Setét ​álmok (Sötét Mersant világa 5.) 33 csillagozás

Raoul Renier: Setét álmok

„Hogy mit várhat a tisztelt olvasó ettől a könyvtől? Borzongást, egyedi hangulatot, meghökkentő fordulatokat, a szereplők részéről egy nagy adag intrikát, gyarlóságot, hatalomvágyat stb., egyszóval mindent, ami a sikerhez kell. Mindazonáltal nem pusztán könnyű felhőtlen szórakozást ígérnek ezek a lapok, és a gyengébb idegzetű olvasóknak csak óvatosan merem ajánlani. Szerencsére azonban elmondhatom, hogy az olvasólámpa fénye mellett, még marad kapaszkodó a megnyugtató valósághoz, ugyanis a történeteket átszövi a humor, amely felszabadít a mondanivaló kősúlya alól.” (S. A.)

Sötét álmok címmel is megjelent.

Tartalomjegyzék

>!
DOLMEN, Szentendre, 2003
296 oldal · ISBN: 9638622059

Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Allanon>!
Raoul Renier: Setét álmok

Nagyon tetszett a legtöbb történet. Mindegyik sztori különleges volt a maga nemében, mindegyiket más szemszögből, stílusból, és írásmódból írták. Ez mutatja meg, hogy többrétű íróról van szó. Mindegyikben ott volt a szeren, Bár az első pár történet jobban tetszett, de a legnagyobbat az utolsó ütötte. Avval a pár mondattal a végén.

Borbély_Szabolcs>!
Raoul Renier: Setét álmok

Hihetetlenül varázslatosan sötét novellák gyűjteménye, ami gyorsan kedvet csinál Kornya Zsolt minden egyéb művéhez is, ahogy velem is megtörtént!

Sheyenne>!
Raoul Renier: Setét álmok

Egyszerűen imádtam, az első lapjától az utolsóig!!!!!!

RandomSky>!
Raoul Renier: Setét álmok

HammerWorld No. 161 / 2004. február
A legnagyobb magyar dark fantasy író új kötete egy novellaválogatás. Az írások mind a sötét Középkorban játszódnak, melynek Renier avatott ismerője (érzésem szerint olyan embernek, aki nincs legalább közelítő szinten történelemből és irodalomból, mint Kornya/Renier, nem is nagyon lenne szabad ilyen témákról írnia…). Történelem, mítosz és fantázia keveredik a novellákban (hiszen utóbbi két kategóriába szokás sorolni a tündéreket, angyalokat, s egyéb legendás, nem az ember fajhoz tartozó lényeket). Itt-ott Renier humora is megcsillan (persze az sem világosabb a feketénél…), és könnyedebb hangvételű írás épp úgy akad e kötet lapjain, mint kimondottan félelmetes, sötét és súlyos darab.
Ha nem is legkiemelkedőbb művei ezek, semmiképp sem hoznak szégyent a nevére.

Rozmaring>!
Raoul Renier: Setét álmok

Egyszerűen utáltam.
Minden egyes oldalával meg kellett küzdenem, csak egy, talán két novella volt az, aminél nem kaptam már lassan sírógörcsöt, hogy legyen vége. A Rajnai regén konkrétan már átlapoztam, mert kibírhatatlan volt a száraz írásmód, a történet érdektelensége.
Az eleje megfogott, Az asszony és az ork története még nem is volt rossz, a Tündér bosszúja volt az egyedüli történet a tizenegyből, ami tetszett. A többi történet számomra túl vérengzős, gyomorforgató volt, de megembereltem magmat, és végigolvastam a kötetet, hátha találok még benne valamit, ami megfog.
Sajnos nem sikerült. Bánom, hogy ennyire nem tetszett, pedig a fülszöveg alapján sok reményt fűztem hozzá.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Allanon>!

Izzó parázsba roskadó rablóvárakat mutattak ezek a képek, üszkös romokról felszálló füstfellegeket, tömérdek parányi alakot a lombjukvesztett fák ágvégein, a hideg szélben himbálózva, amint hűlt húsukat varjak csipkedik. Az acélszív készült itt a kőszívre törni, s noha ütközésük ádáz szikrazáport ígért, azért nem volt kétséges, melyikük fog darabokra hullani.

Allanon>!

Ami gyönyörű, az gyönyörű. Még akkor is, ha rémületes.


Hasonló könyvek címkék alapján

George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Joe Abercrombie: Pengeélen
Aurora Lewis Turner: Ashley / Bolygókeringő 1–2.
George R. R. Martin: Álomdalok
William King – David Guymer – Nathan Long – Ben McCallum – Josh Reynolds: Gotrek és Felix: Omnibus 2.
Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája
John Gwynne: A rettenet árnyéka
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
Moskát Anita: Horgonyhely