A ​nap állása 19 csillagozás

Ranya Paasonen: A nap állása

„Apám egy Luxorból Asszuán felé tartó vonaton ismerte meg anyámat. Apám, aki olyan volt, mint egy oroszlán, s akinek a sok nevetéstől barázdált volt a szeme szarka, így szólt anyámhoz: az én nevem Ismael, ami azt jelenti, hogy Isten meghallgatja minden imámat. És apám elmosolyodott, tiszta szívből, és mosolygott a szeme és mosolygott a szája, anyám pedig így szólt: az én nevem Anu, ami nem jelent semmit, és néha, ha anyám az égre nézett, szemének olyan színe volt, mint az égnek. Apám mögött ott volt az Isten, és anyám mögött nem volt semmi.”
Ismael, agy egyiptomi hidrológus és Anu, a finn régész szerelmi történetét a lányuk meséli el, aki ebbe a két kultúrába született bele, és gyötrődve keresi hovatartozását. A finn írónő önéletrajzi elemekből építkező regénye Finnországban több rangos díjat nyert.

Eredeti cím: Auringon asema

Eredeti megjelenés éve: 2002

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Polar könyvek Polar Egyesület

>!
Valo-Art, Budapest, 2006
170 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638691514 · Fordította: Győrffy Éva

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Annamarie>!
Ranya Paasonen: A nap állása

A finn írónő önéletrajzi elemekre épülő könyve a szülei szerelmét meséli el. Apja az egyiptomi hidrológus, és anyja a finn régész egy vonatúton ismerkedtek meg. Amikor is:

„Apám belenézett anyám világoskék szemébe, és álmai országát látta.”

Álmai országa pedig egy kontinenseket összeolvasztó világ lett, ahol a két kultúra nem csupán találkozik, hanem elegyedik, reakcióba lép, robban és semmihez sem hasonlítható elixírt alkot meg. Nem rózsaszín világ ez, nem egy könnyen élhető kényelem, hanem egy kaleidoszkóp. Perzselő és változó, gyakran furcsa színben feszítő.
Az éteri szépségű anya, Anu egy angyalra hasonlít leginkább. Egy angyal, lepke és tündér keveréke, amire nincs is szó, talán nem is e világi valóság, már, ha valóság. Szinte nem is táplálkozik, lénye légies, csak tekintetével gyakorol hatást. Ha nem bírja e világ terhét, megbetegszik, kiszárad és eltűnik.
A forró vérű, nevetéstől barázdált szemű apa, Ismael pedig maga a szenvedély. Hogy tud ez a két pólus frigyre lépni? Miként nem oltja ki egymást a két véglet? Mert „ bizony veszélyes dolog angyalokba beleszeretni” Vagy talán megér egy kis kockázatot a dolog?

A könyv egy oroszlán és egy angyal kapcsolatának násza, a folyton jelenlevő feszültség és szerelem megidézése. A történetet mesélő kislány édesanyja halála után mondja el szülei életét. Hogyan találkoztak, miként éltek, mit jelentett a két ember egymásnak?
Ennek a költői szépségű kapcsolatnak formai elemei is a témát követik. Ugyanannak a mozzanatnak számtalan felidézése mindig hozzáad az egészhez egy apró rezdülést, így alkotja meg a maga folyton változó és épülő nézetét. Az egyéni látásmód szabadságával, egy a racionalitást nélkülöző művészi alkotásról beszélhetünk. A szerző pontosan az ismétlődések révén nem követ egy lineáris menetet, időben sem szabályszerű, ugrál, kalandozik, terül szét mindenfelé, s eközben saját életét, egy indiai férfi iránti szerelmét is belevegyíti.

Az elején kicsit nehéz volt ráállnom erre a hangvételre, de amikor már sikerült, akkor élvezet volt minden sora. Nem tagadom, oldalakat olvastam fel hangosan, mert annyira szép maga a szöveg is. Szívesen csinálnék belőle egy hangoskönyvet, amely olyan lenne, mint egy hosszú-hosszú népdal, az előző generáció történetének életszépítő balladája.

8 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Ranya Paasonen: A nap állása

Alig 170 oldal ez a kis kötet, aminek műfaját nehezen tudnám meghatározni.

Az írónő gyermekkora illatai, ízei, színei és az ezek által kiváltott érzéseinek lenyomata alapján meseszerűen mutatja be a finn édesanyja és egyiptomi édesapja különös egymásra találásának és szerelmének történetét.

Ahogy ezekből az apró, egymástól nagyon eltérő kis kockákból próbálja meg összerakni a múltat egyben megpróbálja feldolgozni és megérteni általa szeretett szülei elválását, az édesanyja elvesztését és ebből a két, merőben eltérő kultúrából fakadó sehova sem tartozását. Egy harmadik, szintén idegen kultúra és a szerelem megjelenése az életében segít neki abban, hogy ha megérteni teljesen nem is tudja, de elfogadja és megtanul együtt élni a kettős gyökereivel.

Az írónő az ide-oda cikázó gondolatokat, ritmikusan ismétlődő, de mindig kicsit tovább bővülő lírai képekkel töri meg, melynek lezárásaként a főhősnő megtalálja a gyökereiből és múltjából táplálkozó saját, egyedi útját.

Ildó>!
Ranya Paasonen: A nap állása

     Amilyen kicsi ez a könyvecske, olyannyira nem adja magát egykönnyen. Nehéz felvenni ennek a szövegnek a ritmusát, talán nem is mindegy milyen hangulatban, és legfőképp milyen élettapasztalatokkal olvassa az ember.
     Egy nő és egy férfi története az első találkozástól a szerelmen át az elválásig, amelyben két igen különböző világ ér össze, és ami igazán különlegessé teszi az ő kapcsolatukat, hogy valakinek a szülei. Valakinek, aki elmeséli ezt a történetet valamilyen, talán sokkal személyesebb célból, mint gondolnánk, egyfajta segítségként a veszteségeken való tovább lépéshez.
     Még annak ellenére is, hogy látta a szerelemük kifakulását, úgy gondolom, hogy igen szerencsés volt, mert ennyi mindent láthatott a szerelmükből, ennyi mindent megtapasztalt ő is gyermekként belőle, volt ideje megérteni ezeket az érzéseket, megszülethetett ez a könyv. Vajon hányan mit nem adtak volna érte, hogy még csak pár évet kapjanak, mielőtt jött volna a végső veszteség?
     Talán néha nem is kell ennél több az életben mint, hogy a gyermek ekkora csodának lássa szülei szerelmét.

VargaÍriszDóra I>!
Ranya Paasonen: A nap állása

Ma hajnalban ez a könyv akadt a kezembe – valójában nem akadt, mert előbb a szememmel megkerestem, a szívemmel kigondoltam –: ez a különös, melankóliás regény. Három éve lesz (a bejegyzett dátum: 2015. május 15.), hogy olvastam, mégis frissen él bennem a „narancshámozós” szülőszeretet, a kétlakiszülőség mélységes, megosztó fájdalma.
Mikor a ceruzás idézeteket bemásoltam ide a Molyra, jöttem rá, hogy ez a regény igazán az „én” regényem. És még arra is gondolok, így a második dédelgetése közben e finomságos regénynek, hogy a Moly ráveszi az olvasót, hogy újra és újra foglalkozzon azzal, ami egyszer már élményt szerzett. Ezek az újrafoglalkozások hozzáadnak az olvasásélményhez valamiféle megőrzésélményt, mint mikor albumba gyűjtjük a fényképeket, szép albumba, a sikerülteket.

Gvendolin P>!
Ranya Paasonen: A nap állása

Azt hiszem, ez az, amit terápiás írásnak lehetne nevezni, A szerző nem tud megbírkózni kettős identitásával, ezt a konfliktust próbálja feloldani önmagában, de rendre csak ugyanazokat a megállapításokat ismételhgeti, ugyanazokat a kérdésket veti fel, így végül alig tudunk meg valamit róla és a családjáról.

somogyiréka>!
Ranya Paasonen: A nap állása

A könyv első felét még nagyon szerettem, ott jólesett ez a szinte patetikus hang..vagy inkább engem is szép lassan elkezdett nyomni az a teher, amely e leányé..tetszett, ahogy a ugyanannak- a szülők ismerkedésének -többször is nekimegy.
Mégsem lett kedvem a könyv után az életem átgondolni..Szóval úgy igazán nem rengetett meg. Jaj, nem szép dolog ám a részemről, ily őszinte kitárulkozásra,mint egy könyv,ilyet írni..de egy ponton túl már untam a „nyafogást”..

XX73>!
Ranya Paasonen: A nap állása

Egy szép, de nehéz szerelem története. Egy nehezen feldolgozható származás története. Kettős identitás, mert nem mindegy milyen az aktuális hazád, s a nap állása. Működhet ez? És vajon elhisszük-e az írónő, a leszármazott válaszát erre?!

szodav>!
Ranya Paasonen: A nap állása

Egy szombat esti olvasásra való könyv. Könnyű, jól megformált mondatok, hömpölygő tudati tartalom. Nem rengeti meg alapjaiban az irodalomtörténetet, de mindenképpen kellemes olvasmány.

Azazello>!
Ranya Paasonen: A nap állása

Szép, szép, de kissé unalmas könyvecske, nem feltétlenül jó értelemben.


Népszerű idézetek

Annamarie>!

Apám belenézett anyám világoskék szemébe, és álmai országát látta.

102. oldal

2 hozzászólás
Annamarie>!

Az indiai férfi így szólt hozzám: fényre, melegre és vízre van szükséged, és én nyomban kibontottam a hajamat.

126. oldal

Annamarie>!

És néha várok a hangokra, az autó ajtajának csapódására, a kulcs fordulására a zárban, a lépésekre a lépcsőn, a megszólaló csengőre, és így várt anyám is, és minden egyes pillanat olyan volt, mint a bársony, hiszen nincs nagyobb boldogság annál, mint ha van valaki, akit várhatsz.

94. oldal

Annamarie>!

De anyám akkor még képes volt úgy fényleni, mint egy világítótorony, és így apám hazatalált, nem kellett a csillagok alapján tájékozódnia, és jó együtt nézni az eget, olyan, mint egy festmény, melyet nem kell megérteni, és mi összenövünk, én és te, a bőrünk egyetlen bőrré olvad össze, egy szív dobog bennünk, és meghalunk, ha ez egyszer véget ér.

95. oldal

1 hozzászólás
Annamarie>!

Mikor apám először pillantotta meg anyámat, egy angyalt látott.

63. oldal

Annamarie>!

[…] és bizony veszélyes dolog angyalokba beleszeretni, veszélyes az istenekkel játszani, veszélyes hozzájuk hasonulni.

83. oldal

Annamarie>!

Én a jövőben élek, mondta anyám, de ez egyáltalán nem volt igaz. Valójában ő a múltban élt.

36. oldal

Annamarie>!

Vannak idők, amikor az Isten uralkodik. Ilyen időkben az értelmet máglyán égetik meg, és nyirkos börtönökbe zárják, hogy patkányok között rohadjon el. Vannak idők, amikor az értelem uralkodik. Ilyen időkben Istent égetik meg a tereken, és házaikból iskolák lesznek. Vannak idők, amikor azt bizonygatják, hogy az Isten és az értelem jól megférnek egy helyen, hogy valójában azonosak, ám ezek az idők, igencsak furcsa idők. És vannak még olyan idők is, amikor az Isten és az értelem egy időben élnek, de más-más helyen, mint a felnőtt testvérek, akik bár nem laknak együtt,mégis jól kijönnek egymással. Amikor apám és anyám szerették egymást, Az Isten vezérelte őket, s ebben semmi észszerű nem volt, semmi, de semmi.

Annamarie>!

Az indiai férfi olyan fiatal, mint egy kisfiú, és én még nála is fiatalabb vagyok, és néha megrémülök attól, milyen fiatal vagyok, és szeretnék elfelejteni minden feleslegeset, és csak azt megőrizni, ami szükséges, és talán így is teszek, és már nem képzelem, hogy daganatok vannak bennem, és ha keresem a szavakat, a körülöttem lévő levegőben keresem őket, és minden rendben van, és ha a napraforgó miatt kis bogarak kerülnek ki az otthonomba, ugyan mit számít?

15. oldal

VargaÍriszDóra I>!

Ha narancsot hámoztam az asztalnál, tudtam, hogy könnyebben lejön a narancs héja, ha négyfelől behasítom, ahogyan anyám tette. De azt is tudtam, hogy levághatom a narancshéjat hosszú spirálként is, és egy kis időre ékszerként a csuklómra fűzhetem, ahogyan apám tette. És amikor anyám azt mondta, hogy az ivóvíz frissebb, ha nem teszünk hozzá rózsasziromból nyert eszenciát, apám azt mondta, hogy az ivóvíz ízesebb, ha rózsasziromból sajtolt eszenciát adunk hozzá. Apám, aki narancshéjat fűzött ékszerként a csuklómra. Narancsot kétféleképpen lehet hámozni, de sohasem hámozhattam ugyanazt a narancsot egyszerre kétféleképpen, nem, sohasem, így aztán sokáig ültem az asztalnál, odakint pedig eközben mindenféle dolgok történtek nélkülem, mert nem fértem meg velük együtt ebben a világban, nem, sohasem.

…anyám, mindennél jobban szeretem őt, és ha legközelebb narancsot hámozok, négyfelé fogom behasítani, így könnyebben és gyorsabban lejön a héja, és talán még olvasni is fogok evés közben.

Apám, én mindenki másnál jobban szeretem őt. És ha legközelebb narancsot eszem, hosszú spirálként fogom lehasítani a héját, melyet ékszerként egy kis időre a csuklómra fűzök majd.

10-11. oldal; 112. oldal; 159. oldal (Polár könyvek 2006)


Hasonló könyvek címkék alapján

Gaura Ágnes: Lángmarta örökség
Anita Diamant: A vörös sátor
Buótyik Dorina: Maahes Isten rejtélye
Emily Holleman: Kleopátra árnyai
Petra Rautiainen: Hamuba rajzolt föld
Johanna Sinisalo: A Nap Magja
Jean-Pierre Montcassen: Az egyiptomi kéjnő
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni
William Dietrich: Napóleon piramisai
Cathrin Smith: Eredet