A ​gyilkos lányai 83 csillagozás

Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

Egy ​anya olyat kért, amit lehetetlen megtenni.
Egy apa olyat tett, amit nem lehet megbocsátani.

Lulu és Merry gyerekkora sosem volt felhőtlen, de a legnehezebb időszakok, a legbántóbb szavak, a leghangosabb veszekedések is eltörpülnek egyetlen nap emlékének árnyékában. Épp Lulu tizedik születésnapja előtt a lányoknak olyan traumát kell átélniük, amit legfeljebb csak túlélni lehet, megérteni és feldolgozni sohasem.

Azon a végzetes napon apa megölte anyát.

A tragédia után Lulu és Merry gyermekotthonba, majd nevelőszülőkhöz kerül. De pontosan tudják, a történtek után senkiben sem bízhatnak, és csak egymásra számíthatnak. Harminc éven át próbálnak értelmet adni a gyermekkorban átélt szörnyűségnek, miközben börtönben ülő apjuk nyomasztó kísértete lengi be a hétköznapokat. Lulu azzal áltatja magát, hogy apja halott, Merry viszont úgy érzi, bármit is tett, közeli kapcsolatban kell maradnia vele.

Meyers gyönyörűen megírt, letehetetlen első regénye a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Pipacs könyvek Pioneer Books

>!
Alexandra, Pécs, 2016
352 oldal · ISBN: 9786155435133 · Fordította: Balázs Laura
>!
Pioneer Books, Budapest, 2016
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155435126 · Fordította: Balázs Laura

Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 137

Kívánságlistára tette 120

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

Nehéz bármit is mondanom erről a regényről. Nem mondhatom azt, hogy tetszett. Azt igen, hogy megrázott, nyomasztott, lelkileg megviselt, nem tudtam letenni, bennem végig ott volt a remény… A remény valami jóra. Megkönnyebbülésre, felejtésre, boldog életre.
A történetet a két lány, Lulu és Merry váltott fejezetekben mesélik el, gyermekkoruktól egészen felnőttkorukig. Sok mindennek lehetünk tanúi a lányok elbeszéléséből. Már azelőtt fájt a szívem értük, mielőtt megtörtént a tragédia. Mert az anyjuk nem volt annyira anyjuk, mint kellett volna, nem volt annyira szerető és nem volt gondoskodó sem. Ők azonban ragaszkodtak hozzá, azt gondolom, hogy minden rossz ellenére gyermeki lelkükkel szerették is. Az apjuk sem volt az apák mintapéldánya, sőt még egy kedves, átlagos apának sem lehetett mondani, bár Merry volt a kedvence, de elvakította a felesége iránt érzett szenvedélye, féltékenység, és az állandó hiábavaló epekedés. Mert nemcsak anyának nem volt túl jó, de úgysem viselkedett, mint egy rendes feleség. „Ne engedd be apát a lakásba!” – kérte az anyja Lulutól, aki nem tudta ezt a kérést teljesíteni és beengedte külön lakó, bebocsátásért esedező apjukat. Aki ezután megölte a feleségét… A lányok is ott voltak….

Az életük ezután arról szólt, hogyan tudják feldolgozni ezt a borzalmat, elég-e, ha soha többé nem akarja látni Lulu az apját, vagy éppen az a jó, ha eljár rendszeresen látogatni, mint Merry. Mindkét lánynak megvannak a saját kérdéseik, amelyekre egész életükben keresik a választ, a kétségeik, hogy tehettek-e volna valamit, valami többet, hogy az apjuk ne ölje meg az anyjukat, ha Lulu nem nyitja ki az ajtót, ha nem szalad el segítséget kérni, máshogyan történtek volna-e a dolgok. Merry is szeretné a maga kérdésére megkapni az apjától a választ, de azt hiszem erre nincs is válasz.
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.hu/2016/06/randy-susan-meyers…

(A molyos címkével ellentétben szerintem ez egyáltalán nem krimi, inkább lélektani, női sorsok meghatározással jellemezném.)

6 hozzászólás
wurzel_gabriella>!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

Ez a könyv sem lett a kedvencem, amit sajnálok, mert a fülszöveg alapján ígéretesnek tűnt a történet.
De ismét rá kellett jönnöm, hogy talán a krimi nem igazán az én stílusom.:/

h_orsi >!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

A szokatlan téma 100%-osan beleillik abba a képbe, amit magamban a Pioneer Books kiadóról kialakítottam.Ez is egy kis ékszerdoboz, amit az ember elraktároz a szívében és a fejében is.
Tetszett, hogy nem csak a lányokról szólt. Voltak itt árvaházban lakó gyerekek. A család, a házasság, a saját gyerekek felnevelése, a titkok és hazugságok csapdája és a káros szenvedélyek is fontos szerepet kaptak.
A könyv hangulata szép szóval is: nyomasztó. Mindenkinek aki olvassa azzal kell szembesülnie, hogy a regény felkavaró kérdéseket tár elénk. Számomra az sem volt meglepő, hogy az az író nem igazán foglalt állást. Nem derült ki, hogy Lulu vagy Merry kezelte jobban a helyzetet.
A vége szép, kerek és vele együtt teljes az egész.
http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/09/randy-susan-meye…

tgorsy>!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

Hezitáltam az egy csillag és öt csillag között, ezért lett kettő és fél. Öt csillag, mert letehetetlen. Egy csillag, mert… mert nem is tudom. Túl írt, idegesítő, nagyon, nagggggggyon amerikai. Bár azt nem értem, hogy egy olyan országban, ahol ha leejtem a vajas kenyeremet két évig analízisbe járok, ezek a lányok miért nem! És zavart az is, hogy folyamatos lelkifurdalást éreztet, amiért nekem boldog gyermekkorom volt.
Nem akarom túlértékelni ezt a könyvet, de Dosztojevszkijnek igaza volt, amíg nincs igazi bűnbánat, nincs feloldozás.

1 hozzászólás
smetalin>!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

„Elviselni a kibírhatatlant, feldolgozni az elképzelhetetlent”
E sorok vannak a borítón, és tulajdonképpen erről szól a könyv! Napfényes nyári napokon olvasva, nagyon lehangoló a könyv! ezt őszi borús, esős időhöz tudnám elképzelni!
Két gyermek életét követhetjük végig felnőtté válásukig, milyen hatással volt életükre amit tett az édesapjuk!Hogyan dolgozták fel, hogy elveszítették a családjukat, nem kellenek senkinek, megbélyegezettek lettek: A gyilkos lányai!
A két lány túlélte a gyermekkort, de felnőttként sem tudnak „szabadulni” a múlttól, ki hat életükre, tetteikre.
Az egész könyv erről szól, a lányok, hogyan tudták élni életüket ilyen múlttal!

8 hozzászólás
Niko_oka>!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

Ismét egy családregény -milyen alapon kapott krimi címkét?!
Azért nem bánom, hogy elolvastam. Rendkívül tanulságos, elsősorban magamról tanultam sokat. Egy idő után figyelni kezdtem az olvasottakra adott reakcióimat, és nem tetszett, amit tapasztaltam: az ítélkezés, bármilyen undorító csúszó-mászó is, mindenkinek ott van a bőre alatt. Tudatosan talán fejleszthető, legalábbis remélem. Az erősen realisztikus, rózsaszín vattacukortól teljesen mentes karakterisztika ugyanis zavarbaejtő, mégis színtiszta felüdülés napjaink tökéletes Insta-világában. Az biztos, hogy Merry és Lulu története gondolkodóba ejti azt, aki rászánja az idejét. A testvéri szeretetet a közösen megélt tragédia olyan magasságokba emeli, amit elképzelni is nehéz. Az egymásra utaltság, a szeretetre-elfogadásra szomjazó lányok a társadalmi számkivetettség ellen önmagukba, egymásba és ügyesen felépített hazugságokba kénytelenek menekülni. Hogy aztán ki miképp, hogyan, mivel és egyáltalán képes-e túllendülni a démonain, önmagán és a másik felén a megújulás, a minőségi élet első lépéseként – mindenki meglelheti a saját válaszát az oldalakon.

mate55 P>!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

Miként képes két kislány feldolgozni, ha az apjuk erőszakos, agresszív ember. Egy részegen való hazaérkezése után megöli édesanyjukat, késsel megsebesíti a kisebbik lányt. Ekkor Lulu tíz, Merry hat éves. Az átélt trauma, mekkora hatást gyakorol a testvérpárra, milyen félelmet visz tovább az elkövetkező éveikben? Hogyan lehet feldolgozni, ha apád, akire mindeddig felnéztél, akivel a múltban tökéletes biztonságban érezted magad, a mamátokra és rátok támad? Mi lesz, ha a börtönévek sem törik meg, ha nem tudja felmérni tettének súlyát, ha hamarabb szabadul a kiszabott büntetésénél? Hogy kell gyermekként viselkedni a bizonytalan, idegen közegben? Tudnak-e felelős döntéseket hozni? Hogyan viszonyuljanak apjukhoz, aki egy családként gondol rájuk? A lányok emlékektől terhes útja elkezdődik. Először árvaházba kerülnek, aztán pedig egy módos idősebb házaspárhoz, akiknek a gyerekei már felnőttek, és akik nevelőszülőként veszik magukhoz a lányokat……Lehet-e ilyen gyerekkor után boldog felnőtté válás? A történetet a két lány meséli el, a fejezetek felváltva követik egymást. A közösen megélt „drámát” teljesen másképpen élik át. Különböző attitűddel, eltérő érzésekkel, más-más eszközökkel dolgozzák fel a körülöttük történő változásokat. A feloldhatatlan félelem, a trauma, a túlélés, a tagadás csodálatos bemutatása egy olyan írónőtől, aki testközelben élhette át az ehhez hasonló erőszakos megnyilvánulásokat. A történet tanulsága pedig megerősíti bennem azt a gondolatot, attól, hogy nagyon meg akarunk bocsátani valakinek, még nem biztos, hogy meg is bocsátunk neki. Ez egy hosszadalmas lelki folyamat, amely nem megy, és nem is mehet végbe anélkül, hogy feldolgoznánk régi sérelmeinket, és képesek lennénk elengedni őket.

kinga133>!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

Hm., nem értem a krimi címkét ezen a regényen, mert hogy ez nem krimi, hanem lélektani regény. Gondolom azért is áll ennyire gyengén a molyon. A könyv egy testvérpárnak az életét mutatja végig; a bűncselekménytől (az apjuk megöli az anyjukat és kis híján a kisebbik lányát, aki ekkor 6 éves) az apa börtönből való szabadulásáig (több mint 30 év eltelik), plusz a zsidóságba is betekintést nyerünk, ami nekem kimondottan tetszett. (80-as évektől 2003-ig) Ugyanis zsidó családban történik a tragédia, Brooklynban.
Lassú folyású regény, váltott szemszögben megírva.

dianna76 P>!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

A nehéz téma ellenére viszonylag könnyen olvasható volt a történet. Nem olvastam még hasonlót, már ami a témát illeti. Hogy lehet feldolgozni – ha egyáltalán fel lehet – ha az embernek gyilkos a szülője? Ráadásul ezzel a bűncselekménnyel elveszítik a másik szülőt. Gyakorlatilag árvaságra jut a gyerek, és egy életre megpecsételődik. Lesz az ember múltjában egy olyan sötét folt, amit rejtegetnie kell. Pont erre vonatkozóan merülhet fel az olvasóban az egyik kérdés,hogy vajon kell-e titkolni ezt, szégyellni való múlt e mindez? A másik pedig: lehet-e megbocsájtani valaha? Nagyon jól illusztrálja a könyv, hogy min mehet keresztül ilyen esetben a gyermek, majd a belőle lett felnőtt, hiszen az érzelmi vívódások sosem múlnak el. Érdekes volt a két lány ellentétes hozzáállása apjukhoz, a történtekhez. A tanulmányútjuk, szakmaválasztásuk is visszavezethető az átéltekhez, és a történtekkel kapcsolatos érzelmeikhez. spoiler Azt is érdekes volt látni, hogy a titokként hordozott tragédia, valamint az apjával fenntartott kapcsolat milyen hatással volt Merry magánéletére. Míg nővére ebből a szempontból könnyebb helyzetben volt, hiszen Ő kizárta a múltat (legalábbis kifelé mutatva). Habár néhol túl nagyot ugrott a történet az időben, ez mégsem volt zavaró. Sőt: jó volt belelátni életszakaszonként mindkét lány fejébe, lelkébe. Nekem egy valami hiányzott: a végére sem derült ki mi is történt pontosan akkor, ott. Szerettem volna mindezt az apa, vagy Merry szájából meghallgatni.
Megint egy olyan regény, ami elgondolkodtat. Egyetértek néhány előttem szólóval/értékelővel. Ez egyáltalán nem egy szórakoztató, izgalmakkal teli krimi, hanem lélektani regény! A ráaggatott krimi címke messze nem helytálló!

>!
Pioneer Books, Budapest, 2016
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155435126 · Fordította: Balázs Laura
Zoe27 P>!
Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai

Erről a könyvről nem tudok tárgyilagosan írni…
Ez a könyv, annyi mindent leír egy nehéz körülmények között élő családról, és az abban felnőtt gyerekekről, hogy szinte az ember ott van velük. Érzi, amit éreznek.
Nem tudom, hogy miképpen sikerült az írónőnek ilyen élethűre varázsolnia a történetet, de sikerült neki. Én úgy vélem a maga nemében korszakalkotó történetet írt. Az a legcsodálatosabb az íróstílusában, hogy még azok az emberek is átérezhetik a történet szereplőinek életét, akik még sohasem éltek át egy hasonló történést se.
Estére nem ajánlott olvasmány!!!
Nem engedi, hogy félretedd, beférkőzik az álmaidba, és szinte addig nem is enged szabadulni, míg az utolsó sort is el nem olvastad!!!


Népszerű idézetek

mate55 P>!

Apa minden fizetéskor vett nekem néhány új könyvet. Ő is szeretett olvasni.

31. oldal

mate55 P>!

Az ember világra hoz egy gyereket, és a félelem egy életre társául szegődik.

196. oldal

Bea_Könyvutca P>!

– Az életünket mi magunk irányítjuk, Merry. Ezt soha ne felejtsd el!

147. oldal

mate55 P>!

Sok embernek téves elképzelése van arról, mi is az igazi boldogság.

316. oldal

mate55 P>!

A gyerekek közelebb visznek minket Istenhez, de néha olyan közel, hogy megégetjük magunkat.

321. oldal

mate55 P>!

– Ha az emberek tudják, hogy valamikor egy férfi odavolt érted, jobban bánnak veled.

65. oldal

mate55 P>!

Tudom, milyenek a férfiak. nem veszik meg a tehenet, ha ingyen megkapják a tejet.

245. oldal

mate55 P>!

Jó, ha az embert támogatja valaki, amikor belép egy halottakkal teli terembe.

124. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Stephen King: A remény rabjai
Torey Hayden: Szellemlány
Dennis Lehane: Viharsziget
Thomas Harris: A vörös sárkány
Diane Chamberlain: Egyetlen nővérem
William Landay: Jacob védelmében
Donna Tartt: A titkos történet
Patricia Highsmith: A balek
Charles Martin: Maggie