Library ​of Souls (Miss Peregrine 3.) 87% 17 csillagozás

Egy hangyányit untam, sok volt ötszáz oldalon megírva ez a kötet, itt-ott elvarratlan szálakkal, nagyvonalú történetkezeléssel. Elgondolkodtam, hogy mennyire lennék elégedett ezzel a befejezéssel, ha nem folytatódna a sorozat – mint ahogy nem tudtam a könyvek beszerzése idején, hogy eredetileg csak trilógiának szánta az író –, és azt hiszem, elfogadhatóra sikeredett: nyitva hagyja a különlegesek és Jacob kapcsolatának kimenetelét.
Kifejezetten tetszett az új kulcsfigurák, Sharon és Bentham árnyaltabb karakterábrázolása, de Addisonról is módosul némileg a kép a visszatérő öntömjénezés révén. Számomra hihetőbbek és szerethetőbbek így a szereplők. Jacobbal együtt én is kötődni kezdtem az üresekhez, sajnáltam a kezes gyilkológépek csúfos végét.
Ja igen: már az előző kötetben is irritált a minduntalan ismétlődő mondta ige, mintha RR nem ismerne szinonímákat. A legnagyobb káosz, kétségbeesés közepette elhangzó mondanivalókat is kvázi mondják a szereplők, a kérdéseket sem kérdezik.

Húha. Elég sokáig tartott kiolvasni, hiszen angolul volt, és nem nagyon vagyok ehhez hozzászokva. De meg kell mondjam, nagyon imádtam ezt a részt. Nem tudtam, hogyan lehet fokozni az előző könyveket. Hát sikerült. Nagyon tetszik a különlegesek világa, mégha ilyen veszélyes is. És mostantól az én kedvenc három szavam is a „We have time”.
Nagyon kíváncsi vagyok a könyv negyewdik részére, alig várom, hogy olvashassam

Ez lett volna a sorozat zárókötete, ha Riggs nem kap ajánlatot további három folytatásra, szóval itt fogom meghúzni a határt, és lezáró könyvként fogom értékelni a Lelkek könyvtárát.

A harmadik kötet pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az előző abbamaradt. Jacob és Emma Addisonnal kiegészülve (meg egy háziasított üressel a nyomukban) megindulnak, hogy a társaikat és ymbryne-jüket kiszabadítsák a lidércek karmaiból. Ehhez át kell vergődniük magukat a Peculiardom ("Különlegességia") világának nyolcadik kerületén, Devil's Acre-n, mely a viktoriánus London Mos Eisley-ja volt. Drogosok és drogkereskedők, rabszolgává és rabszolgatartókká vált különlegesek, és mindenféle kalóz meg bizarr bűnöző tanyázott arrafelé. Ma már persze felszámolták a nyomornegyedet, de az 1800-as években még elég vészjósló hely volt, hasonlóan Whitechapelhez. Lehet imádni a viktoriánus kor irodalmát és divatját, de hogy egy undorítóan embertelen hely volt ez időben a brit főváros, az is biztos.

A Library of Souls messze nem olyan tökéletes, mint amennyire Hollow City volt. Különösen a kötet vége felé előfordulnak sztorivezetési bakik, a befejezés is elég egyszerűre sikeredett, és bár kiszámítható volt, legalább megadja azt a lezárást hőseinknek, melyeket megérdemeltek. Riggs remekül bővíti ki világát, és egyben zárja le valamennyi szálat, melyet elkezdett. Megkapjuk azokat az információkat, melyeket hiányoltunk, és még az ezzel kapcsolatos csavarok sem maradnak el… még akkor is, ha ezúttal kicsit megbicsaklik miatta a történet logikai struktúrája.

Riggs stílusa még mindig hangulatos, még mindig érződik a brit ifjúsági regényeket átjáró atmoszféra, és az elvontabb, sötétebb fantasy íz. Ugyanakkor a Library of Souls az első részhez hasonlóan kicsit túlírt, ami nekem leginkább a közepe és a vége tájékán tűnt fel. Ami miatt nem vonok le több csillagot, azok a háttérvilágot színesítő ötletek és a könyvek folyamatos, szinten tartott hangulata.

A Vándorsólyom kisasszony-trilógia (legalábbis annak első fele) nem nevezhető a legegyedibb, legepicebb ifjúsági fantasy szériának a piacon, de az átlagnál sokkal erősebb. Ütős hangulat, szórakoztató szereplők és egy jól kidolgozott világ jellemzi. Ha nem lettek volna a történetbeli botladozások az utolsó kötetben, vagy az elsőben a lassan beinduló cselekmény, akkor adnék rá ötöst, és kedvencelném. Így viszont csak egy erős négyest adhatok neki. Az olvasását messze nem bántam meg, és elmondható, hogy jól szórakoztam a könyveken. Mindenképpen az egyedibb ifjúsági fantasysorozatok közé tartozik, melynek elvont hangulata és a világa gondoskodik róla, hogy az olvasó kellőképpen elmerülhessen benne. Ajánlom azoknak, akik keresik az átlagtól eltérő ifjúsági irodalmat, akik szeretik a varázslatokkal teli sztorikat, és kedvelik a több idősíkban játszódó történeteket. Lesz rá idő, hogy megkedveljétek. ;)

Ritkán kedvencelek könyvet, de ez most nem volt kérdés. :D Remek befejezése egy jól kitalált történetnek. Pörgős cselekmény, az író nem kegyelmez az olvasónak, és az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket. Bár van benne szerelmi szál, mégsem az a csöpögős fajta… És ami a legfontosabb, végül minden részlet a helyére kerül. Bár néhol a képek beleszövését a történetbe kicsit erőltetettnek éreztem, összességében szerintem emelik a könyv színvonalát. Ha valaki egy laza stílusú, humoros részekkel tűzdelt, de mégis egyedi könyvet keres, szerintem megtalálta! :D

Az első két kötet után (ami nem volt rossz, de semmi különös), az utolsó kötetet marha gyorsan végigolvastam. Ez jó jel. Összességében pont olyan volt, mint az előző kötetek (tucat YA fantasy, ahol a gyerek megmenti a világot); de ezt jól csinálja: szokásos szereplők, a történetben nincsen nagyon szemetszúró logikai hiba, a befejezés nem deus ex machina jellegű, hanem viszonylag jól be van vezetve.

Nagy meglepetést a könyv nem okoz, a fő dolgokat olvasóként nagyjából 100 oldallal a karakter előtt meg lehet érteni (ha nem sokadik könyv, akkor mondjuk 50 :) ), de ettől még szórakoztató. Tipikus pozitív példája, hogy a könyv tudja, mi akar lenni, és nem próbál több lenni.

Sokat gondolkoztam ezen a könyvön, de egyszerűen muszáj ilyen kevés pontot adnom neki. A regény eleje tetszik, jól pörög a sztori, jók a karakterek, de egy idő után rájöttem, hogy a főhősök nagyon idegesítőek, logikátlanul cselekszenek legtöbbször és már túlzottan forrófejűek. (ami azért is különös, mert Emma elvileg már vagy 100 éves, benőhetett volna a feje lágya ennyi idő alatt) A mellékszereplők sokkal jobban tetszettek, Sharon és Bentham nagyon ott voltak végig nálam. Na de a közepétől összescsapottnak érzem spoiler A képek nagyon zavaróak még mindig, nagyon nem érzem helyén valónak őket. Sokkal jobban járt volna a regény végig valami jó grafikussal, aki mondjuk a szereplőkről készít grafikát és nem egy random szutykos udvar képe kerül egy oldalra. Valahogy ez még egy kicsit a fantáziám megerőszakolása is. Meg amikor egy-egy szereplőről bekerül két kép és tökre máshogy néznek ki rajta az végképp nevetséges. Sajnálom ezt most. Remélem a filmek jobbak lesznek.