Az ​időgép 39 csillagozás

Klasszikus történetek I.
Ray Bradbury: Az időgép

A tudományos-fantasztikus műfaj élő klasszikusának legjobb novelláit tartalmazza ez a válogatás. Bradbury sajátosan ötvözi műveiben a tudományt és a költői képekkel átszőtt fantasztikum világát. Varázslatos utazásra hívjuk Önt, az időutazók, az űrhajósok, a száműzöttek, a pusztító, az arany sárkány és ezüst szél birodalmába.

Tartalomjegyzék

>!
Új Vénusz, Budapest, 1993
414 oldal · ISBN: 9637755659 · Fordította: Nemes István, Vároczy László

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Ray Bradbury: Az időgép

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

Eleinte brummogtam magamban, hogy igencsak eljárt már az idő a történetek felett, ezen kívül van közöttük néhány semmitmondó is, de amikor meghatódtam egyik-másik novellán, amely szépirodalmi igényességgel íródott, már tudtam, hogy ennél kevesebbre mégsem fogom értékelni. :)

3 hozzászólás
zamil>!
Ray Bradbury: Az időgép

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

Vegyes érzéseim vannak, mert szeretem Bradburyt, de lehet a legjobb novelláit már olvastam. A könyv két novellás kötetből válogat, a Ray Bradbury: Szép arany almáit a nap és a Ray Bradbury: Kaleidoszkóp, ezeken kívül még pár novellát tartalmaz amit már más kiadásban olvastam.
Ez a kettősség érdekes volt, az első gyűjteményben az író mondjuk így nem sci-fi novellái találhatok, nekem ez volt ami kevésbé tetszett. A Kaleidoszkop meg inkább a sci-fi vonal volt, én ezzel voltam elégedett, több kedvencem is itt szerepelt.
Amiket kiemelnék Ködkürt, A pusztító, Jég és láng, A szemétgyűjtő, Az űrhajó.
Összességében jó válogatás volt. Érdekes, hogy más fordításokban, és más címeken is megtalálható jó pár novella.

darkfenriz>!
Ray Bradbury: Az időgép

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

A gyűjteményt a könyvtárban találtam mint sok más Bradbury kötetet és ha már csak ez az egy példány árválkodott, természetesen kihoztam ezzel koronázni a Bradbury kihívást. Előrebocsájtom, a Szép arany almáit a nap részét nem most olvastam, így az értékelésembe se venném bele. Engem most az R mint rakéta érdekelt.
No de mivel idén olvastam sok novellát mesterünktől, amit ez a része tartalmaz a kollekciónak és még nem felejtettem el azokat, így külön most nem értékelném A kezdet vége, Az űrhajó, Az űrhajós, A mennydörgés hangja, A száműzöttek, a Vigyázat! Tigris!, Az eperszínű ablakszem, A sárkány novellákat sem, a megfelelő helyen már idén úgy is kaptak egy szubjektív értelmezést részemről. Az alábbi történetekkel még nem találkoztam viszont (illetve eggyel igen):
R mint rakéta – Gyermeki kalandvágy kibontakozása, a fantáziák kellős közepében élni a gyermekkor egyik legszebb szakaszában, sokan átélhettük más-más kalandokkal és helyszínekkel. Ezzel szemben persze egy egészséges anyai féltés és aggodalom is reakcióként felléphet. Majd a gyermek/ifjú részéről a valóra vált álom eufórikus érzését éljük át olvasóként, amikor évekig vártad, hogy te legyél a kiválasztott és végül az ezerszer lepörgetett film valós alakot ölt, majd a búcsúzás keserűsége jelenik meg, amikor tudod, hogy egy korszak lezárult végleg.
A hosszú eső – Bár ez a történet már egy korábbi olvasás, de nem igazán emlékeztem rá, így újra nekiveselkedtem. Sok minden miatt nem lehet aludni, de ez egy egészen extrém eset, a reménytelen szélmalomharc a szélsőséges klimatikai viszonyok között érdekes, de nem kóstolnék bele semmi pénzért sem. Itt a száraz, meleg környezetben olvasva is gombák (vagy esetleg penész?) nőnek az ember fején, hát még ha én bandukolnék társaimmal az örök vízfüggönyben.
Jég és láng – Kegyetlen belegondolni, hogy egy szélsőséges világban mennyire reálisan idomul az evolúció és mennyivel kevesebb adatik meg mint egy földlakónak. Ez aztán veszélyes világ, másodperceken múlik az élet, a találékonyság sem elegendő a természet vad törvényeivel szemben. Ennyire azért soha ne gyorsuljon fel az életvitelünk, én azt kívánom. Az elmúlás kietlen sivataga söpör végig a hangulaton. Vajon egy borzasztó rövid életbe mi fér bele? a harcra tényleg szükség van? A társadalmakban csak kevesen vannak olyan kitartás birtokában, amellyel egy egész kollektíva sorsán változtatni tudnak, ezért a tanulság: remény és merészség nélkül egy helyben toporognánk az idők végezetéig, de ha akad egy vagy két bátor jelentkező, azzal sokak életét változtatja meg gyökeresen.
Einar bácsi – Egy letűnt faj, vagyis inkább egy különös elváltozás következtében speciális életvitelre szorul a szereplő. A veszteség érzete, amikor ez a megkülönböztető jegy megrongálódik, igen keserű lehet. Ugyanakkor két hasonszőrűt biztos nem a véletlen „repít” egymás karjaiba. És végül Einar bácsi csak megvalósítja rég megfogadott álmát.
Az időgép – Kissé másképp is értelmezhető és akár még színesebb, különlegesebb lehet az időutazás mint azt megszokhattuk.
A nyári futás hangja – A gyermeki találékonyság és áhítozás gyöngyszeme, amikor nem azért akarunk valamit megszerezni, hogy mutogassuk másoknak, hanem mert egy beteljesedés, önmegvalósítás érhető el általa.

DCinti>!
Ray Bradbury: Az időgép

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

Attól félek kezdek körbeérni. A könyv 3/4-ét már ismertem a különböző kötetekből. Nem mintha baj lenne, hiszen egyébként is újraolvastam volna őket, így jól jártam. :) Meg hát kicsit mindig más, amikor az ember újraolvas valamit.
Imádom ezeket a novellákat, Bradbury képzeletvilágát, de a rövidségükkel még mindig nem vagyok megbékülve. Valahogy a hosszabb irományai jobban meg tudnak fogni. Amiben jobban kibontakozik egy-egy világ. Olyan érdekesek, színesek és egyediek. Valószínűleg ezért nem fogok soha betelni az öreg műveivel, úgyhogy nem nyugszom, míg az összeset nem ismerem.
Egyébként ebből a kötetből a Jég és Láng volt az, ami igazán megfogott. Azt mindenkinek ajánlom. Talán jobban elgondolkozik tőle az ember az életről.

VirusSouljah>!
Ray Bradbury: Az időgép

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

A könyvben szereplő novellák nagy részét már olvastam az agave kiadó jóvoltából. 1-2 újdonság és újraolvasás volt csak.
Bátran olvassa el bárki ezt a könyvet, mert csodálatos írásokat rejt a könyv.

westhammer666>!
Ray Bradbury: Az időgép

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

Voltak benne remek sztorik, de összességében nem éreztem annyira jónak vagy egyedinek. Nem volt annyira sci-fi, nem nagyon hullámzó volt az egész színvonala.

szatman>!
Ray Bradbury: Az időgép

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

Harmincegy történetet tartalmaz ez a kötet Ray Bradburytől, attól a XX. század derekán alkotó sci-fi írótól, aki a maga nemében egyedülálló hangnemével emelkedett ki kora hasonszőrű íróinak táborából. Mint ahogy ebben a kötetben szereplő írásaiban, ismertebb műveiben – kiváltképp a Marsbéli Krónikákban – a hangsúly soha nem a történésre, cselekedetekre esik, sokkal inkább az érzelmekre, s imígyen szememben ő az egyetlen olyan sci-fi író, kinek műveit női közönség számára is jó szívvel tudom ajánlani. Az 'Időgép' rövid történeteiben is főszerepet kap a magány, a kétségbeesés, a hiány, a beteljesületlen álmok, a szerelem és a vágyakozás, sokkal inkább, mint a pörgő cselekmény. Az ennek ellenére gyengébb értékelést kizárólag azért kapta tőlem, mert az írások színvonala közel sem egyenletes: a zseniális gyöngyszemek közé becsúszott egy-egy halványabb is, s így a kötet nem nyújt olyan maradéktalan élvezetet, mint az író már említett műve, a Marsbéli Krónikák.

m6tika>!
Ray Bradbury: Az időgép

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

Sajnos csak egy-két történet fogott meg. Legöbbjük hidegen hagyott vagy nagyon „patinásnak” érződött. Ezzel nem volt szerencsém.


Népszerű idézetek

DCinti>!

A születés olyan gyorsan zajlott, mint egy késszúrás. A gyerekkornak egy szemvillanás alatt vége. A serdülés mint egy villámcsapás. A felnőttkor egy álom, az érett férfikor legenda, az öregség feltartózhatatlanul gyors valóság, a villámgyors halál elkerülhetetlen.

323. oldal, Jég és láng

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

darkfenriz>!

Mindannyian be vagyunk zárva a magunk selyemgubójába. Látod, milyen csúnya vagyok? De egy szép napon kitörök, kinyújtóztatom a szárnyaimat, amelyek éppolyan finomak és csinosak lesznek, mint a tieid.

379. oldal (Einar bácsi)

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

darkfenriz>!

A háborúban sohasem győz senki, Charlie. Mindig csak veszít, és az kér békét, aki utoljára veszít.

389. oldal (Az időgép)

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

darkfenriz>!

A fiú érzékei pattanásig feszültek. Szomjasan raktározta el a tudást. Megértette a szerelmet, a házasságot, a szokásokat, a haragot, a szánalmat, a dühöt, az önzést, az árnyalatokat és a finomságokat, valamint a látszatot és a valóságot. Az egyik dolog sugallta a másikat.

327. oldal (Jég és láng)

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.

DCinti>!

Mire jók a csodák, ha nincs nézőközönség?

296. oldal, Vigyázat, tigris!

Ray Bradbury: Az időgép Klasszikus történetek I.


Hasonló könyvek címkék alapján

Isaac Asimov: Én, a robot
Isaac Asimov – Martin H. Greenberg (szerk.): Gyilkos idő
Kurt Vonnegut: Majomház
Kurt Vonnegut: Isten hozott a majomházban!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik
Philip K. Dick: Különvélemény
Stephen King: Csontkollekció
Stephen King: Világnagy strand
Kuczka Péter (szerk.): A csillagűzött szerető
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 29.