A ​villamos testet énekelem 79% 70 csillagozás

– Hé, skacok, mit vetít épp a kinematográf?
– Hát, mi mást haver, mint egy színes, szélesvásznú, magyarul beszélő (de még milyen profi módon beszélő!) ízig-vérig bredbörit.
– Na és milyen?
– Tréfálsz tesó? Bolondozol? Milyen lenne Ray bácsi road movie-ja világok, valóságok agyszülemények és agyatlan szülemények között? Persze, hogy parádés. Egy kis kedvvel, szeretettel visszagondolva pedig majdhogynem maga a tökély.
– Szóval érdemes…?
– Ez nem is lehet kérdés. Nem mai darab ugyan, de kevesebb leszel, ha kihagyod. Amolyan örökzöld, tudod… Jut eszembe… Hiszed, vagy sem, de mikor az utolsó jelenetekben a marsutazók felugrottak a… Hú, most majdnem kimondtam. Na, szóval, ott én akkor majdnem berosáltam. De nem mesélem tovább, inkább nézd meg Te is.

Olvasónapló:
https://moly.hu/olvasasok/6963610

A kötet 17 novellát és egy verset gyűjt össze. Az írások egyik erénye – részemről – az, hogy tényleg „novella” hosszúságúak, összesen 3 volt hosszabb 20 oldalnál, de a leghosszabb is csak 40, így többségében jól olvashatóak egy szuszra. Persze, ez még nem elég a boldogsághoz, de szerencsére méltatás nem áll meg az oldalszámoknál, ez egy igazán változatos, hangulatos, szép kötet. Három novella volt, amire azt mondanám, hogy nem igazán ütötte meg a mércét, de ezek közül is kettőre úgy, hogy egy Bradbury novellához képest volt nem kifejezetten jó, mert amúgy nagyon sok mindent kenterbe vernének, igazából a Muszklis volt az egyetlen, ami valóban nem esett jól.
Nehéz lenne kedvencet választani a gyűjteményből. Az élmény frissessége okán most hirtelen A Mars elveszett városa lenne az, amit kiemelnék, de menet közben nagyon tetszett… hát szinte minden. spoiler Egyik-másik novellán kicsit érezhető, hogy nem kifejezetten mai darabok, de többségében elég jól bírták az eltelt időt. Gondolataikban, mondanivalójukban erősek, nem egy olyan bizarrsági fokot képviselt, hogy külön öröm volt nézni.

Olvasónapló: https://moly.hu/olvasasok/6800418

Bradbury novellái gyönyörködtetnek, elringatnak, máshová repítenek. Nem mindegyik novellát szerettem, de a többségüket igen.

Egy-két gyengébb darabtól eltekintve tele van a kötet nagyon jó alapötletű novellákkal, de valahogyan nem is az ötletek, a történetek fogtak meg igazán (bár van amin érdemes elgondolkodni), hanem a gyönyörű nyelvezet. Bradbury varázslatosan ír, mindenkinek érdemes olvasnia, aki szereti a szépet.

Megszakad a szívem,hogy 4-esnél rosszabbat kell hogy adjak erre a kötetre,de egyszerűen borzasztó nagyot csalódtam most…(Szívem szerint 2.5-et érne maximum a könyv vagy 2-est…)
2-3 novella tetszett mindössze a 18-ból…ez azért eléggé rossz arány,nem???!
Hiányoltam a több sci-fit. A nagy többség csak valami vallásos izé volt…Annyira összecsapottnak és furának éreztem a stílust. Nem olyan,mint amelyet a többi könyvéből eddig megszoktam…És sok mondat vége borzasztóan idegesített,pl. hogy az a vége a mondatnak : azért,hogy. mert,csak. azért,mert. nem,de. Stb. És nagyon nem odavalónak éreztem…Rossz a fordítás helyenként. A legtöbb történet pedig nem ragadt meg 2 kivételével…Komolyan,nagyon irritált ez a sok szent meg keresztény cucc,ez nagyon nem ide való…Na,jó. Abba is hagyom az értékelés írását,mert csak felidegesítem magam ezen és még lejjebb értékelem…Remélem nem olvasok több ehhez fogható írást Bradbury-től……….

Fúú, hát ez marha jó volt :D
Több kedvencem is lett – A holnap gyermeke pedig a legesleg, kettő nekem nyögvenyelős volt, de összességében egy nagyon jó kis novelláskötet.
Egyre jobban szeretem Bradbury-t, egyedi nyelven ír, szinte már költőien.
Néha túlzó a mondani akarás, de mindenképpen örülök hogy elolvashattam.

(És én is szeretnék egy robot-nagyit :s)

Még mindig Bradbury, tőle olvasni kell! De A nők című novellája miatt nem fogok megbocsátani neki még egy ideig, néha elég az élet… :)

Ismét egy rendkívül színes novelláskötetet olvashattam Ray Brabdury-től. Itt is ugyanazt tudom mondani, amit korábban: van benne sci-fi, de nem mind az, és némelyik novella kevésbé tetszett.
Kedvencem volt A kastély rettentő lángolása, mely tulajdonképpen egy arisztokratikusan félresikerült terrorista akcióról szól, nagyon tetszett még a Mars elveszett városa, melyből egy idézetet ki is írtam. Szinte filmszerű volt ez a novella. A Nicholas Nickleby barátja a barátom nekem is c. novellában egy másik visszatérő motívum jelenik meg, egy híres író. Tetszett a Muszklis is, de az abszolút kedvenc az Éjszakai hívások volt. A Marson járunk – visszatérő helyszín, motívum – és csak egyetlen ember maradt ott véletlenül, aki, hogy elviselje a magányt, üzeneteket küldött a jövőbeli önmagának, telefonüzeneteket, és ezáltal bizarr hívásokat bonyolít le idősebb korában.

A címke miatt azt vártam, hogy csak sci-fi novellákat olvashatok majd a kötetben, ám ez nem így történt. Találkoztam igen sok élvezetes, olykor-olykor meghökkentő novellával és annyira nem jó történetekkel is, bár szerencsére ebből nem volt túl sok. Ehelyett inkább szomorú novellákat olvashattam, de azért nem ezek voltak többségben. A legjobbnak a Kilencedik Henrik, A holnap gyermeke és A kastély rettentő lángolása című történeteket találtam, ebből kettő nem is tartalmazott sci-fi elemeket. A Gettysburgtől hátszélben történetben megjelent egy Lincoln szimuráklum, ilyennel Philip K Dick egyik könyvében már találkoztam, ez is egy érdekes történet volt. A kötetzáró vers viszont nem nagyon tetszett. Érdemes volt elolvasni a könyvet.

Tipikus Bradbury novelláskötet. Elmondható róla az, amit elmondtam eddig az összesről.
Kivéve talán, hogy ebben mintha egy hajszállal -számomra- gyengébb novellák lennének.
Az első 3 még tetszett, aztán jött egy holtsáv. A címadó novella aranyos volt, de sok meglepetést nem tartogatott.
Kedvencem talán az „Éjszakai hívások” című történet volt.