmesélve. Inkább sejtelmes, lélektani húrokat pengető horror ez, nem pedig szörnyekkel ijesztgetős vagy vérengzős fajta.

Nélküle az Amerikai istenek, a Borzalmak városa, a Hasznos holmik, a Hellboy: Midnight Circus, de akár még a Momo sem lenne olyan, amilyennek ismerhetjük.

Talán nem a legeredetibb ötlet, de a kivitelezés és a hangulat engem nagyon megfogott. Az író nagyon jól formálja a karaktereit, tetszettek, ahogy az események hatására megváltoznak fejlődnek, érdekes volt látni például, Will mennyire tart a cirkusztól a kezdetekben, inkább Jim az, aki kíváncsiskodik, aztán a vészhelyzetben mégis az előbbi az, aki cselekedni tud. Nagyon tetszett Will apja is, ahogy az időről, a koráról, a könyvekről, és persze a fiáról gondolkodik. Kettejük egymásra találása igazán megmelengette a szívemet. Amúgy a könyv kellemesen borzongató és izgalmas, ahol kell, lassú, ahol kell, gyors. Épp ilyen első olvasásra vágyik az ember egy írótól.

Bradburytől ez volt az első „rendes” hosszúságú regény, amit olvastam, ami egyszerre vált előnyévé és hátrányává. Előnye, hogy a novelláival, illetve kisregényeivel ellentétben sokkal részletesebb cselekményre és építkezésre van alkalma, ugyanakkor hátránya, hogy úgy éreztem, nem igazán sikerült kihasználni a terjedelem adta extra lehetőségeket. Félreértés ne essék, a Gonosz lélek közeleg egy klassz regény, viszont Bradbury annyira elkényeztetett már a jobbnál jobb novelláival, hogy azokhoz mérten ez egy kicsit gyengébbre sikerült.

A történet középpontjában álló két kiskamasz srác életét az álmos kisvárosukba érkező, már első blikkre is hátborzongató és természetfeletti erőkkel operáló vándorcirkusz forgatja fel, ez a felállás pedig bevált recept egy kísérteties rémtörténethez, mely erősen a felnőtté válás témájára, a fiatalkori érzésekre és barátságokra épül.

A gonosz lélek sokféle módon közeleg, látható, és sorok között megbúvó módon. Bradbury bámulatosan játszik a szavakkal, a tőle megszokott színvonalú, lenyűgöző prózát szállít. Őt olvasni mindig élmény, bármilyen történetet is írjon, részleteivel, leírásaival, csodálatos mondataival mindig elvarázsol. Számomra ő az atmoszférateremtés (egyik) mestere, fantasztikus képzelőereje segítségével hihetetlenül eleven képeket fest meg olvasói számára, nem csak a rejtélyes és baljóslatú vidámpark esetében, hanem a hétköznapi, átlagos amerikai kisváros csendes kis utcáit, lakóit is megtölti élettel és hitelességgel.
Tökéletes kontrasztba állítja az elmúlástól, haláltól, elfecsérelt életektől való legmélyebb rettegést, mely megállíthatatlanul, egyre gyorsabban hatalmasodik el az embereken, és Jim és Will életerős, kalandvágyó, bármivel szembenéző rettenthetetlen kitartását, győzni és élni akarását.
A regény így egyszerre gyönyörű tanmese a gyermekkori barátságok erejéről, az álmok eléréséért fizetendő árról, és arról, hogy hogyan válhat az emberi igazán jó apává tinédzser fia számára, közben pedig végig megőrzi a borzongató lidérctörténet jellegét is. A szereplők belső, lelki vívódásait és a külső, valódi szörnyekként megjelenő ellenséget egyszerre, együtt kell legyőzni, ez a párhuzam pedig végig együtt bontakozik ki a cselekményben, a feszültség pedig oldalról oldalra növekszik.

Ami igazán számomra gyengesége volt a regénynek, az a befejezés. Spoilerek nélkül legyen annyi elég, hogy Bradbury ennél sokkal, de sokkal ütősebb lezárásokat írt már, így ez most óhatatlanul is egy kis csalódást okozott. Másik probléma számomra a párbeszédeknél érződött, sokszor ezeket kicsit mesterkéltnek, karakteridegennek találtam, de ez adódhat abból is, hogy a 60-as években íródott a könyv.

Összességben egy nagyon élvezetes misztikus horrorregényt kaptam, a Bradburyre jellemző fantasztikus lélekábrázolásokkal és érzelmi gazdagsággal, gyönyörű tálalásban. Nem szólt akkorát, mint a legjobb művei, de így is egy időtálló, szórakoztató és szép történet ez.

„Bal hüvelykem bizsereg
Gonosz lélek közeleg.”

Bradburry tökéletes lírai rémmesét írt. Amiben a fantázia és a rémület kavarodik a valósággal, és te már nem is tudod mi az igazság.

Az alapötlet is rémisztő szerintem – ezek a vándorcirkuszok, mutogatott rémlények és körhinták mindig is szörnyűek voltak szerintem, taszítottak örökké. Ez a regény erre rátett egy lapáttal, az életben nem megyek körhinta közelébe többet. :) Nagyon képszerű a leírás, tele van hasonlatokkal és alapos is, így szinte az amerikai kisvárosban érzed magad hajnali háromkor, és te is egy tetovált ember elöl menekülsz. Köszi Ray!

A főszereplő két kiskamasz, illetve egy kicsit az egyikőjük apukája is. A kamaszok fel szeretnének nőni, az apuka gyászolja elmúlt fiatalságát. Részben erről szól ez a könyv. Illetve a félelmekkel való szembenézéssel, az azokra adható egyik lehetséges válasszal.

Azért szerettem nagyon, mert a szöveg teljesen átélhető volt, és szerintem nem volt benne felesleges rész vagy mondat. Charles Halloway (az apuka) miatt tele volt filozofálgatással elmúlt időről, kapcsolatokról, eredendő jóságról – ezek voltak a kedvenc részeim. A rémisztő része pedig igazán rémálomszerű volt, sötét volt és gonosz, abszolút átérezhető!

Ha érdekel a klasszikus horror, ha nem csak borzongani, de gondolkodni is szeretnél, ha szereted a csodás hasonlatokat és képeket, itt a helyed! Mindenképp tegyél egy próbát a Gonosz lélek közeleggel, hogy megtudd, hogyan kell elhajtani…

Ez a könyv a felnőtt olvasóhoz szól, aki még képes egy gyerek fejével gondolkodni és álmodozni, de már van róla elképzelése, hogy mi is az öregedés. Mr. Dark cirkusza ezt a kettősséget ragadja meg: a bujkáló félelmet az öregségtől és a gyermeki reményt, hogy az valami csoda folytán mégis elkerülhető. Különös stílusban megírt, különös történet – főleg a sci-fi íróként közismert Bradburytől. De a „kisvárosi horror” zsánere talán egészen másképp alakult volna nélküle.

Valamiért először féltem ettől a könyvtől. No nem azért, mert a történet ijesztő, horrorisztikus. Megszoktam, hogy az írótól rövid történeteket, novellákat olvasok, ezért tartottam a hosszabb terjedelemtől. Ostobaság volt.
https://moly.hu/idezetek/858424

Valamiért féltem ettől a könyvtől. Mivel az olvasás során néhol szorongatta a lelkem.
Mert a sorok gyönyörűek, de olykor fájdalmasak. Mert ott kukucskálnak a félelmeink, a fejünkben egymással csacsognak halkan.
https://moly.hu/idezetek/38107

Ray Bradbury félelmetesen zseniális. Horrort alkot káprázatos, elképesztő metaforákkal, szívbemarkoló képekkel.
https://moly.hu/idezetek/858422

Csodálatos borzongás.