Fahrenheit ​451 (angol) 82 csillagozás

Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

The hauntingly prophetic classic novel set in a not-too-distant future where books are burned by a special task force of firemen. Guy Montag is a fireman. His job is to burn books, which are forbidden, being the source of all discord and unhappiness. Even so, Montag is unhappy; there is discord in his marriage. Are books hidden in his house? The Mechanical Hound of the Fire Department, armed with a lethal hypodermic, escorted by helicopters, is ready to track down those dissidents who defy society to preserve and read books. The classic novel of a post-literate future, Fahrenheit 451 stands alongside Orwells 1984 and Huxleys Brave New World as a prophetic account of Western civilizations enslavement by the media, drugs and conformity. Bradburys powerful and poetic prose combines with uncanny insight into the potential of technology to create a novel which over fifty years from first publication, still has the power to dazzle and shock.

Eredeti megjelenés éve: 1953

Tartalomjegyzék

>!
Philipp Reclam, Stuttgart, 2014
250 oldal · puhatáblás · ISBN: 9783150092705
>!
ASIN: B00M4OO96Q · Felolvasta: Tim Robbins
>!
HarperCollins, New York, 2013
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9780007491568

18 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 14

Most olvassa 5

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

Újraolvasás vége. Illetve angolul az első olvasás.

Drága romantikus Bradbury, hogy meg tudja érinteni az ember lelkét, hogy az ujja köré tudja csavarni az olvasóját, még a legcsúnyább hibáit is elnézi neki. :) Mert vannak hibái, de hát volna szívem fél csillaggal többet levonni értük?

Amikor megszólítja és kézen fogja azt a tinédzsert, aki Vörösmartyt meg Arany Jánost szavalt magában a kukoricaföldön címerezés közben, hogy jobban teljen az idő? Azt, aki bekezdéseket tudott fölmondani folyamatosan Az ellopott futárból? Azt, aki még a Bradburyvel való megismerkedése előtt elképzelte, mi történne, ha egymaga maradna meg a világon, és minden elpusztulna körülötte, miféle történeteket vinne magával és hogyan? spoiler

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/18/ray_bradbu…

>!
HarperCollins, New York, 2013
188 oldal · ISBN: 9780007496969
25 hozzászólás
mandris>!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

Talán nem olyan jó disztópia, mint a Szép új világ, vagy épp az 1984, de talán még a Gépnarancsnak sem ér nyomába. A valóság, a társadalom, a politikai élet állapota, stb. nincs olyan jól kibontva (pedig de jó is lett volna erről többet olvasni), az akció rész pedig kevésbé hangsúlyos, mint például a Logan futásában, a Menekülő emberben vagy épp az Éhezők viadalában (Ez utóbbit mondjuk én kevésbé bánom). Ugyanakkor, meglepő módon egy disztópiától, egészen optimista a végkifejlet… spoiler spoiler
Szóval, ott venném ismét fel a gondolatfonalat, hogy talán nem ez a disztópiák csúcsa, de talán ez az, amelyet itt a molyon sokan a leginkább át tudnak érezni, hiszen ott fog meg minket, amitől talán az egyik legnehezebben válnánk meg: az olvasásnál.
A könyv 1953-ban jelent meg, úgyhogy 60 év távlatából talán némileg felsóhajthatunk, hiszen a könyvek, úgy tűnik, valahogy mégis túlélték mind a hidegháborút, az ilyen-olyan cenzúrákat (sőt, egy könyv betiltása, illetve a megbotránkozás utóbbi időben mintha sokszor kifejezetten jót tenne az olvasottságának), sőt még a rádió, televízió, majd legújabban az internet aknamunkáját is. Persze, a pesszimisták rögtön felhozhatják a legfrissebb oktatásszociológiai kutatások eredményeit, ugyanakkor azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy alaptalan a félelem, hogy egyszer arra kelünk az éjszaka közepén, hogy egy tűzőrbrigád jött megsemmisíteni a magánkönyvtárunkat.
Bár a regény ilyen konkrét megvalósulásától remélem nem csak nekünk, de a jövő generációknak sem kell tartaniuk, azt jól látja az író, hogy az olvasáskultúra hanyatlása súlyos következményekkel jár. Szintén „tetszett” (értsd: hihetőnek, ám annál szörnyűbbnek találtam), hogy az olvasás tiltása nem felülről bevezetett intézkedés, hanem alulról jövő (civil társadalmi) kezdeményezésként indult, a hatóság csak a közvélemény szolgálatába állt. Ugyanakkor az még így is irreálisnak tűnik, hogy valaki ennyi nem megújuló energiaforrást fordítson egy ilyen kétes kimenetelű dologra, mint a könyvégetés, annál sokkal (költség)hatékonyabb a könyv elhallgatása: fölösleges elégetni, elég, ha nem olvassák az emberek. És akkor visszatérve ahhoz, amire szintén nagyon jól ráérzett a szerző, az a bármely ideológia hordozóiban megfigyelhető túlérzékenység azokra a véleményekre, gondolatokra, amelyek nem kellően kompatibilisek saját világképükkel. Úgyhogy, ha valamitől félnünk, és a könyveket félteni kell, az szerintem egyrészt az érdektelenségnek, másrészt ennek a túlérzékenységnek a fokozódása, a kerozintól aligha.

Szentinel>!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

Az év: 2001. Egy fiatal fiú magyar órán folytat vitát egy osztálytársával a tanár kérésére. A téma: könyvek vs filmek. A fiú a filmek pártját fogja, azzal érvelve, hogy egy film látványosabb, könnyebben élvezhető, gyorsabb élményt biztosít. A vita végére ráébreszti osztálytársa, hogy ha nincsenek könyvek, sok film nem is létezne. Végül a fiú is olvasóvá vált évekkel később. Ez a fiú voltam én, tizenegy évesen.

Szenvedélyes könyvmollyá csak évekkel később váltam. Most már az életem árán is megvédeném ezeket a könyveket, melyeket kisfiúként utáltam. Ehhez pedig köze volt Bradburynek is, mikor 2009-ben végre a kezembe került a Fahrenheit 451 magyar kiadása. Nagyon gyorsan végeztem vele, és nagy hatást tett rám kezdő sci-fi olvasóként. Guy Montagban pedig valamennyire magamra ismertem. Azóta közel tíz év telt el, és ideje volt újra kézbe venni. Ezúttal egy angol nyelvű példányt választottam, mivel szokásommá vált régi kedvenceket angolul újraolvasni. Ironikus, hogy az antikvárium, ahol megszereztem a saját, celluxszal megszerelt zsebkönyvemet, bezárt azóta. Nem sokkal azután, hogy én magamhoz vettem a Fahrenheit 451-et. Most mobiltelefonos üzlet van a helyén. Nem az az antikvárium volt az egyetlen, számomra fontos könyves hely, ami bezárta kapuit. A Book Station nevű idegennyelvű könyvesbolt is megszűnt, ahol nagyon sok pénzt vertem el antikvár olvasnivalókra. Nem is írom le, mi van most a helyén. Valahogy, ahogy teltek-múltak az évek, azt vettem észre, hogy Bradbury disztópiája közel jár a megvalósuláshoz. Ez akkor lett számomra nyilvánvaló, mikor megtudtam, hogy a Huckleberry Finnből kiveszik a „nigger” szót, a Ne bántsátok a feketerigót! című regényt pedig eltávolították több iskola ajánlott olvasmánylistájáról a témája miatt az Egyesült Államokban. Ahogy már többször is említettem, a politikai korrektség az emberiség egyik legnagyobb rákfenéje, ami könnyen vezethet bennünket a duplagondolhoz és társaihoz. A Fahrenheit 451 (néhány értelmezéssel ellentétben) nem a televízió és a média emberre mért hatásaival foglalkozik. Ilyenkor sajnálom, hogy a magyar kiadások nem mindig vesznek át új kiadásokhoz írt utószavakat. Az én amerikai kiadásom végén található egy nagyon tanulságos CODA című pár oldalas írás Bradburytől. Ezt ő még az 1970-es években írta, egész pontosan 1979-ben.

A Fahrenheit 451 a politikai korrektségről szól, és egy olyan jövőképet vázol fel, melyben megvalósul ez a beteges utópia. Konkrétan egy olyan társadalom mindennapjaiba enged betekintést, ami nem külső nyomásra lesz érzelmi és értelmi nyomorék, hanem saját magától, kényelme miatt válik emberi szemétteleppé. A média nem tesz mást, mint kiszolgálja az igényeket. Semmi nem kerülhet az emberek elé, ami kényelmetlenséget okoz. Ami gondolkodásra késztet. Ami óvatosságra int. Még a háborúról festett kép is idealizált, ahogy a gyerekvállalás is kinek felesleges nyűg lett, kinek egyfajta „hazafias kötelesség”, mellyel csak addig kell foglalkozni, amíg mások le nem veszik rólunk ezt a „terhet” is. Ne törődj semmivel! Élj a mának! És honnan indult az a hullám? A megerősödő kisebbségektől. Bradbury már akkor, az 1950-es években látta, hova vezet az, ha egy társadalom túlságosan is engedékeny lesz a kisebbségekkel szemben. A CODA fejezetben ír arról, hányan fordultak hozzá panaszlevelekkel. Feministák kevesellték a nőket a Marsbéli krónikákban, a feketék pedig az alulreprezentáció miatt panaszkodtak. Megjegyzés: nem arról szól a fáma, hogy Bradbury amellett foglalna állást, hogy muszáj elnyomni a kisebbséget, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a kisebbség megpróbálja majd uralni a többséget. Egész jól haladunk ebbe az irányba. De Bradbury másra is felhívja a figyelmet, jobban mondva, kimondatlanul is feltesz egy kérdést Beatty képében: „Vajon a magas intelligencia és műveltség tényleg előny? Nem lehetséges, hogy épp evolúciós hátrány inkább?” Ezt részletezem.

Azért tartom Beatty kapitányt remek ellenfélnek, mert rátapint egy-két kellemetlen igazságra a könyvekkel kapcsolatban. Leginkább az írói hiúságot támadja, és az összes ezzel járó kellemetlenséget. Amikor egy író pusztán azért ír egy könyvet, hogy bebizonyítsa, neki van igaza, és mindenki más hülye. Minden nő kurva, még véletlenül sem én vagyok puhapöcs. Még véletlenül sem én vagyok beszűkült és korlátolt. Nem, csakis a másik tehet róla! Beatty egy olyan nemzedék tagja a regény világán belül, aki mélyrehatóan tanulmányozta a könyvekben rejlő tudást, és azt a következtetést vonta le, hogy túl sok az ellentmondásos adat. Túl sok a szubjektív, túl sok a képzelgés, a felesleges szócséplés és önfényezés. És mivel ezek a szűnni nem akaró ellentmondások mindig is jelen lesznek, ezért (a jelenség érthetetlenségére hivatkozva) égetni kell a könyveket. Ugyanis nem hordoznak valódi tudást, legalábbis nem olyat, melyet Beatty fontosnak tarthatna. Beatty kiábrándult az írókból és az irodalomból. Ekkor jön Montag, a könyv főszereplője, a Beatty keze alatt dolgozó tűzember, akit egy fiatal lány gondolkodtat el, aki szimplán másképp lát dolgokat. Montag pedig rájön, hogy neki van erre igénye. Ő Beatty ellentéte ideológiai szempontból. Beatty a sok okoskodót unta meg, míg Montag okosságot akart tanulni a sok hülye között. Beatty sok vackot olvasott, míg Montagnak még minden könyv szép. Beatty úgy érzi, hogy a könyvek csak összezavarják a világot, míg Montag számára épp a könyvek nyitják meg azt. Montagban ott az igény arra, hogy új dolgokat ismerjen meg, és ez által más színben láthassa a világot. Ezért is kezd el könyveket lopni és olvasni. Az ő és Beatty között lezajló párbeszédek voltak a kedvenceim, mivel Bradbury el tudta érni, hogy mindkettő tűzembert megkedveljem. Montag felesége, Mildred pedig remek példa azokra az emberekre, akik megtestesítik a tipikus hülyét. A hülyeség ugyanis a legtökéletesebb emberi védőmechanizmus, mivel minden ellen megvédi az elmét, ami megváltoztatja a gondolkodásmódot. Kritikát olvasol magadról? „Bunkó ember! Hogy merészel bírálni?! Nem is ismer!” Valaki szeretne gondolkodásra késztetni? „Haggyá’ má’ ezzel a sok szarral!” Vitába keveredsz, melyet érvekkel kell megvívnod? „Kussoljá’, vagy leszívom az arcod, vaze!” Az emberi hülyeség azzal magyarázható, hogy nagyon sokan nem akarnak gondolkodni, csak élni, élvezni az életet. Épp ezért nem indul meg náluk a fejlődés. Nem lesznek jobb emberek. Viszont Beatty a másik véglet, aki túl sokat gondolkodott, és szélsőséges válaszokra bukkant.

Bele sem merek gondolni, milyen ember lennék ma, ha anno nem veszek a kezembe könyvet, és nem kezdek el olvasni, önszorgalomból. Épp ezért gondolom azt, hogy a Fahrenheit 451 a világ legfontosabb könyve. Hogyha egy pillanatra is kétségbe vonnád a könyvek és a nyitott elme fontosságát, akkor mindenképp vedd kézbe ezt az amúgy igencsak rövid és könnyen olvasható regényt. Amit még érdekesnek tartok a könyv utóéletével kapcsolatban, hogy Bradbury ponyvaregénynek szánta, ez pedig érezhető is rajta. Ha a Marbéli krónikákkal, a Gonosz lélek közeleggel vagy az Októberi vidékkel összeeresztjük, akkor valóban nem a legszebben megírt Bradbury-regény. Viszont – szvsz – ez a legcselekményesebb regénye, és talán a legfilozofikusabb is. Épp ezért mosolygom meg elégedetten, amikor valaki ebből a kötetből idéz. Amit az író ponyvának szánt, végül világirodalmi klasszikussá nőtte ki magát.

Legyünk hálásak a könyvekért, srácok. Nagyon sokat köszönhetünk nekik.

(ui: hű, ez volt a századik, angolul olvasott könyvem! O_o)

6 hozzászólás
NannyOgg>!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

Ennek a könyvnek nagyobb a füstje, mint a lángja.

Az első kb. 50 oldalig azt hittem, szeretni fogom, mert valami nagyon furcsán álomszerű hangulata volt, ami aztán Clarisse eltűnésével gyorsan meg is szűnt. Utána jött a klasszikus utópiák/disztópiák elmaradhatatlan kelléke, a Középkorú Férfi Identitásválságba Kerül, Miközben A Felesége Megmarad Agymosott Zombinak, és A Negatív Szereplő Elmagyarázza, Miért Van Szükség A Rendszerre, ami nekem kvázi megpecsételte a könyv további sorsát, ugyanis nem értek vele egyet. Amellett, hogy hümm-hümm, bizony az olvasás vs. agyrágó tv műsorok problémája napjainkban is aktuális, a könyveket, mint az önálló gondolkozás és véleményalkotás egyedüli forrását beállítani nekem borzalmasan sántít. Mi van a képzőművésztekkel vagy a zenével például? Ezek meg sincsenek említve, holott egy festmény vagy egy szobor legalább ugyanannyi absztrakt (és ezért a könyvben ábrázolt világban nem kívánatos) gondolatot ébreszthet egy emberben, mint egy klasszikus irodalmi mű. Az, hogy csak a szépirodalom lett mumusnak beállítva, nálam nem állja meg a helyét, és innentől kezdve nem tudtam azonosulni a regény mondandójával. A tetejében ráadásul szerintem túl is van írva; főleg az utolsó pár oldalon növesztettem hosszú, bölcs szakállat. Ez nem az én könyvem, és úgy tűnik, nem az én íróm.

(Azért az tényleg miért van, hogy egy csomó klasszikus disztópiában a főszereplő középkorú férfi, aki eddig látszólag boldogan – persze mi tudjuk, hogy valójában boldogtalanul – élte életét, aztán egy hétfő reggel úgy ébred, hogy hoppá, micsoda rohadt egy világban élünk, és a felesége, ha van neki, ebből minden rimánkodás és jelenet ellenére sem fog fel semmit, hogy aztán nagy valószínűség szerint csúnya véget érjen a történet végén?)

12 hozzászólás
troublemaker>!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

Túl sokat vártam ettől a könyvtől. Az üzenete fontos, viszont magát a történetet, amin keresztül ez tálalva van, sajnos nagyon üresnek találtam.

Mónika_Sándor>!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

Ezzel a regénnyel léptem egy nagyot a sci-fi irodalom megkedvelése felé. Pedig már majdnem feladtam. :) Talán még egy könyv nem volt, amiből ennyi idézetet gyűjtöttem volna, amióta aktív Molyos lettem.
Nagyon elgondolkodtató, ijesztő jövőkép, ahol a gondolkodás ördögtől való, az emberek élete úgy van kialakítva, hogy idejük (és igényük) se legyen rá. A lakások falai olyan képernyőből állnak, amely folyamatosan adást közvetít, a verandákat, teraszokat beszüntették, mert oda hajlamosak voltak kiülni az emberek beszélgetni, gondolkodni. A vezetők kimaxolták a gondolat kontrollját – folyamatosan manipulálják a híreket, és még pszichológushoz is járni kell, akkor is, ha nincs mondandó. Legfeljebb majd kitalál a páciens valamit. A gyerekeket már szinte a bölcsőből viszik a bölcsődébe, mert így totális kontroll alatt lehet tartani a neveltetésüket.
És mindezt megtetőzve a könyvek, a kultúra csak igazán ördögtől valók. A „tűzőrök” (azt hiszem, így van magyarul) nem tüzet oltanak, hanem bejelentés alapján begyűjtik a tiltott könyveket és a házakkal együtt hamuvá égetik őket, a tulajdonosokat pedig – jobb esetben – bebörtönözik.
Hősünk, Guy Montag, véletlenül (?) összetalálkozik az utcán egy másként gondolkodó lánnyal, aki elindít benne valamit, elkezd gondolkodni az élet szépségén, valódi értelmén. Majd véletlenül beleolvas egy égetésre váró könyvbe. Ekkor kezdődik az ő kálváriája.
Ebben az ijesztő, távoli (de mégsem annyira?!) utópiában, úgy tűnik, kitörésre, változásra nincs esély, ráadásul fenyeget egy nagy háború réme egy ismeretlen ellenséggel szemben.
Mégis, ahogy elszabadul a pokol, megcsillan egy szebb jövő reménye, hiszen a kultúra, az emberi gondolat nem pusztítható el, valamilyen módon biztosan tovább él.
Néha picit vontatott, de a könyv előrehaladtával egyre szebb képekkel operáló regény, amely mutat egy görbe tükröt a mindent kontroll alatt tartani vágyó vezetők elé. Igazi klasszikus, talán az 1984-hez tudnám hasonlítani.

Bogas>!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

Nem tudom eldönteni, melyik az elvetemültebb: könyvben olvasni vagy képernyőn nézni egy világot, amit képernyők hada és könyvégetés határoz meg? Esetleg színpadon megnézni, hogy meglegyen a 3D-élmény.
Ha mostanában lassacskán átfordulnánk ebbe a világba, feltételezem, kezdetben mindenképp több könyv lenne, mint ahány Book People. Mi döntené el, hogy mi az, amit feltétlenül meg kell jegyezni és mi az, aminek az elveszését meg lehet kockáztatni? A Szürke ötven árnyalata maradjon? A Micimackó? A Kőszívű ember fiai? A Fahrenheit 451?

6 hozzászólás
Eszterterka>!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

Már régóta tervbe volt véve Bradbury klasszikussá vált kisregénye, a disztópiákhoz pedig eleve vonzódom, ha nem kell élőben megtapasztalnom a működésüket*.
Az égő könyvek történetének különös és egyben aggasztó aktualitást kölcsönöz valódi könyvek propaganda célú ledarálása, elpusztítása.

Maga a mű tipikusan az a történet, ahol a cselekmény szinte alig marad meg az olvasóban (spoiler), hanem minden a nagybetűs MONDANIVALÓN keresztül szűrődik át.
Azzal mindenki egyetért, hogy a könyvek elégetése a gondolkodás elnyomásának egy nagyon erős szimbóluma. Bradbury az embereket felzaklató, kényelmetlen, ellentétes vagy negatív gondolatok megszüntetésére alkalmazza a tűzőreit, akik egy olyan világban szolgálják ki ezt a fajta igényt – mert ez itt bizony alulról jövő igény volt az emberek részéről, a hatalom csak kielégíti ezt, – ahol az emberek ezen gondolatok teljes kizárásával akarnak boldogok lenni. Ami egyrészt elhülyíti az embereket, érzéketlenné teszi őket a másik ember szenvedése iránt, elidegeníti őket egymástól, és valójában ők maguk sem boldogok, ami az öngyilkosságok magas számában és az értelmetlen szórakozásokban is megmutatkozik.
Különösen érdekes Beatty karaktere, aki egy olvasott, intellektuális figura, mégis a rossz oldalra áll, mert úgy véli, a könyvek sokszor egymásnak ellentmondó tartalma csak összezavarja az embereket, ezért semmi értékes nincs bennük, tehát el kell pusztítani őket. (Nocsak, nocsak, de ismerős!)
Hosszan lehetne sorolni Bradbury művének erényeit és bizony hibáit is, de ez a történet mindenképp a 20.század egyik legfontosabb irodalmi műbe öntött kiállása a gondolkodás szabadsága mellett.

* De milyen fura, minél több disztópiát olvasok, annál több hasonlóságot látok a jelen eseményeivel. Véletlen lenne?!

dorkabuba>!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

     Bradbury 33 éves volt, amikor először megjelent ez a (kis?)regény. Nem tudom, miért, de mindig úgy gondoltam, hogy idősebb korában írta. Amikor nem is olyan sok éve először olvastam, kérdés nélkül rányomtam az 5 csillagot, most visszavettem kicsit belőle.
    Az alaphelyzet továbbra is nagy kedvencem. Egy olyan (jövőbeli) társadalom, ahol a tudás nem érték, kizárólag az élvezet a lényeg. Itt nincsenek drogok (szóma), mint a Szép új világban, van viszont agymosás. Képzeljük el, hogy az egyetlen dolog, amit adnak a tévében, a Barátok közt. Helyben is vagyunk. Annyi a különbség, hogy kicsit interaktívvá tették. De igazság szerint még a Barátok közt is túl intelligens ahhoz képest, amit ott a cenzúra átenged a tv-n. Mindent, ami csak egy kicsit is felzaklató lehet, kiszűrtek. Nincsenek temetések, nincsenek érzelmek sem, nincs kötődés – van viszont agresszió. De hát mivel nem kötődnek senkihez, az ugye nem zaklat fel senkit. És ebben a világban létezik Guy Montag, aki könyveket éget, ez a munkája. (Lusta voltam megnézni, hogy magyarra hogyan fordították, mert nyilván nem tűzoltóként. A magyar szóban benne van az oltás, amíg az angolban csak a tűz [fireman].) Aztán egyszer csak „felébred”, és a tudásszomja felülkerekedik a kényelmességén.
    Mitől nem 5 csillag? Először is jobban belegondolva a cselekmény és a világ pusztán egy vázlat. Arról, hogy mások hogyan élnek, nem tudunk semmit. Hogy valójában ki és hogyan irányítja ezt a várost, szintén nem. Hogy miért alakulhatott így minden, szintén nem. Ráadásul úgy gondolom, hogy a tudásvágy pont egy olyan fő motiváció az emberben, ami nem hal ki csak így magától. Meg hát nem is lenne adaptív, ld. a város lakói is funkcionális zombik.
    A végénspoiler kezdtem el azt érezni, hogy ez igazából nem is disztópia. Hanem inkább a háború előtti-alatti társadalmat képezi le sarkítva. És pont ezért nincs igazán cselekménye, sem egy kidolgozott világa. (valószínűleg ha keresnék egy elemzést, nagyjából a második mondatban le lenne ez írva, de azért örülök, hogy magamtól jutottam erre a következtetésre.) Az is világos, hogy 1953-ban még nagyon élénken élt a köztudatban az atombomba pusztítása a II. világháborúban. És persze a konklúzió nem az, hogy „emberek, olvassatok!” – ennél sokkal inkább akar haladni Bradbury a korral, mint aki érzi, hogy a számítógép megjelenésével változhat még a könyv mint hordozó szerepe. Hanem hogy az élethez, a boldogsághoz és a fennmaradáshoz is kell a tudás, jöjjön az könyvből vagy bárhonnan. És nemcsak a természettudományos tudás, hanem az emberi lét minden aspektusát érintő tudás, így a humán-művészeti oldal is. A legfontosabb pedig: emlékezni. Mert csak úgy tud megmaradni a felhalmozott tudás. Az egyén pedig nem fontos (ez meg már kicsit túl kollektivista nekem, de azért értem, legyen.)
    Összességében az üzenet elég alapvető, és érdekes könyv a 451 Fahrenheit, de nem a legolvasmányosabb, és végképp nem lebilincselő cselekményű. Gondolkodásra serkentőnek viszont remek.

flamepetals >!
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol)

Ez tuti újraolvasós. A történetet nagyjából ismertem, mert már láttam a filmet, de még a Netflixes sorozat előtt el akartam olvasni. És imádtam! Guyról nagyon szerettem olvasni, ahogy az ellenfeléről is, és majdnem az összes többi karakterről is. Érdekesnek találtam a könyvek nélküli világot, és hogy ennek milyen hatása lett a társadalomra Látszik, hogy tényleg könyvimádó ember írta. Az egyetlen problémám a női karakterekkel volt. Szerintem ezen a tájon meglátszik a könyv kora, de azon kívül Bradbury azért elég sokmindent eltalált. A PC kultúrától a virtuális családig elég sokminden megtalálható a mai társadalmunkba, csak persze egy kicsit máshogy. A legijesztőbb igazából Beatty beszéde volt, amiben elmesélte, hogy miért is alakultak a tűzoltók. Remélhetőleg azért idáig sosem fajulnak a dolgok.
A történet vége egy kicsit meglepett, a városra nem emlékeztem.

Fun fact: spoiler


Népszerű idézetek

csend_zenésze>!

Everyone must leave something behind when he dies, my grandfather said. A child or a book or a painting or a house or a wall built or a pair of shoes made. Or a garden planted. Something your hand touched some way so your soul has somewhere to go when you die, and when people look at that tree or that flower you planted, you're there. It doesn't matter what you do, he said, so long as you change something from the way it was before you touched it into something that's like you after you take your hands away. The difference between the man who just cuts lawns and a real gardener is in the touching, he said. The lawn-cutter might just as well not have been there at all; the gardener will be there a lifetime.

Part 3

csend_zenésze>!

„…How old are you?”
(…)
„Well,” she said, „I'm seventeen and I'm crazy. My uncle says the two always go together. When people ask your age, he said, always say seventeen and insane.”

Part 1

Timár_Krisztina I>!

„You know the law,” said Beatty. „Where's your common sense? None of these books agree with each other. You've been locked up here for years with a regular damned Tower of Babel. Snap out of it! The people in those books never lived. Come on now!”
She shook her head.

Kapcsolódó szócikkek: Bábel tornya
1 hozzászólás
troublemaker>!

„I'm seventeen and I'm crazy. My uncle says the two always go together.”

mrsp>!

I sometimes think drivers don't know what grass is, or flowers, because they never see them slowly," she said. "If you showed a driver a green blur, Oh yes! he'd say, that's grass! A pink blur? That's a rose-garden! White blurs are houses. Brown blurs are cows.

5. oldal

mrsp>!

Monday bum Millay, Wednesday Whitman, Friday Faulkner, burn 'em to ashes, then bum the ashes.

4. oldal

NannyOgg>!

There must be something in books, things we can't imagine, to make a woman stay in a burning house; there must be something there. You don't stay for nothing.

Part I

csend_zenésze>!

IT was a special pleasure to see things eaten, to see things blackened and changed.

(első mondat)

csend_zenésze>!

It's fine work. Monday burn Millay, Wednesday Whitman, Friday Faulkner, burn 'em
to ashes, then burn the ashes. That's our official slogan.

Part 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Flowers for Algernon
George Orwell: Animal Farm
Kurt Vonnegut: Slaughterhouse-Five
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
George Orwell: 1984 (angol)
Anthony Burgess: A Clockwork Orange
Sándor Szathmári: Kazohinia (angol)
Kurt Vonnegut: Player Piano
Stanisław Lem: Solaris (angol)
Octavia E. Butler: Dawn