Vak ​hangyák 7 csillagozás

Ramiro Pinilla: Vak hangyák

Spanyolország atlanti partjának egyik eldugott zugában, irdatlan sziklaormok, mély meredélyek közt egy viharos tél eleji éjszakán különös dráma játszódik: a tengerparti halászfalu nincstelen lakosai emberfeletti igyekezettel próbálják megmenteni egy zátonyra futott szénszállító hajó értékes rakományát, hogy ne kelljen fagyoskodniuk a közelgő télen, s az ítéletidőben egyszerre kell megküzdeniük az elszabadult elemekkel és a zsákmány beszolgáltatását követelő hatósággal. Sabas – a regény központi alakja – a családjával, a fiaival is dacolva végsőkig harcol, hogy megtartsa, amit kemény munkával szerzett, és közben az emberi viszonylatok roppant feszültségei pattannnak ki ebben a kicsiny emberi közösségben. Kudara , akárcsak Hemingway öreg halászáé – a létért való, kilátástalanságra ítélt küzdelmet növeli katartikus arányúvá.

>!
Európa, Budapest, 1984
318 oldal · ISBN: 9630728559 · Fordította: Tomcsányi Judit

Kedvencelte 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

marschlako>!
Ramiro Pinilla: Vak hangyák

Amikor láttam, hogy Ramiro Pinillának magyarul is jelent meg regénye, rögtön a virtuális kívánságlistámra tettem, főleg azután, hogy megtudtam, egyféle előzmény is az általam olvasott és kedvenccé avanzsált, a baszk vidéket bemutató nagyívű trilógiájának, a Verdes valles. colinas rojas-nak*. Bár igazából csak a helyszín, a Bilbao melletti Algorta és La Galea partvidéke a közös (a trilógia is ezen a környéken, a közeli Getxo-ban és Bilbaóban játszódik), de ha úgy nézzük, a vidéki baszk emberek erőt próbáló világa sokkal szorosabb kapcsolatot teremt. A trilógia sokrétűségéből itt egyetlen mozzanat emelkedik ki, ám azt sokkal részletesebben járhatjuk körül.

Mert a lényeg nem az, hogy nyerünk vagy veszítünk, hanem az, hogy ne adjuk fel soha.

A regény középpontjában a mindennapi betevőért és a fagyos téli napok enyhítéséért folyó küzdelem áll. A La Galea-i partok közelében hajótörést szenvedő szénszállító hajó partra mosott rakományáért elkeseredett küzdelem indul, minden család mozgósít, amit/akit csak tud, s nincs ez másképp Sabas esetében sem, aki egyébként sem ismer lehetetlent. A regényben sziszifuszi küzdelmének néhány áldozatokkal teli napját követhetjük nyomon, ahol az elemek, a balszerencse és a vámőrök is összeesküdnek ellene.

Pinilla regényében a példázatbeli történet elevenedik meg, ahol a fiak közül többen is azt mondják, hogy ezért vagy azért nem tudnak kimenni segíteni, de aztán végül mégis a családi összefogás győzedelmeskedik. Lelemény és tartás, érzéketlenségnek tűnő hideg racionalitás, nemzedékek és hitek egymásnak feszülése mentén alakul a történet, melybe időről-időre mindegyik szereplő szemszögéből belepillanthatunk.

„Ezentúl itt fogsz élni, és nyugodj bele, a legkeményebb munkával se szabadulsz innét”; és mindehhez még látnia kellett (mármint Cosmének), hogy apa nemcsak hogy elviselni képes ezt a rabszolgasorsot, hanem éppen ebben a munkában találja élete egyetlen értelmét is, s a megszállottak lelkierejével merül el benne, készen rá, hogy kibírjon mindent: nyűgöt, szorongást, vért, izzadást, sőt még a halált is, és mindezt csak azért, hogy még egy napot éljen, és másnap hajnalban kelve újrakezdhesse az esztelen erőfeszítést. Az a szemrehányó hallgatás, amivel minden dolgát végezte, az a zokszó nélküli elfogadása az örökös munkának, ez volt az, amit Cosme (most már tudom) nem bírt elviselni; ő, aki olyan kevéssel beérte volna, nem értette ezt az őrült robotot, gyűlölte, utálta egész lényével, és ez az elégedetlenség ott tükröződött keserű jellemében, egész életunt világában, melyben az a puska meg a vasárnapi vadászat jelentette az egyetlen oázist, és amiért lányokat, barátokat, mindent odahagyott.

*link

kolika>!
Ramiro Pinilla: Vak hangyák

„Becsapta őket az éjszaka délibábja, és csak a nappal fényénél jöttek rá, hogy az a zsákmány sohasem volt az övék, bármennyit küszködtek is érte” – olvasom a sorokat. S ez a mondat mintegy rövid summázása is ennek a könyvnek.
Sabas és családja szemszögéből látjuk az történéseket, s az ezekhez kapcsolódó eseményeket. A családhoz tartozó szereplők szemszögeiből bomlanak ki az események, Azok is, amelyek a jelenben zajlanak, s amelyek lázba hozzák az egész falut, de azok is, amelyek a múltban történtek. Az olvasó számára a titkokról is fellebbennek a fátylak.
A partoknál kiömlött szén megszerzése sok helybelit megmozgat, köztük Sabast is. Ő az, aki egész életében kitartóan munkálkodik kitűzött céljaiért. A szén megszerzése is egyike lesz a céljainak. A szereplők gondolataiból, megszólalásaiból ismerjük, hogy a családjából nem mindenki teszi magáévá ezeket a célokat, de végül a család minden férfija felsorakozik a családfő mögött. És indulnak a kordéért, majd a tengerpartra. Oda ahol, eluralkodnak az indulatok, amely a tragédia helyszíne lesz.
Sabas fáradhatatlanul próbálja menteni a menthetőt, de az irigykedők és a vámőrség megjelenése megpecsételi a szén sorsát.
A lezajló események nehéz életsorsokat tárnak fel. A főszereplő nem adja fel, a hangyák példáját felhozva tanítja fiát: „Tehetsz eléjük akármekkora követ, azon is átmásznak. Szétkapálhatod az egész bolyukat, akkor is marad belőlük egy vagy kettő, aki újrakezdi, és folytatja ugyanezt a vesződséges életet, vagy itt, vagy másutt. Sose hátrálnak meg. Elesnek, és újra felkelnek. Készek leküzdeni minden akadályt, ami az útjukba kerül. Egyszerűen legyőzhetetlenek. Erre lettek teremtve és eszerint élnek.”
Kiváló könyv.

Meli23>!
Ramiro Pinilla: Vak hangyák

Egy kihíváshoz választottam ezt a könyvet.
Főhősünk Sabas és családja és a falubeliek kemény harcot vívnak a szénért való küzdelem során az időjárással, a körülményekkel és más falubeliekkel és persze majd a vámőrséggel is. Közben pedig képet kapunk ennek a közösségnek az életéről, egymáshoz való viszonyukról.


Népszerű idézetek

Meli23>!

Mert a lényeg nem az, hogy nyerünk vagy veszítünk, hanem az, hogy ne adjuk fel soha.

204. oldal

>!

Hallottam egy emberről Algortában, aki maga fabrikált magának puskát. Ügyes ember volt, apránként szépen megcsinálta, a munkaidejéből csípve le azt az időt a műhelyben, ahol dolgozott. Igaz, hogy aztán az első lövésnél felrobbant, és a fél szemét is kivitte, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jót is csinálni.

311. oldal

marschlako>!

…gyűlölte apát, aki arra kényszerítette, hogy ebben a nehéz, kellemetlen, fárasztó és kegyetlen világban éljen; aki szívtelenül ebbe a földbe plántálta, mint valami magot vagy zsenge növényt, és mintha azt mondta volna neki: „Ezentúl itt fogsz élni, és nyugodj bele, a legkeményebb munkával se szabadulsz innét”; és mindehhez még látnia kellett (mármint Cosmének), hogy apa nemcsak hogy elviselni képes ezt a rabszolgasorsot, hanem éppen ebben a munkában találja élete egyetlen értelmét is, s a megszállottak lelkierejével merül el benne, készen rá, hogy kibírjon mindent: nyűgöt, szorongást, vért, izzadást, sőt még a halált is, és mindezt csak azért, hogy még egy napot éljen, és másnap hajnalban kelve újrakezdhesse az esztelen erőfeszítést. Az a szemrehányó hallgatás, amivel minden dolgát végezte, az a zokszó nélküli elfogadása az örökös munkának, ez volt az, amit Cosme (most már tudom) nem bírt elviselni; ő, aki olyan kevéssel beérte volna, nem értette ezt az őrült robotot, gyűlölte, utálta egész lényével, és ez az elégedetlenség ott tükröződött keserű jellemében, egész életunt világában, melyben az a puska meg a vasárnapi vadászat jelentette az egyetlen oázist, és amiért lányokat, barátokat, mindent odahagyott. Ezért volt, hogy apa fáradhatatlan buzgalmában mindig ott érzett valami ki nem mondott, de nyilvánvaló szemrehányást.

270-271. oldal

>!

Aztán a nagymama a folytonos imádságaival, az egész házat betöltő sutyorgásával és olvasópergetésével; akit nemcsak a reszketeg testébe rejtett közös tragédia rémített, hanem még a lelkiismeret-furdalás is, mert, bár magának se vallotta volna be, mégis tudta, hogy az a háromtonnányi szén többet jelent számára minden fájdalomnál, halálnál és érzelemnél.

271. oldal

>!

Bár ki tudja, megváltás-e egyáltalán a sír, hisz vajon nem szeretjük-e magunkat annál jobban, minél kevesebbet érünk, minél öregebbek vagyunk?

271. oldal

>!

Aztán Nerea, ez a macskaanyává lett kislány, vagy, ami ugyanaz, a gyerekké vált kismacskák anyja, aki tökéletesen érzéketlen volt minden körülötte zajló eseménnyel szemben, […] valósággal megőrjítette a túltengő anyai ösztön, ami minden más érzést kiölt belőle.

271. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Eva García Sáenz de Urturi: Vízáldozatok
Miguel de Unamuno: Ez aztán a férfi!
Dolores Ibárruri: Az egyetlen út
C. W. Gortner: Az utolsó királynő
Susan Kay: A fantom
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Belinda Alexandra: Flamenco Párizsban
B. E. Belle: Vándorok
Jaume Cabré: Én vétkem
Ildefonso Falcones: Fátima keze