Krán 8 csillagozás

Raoul Renier: Krán

Ranagol fekete határon túli birodalmában, ahol minden teremtett lény felett a Változás törvénye uralkodik, csak az irgalom számít ritka vendégnek – az olyan, külvilágban is sokra tartott erényekben, mint a hűség, a kitartás és a merészség, nem szűkölködnek a Kos országának hősei sem.

Raoul Renier, a homály világának avatott krónikása, két évtizednyi szünet után veszi fel legendás elbeszélése, a Kráni krónika fonalát, hogy tetteikről önálló kötetben adjon számot.

>!
Delta Vision, 2018
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952603

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Raoul Renier: Krán

…Szép is lett volna, ha egy tartalomjegyzékben, netán a fülszövegben jelzik, hogy a könyv az eredeti Kráni krónikát, valamint annak hasonló terjedelmű folytatását tartalmazza.

Most, hogy túlestünk a kötelező körön, beszéljünk a krán-jelenségről. Mert aki a 90-es években szerepjátszott ebben az országban, annak Krán egy jelenség, sőt, talán egyenesen kortünet. A klasszikus fantasy “bedarkulásának” hőskora volt ez, amely a Magus szerepjátékot igencsak sokkhatás-szerűen érte el. Akinek ez nem sokat mond, az egyszerűen képzelje el, hogy milyen spin-off történetet írhatott volna H. P. Lovecraft A gyűrűk urához. Félig szörnynek született antihősökkel, ember által ki sem mondható varázslatokkal, csápos ősi istenekkel. Pontosan ilyen volt a Chapman/Avery-féle Magus 1.0 után a Kráni krónikák c. kötet, amely elsősorban Renier és Boomen nevéhez kötődött. Bár egyiküknek sem ez volt az első megjelenése, de korábbi alkotásaik még sokkal közelebb álltak a heroikus/epikus fantasyhez. A rajongók körében sem azelőtt, sem azóta nem okozott semmi nagyobb felzúdulást – és ehhez tudnunk kell, hogy annak idején a kemény mag számára a Magus nem csak egy játék volt, hanem egy véresen komoly elvi kérdés is. Ezt nyugodtan leírhatom, mert valamikor én is voltam kemény mag :D

Saját példámból kiindulva, a krán-jelenséget három alapvető módon lehet lereagálni. (Én mindegyiken átestem.) Az első a vérpistike-stádium: ez igen, ilyet akarok játszani, ősmágiát minden karakternek! A másodikban jön a “megfontolt” igazzy szerepjátékos: á, ezt nem lehet érett fejjel játszani, és egyébként is teljesen felborítja a világ egyensúlyát. Végül a kiegyezés: a benne rejlő ötletek vitathatatlanul figyelemre méltóak, de jobb a világ többi részétől minél távolabb tartani őket. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Manifesztációs háború sorozat 2. része, Gáspár András (szerk.): A Kos és a Kobra éve már ez utóbbit is majdnem meghaladta, amikor nagy előrelépést tett Krán és a külvilág kapcsolatának értelmezésében. De ez a mostani kötet megint inkább a két setting éles kettéválasztását erősíti.)

Ha valaki egyáltalán nem rpg-s fejjel közelít hozzá, akkor észreveheti Krán egy teljesen eltérő olvasatát is. Ez pedig nem más, mint a poszthumanista fantasy. Hiszen miről van szó: egy olyan országról, ahol a félisteni hatalmú ősfajoktól egészen a szubhumán lényekig mindenki egy szociáldarwini rendszernek van alávetve. Az élet célja a kiemelkedés, a továbbfejlődés, önmagunknál többé válás. Ehhez pedig lenyűgöző, a külvilágban nem ismert eszköztár áll rendelkezésére mindazoknak, akik egy bizonyos szintet már elértek (például beavatást nyertek egy szektába vagy fejvadászrendbe). Mágikus implantátumok, ősfajok – nem ritkán még élő – testéből kiemelt szövetek, klónozás(!), kitenyésztett élő mérgek és vírusok, csoport-tudattá összeolvadt vagy telepes létformába visszafejlődött emberek, és más lények, akik már nem is sorolhatóak be abba a fajba, amelybe születtek. A könyv egyes szereplői olyan egzotikus formákban léteznek, amelyekhez hasonlók talán csak a Kvantumtolvaj világában fedezhetőek fel. Esetleg még Steven Eriksonnál.

A két kisregény egy percig sem leplezi, hogy egy szörnyetegek által uralt birodalomban az embereknek is fel kell venniük a tempót, ha bizonyítani akarnak. A túlélés és a józan önérdek vezérel minden szereplőt, akiket egyénekhez nem, csak a klánhoz fűz bármiféle hűség. Persze még ez is a saját érdekük, hiszen szövetségesek nélkül igen rövid élet állna előttük. A magasan fejlett logika paradox módon ötvöződik a vadállati ösztönökkel. Mindezt, akárcsak a cthulhu-szabású ősfajoktól eltanult mágikus módszereket, a szerző groteszk, nem egyszer undorító leírásokkal és időnkénti nagyotmondással fűszerezi. (Ha mindent el kéne hinnünk, amit Kránról olvastunk, akkor egy itteni koldus is fél kézzel legyőz egy külvilági katonákból álló szakaszt, vagy néhány jól megválasztott szóval öngyilkosságba kergeti őket.) Rengeteg érdekes apróságot árul el az ország szokásairól és lakóinak bizarr képességeiről, ezek azonban – a történetek sajátos felépítésének köszönhetően – egyáltalán nem hatnak öncélú infodumpnak. A Kráni krónikában többszörösen egymásba ágyazott történeket kapunk, míg a Hármashangzat egy hagyományosabb, több nézőpontos kisregény. A háttérelemek azonban mindkettőben szervesen beépülnek a cselekménybe, amely nélkülük talán nem is lenne teljesen érthető. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy mégsem szakadnak el teljesen a klasszikus Magus-gyökerektől, hiszen az első kisregénynek például kulcseleme egy elf legenda eltorzított változata, amelynek eredetije szinte már a kezdetektől a Magus-korpusz része volt.

A könyv közérthetősége viszont így is kérdésesnek tűnik. A sok részlet ugyanis nem feltétlenül adja ki a nagy egészet, azt, hogy mi is Krán birodalma, illetve a Kosfejű vallása tulajdonképpen. Mindkét történet nagyon mély vízbe dobja az olyan olvasókat, akik nem figyelték a Magus elmúlt 25 évét legalább enyhe érdeklődéssel. Pedig a Delta Vision máskor is emelt át szövegrészeket a Summarium c. klasszikus világleírásból (például a törpékról szóló kötetükben), így annál furcsább, hogy ezúttal nem szúrták be az idevágó részeket, vagy legalább a kapcsolódó szószedetet.

4 hozzászólás
>!
Szilárd_Berke I
Raoul Renier: Krán

A nyitó kisregény máig az egyik kedvencem; anno ihletet is merítettem belőle egyik novella írásakor. Az elkészült folytatás, így 20 évre rá, nem ugorja meg az eredeti szintjét (bár az abszolút csúcs, nálam), de nem is vall mellette szégyent. A felvonultatott karakterek emlékezetesek, a cselekmény ellenben más dinamikájú, más keretek között mozog, más lecsengésű, számomra kevéssé élvezetes. Mindezek mellett ma kivéreztettem a buszon ülve a kötetet, szóval megérte, nem vitás. Bízom benne, Zsolt újra lendületet vesz, és várhatunk tőle további alkotásokat. /A csillagok pedig a folytatásra értendők, az „eredeti” Kráni krónika nálam 5+-os./

3 hozzászólás
>!
ftamas
Raoul Renier: Krán

A történet első fele a kráni krónika, amely zseniális volt és zseniális ma is. Egy intrika Kránon belül, amely az ott élők számára az élet és halál része.
A másik része, az árulásról, a hatalomról szól miközben a háttérben ugyanúgy szövik a szálakat a megfelelő emberek és bár akkorát nem szól mint a történet első fele, de azért egy ugyancsak jó történetet kapunk. Ez a rész torzabb mint az előző és míg az első fejezetet belepte egy fajta rejtély a második már sokkal betegebb. Annyira, hogy elgondolkodtató, hogy a kráni emberek mennyire emberek. Mindkét történetre jellemző, hogy a „cél szentesíti az eszközt”.

A történetet mindenkinek ajánlom, aki ismeri a világot. Aki nem ismeri, annak nem biztos, hogy érthető lesz, amit sajnálok, mert, ha a szerkesztő komolyabban veszi, akkor beletehetett volna egy térképet ( Ha más nem Ynevről ) +
Egy leírást Kránról, valamint az elfek szerepéről az országban, valamint az idegen kifejezéseket kifejtve. Ezek hiánya azért is furcsa, mert elméletileg ez mind ki van dolgozva…

>!
rheinfuss
Raoul Renier: Krán

Sosem olvastam még MAGUS-regényt, csupán két novellával találkoztam egy kihívás miatt, szóval teljesen tiszta lappal fogtam hozzá a Kránhoz.* Két dolog vett rá, az egyik, hogy eléggé nagy felhajtás közepette jelentette meg a kiadó, másrészt egy barátom megvette, és tőle kölcsön tudtam kérni, így magam ellenőrizhettem, mire fel ez a nagy örömködés, hogy Renier hosszú idő után folytatta a Kráni krónikát. Emiatt aztán – sokakkal ellentétben – én örültem annak, hogy a kötet magában foglalta az évekkel korábban megjelent kisregényt is, de az egyértelmű, hogy jelölniük kellett volna valahol, hogy ez nem csak az utóbbi folytatását tartalmazza (még ha felújított verzióban jelent is meg).

Tetszett a könyv, a Kráni krónikák volt a jobb, ami igen magas színvonalú munka, de ha nem Raoul Renier írja, akkor lehet, hogy kevésbé tetszett volna. Ugyanis mindenképp jobban élvezhető lett volna, ha már ismerek valamennyit Ynevről.** Viszont így kicsit kellett az agyamat tornáztatni, hogy követni tudjam a kisregény „világát”, nevezéktanát, kifejezéseit. Főleg ezekkel voltam gondban, a cselekmények jól követhetőek voltak, de az, hogy a fenti dolgokban sem vesztem el teljesen az épp az írónak köszönhető, akinek mesterségbeli tudása eredményezte azt, hogy az eseményekkel egy időben még a környezetre is tudott időt szakítani (én meg alapvetően szeretem a szereplőkkel együtt felfedezni a világot, szóval ez bejött). Érdekes volt ez az egyszerű kard és boszorkányság történet megbolondítva misztikus tanokkal, sőt biohorrorral, ahol a testi torzulások néhol már a gusztustalanságig mentek. Az erre a zsánerre jellemző állandó jelzőhalmozások, epikus (vagy annak szánt) történések, a végletekig (és azon túl kitartó) hősök lehettek volna idegesítőek, de ezeket az olvasmányosság, a cselekmény sodrása, a szerző fent már magasztalt bravúrjai feledtették (bár néha azért mosolyogtam itt-ott, hogy ez már azért sok). Ja, és a harcjelenetek nagyszerűek voltak.

Nem véletlen, hogy az első részről többet írtam, mert a Hármashangzat címet viselő folytatás kevésbé nyerte el a tetszésem, a szerkezete hasonló volt, itt is egy kisebb területre és egyetlen problémára korlátozódtak az események, de ez már sokkal inkább mélyvíz volt, az asztrális utazásoknál néha elveszettem a fonalat, nem beszélve az egyes rendházak intrikáiról. Hasznos lett volna egy szószedet, ami segít helyretenni a kifejezéseket, rendfokozatokat.

Összegezve egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt az első 5 csillagos volt, a második 3-3,5, így jön ki a fenti értékelés. De inkább arra hajlok, hogy Reniertől kellene még olvasnom írásokat, mint tovább kalandozni a MAGUS világán.

* Nem beszélve arról, hogy ez sem regény, hanem két kisregény. :)
** Gondolom, ez is ott játszódik, csak annak egy távoli szeglete, de ha nem, akkor így jártam, hogy még ez sem volt világos.

>!
mgnrb
Raoul Renier: Krán

Sokakkal ellentétben nem mondanám, hogy nem ér fel az első kötethez. Én zseniálisnak tartom, ahogy és amilyen. Kránt és törvényszerűségeit megismerhetjük, és a gondolkodást. A kiejtett szavak erejét. A különböző személyek érdekei metszetét. Zseniális , ahogy magukban folytatnak le elemzéseket ok – okozatokat keresnek a másik fél mondandójából és következtetéseket vonnak le. A cél szentesíti az eszközt és ez a világ egy zseniális világ a M.A.G.U.S. ban. Persze kicsit távol áll tőlünk, hogy a testedet aláveted az előrébb jutás a kiemelkedés oltárán. De ha megnézzük a vallás ehhez kapcsolódó vonzatát miszerint ha kiemelkedettként halsz meg. Akkor a következő életedben már egy kiemelkedettebb állapotból fogod folytani az új életed. Ilyen nézőpontból már érthetőbb, hogy miért hajlandók akár életük kurtítására a hatalom érdekében. Maga az eszmerendszer ami szintén az Író nevéhez köthető az ideológia a vallás és maga az , hogy a fantasyn belül egy „dark” oldalt mutat be. Szervek mágikus úton való kifejlődése, spórák, klónok szimpatikus vérmágiával. És itt szabadjára lehet engedni úgy igazán a képzeletet. A cél elérése érdekében nincs szabály. Egyetlen hátrána van a műnek, mégpedig az, hogy vége lett. Falni tudnám az ehhez hasonló írásokat. És ezúton is bíztatnám Raul Reniert, hogy ez a Krán nagyon nagyon favorit. Ynev más kulturájában is zseniálisakat tud írni de a Krán környezetben hozzá foghatóan senki nem tudott írni. Így örülnék, ha kisregény vagy akár novellákat is írna ebbe a környezetbe. pl. Hideg karok ölelését ha lehetőségem lenne én Hollywoodba fimvászonra vinném :D


Népszerű idézetek

>!
Noro MP

A kígyóhajúak utolérték, és könnyűszerrel végezhettek volna vele – mégsem tették. Sziszegő gyászénekbe kezdtek a kürtőszáj körül, majd letépték egyik társuk fejét, s engesztelő áldozatként a mélybe hajították. A viperafürtös fej a vadász lába elé hullott; véreres szemekkel, fogát csattogtatva méregette, s szörnyű átkokat szórt rá a szekta titkos harci nyelvén, míg végül, hosszú órák múlva elcsendesült.

65. oldal (Kráni krónika)

>!
Noro MP

Sihederkora keserű leckéiből korán megtanulta, hogy az egyetlen egyetemleges érték a hatalom, mivel minden körülmények között magában hordozza saját önigazolását.

24. oldal (Kráni krónika)

1 hozzászólás
>!
Noro MP

Jobb karja ugyan öt helyen eltörött, mikor az öregtorony leomló kövei maguk alá temették, ám ez nem akadályozta különösebben: mivel jelenlegi feladatához nem volt rá szüksége, egyszerűen levágta. Később, ha vissza kell térnie tanult mesterségéhez, majd beültet helyette egy másikat.

150. oldal (Hármashangzat)

>!
Noro MP

Semmiféle szervezeti szabályzat nem bírálhatja felül a Legnagyobb Úr akaratát: nem foszthatja meg híveit a jogtól, hogy az emelkedést keressék, akár az írott törvények ellenében is.
Ha próbálkoznak és elbuknak, elnyerik méltó büntetésüket. Ha sikerrel járnak, bebizonyítják, hogy a régi törvény rossz volt, és újat hoznak helyette.

213. oldal (Hármashangzat)

>!
Noro MP

A pnothi rendtartomány vezetőjét még primoculis korában megfertőzte az enyészkór. (…) Egy ideje már csak feltételes viszonyrendszerben létezett, bizonyos szigorúan körülírt és ritkán előforduló körülmények között, akkor sem teljes egészében, csupán némely aspektusokban.

240. oldal (Hármashangzat)


Hasonló könyvek címkék alapján

John Caldwell: Fekete lángok
John Caldwell: A Káosz Szava
Malcolm J. Hunt: Kígyószív
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban
Joe Abercrombie: A királyok végső érve
Mark Lawrence: Tövisek Császára
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
Mark Lawrence: Bolondok hercege
Anne Rice: Interjú a vámpírral
Kathleen Ryan: Setita