82. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

Fahrenheit ​451 és más történetek 192 csillagozás

Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Több mint hatvan évvel a megjelenése után Ray Bradbury világszerte elismert regénye, a Fahrenheit 451 igazi klasszikusként hat a világirodalomban a zord, disztópikus jövőábrázolásával. A könyv üzenete soha nem volt aktuálisabb, mint napjainkban.

Guy Montag tűzőrként dolgozik. Az a munkája, hogy elégesse a könyveket… a házakkal együtt, ahol eldugták azokat. Montag soha nem kérdőjelezi meg a pusztítást, amit a munkájával végez, az estéi pedig unalmasan telnek a feleségével, Mildreddel, aki az egész napját a televízió bűvöletében tölti. Aztán egy nap Montag találkozik a különc szomszéd lánnyal, Clarisse-szal, aki egy olyan múltról mesél neki, amelyben az emberek még nem féltek, és bemutat neki egy olyan jelent, amelyben az emberek a könyvekben rejlő ötleteket felhasználva gondolkodnak. És akkor Guy Montag hirtelen megkérdőjelez mindent, amit addig igaznak hitt.

Tartalomjegyzék

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194835 · Fordította: Lóránd Imre, Pék Zoltán, Török Krisztina
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191841 · Fordította: Lóránd Imre, Pék Zoltán, Török Krisztina
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
256 oldal · ISBN: 9789634191858 · Fordította: Lóránd Imre, Pék Zoltán, Török Krisztina

2 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 35

Most olvassa 10

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 127

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
mezei P
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Már a Marsbéli krónikák olvasása óta tudom, hogy Bradbury milyen szépen ír. És hogy milyen jól ismeri az embereket. Mindegyik novella érdekes, hangulatos volt, de nyilván, és nem véletlenül címadó Fahrenheit 451 vitte el a pálmát. Ez egy hihetetlen, hátborzongató és fájó disztópia. Olvasása közben óhatatlanul is adódik az összehasonlítás az 1984-gyel. Nagyon nehéz megfogalmaznom a különbséget, de valahogy úgy tudnám leírni, hogy míg Orwell egy hegyes szögekkel kivert izzó vasgolyót nyom le a torkunkon, addig Bradbury ugyanezt a vasgolyót egy finom, édes vörösbor kíséretében adja be nekünk. A végeredmény ugyanaz – szép csendesen elvérzünk –, de Bradbury olvasása közben legalább jól érezzük magunkat. Már aki szereti a finom, édes vörösbort.

6 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff IP
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Furcsa szembesülni, hogy egy több mint hatvan éves regény mennyire aktuális, vagy hogy bizonyos társadalmi és kultúrális kérdéseket mennyire előre látott. Vagy inkább rémisztő, hogy azokkal a problémákkal, amiket a fejlett információs társadalom és a városi civilizáció hozott létre, ennyi idő alatt sem tudtuk megoldani?

Az, hogy Bradbury jól és szépen írt, már szinte közhely. Annak az embernek a szemével látta a világot, aki a vidéki Amerikából jött, és beleöregedett az egyre fejlettebb technikai világba – ami az emberi lélek tekintetében viszont talán örökké változatlan marad. Szereplőinek egyszerű és egyszersmind összetett vágyai és lelke van, vágyuk a szabadságra, az egészséges identitásra, a boldogságra, a kötődésre – kérdezem én: megvannak ezek mind a mi életünkben? Mennyivel vagyunk „fejlettebbek” például a Fahrenheit 451 alakjainál?

És még azt muszáj megemlítenem, mennyire csodálatos, hogy Bradbury nem azt mondja, hogy a könyvek önmagukban az értékesek. Nem, a könyvek azok csak hordozók. Nem az a fontos, hogy az ember hány könyvet olvasott el, hanem hogy mennyit értett meg belőlük, mennyin gondolkodott el, hány után tört rá a késztetés, hogy elmondja a gondolatait, megkérdezzen másokat, ők mit gondolnak? Nem attól kell félni, hogy elégetik a könyveket. Hanem attól, hogy megmondják, hogyan gondolkodj, hogyan lásd a világot, hogy elfogadd a kész válaszokat, és ne is vedd észre, hogy valami mégis hiányzik az életedből.

>!
Janina13
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

A Fahrenheit 451-et már láttam korábban filmen, ezért is szerettem volna elolvasni. Másabb történetre emlékeztem, de mivel rég volt, így tán igaz sem volt. Borzasztó, borzasztó, hogy milyen jövőbelátó képessége volt Bradburynek ezekkel a tv-falakkal meg a fülbe duruzsoló ketyerékkel…..Remélem, hogy az e-bookok miatt (vagy neadjisten a könyvben szereplő okok miatt) azért még a papírkönyvek nem fognak eltűnni sem a közeljövőben, sem később :)

>!
Oriente P
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Fahrenheit 451

Ütős disztópia 1953-ból. Iskolapéldája annak, hogy a jó fantasztikus könyvek nem avulnak el, már néhány oldal után is el tudunk vonatkoztatni a félrement vagy mai szemmel naivnak ható tudományos és technikai jóslatoktól. Inkább az a félelmetes, hogy bizonyos vonalon Bradbury egészen érzékenyen betalált: az elidegenedett, a tömegkommunikáció és média által manipulált társadalom szindrómáit számos esetben olyan élményekkel mutatja be, amelyeket azóta már mindannyian tapasztalhattunk saját bőrünkön is. Bradbury regényében megfoghatatlan tartalmakat sugárzó TV-falak, kierőszakolt közösségi szórakozás, éjjel-nappal ordító reklámok, fülekbe sutyorgó „tengeri kagylók” testesítik meg mindazt ami mi is jól ismerünk, csak más kütyükkel, más színekben, más formákban. Tulajdonképpen a történet gerincét képező könyvüldözés és könyvégetés sem más, mint az információk egyedi ütemű és minőségű feldolgozásának üldözése, vagyis az individuum eltörlésének szimbóluma egy fogyasztói társadalomban. Mindezt Guy Montag, a tűzőr személyes fejlődéstörténetén keresztül ismerjük meg, és ez a személyes történet elég erőteljesen kerekedik ki ahhoz, hogy hitelesen hasson. A szöveg csak néha csusszan el, némi demagóg színezet öltve (pont a befejezés egy kicsit slampos lett), de azért markáns élmény volt ez a kisregény, mestermű a disztópiák között.

Novellák – Tűz és jég

A kötet öt további novellát is tartalmaz, ezek közül csak a Tűz és jég című emelkedik ki, ami jóval hosszabb is a társainál, másrészt a többivel ellentétben sci-fi témát dolgoz fel.
Egy nappal gyilkosan perzselő, éjszaka halálosan fagyos bolygón rekedt embercsoport küzdelmét meséli el, akiknek valamely ismeretlen környezeti hatásra abnormálisan felgyorsultak az élettani folyamataik. Az alapvetés teljes mértékben abszurd spekuláció, de az emberi tényezők, a természeti törvényekkel küzdő életösztön ábrázolása mégis megdöbbentő erejű, és egy szuperizgalmas kis történet kerekedik ki ebből az egészből. Persze mindez azért lehet így, mert Ray Bradbury nagyon jól ír, szereplői a fejünkbe másznak és a szívünket szaggatják. Ideje elővennem a Marsbéli krónikákat is, amit valamikor az ősidőkben félbehagytam, de azt hiszem most már nagyon is tetszene.

>!
abstractelf P
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Hiánypótlásként olvastam el a Fahrenheit 451-et (illetve mellé az 5 további novellát), és le vagyok nyűgözve. Érthető, hogy miért vált klasszikus belőle, és miért tartják a szerzőt olyan sokra. Szerintem, ha előbb ismerkedem meg vele, mint Philip K. Dickkel, azonnal kedvenc szerzőmmé avanzsáltam volna.
De nézzük a történeteket. A Fahrenheit 451 sokkoló élmény volt, aminél már csak a megjelenés dátuma döbbentett meg jobban. A történet a mai napig releváns (sőt, még csak most releváns igazán), így még inkább átéreztem az üzenetét.
A másik, amire rádöbbentett ez a mű, hogy a klasszikus disztópiák mennyire ütősek, milyen mély gondolatokat fogalmaznak meg, mennyire komoly problémára világítanak rá. Ezt a történetet mindenkinek ajánlanám – főleg azoknak, akik gondolkodnak, hogy megismerkednének a műfajjal. Remek kezdődarab lehet számukra.
A többi novella vegyesre sikeredett – mindegyik „jó” volt alapvetően, de nehéz volt nekik felvenni a versenyt a kötet sztárjával. Mégis mindegyik novella tartalmazott értékeket, így megérdemelten kaptak helyet ebben a kötetben. Személyes kedvencem Az időgép volt, ami egy nagyon különleges, mégis szívmelengető történet.

2 hozzászólás
>!
zamil
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Hiányzott már a lelkemnek egy kis Bradbury olvasás, igaza a Fahrenheit 451-et tavaly olvastam és most kihagytam, de a többi novella is magával ragadott.
Különösen a Tűz és jég tetszett, ahol szinte a főhőssel öregedtem én is, ahogy haladtam előre a könyvben.
Csak ismételni tudom magam, lebilincselő, ahogy Bradbury ír.

>!
Teetee
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Bradbury elképesztő. Elképesztő, mennyire előre látta, mi vár ránk, az örökké harsogó televíziókkal és a mindig a fülbe duruzsoló fülhallgatókkal.
És a mi világunkban is, akárcsak a Fahrenheit 451 világában, az emberek egy része önként adja fel azt, ami széppé teszi az életet: a beszélgetéseket, a sétát az esőben, a könyvolvasást.
Amitől Bradbury igazán zseniális, hogy Faber nevű szereplőjével kimondatja: nem az eszközök a hibásak, hiszen azokat lehetne a kapcsolatok és a műveltség elmélyítésére is használni.
(Sokszor zavar a mai diskurzusban is, amikor valakik az internetet hibáztatják az emberek elidegenedéséért, sőt, a Facebookon körbejáró „Nálunk nincs wifi! Beszélgessetek egymással!” feliratú, kávézók elé kitett táblák is dühítenek: mert miért rontana az bármit a társalgáson, ha közben rá tudunk nézni a bajnoki meccsek állására, illetve miért is zavarna, ha amíg elugrok a mosdóba, addig a beszélgetőtársam el tud intézni három e-mailt? Ha ezt nem tehetné meg, akkor lehet, hogy ehelyett a beszélgetés helyett most az irodában ülne a gép előtt, így viszont csak néhány percet vesz el az egészből a sürgős munkaügy. Másrészt meg, hiába nincs wifi, ha a beszélgetőtársak nem kíváncsiak egymásra, abból úgyis csak semmitmondó szócséplés lesz. Nem attól mély egy beszélgetés, hogy nincs a kávézóban wifi…)

Szeretem Bradburyt azért is, mert annyira gyönyörűen tudja ábrázolni az olyan nehezen körülírható érzéseket. Ennek a kötetnek a fénypontja számomra az „R, mint rakéta” című elbeszélés volt – álmokról, vágyakról, barátságról, búcsúzásról. Sokszor-sokszor újra fogom olvasni.

„Pedig csak kamaszok voltunk, és szerettünk kamaszok lenni, egy kisvárosban éltünk Floridában, és szerettük azt a várost, iskolába jártunk, és még az iskolát is úgy-ahogy szerettük, fára másztunk meg fociztunk, szerettük a szüleinket…”

>!
Beatrice8
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Rég el akarom olvasni. Aktívan azóta, hogy tanév végén megrendeltem anyának, mert el érettségi tétel, el kellett olvasnia (nem érettségizik :D). Aztán nem jött össze. Az Arany János verseny felvette a kötelező könyvek listájára, ezt jelnek vettem, hogy egyrészt indulnom kell a versenyen másrészt el kell olvasnom. Egyáltalán nem bántam meg.
Sokkal kevésbé durva, mint az 1984, ez másmilyen. A legszembetűnőbb különbség a tartalmában, hogy ott a kialakult helyzetért a kormány, a Nagy Testvér a felelős, az emberek egy csoportja irányít és kontroll alatt tart. Itt maga a népesség okozta a helyzetet, a törvények csak igazodtak az emberek igényeihez. De a különbségekbe, társadalomkritikába és hasonlóakba, most nem akarok még belemenni, majd később, most csak a véleményem.
Nagyon tetszett. Természetesen, ahogy egy könyv tetszhet, amiben könyveket égetnek el. Rengeteg olyan mondat volt benne, ami megragadt a fejemben. Volt, ami azért mert szép, volt ami azért mert nagyon igaz.
Igazából Guyt nem bírtam, de szerintem nem is szimpatikus karakternek írta meg. Ez se az a könyv, az 1984-hez hasonlóan, ami tetszik, mert milyen jó, szimpatikus karakterek, kedvező történek, meg ilyenek.
Ez azért jó, mert rávilágít dolgokra, elgondolkozol miatta.
Magáról az alaphelyzetről keveset tudunk meg, amit sajnálok is meg nem is. Nem tudom eldönteni ennyi elég volt-e könyvből vagy kellett volna tovább írni. De nem, szerintem a célját elérte, nem kell ezt tovább ragozni.
A vége, meg úgy az egész szerencsére nem olyan kemény és felkavaró, mint az 1984, még egy olyat lehet nem bírtam volna ki. Mégis magába szippantott. Nem is magába, hanem az én fejembe. Ige, így lesz a jó, ez a könyv, bezárt a saját fejembe.
Lassíts! Olvass! Gondolkodj!
Kicsit elmerengtem rajta, hogy vajon én is olyan vagyok-e, mint az emberek a történetben. Én sem szeretek csak úgy sétálgatni, a természet untat, ahogy a nagy klasszikus könyvek is, inkább olvasok ponyvát igaz ami, igaz. Utálok fájdalmas dolgokról beszélni. De olvasok az is számít nem? Szerintem számít és hiszem, hogy nem vagyok olyan, mint azok. Én a könyvek segítséggel teszek az ellen, hogy ennyire a „homokba dugom a fejem, akkor nem látom a problémákat és azok sem enegem” stratégiát alkalmazzam. És már veszem észre, hogy erősebb leszek. Gondolkodok, kérdezek, nem vagyok olyan, mint azok. A könyvégetésről nem beszélve, nyilván az soha, semmilyen körülmények között. Szentségtörés.
Hamar végeztem vele, mert tényleg rövid és nem is igazán tudtam letenni.
Zseniális, mindenki olvassa el! Ha még az 1984-re nem állsz készen(amit abszolút megértek), akkor kezdd ezzel. Egyszerűen el kell olvasni, nincs hely a lamentálásra.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191841 · Fordította: Lóránd Imre, Pék Zoltán, Török Krisztina
>!
shizoo I
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Zseniális cím. Lüktetése van. Mint ahogyan a cím takarta, lassan kicsorduló disztópikus tartalmaknak is – és szaga, mint a könyvgerincre csorgó olajnak. Mint a láng hőjének. Mint a pernyének és a hamunak. Ez a látomás elsőre torkon ragadott – mondjuk a legjobbkor olvastam, a kora kamaszkor égető kedvű, lázadó, korlátokat feszítő keserűségében. Amikor az ember először rádöbben, úgy igazán megérzi a felnőtt világ hordozta önmentő hazugságok társadalom-egészre kenődő, penetráns bűzét. És nem képes lemosni magáról – beleivódik a bőrébe; s a maga bőrén érzi a lehetetlen követelések nyomorúságát. Ilyenkor próbálódik a hit, lepleződnek az erkölcs kerülőútjai, válnak értelmetlenné törvények és szabályok. Jókor olvastam, hogy aztán sokáig érve, sokszor szembe jutva, újraolvasva épülhessen a dekonstrukció fékeibe. Épülhessenek a tapasztalattal belém is a szereplők vezérlő érzetei.

Montag tanácstalan baj-érzete. Amikor az ember segítségre szorul, mert bajban van. Vagy az, akit szeret. Amikor érzi a bajt, de nem meri a másik felé tükrözni, teljesen nem meri azt, amit érez. Amikor a kultúrába ágyazott ember leteszi a távkapcsolót, és a könyvért nyúl. Vagy segítséget kér a kultúra közöttünk járó „hordozóitól” – remélve a tanácsot. Gyógyszert remélve a bajra – akár a legegyszerűbb formában: receptet. Élet-receptet ott, ahol ő, vagy a másik kudarcot vallott, vagy akár mind a ketten kudarcot vallottak. Merthogy csak a receptet ismeri. Csakhogy ilyen, a másikra ruhaként rásegíthető élet-recept ebben a helyzetben valójában nincs Montag látóhatárán belül. Csak a mechanikus megoldások, a gyomormosás, az antidepresszánsok. Szabvány-utak. A kultúra ereje: nincs szabvány. Utak vannak, amelyek közt választani kell, dönteni folyamatosan, mérlegre tenni a cselekvést a hit, az erkölcs, a törvények és szabályok vezérlő elvei és korlátai között. Montag tanácstalan, hiszen az élete plakátélet. Konzumélet. Receptélet. Ezekre a kérdésekre nincsenek benne válaszok – holott minden jó fanatizmus, kultúra-veszés csábító ereje, hogy minden kérdésre akad bennük válasz, automatizmus, a gondolkodást, egészen pontosan a gondot elkerülő szabványösvény. Ami ezekbe nem fér bele, az nincs. Nos, Montag pont a nincs állapotával szembesül. Az nem lehet, hogy akit szeretek, a szemem láttára pusztul önmagába. (S az már az író, Bradbury zsenialitása, hogy nem is tud róla az, akit szeretek, hogy éppen belepusztul).

Mildred álomvilágban-lakása. Aminek igazi, teljes, abszolút modellje a tévéfal. A valóságot kizáró, körém épített mese. A mese, most a hamis szinonimájaként. Amely nem feltárja, modellezi, értelmezi a világot, hanem helyettesíti. A konzum és a kultúra között ez a legnagyobb különbség. A konzum helyettesít, úgy, ahogy a fanatizmusok. Távolít: a mesevilágba a szomszédok, rokonok és üzletfelek nyusziüregmély nyomorától. A saját nyomortól. Nem élet, hanem szurrogátum. Úgy csinál, mintha megszólítana – valójában eladni akar. S már rég nem nekem a terméket, hanem engem, a fogyasztót a terméknek. Amire szükségem van – ugye. Hiszen vágyat keltett rá. S e vágykeltés közben keserít az önpusztításig, mert valódi ízei nincsenek. Az álmok hiába énekelnek a tévéfalon túl. Mert hiába csinál úgy a tévé-család, mintha megszólítana – valójában egyedül vagyok. A mesétől nyúlüregmély gödörben elérhetetlen távolságra.

Clarissa különvalósága. A sérülékeny érzékenység, amely nyitott marad akkor is, ha fáj. A széllel szemben tekerés örökké romantikus, valójában páriasors-gesztusa. Szembe menni a sodorral, vagy legalább tempózni benne egy helyben, nem jutva sehova. Egyáltalán: a bárhova jutás bevett formáinak elvetése. Nem elutasítása! Nem lázadás. Ez van legtávolabb a lázadástól, azért marad ezoterikus kicsit, veszendő és törékeny – mert nem fér a béközéphez, a csürhéhez, nem tudja megérinteni azt, csak úgy, ahogyan az eltaposott útszéli pipacs érinti meg az autó kerekét a halála előtti pillanatban. A forradalomnak szüksége van a béközépre, az adja a húsát. Clarissa különvalósága nem forradalmi. Még csak nem is hippi-módra virágos-forradalmi. Mert ennyi deklarációt se tűr. Csak létezni akar, nyitottan, érzékenyen, hervadékonyan. Mint a pipacs.

Beatty mondatai, a gondolkodó ember tehetetlenségének keserűen kiábrándult tükrét vállaló, a cselekvésképtelenségig sokat-látásba, a kultúra önkötöző gesztusaiba fáradt, azt mindenestül szemétre – tűzbe – hajító ember mondatai. Minden igazi fasizmus így kezdődik, gondoljunk Nietzschére vagy Huizingára. A konzum fasizmusa is így kezdődik. Merthogy most ezt éljük. Bradbury világtükre csak annyiban tér el a ma tapasztalttól, hogy vegytiszta. Kevesebb elemmel dolgozik, így az összképe tanmeseien árnyalatlan a valóságunkhoz képest. De minden tanmeseisége ellenére maradéktalanul rólunk szól: a benne leképezett világ megvalósult, itt van körülöttünk. Kapcsold be a tévét. És látod: már égetni, meg mártírokat gyártani se kell. A kultúra, a fékek és korlátok gyönyörűen, pazarlóan gazdag, természeténél fogva ellentmondásos világa éhen döglik magától – vagy kevesek ügye, marginalitás, „olvasol? buzi-e vagy?” jellegű kérdések záporában ázó feleslegesség lesz. Cafrang. A tágra tárt puncik, tetovált izmok, szürke fél-bűnök energiaitallal és droggal locsolt médiakeretében úgy sincsen valóságképző ereje. Clarissa nem tűnik el, de kiközösítik. Olyan, mintha nem lenne jelen. Mondom – olcsóbb, ha nincsenek mártírok. Szóval ez a könyv itt van. Csak nem olyan vegytisztán van itt, mint a lapokon.

Az Agave új kiadása – szakítva az eddigi újrafordító gyakorlattal – Lóránd Imre klasszikussá nemesedett, ihletett fordításával jelent meg újra. Megjelent benne néhány, magyarul kevésbé ismert novella, ezek közül volt, amit nagyon szerettem, Az időgép például; s volt, amit nagyon nem, mint a Tűz és jég. De a tetszés ilyen, vállalni kell – és nem von le semmit Ray Bradbury iránti rajongásomból, ha van olyan írása, amit nem sokra becsülök. A kiadás igényes – de a borítóról megint nem vagyok hajlandó nyilatkozni. Biztosan akad olyan, akinek tetszik. Szerintem egész jól mutat majd a polcon a kiadó által kiadott többi Bradbury mellett a gerince, a többi meg szerencsére nem látszik (mindez a 2016-os kiadásra vonatkozik…).

Ez a könyv kötelező olvasmány. Ez a könyv aktuális. Sajnos az.


Népszerű idézetek

>!
zamil

Nem emlékszem rá, hogy bárki bárhol bármikor győzött volna. A háború sosem győzelem dolga, Charlie. Állandóan csak veszítesz, és aki utoljára veszít, az teljesíti a feltételeket.

219. oldal, Az időgép

Kapcsolódó szócikkek: háború
>!
SophieOswald

– Aki nem épít, annak rombolnia kell. Régi dolog ez, akár a történelem vagy a fiatalkorú bűnözők.

80. oldal, Fahrenheit 451 (Agave, 2013)

>!
legrin SP

Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta a nagyapám. Gyereket vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit készített, vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy a lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit mi ültettünk – minket lássanak benne.

131. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
2 hozzászólás
>!
legrin SP

Most már érti, miért gyűlölik a könyveket, miért félnek tőlük? Mert bemutatják az életet, minden pórusával együtt.

75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
legrin SP

– Nappal nincsenek csillagok, de mi mégis látjuk őket, igaz?

191. oldal, R, mint rakéta című novella

>!
SophieOswald

A könyveknek az a feladatuk, hogy emlékeztessenek minket, milyen szamarak és ostobák vagyunk.

77. oldal, Fahrenheit 451 (Agave, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
AkosAkos

Nem lehet pontosan meghatározni, mikor kezdődik a barátság. Ha egy edényt cseppenként megtöltünk, végül az utolsó csepptől csordul ki. Ugyanúgy sok-sok baráti szó után elhangzik egy, amely csordultig megtölti a szívet.

65. oldal

Kapcsolódó szócikkek: barátság
>!
AOD

Valamikor réges-régen élt egy átkozottul fura madár. Főnixnek hívták. Néhány száz évenként máglyát rakott, s azon elégette önmagát. Első unokatestvére lehetett az embernek. De valahányszor elégette magát, hamvaiból újjászületett. Úgy látszik, mintha ugyanezt csinálnánk mi is, újra meg újra. De mi tudjuk, amit a főnix nem tudott. Azt ugyanis, hogy istenverte ostobaságot cselekszünk. Minden istenverte ostobaságról tudunk, amelyet sok ezer év óta véghezvittünk. Amíg pedig tudunk róla, hisz itt van körülöttünk, láthatjuk, addig van remény arra, hogy egyszer abbahagyjuk ezt az átkozott máglyarakást, s azt, hogy a közepébe ugrunk. Minden nemzedékben akad néhány ember, aki visszaemlékszik ezekre az ostobaságokra.

>!
SophieOswald

Nem mindenki születik szabadnak és egyenlőnek, ahogy azt az Alkotmány mondja, de mindenkit egyformává idomítanak. Ha mindenki hasonmása a másiknak, akkor mindenki boldog, megelégedett, akkor nincs többé kiváló, akitől félni kell, vagy akihez a másikat mérni lehet.

56. oldal, Fahrenheit 451 (Agave, 2013)

>!
Laren_Dorr

Amikor feledjük, éjszakánként, mily közel van hozzánk a vadon, mondotta nagyapám, egyszer csak eljön, és elnyel bennünket, mert feledni mertük borzalmas valóságát.

131. oldal, harmadik rész - Sárga láng, Fahrenheit 451


Hasonló könyvek címkék alapján

Philip K. Dick: Különvélemény
H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei II.
Németh Attila (szerk.): Fényévek 2.
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I.
Philip K. Dick: Elektronikus álmok
Isaac Asimov: Asimov teljes science fiction univerzuma IX.
Edgar Allan Poe: Elbeszélések
Ursula K. Le Guin: Valós és valótlan II.
Philip K. Dick: Emlékmás
Philip K. Dick: Már megint a felfedezők