A ​tetovált ember 76 csillagozás

Ray Bradbury: A tetovált ember

A tetovált ember napközben olyan, mint bárki más. Leszámítva persze a bőrére pingált remekműveket. Az éj leszálltával azonban a képek életre kelnek, és ablakot nyitnak a jövő lehetséges világaira, melyek legtöbbje bizony elég nyomasztó. A kötet tizennyolc elbeszélése mégsem ijesztgetni akar, inkább figyelmeztetni. Figyelmeztetni a jövő veszélyeire, melyek csirái legtöbbször már a jelenben megtalálhatók, ám ha ezt most felismerjük, még nem késő tenni valamit ellenük. Régi tartozásunkat rójuk le ennek a világhírű könyvnek a kiadásával, melyben Bradbury ismét bebizonyítja, hogy mestere a szavaknak, és hogy számára a legelgépiesedettebb társadalmakban is az „emberi tényező” a legfontosabb.

Eredeti mű: Ray Bradbury: The Illustrated Man

Eredeti megjelenés éve: 1951

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Baráti Kör Könyvklub

>!
Móra, Budapest, 1992

Enciklopédia 6


Kedvencelte 11

Most olvassa 1

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Ray Bradbury: A tetovált ember

Ezzel elfogytak a magyarul kiadott Bradbury könyvek.
Nagyon erős válogatás, melyben helye van létfilozófiának, rasszizmusnak-antirasszizmusnak, űrnek,semminek, félelemnek, borzongásnak, inváziónak, magánynak, őrületnek.

Akkor elismétlem: Ray zseni, olvassatok tőle. Tényleg. Nincs más hasoló gyönyör.

https://moly.hu/idezetek/860949

>!
zamil
Ray Bradbury: A tetovált ember

Csak ismételni tudom magam (de már hanyadszor), Bradbury nagyon tudott valamit. Nem tudok kiemelni novellát, vagy inkább nem akarok, mert ahogy a tartalom jegyzéket olvasom mindent ki kéne. Nagyon tetszett a „tetovált ember” bevezető, ahogy a novellákat egymáshoz kötötte. Azt kell mondjam zseniális.
Kedvencelnem kellett.

>!
Dün SP
Ray Bradbury: A tetovált ember

Ó, ez a tetovált ember és az ő tetoválásai! Egyik különlegesebb és bizarrabb volt, mint a másik.
Ez a legjobb része egy új műfajjal való megismerkedésnek, az elején még minden olyan érdekes, elég hozzá már maga az űr, az időutazás, a Mars-lakók gondolata is, hát még egy húszezer éve bosszút forraló, elhagyatott város, vagy az elgépiesedett, automatizált világok történetei.
Kezd beszippantani a sci-fi világa, és élmény ez a várakozás, hogy vajon legközelebb milyen történetbe botlom, melyik írótól; robotok lesznek-e vajon, vagy különleges (űr)lények, meddig tartható fenn ezeknek a meséknek a varázsa…

>!
Dave_Bowman
Ray Bradbury: A tetovált ember

Mikor Bradbury ezeket a szomorkás hangulatú novelláit megírta, korának talán legnagyobb horderejű történését, az űrutazást állította az ember félelmeinek középpontjába. Ha ma íródnának ezek a novellák, biztos teljesen másról szólnának. Az űrutazás nem vált fenyegetővé, ami azt illeti az emberiség „fejlődése” teljesen más pályákon mozog, melynek talán legfontosabb eleme a szórakoztatóelektronikai cikkeinek folyamatos és teljesen felesleges tökéletesítése. Ma a legnagyobb félelem, ha valaki nem tud a nap 24 órájában posztolni a közösségi oldalakra és így nem tudja mivel kitölteni a benne (és a többi hasonlóvá vált emberben) tátongó ürességet. Nem tudhatta Bradbury, hogy nem az űrhajóból kizuhanó vagy a Marson betegen hátrahagyott ember tragédiája a jövő, hanem a lemerült akkumulátoroké és a leálló FB szervereké.

Nem minden novella tetszett, de ami igen, az nagyon. Vannak átfedések a Kaleidoszkóp c. kötettel, akinek az tetszett, ez is fog.

>!
tshehip
Ray Bradbury: A tetovált ember

Jó stílusban megírt elgondolkodtató novellák, szuper kerettörténettel.
Rövidségük miatt elengedhetetlen, hogy szabadjára engedjük a fantáziánkat, de ha ráhangolódunk a témára érdekes gondolatokat indíthatnak el.
spoiler

>!
blianhun
Ray Bradbury: A tetovált ember

A Marsbéli krónikák még nagyon tetszett, ez sem volt rossz, de itt valahogy szétesett az egész. (Ott volt egy tartalmi egység, visszatérő szereplők, időbeli sorrendiség, stb., itt csak össze-vissza minden. Én nem találtam semmilyen kapcsolatot a tetovált emberhez sem.)
Az utolsó fejezet pedig újabb pontlevonás, ebből a keretes szerkezetből sokkal többet kellett volna kihozni.

>!
darkfenriz
Ray Bradbury: A tetovált ember

Nem jutok szóhoz egyszerűen, annyira fantasztikus gyűjtemény ez. Sok olyan témát boncolgat, amin komolyan mondom, ha nem is ennyire konkrétan, de kisgyerekként sokat gondolkodtam.
Itt aztán a fantázia olyan tárháza jár táncot az ember képzelete körül, hogy az elképesztő. Nagyon sok kérdés, gondolat felmerült bennem: Miként valósulhat meg egy egész világ egy emberben? Milyen lesz akkor élni, amikor életünket már teljesen automatizálták, a kisujjunkat se kell mozdítani semmiért? Talán ráununk… A faji villongások vajon örökkévalóak? A bosszút bizony az ember természetéből fakadóan nem felejti el évtizedek alatt sem. Miért nem vagyunk képesek észrevenni, amikor a cél alig karnyújtásnyira van csak tőlünk? De azért ha igazán kitartóak vagyunk, elérhetjük a célt. Vannak olyanok, akik egy eszméhez annyira ragaszkodnak, hogy másnak nem is hagynak helyet a szívükben, így nem képesek teljes életet élni. De az is megdöbbentő, amikor valaki megszállottan a bizonyítékokat keresi és empirizmus nélkül nem is fogad el semmit igaznak. Emellett olyan emberi példával is találkozhatunk, melyből rájöhetünk, hogy az önzőség, a mindent-magamnak-akarok magatartás nem vezet semmi jóra. Ugyanakkor milyen rengeteget jelent egy haldoklónak a vágyainak teljesülése. Sok emberi érzés, rengeteg kaland, a fantázia örvénylik minden novellában.
És egy olyan gondolat is megfogalmazódott bennem, hogy Bradbury megszállottan a kultúra, a szellemi élet pártfogója volt, és ellenzett minden, a szellemi életet sújtó rendelkezést (könyvcenzúra) és magatartást. No és Bradbury vajon hányszor játszhatott űrhajóst gyerekkorában? :D
Ha esténként egy kiváló, elgondolkodtató és a világból kiszakító történetre vágysz, csak pillants a borítóra és ugorj fejest Mr. Bradbury világába!

>!
legrin SP
Ray Bradbury: A tetovált ember

Továbbra is fantasztikus Bradbury, rajongó lettem. Ez a novelláskötet is igen értékes darabokból áll és a kerettörténet is ad még egy kis plusz hangulatot az egyes helyzetekhez. Nagyon elgondolkoztatóak!

A kedvenc novelláim a Gyerekszoba és az Ahol sosem virrad meg.

Külön köszönet @The_General -nak!

>!
Bolondkandúr
Ray Bradbury: A tetovált ember

Jólesik néha egy kis klasszikus sci-fi. A tetovált ember 1951-ben jelent meg, amikor az űrutazás még távoli álom volt csupán. Akkor azt gondolták, hogy a jövőben karcsú rakéták szállítják az embereket keresztül-kasul a világűrben, a Vénuszt és a Marsot a tudósok is a Földhöz hasonló, lakott bolygónak tartották. Az atomháborútól rettegtek a legjobban, a második helyen az idegenek inváziója állt.
Mindezek a témák megjelennek ezekben a kiváló novellákban is, de csak háttérként. Ezért nem is érezni porosnak őket, Bradbury az embert (sőt: az Embert) állította a középpontba, hogy miként reagál az új, sokszor extrém körülményekre. Igazi humanista író, kicsit naivnak tűnhet innen a 21. századból, ahol az embert a szörnyeteg különböző fokozataiként szokás ábrázolni.
Nekem mindegyik történet tetszett, külön kiemelném A róka és az erdő címűt, amelyben a hidegháború idegbeteg légköre kísért (meglepő módon előlegezi meg Philip K. DIck későbbi írásainak hangulatát), valamint a mára félelmetesen reálissá vált Gyerekszobát.

>!
Karakai_András P
Ray Bradbury: A tetovált ember

Bradbury történeteiben az emberi lelket boncolgatja. A SciFi csupán máz, ami a díszleteket szolgáltatja. Emberi problémákat boncolgat, beszél a szerelemről, nevelésről bosszúról…
Aggódik az emberiség jövője miatt, nagyon sok történetében sötét, vagy legalábbis nyugtalanító jövőképet látunk, sajnos néha úgy érzem, hogy valóban ilyen irányba tartunk, de remélem ez csak a történetek utóhatása bennem.

Nagyon jó válogatás, csak ajánlani tudom!


Népszerű idézetek

>!
Dün SP

– (…) Mi aztán valóban nevetséges kis állatkák vagyunk, ahogy itt fetrengünk a vattacukros üst fenekén, és Isten csak annál inkább szeret bennünket, mert viccesnek talál minket.
– Sosem gondoltam Istenre tréfamesterként – mondta Stone atya.
– A kacsacsőrű emlős, a teve, a strucc és az ember megteremtőjére? Ugyan már!

(A lángléggömbök)

2 hozzászólás
>!
Buzánszky_Vírus_Dávid

Többé már nincs kezem. Soha nem is volt. Nincs lábam. Soha nem is volt. Nincs arcom. Nincs fejem. Semmi. Csak az űr. Csak az űr. Csak a rés.
(…)
Az űr, ahol a semmi van fölül, a semmi van alul, és a kettő között is csak egy nagy darab üres semmi, és mindennek a semminek a közepén ott zuhan Hitchcock, arrafelé, ahol nem esteledik, és főleg, sosem virrad meg.

180-181. oldal

>!
déli_báb IP

– Sosem gondoltam Istenre tréfamesterként – mondta Stone atya.
– A kacsacsőrű emlős, a teve, a strucc és az ember megteremtője? Ugyan már! – Peregrin atya fölnevetett.

125. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kacsacsőrű emlős · strucc · teve
>!
legrin SP

Az emlékek, ahogy apám mondta egyszer, sündisznók. A pokolba velük! Tartsuk távol magunkat tőlük. Boldogtalanná tesznek. Romba döntik a munkádat. Megríkatnak.

Ahol sosem virrad meg című novella

Kapcsolódó szócikkek: emlék
>!
legrin SP

– Mind bolondok vagyunk – mondta Clemens egyfolytában. – Csak éppen minden nappal másként. Azt gondoljuk: „Ma nem vagyok bolond. Okultam a leckéből. Tegnap bolond voltam, de ma reggel nem.” Aztán másnap rájövünk, igen, megint csak bolondok voltunk. Szerintem az egyetlen esélyünk, hogy felnőjünk és elboldoguljunk a világban, ez: el kell fogadjuk a tényt, miszerint nem vagyunk tökéletesek, és e szerint éljünk.

Ahol sosem virrad meg című novella

>!
Dün SP

– […] Mindig így volt velem. Ha Bostonban vagyok, New York meghalt számomra. Ha New Yorkban vagyok, ugyanez áll Bostonra. Ha valakit nem látok egy napig, az meghalt. Aztán ha szembejön velem az utcán, te jó isten, itt a feltámadás. Majdnem táncra perdülök, annyira örülök, hogy látom. Legalábbis azelőtt így volt. Többé már nem táncolok. Csak nézek. És ha az illető elmegy, meghalt megint.
Clemens nevetett.
– Egyszerűen arról van szó, hogy az agyad elég primitív szinten működik. Nem képes megőrizni dolgokat. Hitchcock, öreg fiú, neked nincs fantáziád. Meg kell tanulnod használni az agyad.
– Ugyan miért kéne benne megőriznem olyan dolgokat, amiknek semmi hasznát nem veszem? – kérdezte Hitchcock, tágra nyílt szemmel még mindig az űrt bámulva. – Én gyakorlatias vagyok. Ha nincs itt a Föld, hogy sétáljak rajta, szerinted egy emléken kéne sétálnom? Az fáj. Az emlékek, ahogy apám mondta egyszer, sündisznók. A pokolba velük! Tartsuk távol magunkat tőlük. Boldogtalanná tesznek. Romba döntik a munkádat. Megríkatnak.

(Ahol sosem virrad meg)

Kapcsolódó szócikkek: emlék
>!
Dün SP

– Sose voltam fiatal. Bárki voltam is akkor, az az énem már meghalt. Ez is a te tüskéd csak. Én nem döfködöm tele magam, köszönöm szépen. Mindig úgy fogtam fel, hogy minden nap újra meghalsz, és mindegyik egy doboz, tudod, számozva és sorba rakva; de sosem mehetsz vissza fölemelni a fedelüket, mert pár ezerszer meghaltál már életedben, és az rengeteg hullát jelent, ami mind máshogy végezte, és egyik randább, mint a másik. Minden nap egy újabb példányt jelent belőled, akit nem ismersz, nem értesz, és nem is akarsz megérteni.

(Ahol sosem virrad meg)

1 hozzászólás
>!
darkfenriz

– Lydia, kikapcsoltam a szobát, s úgy is marad. S ettől a pillanattól kezdve az egész ház ki van kapcsolva. Minél tovább nézem azt az összevisszaságot, amelyet magunkra hoztunk, annál inkább undorodom tőle. Túl sokáig bámultuk a gépi, elektronikus köldökünket. Istenemre, egy szippantásnyi friss levegőre van szükségünk!

Gyerekszoba

>!
darkfenriz

– Elegem van a nagyképűségéből – felelte Martin. – Hagyja békén ezeket az embereket. Részük volt valami jóban, és ön most beleköp a levesükbe. Én beszéltem velük. Végigjártam a várost, és láttam az arcukat, és ezekben az emberekben megvan az, ami önben sohasem lesz: egy kis egyszerű hit, és ezzel hegyeket fognak megmozgatni.

Az ember

>!
darkfenriz

A házak, ahol hidegvérű férfiak üldögéltek hintaszékeikben, itallal a kezükben – puskájuk a tornác korlátjának támasztva –, az őszi illatokat szimatolva, emberek halálát tervezve. Eltűnt, mindez eltűnt, és sohasem tér vissza. Ez az egész civilizáció most konfettifelhőként hull a lábaik elé.

A másik oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Philip K. Dick: Különvélemény
Isaac Asimov: Robottörténetek I-II.
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Frank Herbert: A Dűne
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Philip K. Dick: Kamera által homályosan
James Hilton: A Kék Hold völgye
Miles Lane: Star Wars – A Sithek bosszúja
Andy Weir: A marsi
Suzanne Collins: Az éhezők viadala