A ​kígyó árnyéka 138 csillagozás

Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Rakovszky Zsuzsának öt verseskötete és számos fordítása jelent meg. A kígyó árnyéka az első regénye.
Egy öregasszony meséli el gyermek- és leánykorát, majd különös asszonyi életét, melyben nagy bűne miatt tizenhat éven át titokban kell tartania kilétét, hogy ne kerüljön hóhérkézre. A lány és patikus apja a külvilág előtt szerető házaspárként mutatkozik, titkos otthoni életükben szeretet, gyűlölet, féltékenység, szenvedély egymást váltva uralkodik. Rakovszky különlegesen szép nyelven írja és festi meg a család, a szerelem, az anyaság, a szerető embereket felemésztő viszonyok hullámzásait, az olvasó pedig belefeledkezik varázslatos világába.

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Magvető, Budapest, 2013
468 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431377
>!
Magvető, Budapest, 2012
468 oldal · ISBN: 9789631427912
>!
Magvető, Budapest, 2004
468 oldal · ISBN: 9631423891

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 29

Most olvassa 9

Várólistára tette 127

Kívánságlistára tette 43

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Goofry P
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

…ebben, az ellenreformáció korában játszódó történetben, az esetlegesen felkínálkozó historizálás ellenére valójában édeskevés Világtörténelmi rákapcsolódást élhetünk meg. Inkább egyfajta perszonális és lokális alapon munkálkodó irányultsággal, vagyis hogy helytörténeti vonatkozásokkal munkálkodik felibénk (sic) az írónő töltőtolla. Nem rossz ez annak, akinek tetszik az ilyesmi. Belülről építkező, monológszerű elbeszélőmód, hogy mást ne mondjunk, barokkosan asszonyi előadásmód jellemzi a regényt, mely ezáltal egy olyan lebilincselően jó ritmusú, korhűséget imitáló, ínyenc szövegalkotást nyújt, amely hasznos lehet minden textusra kiéhezett moly rágójára. Kicsit sem óhajt egy komplett és világrengető nagyepikát prezentálni számunkra, csupáncsak a privát emlékezetet megjárató homogén időszalag-tekerést tekinti feladatának. És ellenállhatatlan késztetést érez az általa felmutatott egy életnyi szüzsén keresztül, az olvasó személyesen meg nem élt kollektív/egyetemes emlékezetének az istápolására. És végezetül vegyük észre, hogy a mellékszerepre ítélt eperegyes mesélő és a regény tényleges főhősére komponált érdekesen karakteres szereposztásának köszönhetően már-már fanfic típusú olvasói megközelítésre is ragadtathatjuk magunkat… :)

2 hozzászólás
>!
Black_Venus
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Klasszikus szépirodalom, régi típusú regény. Ráadásul egy „női szerző” tollából: ha ezt férfi írta volna, már minden irodalmi díjat elhoz, és bőven a kánon része lenne.
Misztikus élettörténet egy átlagosnak tűnő nőről, aki a turbulens 17. században csak élni szeretne, de az események magukkal sodorják. A szó szerint bármi áron fenntartott látszat és ájtatos konformizmus álarca mögött kimondatlan tragédiák és elhallgatott erőszak lapul (erőszakos katonák, zaklatások, a vallási előírások, a boszorkányságtól való félelem és a tiltott vallásgyakorlás, a városi élet adta korlátok és szabályok.) Tudatlanság és hierarchia nyomasztják a mindennapokat, az élet bármikor megszakadhat, a hétköznapokban sincs béke. A férfiak uralják a világot, mint a kakas a tyúkudvart, de igazából irányítani nem tudják, és ugyanúgy szenvednek a kapcsolatokban, mint a nők, és őket is lassan elemészti a pokol tüze.
A hatalom gyakorlóinak úgy tűnik, hogy mindenki csak leltári szám, bármikor helyettesíthető a célnak megfelelően, az anya a lányával, a lány egy másik feleséggel, akit ugyanúgy hívnak. De az ilyen elcserélt fejek a valóságban nagyon is egyediek, és szenvednek, ha valaki más életét kell élniük, amihez semmi közük. A bármikor lecserélhető tucatpolgár szenvedését ellenpontozza a természet, az erdőn-mezőn megtapasztalható szabadság és szépség, a társadalomból kivonulva megszűnnek a szerepek is.
Külön erénye a regénynek a sok szépséges leírás azokról a pillanatokról, amikor megáll az idő és kiélesednek az érzékek, és a fény beragyogja a világot.

1 hozzászólás
>!
n P
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Ez a történet egy visszaemlékezés. Egy sokat megélt öregasszony emlékei. Azok az emlékek, amik neki fontosak voltak.
Nekem nem lettek annyira fontosak.
De,
Rakovszkytól az első könyvem, viszont nem az utolsó.
Az biztos.
Érzem-hallom én a hangját, csak most nem akartam ezt hallani.
3 éjjelen át olvastam.
Megszenvedtem és nem felejtem el…
A 4* az együtt-szenvedésért jár neki.

3 hozzászólás
>!
pável
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Az 1600 körüli évtizedekben járunk, Hasbsburg-Magyarországon (Izsákfalva, Lőcse, Sopron) egy vénasszony veti papírra fiatal élete fordulatait: a lutheránus patikárius lányát sorra érik a hatalmas pofonok, képlékennyé válik minden, ami szilárd volt az életében, de ezek jelentik a kapaszkodókat az olvasásban, nem mesélem el a sztorit – csak hosszútávfutókolvasóknak ajánlott.

Meglátszik, hogy a költőnő (mostanában avattatott íróvá is) elmélyedt a korszak forrásaiban, hiteles a mindennapok lefestésében, de nem kell szigorúan megkövetelni tőle a történelmi hűséget, mert pl. egy bizonyos soproni országgyűlést (a szöveg mindvégig csak Ödenburgnak nevezi) másik évbe tesz át, stb.. Ezért sem történelmi regény – mint ahogy hősnőnk látóhatára sem emelkedik soha mindaz fölé, ami a falu/városhatáron túl történik – a háború rajta is csak átvonul…

A cím többször fel-felbukkanó motívum: menekülők hátrahagyott háza mint a kígyó levedlett bőre, a bűnös múlt, aminek nyomai elől is menekülni kell (a lány ’megesik’ és apja sokfenekű hazugságokba és bűncselekményekbe menekül miatta, hogy mentse a menthetőt – de ő is megéri a pénzét, nagyon finoman szólván). A kígyó mint a bűn árnyéka, csuszamlik át fejezetről fejezetre és tart éberen szereplőt és olvasót egyaránt…

Súlyos hordalékteherrel hömpölygő szövegfolyam, egész leírás-szigeteket hagy hátra, Jókainál is jókaibb a táj- és emberek leírásakor, de ’felhőszigeteket’ is fest: O. álmai, képzelgései is kiteszik a kötet majd’ másik harmadát: hiába menekülünk, az árnyéksereg kísér minket.

(2010)

1 hozzászólás
>!
mohaborz
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Életem legmagasabb könyvtári büntetését fizettem érte (2500 HUF); megérte :)))

12 hozzászólás
>!
Farkas_Szonja
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Sűrű szöveg, gyönyörűen megkomponált mondatok, fordulatos történet, megdöbbentő részletekkel, tele fojtott szenvedéllyel és folyamatos szenvedéssel, telezsúfolva babonákkal és hiedelmekkel. A végletekig kiszolgáltatott hősnő anyja nyomdokaiba lépve ugyanazt a szenvedéstörténetet éli, ugyanazokkal az elemekkel. Számára a szerelem csak kellemetlen következményekkel, és szükségszerű titkolózással jár, nincs más választása, hacsak nem akar a törvény kezére, azaz – ebben az esetben – máglyára kerülni. A folyamatos hazugságban élő Orsolya komoly árat fizet a látszólagos békességért, a tisztes életért, amelynek habkönnyű felszíne alatt súlyos önmarcangolás és identitászavar rejtőzik. Nincs együttérzés, nincs feloldozás számára, még a látszólag boldog végkifejletet hozó szabadulás után sem.
Kicsit zavaró, hogy egy tanulatlan tizenéves a 17. században mennyire választékosan fejezi ki magát, ám legyen. Legtöbbször nagyon bosszantott naivsága és bárgyúsága, de ez csak az író munkáját dicséri. A történetbe folyamatosan beleszőtt álomrészleteken, valamint a címbeli kígyó szimbolikáján nagyon sokat gondolkoztam azóta is, nagyon kifejező az, hogy a gyógyszerészetben jártas Orsolya élete alkonyán újfent a boszorkánybélyegtől kell féljen, bár egészen más okok miatt.

>!
Vörös_Rébék
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Mit ne mondjak, nagyon vegyes érzéseim vannak A kígyó árnyékával kapcsolatban. (Oké, elismerem, a legtöbb könyvvel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, de szerintem ez a legszokványosabb olvasmányélmény.)

A történelmi regény az jó. A családregény is jó. A történelmi családregény pedig úgy hangzik, mint maga a tökély. Rakovszky Zsuzsa sokoldalú, emberi szereplőkkel népesítette be a regényét, melynek a zűrzavaros, sok szempontból sötét 17. század fest megkapó hátteret. A hangulata ugyanis az egyik legnagyobb erőssége, engem azonnal magába szippantott, már az első oldalakon megnyert magának, éreztem, hogy maradandó élményeknek nézek elébe. Nyelvi szempontból nem is ért csalódás. Az írónő csodát tud tenni a szavaival. Utoljára talán Szabó Magdánál olvastam ilyen szellemet gyönyörködtető mondatokat, melyek nem csak hajszálpontosan tudtak láttatni (tényleg úgy éreztem, mintha én is jelen lettem volna), de áthatja őket az író egyedi stílusa is. Mégsem tudok öt csillagok adni neki.

A regény ugyanis nem csak nyelvből, de cselekményből is áll. Nem olvastam még más olvasók véleményét, de gyanítom, hogy másoknál is ez a rész lehetett az oka, hogy a értékelések átlaga 86% és nem mondjuk 96. Mert lássuk be, Orsolya története annyira tipikus, hogy szinte sejteni lehet, hogy mi történik – persze nem gondolom, hogy egy emberi sorsokról szóló könyvnek a megdöbbentés kellene, hogy célja legyen, de az a nagy bűn, amiről a fülszövegben is megemlékeznek, rendkívül fárasztó részeket eredményezett az olvasóra nézve. Márpedig a regény egész második fele erről szól, két ember végeláthatatlan gyötrődéséről, akik felett anélkül jár el az idő, hogy sorsukban bármiféle változás állna be. Márpedig nem a legérdekesebb dolog arról olvasni, hogy egy nő több száz oldalon át taglalja, hogy nem történt vele semmi. A semmi már csak ilyen, egy idő után kissé unalmas. Elismerem, ebben a tekintetben az én hibám is volt, hogy nem csupa jó emléket őrzök A kígyó árnyékáról. Nagyon sokáig olvastam, ami nem tesz jót egy könyvnek. A rövid szakaszokban olvasás szaggatottá tette az egészet és egy idő után már kezdett nyűggé válni, hogy úristen, még mindig nem fejeztem be és annyi mást is el akarok még olvasni… de azt hiszem, ez nem változtat azon, hogy négy csillag lesz a vége, mert szerintem ha nem nyújtom el ennyire az olvasást, akkor sem élveztem voltam teljes mértékben a könyv második felét.

>!
modus_operandi
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Fél órája sincs, hogy befejeztem a könyvet és nem tudok mit mondani vagy írni. Egyszerűen csak annyit: nagyon jó könyv volt, nagyon tetszett. Régen olvastam ennyire szép szépirodalmat. Biztos, hogy újra fogom olvasni.

>!
Maya
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Fura volt nekem ez a könyv.
Néha nem tudtam letenni, néha nagyon szenvedtem vele.
A téma megkapná az öt csillagot, de nekem túl hosszú volt, túl nyúzott.
Értem én, hogy sokáig tartott a szenvedés, az amiről évekig hallgatnia kellett, de én úgy gondolom, hogy túlságosan próbára tette az olvasó türelmét.
Más kor, másfajta gondolkodás, amit ma el sem tudunk képzelni. Hazugság és a következményei.
Zavart, hogy ilyen hosszasan taglalta életének egy olyan szakaszát, amikor nem történt semmi, aztán pár oldalon elintézett egy hoszabb időszakot, amikor történt valami. Neki fontos volt erről beszélni. Én viszont nagyon vártam, hogy ennyi keserűség után jöjjön végre valami jó is.

5 hozzászólás
>!
Izolda P
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Egyrészt szerintem egy iskolázatlan 1600-as évek elején élő nemnemes nő nem lenne ennyire szofisztikált, másrészt ennyit a büdös életben nem körmölne egy szegény boszorkány, hiszen a papír drága, ő meg kis keresetét aszúszilvára költi.
Némi unalmas részeket leszámítva jó volt, fura volt, érdekes kísérlet volt, meg érdekelt is, hogy mi lesz, de van bennem egy fura érzés, és nemcsak az abszurd „első” házassága miatt. Fura, fura…

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Sárhelyi_Erika I

Álmomban, igaz, anyám egy darabig még sűrűn fölkeresett, és ilyenkor mindig arra ébredtem, hogy megállíthatatlanul ömlik a könnyem, holott éber állapotomban jószerivel el sem sirattam. (…) S ébren is megesik, még ma is, hogy valamely látvány, gyakran a legközönségesebb, egy halom kék szilva a piaci árus kosarában, vagy a parázson sülő gesztenye illata, különös erővel idézik föl emlékezetemben valamely szavát vagy mozdulatát, és ilyenkor mindig elsírok néhányat azokból a könnyekből, amelyekkel egykor adósa maradtam.

62. oldal (Magvető)

>!
Sárhelyi_Erika I

(…) azt tette ő is, amit a gyönge lelkű emberek, kik a gyötrelmes igazsággal szembenézni erőtlenek, mindig is tenni szoktak: keresett valakit, aki hibáztathat érte, amiért a dolgok mégsem úgy fordultak, ahogyan ő szerette volna (…)

111. oldal (Magvető)

>!
Izolda P

Egy idő múltán azonban nem látogatott meg többé álmomban sem, legalábbis halandó földi alakjában nem, bár néha, ha az álom olykor dúsan tenyésző kertbe vitt, vagy nagy víz peremére, amelynek túlsó partja összefolyik a sápadt alkonyati éggel, még sokáig éreztem láthatatlan közellétét. S ébren is megesik, még ma is, hogy valamely látvány, gyakran a legközönségesebb, egy halom kék szilva a piaci árus kosarában, vagy a parázson sülő gesztenye illata, különös erővel idézik föl emlékezetemben valamely szavát vagy mozdulatát, és ilyenkor mindig elsírok néhányat azokból a könnyekből, amelyekkel egykor adósa maradtam.

Kapcsolódó szócikkek: anya
>!
Sárhelyi_Erika I

(…) egy idő után én is elkezdtem holmi ábrándokat szövögetni: ha katonák jönnek a városba, hátha rajtam is megakad majd a szeme valamelyiknek, talán egy szép, fiatal hadnagynak, aki bátrabb és nemesebb lelkű, mint ezek a pohos, veres képű, vérágas szemű polgárok, akik itt vedelik apám borát (…) Talán nyergébe emel majd, s elvisz engem innét valahová, valami más világba… Ilyeneket gondoltam, mert igen fiatal voltam még, s nemt udtam, hogy vágtassunk bár hetekig a leggyorsabb lábú paripa hátán, mindenütt ugyanazt a világot találjuk.

118. oldal (Magvető)

>!
forElle

…a pipacs valójában ama leány elváltoztatott alakban, akit a holtak birodalmának fejedelme elragadott s magával vitt a föld alá feleségnek, de anyja könyörgésére és a Szűz Mária közbenjárására Isten megparancsolta az alvilág urának, hogy minden évben eressze vissza az anyjához egy rövid időre.(…) Azért hullatja el olyan hirtelen a szirmát, s azért fekete a közepe, hogy a holtak birodalmára emlékeztessen…

>!
encsy_eszter 

(…) vajon miért vonzza képzeletünket a rossz, a félelmetes és veszedelmes oly igen nagy erővel, s a jó oly kevéssé?

>!
daniagi

No, nyugodjék már meg, nem olyan rossz asszony a mostohája… Egészen jól kijöhetnének egymással, ha a kedvében járna kissé, és igyekezne a szája íze szerint beszélni… Csakhogy lássa, Orsicska, maga éppen azt nem tanulta meg ez idáig: hogy a kedvében kell járnunk másoknak, ha boldogulni akarunk velük. Maga meg úgy semmibe veszi őket, mint valami hercegkisasszony. Hát pedig ezt csak az engedheti meg magának, akinek van annyija, hogy nem függ senki emberfiától – tette még hozzá, s én dermedt szívvel elémelyedve húzódtam el tőle. Igaz, későbben is gyakran tapasztaltam, hogy az asszonyok ellenséges szemmel méregetik azokat a társaikat, akik kivonják magukat az asszonyi lét törvényei alól, nem igyekeznek örökké mások kedvében járni, s tulajdon érzéseiket és gondolataikat nem rejtik el vigyázatosan a világ elől. A legtöbb asszony úgy tesz, mintha az efféle viselkedés valamiféle arcátlan elbizakodottság lenne, amelyet az ő hivatása megtörni, és az elbizakodottat a maga megszabott helyére visszakergetni.

98-99. oldal (Magvető, 2002)

>!
Goofry P

Öregségemben gyakran múlatom az időt olvasással, s megvallom nem is mindig lelkem és elmém épülését szolgáló, kegyes olvasmányokkal, hanem holmi széphistóriákkal, asszonycsúfolókkal s egyéb hiábavalóságokkal.

452. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás · olvasó
>!
encsy_eszter 

(…) mint azt későbben is volt alkalmam megtapasztalni, a napvilágnál szerzett tudás olykor vajmi keveset használ azon érzéseink ellen, amelyeket a sötétség ültet el és táplál föl bennünk, s még inkább ezek igazítják és formálják tulajdon képükre amazt.

>!
Sárhelyi_Erika I

Mondják, öregségünkben emlékezetünk is szemünk példáját kezdi követni, amely a közvetlen közelből elébe táruló dolgokat mind homályosabban, elmosódó foltokban látja, a távoli tárgyaknak azonban legapróbb részleteit is híven megmutatja, olyannyira, hogy ha örökösen e távoli tárgyakra szegeznénk tekintetünket, akár azzal is ámíthatnánk magunkat, hogy képességeink az idővel nemhogy hanyatlanának, hanem inkább még erősödnek is.

272. oldal (Magvető)


Hasonló könyvek címkék alapján

Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Raduan Nassar: Kőbe vésve
Bartis Attila: A nyugalom
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Toni Morrison: Nagyonkék
Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története
Kodolányi János: Julianus barát
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony