Fekete ​krónika 94% 63 csillagozás

Ezzel a szerzővel nem lehet hibázni! Nagyon érdekes, izgalmasan megírt régi bűnügyek találhatóak a kötetben, és kacagtató látni, hogy a gyilkosok legtöbbször totálisan hülyék, az igazságszolgáltatás pedig sokszor igazságtalan. Ez a könyv egy igazi unicum.

Érdekes olvasmány. Visszatekint a múltba, az évszázadokkal ezelőtti nagy port kavart bűneseteket ismerteti aaz olvasóival és ezek fennmaradt tárgyalását, ítéletét.Láthatjuk az akkori igazságszolgáltatás működését, ami eléggé érdekes volt. No és persze magukat a bűneseteket, ahol egyformán volt vétkes gazdag és szegény. Kit a pénz, kit a szerelem motivált. Olvashattam az egyik kedvenc könyvem eredeti történetét ( Via Mala) és a legendává vált Kékszakáll eredeti történetét is.

Sutba az összes krimikkel, a valóság sokkal izgalmasabb! :) Élvezhetni a könyvet sokféleképpen: a jogi vonatkozásait, történelmi hátterét, kortörténeti leírásait és persze Ráth-Végh ismételten elsőrangú válogatását, tolmácsolását. Különösen érdekes ez a könyv úgy, hogy az ember tudja, írója büntetőjogász volt.
Mesteri bűnügy keveredik az átlátszóval, elfogult bíró váltja az objektívet, ártatlanul kivégzett és valóban bűnös története mind-mind megtalálható, és akkor még egy szót sem szóltam a megfejtetlen-megfejthetetlen esetekről. Egyes esetek tárgyalása statárium felé hajaz – békeidőben. Párszáz év, megannyi kuriózum és kegyetlenség.
Izgalmas, érdekes és legfőképp: igaz. Kár lenne kihagyni.

A Merítésben figyeltem fel erre a könyvre. Nem is gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni. A régies kiadás még inkább segített a ráhangolódásban. Egyszerűen szerettem a kezembe venni, és minden nap egy esetet elolvasni belőle. Sok kutatómunka van mögötte, nagyon alapos ismertetéseket kaptunk, ráadásul egy-egy felmerülő témát is mindig kitárgyal a szerző, sokszor mini történelmi kiselőadásként. Gyöngyszem ez a kötet, az egyes esetekről a részletesebb impresszióim:

Praslin herceg bűne (1847): Ezek igaz történetek leírásai, bírósági jegyzőkönyvekből, fennmaradt iratokból rakták össze őket. Az első bűnügy a francia arisztokráciába vezet minket. A herceg brutálisan meggyilkolja nejét. Kétség nem fér hozzá, hogy ő a tettes, mert elég buta hibákat követ el közben. Persze közvetlenül nem ismeri el bűnös voltát, de öngyilkossági kísérlete is ezt támasztja alá. A nevelőnő szerepe az érdekes, illetve egy homályos pont van még: az indíték. Miért követte el? Mert a hercegné nem egyezett bele a válásba, vagy az ajánlólevél miatt, esetleg csak meg akart szabadulni a feleségétől? A brutalitást egyik sem indokolná. Ez örök rejtély marad. Mindenesetre nem maradt önálló, elszigetelt eset, mert a társadalmi felháborodást forradalom követte, amiben megszületett az (újabb) demokrácia 1848-ban.

A gróf és az alapítványi hölgy (1867-68): Mennyi gond egy teáskanna miatt! Ezek az ostoba védekezések pedig igazán meghökkentőek. A végén azért nem marad el a megérdemelt büntetés.

Brinvilliers Marguise (1676): Néhány történet tényleg felülmúlja a legjobb írók fantáziáját is! Itt is volt kaland, méregkeverés, kegyetlenség, megbánás, kivégzés. Tetszett, hogy kaptunk egy kis történeti áttekintést is az olasz méregkeverés múltjáról. A következetesség azért nem a bűnözők sajátja, azt már megállapítottam.

A tüzes bíróság és a fekete mágia (1679-1680): Hogy egy bűnszövetkezet mennyi áldozatot és bűnöst magába tud foglalni! A fekete mágiáról kapunk ebben a fejezetben egy átfogó képet egy olyan ügyben, amelyet végül félbe kellett hagyni, mert XIV. Lajos szeretői is érintettek voltak. A francia arisztokrácia a bírósági eljárás miatt már lázadozott. Mindig megborzongok, amikor a gonoszság ilyen kiáradásáról szerzek tudomást, és ne felejtsük, ezek igaz történetek!

Listi László gróf, a költő (1661-1662): A trónöröklés mindig nehéz kérdés, és nem csak az uralkodóknál! Mi mindent megtesz érte az ember, sokszor az emberi életek sem akadályozzák a földesurakat. Azért kissé tragikomikus, hogy nem ezekért a bűncselekményért került a poéta hóhérkézre, hanem pénzhamisítás miatt. Szomorú képet fest a korrupcióról is a történet.

Eugene Aram, a nyelvtudós (1759): Ez azért volt érdekes, mert nem tudtuk meg, hogy a címszereplő bűnös volt-e? Nagyon gyorsan kivégezték. Pedig itt azért több variáció is elképzelhető lett volna. Ezen a törvényen pedig kicsit kiakadtam: ha az egyik vádlott, akiről bebizonyosodik, hogy tettestárs, vállalja, hogy vall a társai ellen, akkor koronatanúnak lép elő, és teljesen mentes lesz minden büntetéstől. Ilyenkor jó hogy mindent ráken a másikra. De az ő szavának hisznek, és így az igazság nem is érdekes, nem is derült ki ebben az esetben, hiába szenzációs a védekezése Aramnak, mindenképpen kivégzik. A nép azonban ezt másképp látta, és koronatanunknak el kellett menekülnie a fakluból. Furcsák ezek a (brit) törvények!

Lacenaire, a Conciergerie Villonja (1836): Egy nagy gazfickó, aki lelkiismeretlen, mégis, mivel költő volt, elismeréssel szólnak róla. Érdekes, hogy a zsiványbecsület mennyire nem működik. Nem állnak ki egymásért, hátba szúrják a másikat, feladják, bosszút állnak a másikon, még ha a saját bukásukba is kerül.

Peytel, a literátus közjegyző (1839): Hiába ismert az ember, ha gyilkos, akkor el kell ítélni. Nagy könyörtelenségre vall egy állapotos feleséget megölni, még ha csak a pénzéért is vettük el. Mire kötelez a barátság? Illetve megfordítva: mennyire ismerjük a barátainkat? Minden körülmények között ki kell állni értük? Balzac még a jó hírét sem féltette, amikor kiállt barátjáért az igazságszolgáltatás ellenében is. Pedig most nem neki volt igaza érzésem szerint, és ezt a jóhíre és a pénztárcája is bánta.

Dr Dodd, az anglikán hitszónok (1777): A legérdekesebb fejtegetés ebben a történetben az volt, hogy egy akasztott ember túlélheti-e az akasztást, újraéleszthető-e? Sok esetet említ a szerző, amikor ez megtörtént, főleg Angliából, hiszen ott volt a legtöbb akasztás. A törvény szemszögéből pedig: újra ki kell-e végezni vagy kegyelmet kaphat, új életet kezdhet? Ha ez utóbbi, akkor mihez kezd az új életével?

Klington hercegné a lordok háza előtt (1776): A bigámia kérdése. Egyházi és világi törvényhozás a válásról, illetve az örökösök kapzsisága és kérelme. Mi az igazságos döntés?

A parlamenti tanácsos felesége (1699): Sikertelen merénylet alapján halálra lehet-e ítélni valakit? Régen el lehetett. A főcím az, hogy alkalmatlan férj. Mitől alkalmatlan? Egy emberre lehet-e hárítani egy házasság kudarcát?

A szoborszerű szépasszony (1755): Manipulatív feleség. Sikerül is rávennie a szeretőjét, hogy ölje meg a férjet. Azonban ez a hátba szúrás! Mindjárt őket gyanúsították! A halálos ítéletet azonban a nőn elhalasztották, mert terhes volt, de csak addig, amíg meg nem született a gyermek. Több esetet is felsorol a szerző, ahol ilyen eszközökkel éltek az asszonyok, többnyire sikertelenül.

Lefarge asszony rejtélye (1840-41): Mi is történt valójában? Megmérgezte a feleség a férjet, vagy csak rákenték? Ha igen, akkor ki? Ez is olyan történet, ahol nem derül ki az igazság, és vannak ellenzői és támogatói is a vádlottnak, még halála után is.

Apagyilkosság a Fekete malomban (1817): Vidéki tragédia egy kis felbujtásra. Szomorú, de a legtöbb szereplő értelmileg sem fogta fel a tettet. A babonaság és a butaság győzedelmeskedett az erőszak felett.

A bíró tévedése: Ebben a fejezetben nem egy konkrét esetet dolgoz fel az író, hanem több példát hoz a bírói és esküdtszéki tévedésekre, így vezetve fel a későbbi eseteket. Olyan szentül hiszünk az igazságszolgáltatásban, hogy gyakran fel sem merül a tévedés lehetősége. Pedig a véletlenek néha igenis összejátszanak. Még azok a szerencsések, akiknek ez a haláluk előtt kiderül, de sokan már nem élik meg azt, hogy az ártatlanságuk bebizonyosodjon. Itt akkor egy erős érv a halálbüntetés ellen. Persze ez egy nagyobb vitatéma, de ilyen eseteknél háborog az ember lelke.

A velencei pékinas (1507): Aki nem is velencei, hanem máltai, legalábbis az eset alapján. Azért ez a bíró is egy kegyetlen valaki lehetett, igazi farizeus!

A lyoni futár (1796): Szegény ember, ártatlanul ítélték el, és még az utókor is milyen nehezen adott elégtételt neki, ha adott egyáltalán. Pedig kiderült a banda összes bűnözője, és mondták, hogy ő ártatlan. A bíróságok merevsége és a fedhetetlenség mítosza nehézkessé teszi a gépezetet. Mennyi ilyen eset lehet, ijesztő belegondolni!

A kis cselédlány és a jogi fakultás (1730): Milyen bizonyíték kellett volna még? Különben kitalálható volt, hogy ki az igazi tettes. A lelkiismeret itt azért megszólalt, viszont az önvizsgálat elmaradt a többi bűnös részéről. (nevezetesen a bíró és a férj részéről)

Marie Salmon kálváriája (1781): A cím mindent elmond. A tortára a cseresznyét pedig a befejező mondatok rakták, idézem: „A felmentést követő idény legdivatosabb darabja az a mellényke lett, amelyet Marie az ítélet kihirdetése alkalmával viselt. Minden divathölgy ilyent csináltatott magának. Nevet is kapott a népszerű ruhadarab. Erre a névre keresztelte a divatvilág: A Kiderült Ártatlanság Mellénykéje. Ezért már érdemes volt öt esztendeig raboskodni.” 430. old.

Aki Istennel szerződött (1719): De jó, hogy ez a történet került a végére, így egy kissé feloldódott a sok tévedés, bűn után az olvasó. Érdekes azonban a dilemma is. Ha valaki Istennel szerződik, az érvényes-e? Az örökösöknek tiszteletben kell-e ezt tartaniuk, ha ők nem hisznek?

Mint a többi ráth-végh könyv… És ezzel mindent el is mondtam :-) Minden eggyes könyve után meglepődöm, hogy nem pusztult ki az emberiség mikor ennyi hülye vezette… Ebben a könyvben az igazságszolgáltatást vesézi ki kellő sikerrel, humorral. Csak ajánlani tudom.

Csak ismételném azt, amit minden Ráth-Végh könyv után érzek: hogy nagggggyon csípem a stílusát.
Nem értem a korábbi négycsillagozásomat, valószínűleg rossz hangulatban talált anno a könyv (vagy nagyon kiakadtam Grandier esetén, vagy nem tudom), most felkerekítem egy ötösre, mert megérdemli. (Elvileg ma terveztem meglátogatni a szerző sírját, ha már a szomszédban lakom :))

Aki nem szereti a történelmet, mint olyat, az is bátran próbálkozzon vele. Szerintem nem fog csalódni.

Az 1400-as évektől az 1800-as évekig tartó időszak – mintegy 500 év legnevezetesebb bűnügyei között tallóz a szerző. Az esetek döntően francia és angol földön történtek. Nagy előnye a kötetnek, hogy ezek a történeteket nem a fantázia szülte, hanem a valóságban fordultak elő. Mint ilyenek egyúttal bizonyítékok arra, hogy az élet tud produkálni olyan esteket, melyek a legdúsabb krimiíró fantáziáját is túlszárnyalják. Ehhez nem kell más csak egy, vagy több elvetemült gazember és egy, vagy több áldozat.

Gazemberség nem specifikus fogalom, ahogy az áldozatiság sem. Midkét minőségben megjelenhet szegény és gazdag, költő és tudós, férj és feleség, apáca és boszorkány, biró és ügyész, pékinas és cselédlány stb. A gonoszság megjelenési formája ugyancsak végtelen. Ez a számtalan variációs lehetőség adja a könyvben szereplő történetek sokféleségét.

Az érdekes esetek megismerése során jól szórakoztam. Ráth-Végh István azonban e szórakozást megtoldja olyan ismeretek, tapasztalatok, tanulságok közreadásával is, mellyel az olvasó tájékozottságát is bővíti. Teheti, mert tudós jogászt, nagy műveltségü művelődéstörténészt és nem utolsó sorban kiváló írót tisztelhetünk személyében. Kár, hogy lassan 60 éve nincs közöttünk. Ha élne, napjainkban sem szenvedne témahiányban.

Köszönet az élményért.

Sokan dicsérik a szerzőt, nem alaptalanul. A könyv komédiája után éreztem, hogy más művét is el kell olvasnom és nem csalódtam benne, bár kicsit ez másabb. Itt érdekesebbnél érdekesebb bűnügyi történetekről olvashatunk, amelyek sokszor eléggé képtelennek tűnnek. Ismerve a szerző civil foglalkozását, mivel jogászként tevékenykedett, a téma nem is állhatott messze tőle, de szerencsére nem a jogász szemével nézi a történetet, hanem úgy ahogy a hétköznapi ember megélhette, illetve a laikus olvasó megértheti. A történetek közül van, ami a főúri világban játszódik és van ami a művészvilágban, de olvashatunk bírói tévedésekről is, amelyeknek sokszor ártatlan emberek látták a kárát. Nem maradhat ki a házasságtörés és az ördögűzés sem. Mindez szórakoztató formában és rövid történetekben kapjuk meg. A könyv ajánlható bárkinek, akit érdekel a szerző munkássága, illetve szeret régebbi korok érdekes bűnügyi történeteiről olvasni.

Régi vágyam volt ez a könyv… de sajnos sokáig nem találtam az antikváriumokban. Nagy örömömre @Roszka meglepett vele..és most sorra vettem.
Mindig rá csodálkozom…az emberek viselkedésére..és mindig rájövök az emberi butaságnak nincs határa.Ebben a kötetben a bűnügyek vannak górcső alatt…hát mit mondjak..olyan eseteket sorol fel ahol szinte csoda lenne ha nem derülne ki az igazság..mert olyan eggyügyüen követték el hogy szinte már fáj.
Egyik történet nagyon érdekes…mert elmeséli az igaz történetet amit egy másik író más nevekkel de nagyon jó könyvet írt a nevezetes könyv…
John Knittel: Via Mala
Szinte minden egyezik benne..
Megint nem bántam meg hogy egy újabb könyvét olvastam el.

Igazán érdekes és szórakoztató olvasmány volt. Látszik, hogy komoly kutatómunka áll a könyv mögött. Régies stílusa, írói kommentárja és az olvasók megszólítása teszi ezt a művet különlegessé. Örülök, hogy rátaláltam.