Meg vagyok lőve kicsit, hogy csillagoznom is kéne ezt a könyvet, mert sok minden kavarog bennem. A gyomrom mondjuk pont nem.
Idén én annyi beteg és elvetemült könyvet olvastam, hogy már nem ütött szíven a kannibalizmus. Nem tudom, hogy ha ezt azok előtt olvasom, akkor hogy állok hozzá.
Az eleje, míg nem kezdődött el a borzalom, vicces volt, a közepe jó, a vége abszurd.
Az eleje: Itt-ott tényleg akad benne sajátos humor, lehetett röhögni is, és nagyon lehetett haladni vele. Később is fel-felmerült, de azért ott érthető módon nem a nevettetés volt a fő cél.
A közepe: Ahogy írtam is, ijesztő, de nem botránkoztatott úgy meg, vagyis nem az a része, hogy ebben embereket vágnak le és tálalnak fel perverz, dúsgazdag embereknek. Ha az ember túl tudja magát azon tenni, hogy a rémfán nem disznó, hanem ember lóg, és átgondolja a kattant főszervező által emlegetett indokokat, rá lehet döbbenni, hogy tényleg nagyon képmutatóak vagyunk. Egyet tisztázzunk, mi is állatok vagyunk. Valahol említik, hogy az ember a legkegyetlenebb állat, és az a legrosszabb, hogy sok mindent csak azért (t)eszünk, mert meg(t)ehetjük. Pár jelenetnél eszembe jutott azoknak a disznóvágásoknak a képe, ahol a végén a fél banda lerészegedve gurgulászik a feldolgozott hús mellett. (Szerencsére élőben nem láttam ilyet) Sok állat, amit élvezettel megeszünk, ugyanígy van tartva és ugyanilyen mocsok módon végzik, mint itt a különleges vacsora. Ez most nem valami szentimentális, „Mentsük meg az össze állatot!” kampányolás, ez tény, és akármilyen beteg módon tárja is fel, valahol képmutatóak (is) vagyunk. Meg persze azért a legtöbbünknél a kulturális és társadalmi normák miatt elszörnyedünk a kannibalizmus láttán. És számomra itt úszik be a könyv legfélelmetesebb része, hogy biztos a valós életben is vannak ilyen vacsorák, mert sok ember, csak azért tesz meg dolgokat „unalmában”, mert megteheti, simán itt járnak-kelnek köztünk, de ha látnánk, hogy zárt ajtók mögött mi történik, hát…
Meg hát basszus, sokan a mai világban szórakozásból és úri hobbiból vadásznak, nem azért, hogy ne haljanak éhen.
Tetszett az is, hogy sokszor beleszövi Brazília aktuális gazdasági helyzetét, jön a világválság és a kiskaput is ez teszi be végképp a hőseinknél, hogy meginduljanak a lejtőn.
A vége: Lehetett volna úgy zárni, hogy megrázzon, és végképp elgondolkodásra ösztönözzön a könyv, erre kaptunk valami morbid, irreális Robert Rodriguez-Quentin Tarantino katyvaszt…. Ehh, és el ne felejtsem, a csavar! A könyv fele tájékán tök világos volt számomra. Az pedig, hogy a végén beleszövi magát az író, inkább kissé bénácska volt, mint eredeti húzás.
Írói életrajz és ajánlások kivesézése off:
„Rapahel Montes a krimiirodalom fenegyereke” Fene ebbe a gyerekbe, de ez minden volt, csak nem krimi. Attól, hogy valamiben néha feltűnik egy-egy rendőrőrs, meg pár hulla, attól az még nem krimi.
„Sokkoló történetei, egyéni stílusa”: Nem, nem volt egyéni. Sok mindenkinek sokkoló, ez tény, de mondjuk Brazília, ahol a gyermekprostitució szinte mindennapos dolog, és hatalmas a szakadék a szegények és a gazdagok közt, ott lehet annyira nem üt szíven valakit egy kis kannibalizmus, mint egy európait. Szerintem az ő ingerküszöbük magasabban lehet.
„Mesteri krimi Stephen King és Agatha Christie rajongóknak” Kinghez nem tudok annyira hozzászólni, mert nem szeretem, de megint kezdjük azzal, hogy krimi. Nem, ez nem az! Agatha Christie? Na ne már… Nem vagyok egy habzó szájú A. C. rajongó, de azért ne túlozzunk kérem szépen! Azon kívül, hogy egyszer egy hasonlat miatt említésre kerül benne az írónő neve, semmi köze hozzá!
Az egészben talán az zavar a legjobban, hogy ez egy nagyon beteg, vérlázító és ütős görbe tükör lehetett volna, de nem lett az. Úgyhogy valaki segítsen már ez alapján kérem szépen, hogy hány csillagot adjak? :D Három és fél, a vége és az összkivitelezés miatt leginkább.
