Válogatott ​prózai művek 4 csillagozás

Rainer Maria Rilke: Válogatott prózai művek

Ma ​már tudjuk, hogy századunk legnagyobb művészei közé tartozik a prágai születésű, osztrák íróként számon tartott Rainer Maria Rilke, akit Magyarországon főként mint a Duinói elégiák, a Szonettek Orfeuszhoz és az Imádságos könyv költőjét ismerünk, legjobbjaink fordításában. Próza- és esszéíróként nálunk kevésbé ismert, hiszen prózai munkáiból utoljára 1961-ben jelent meg egy vékony válogatás. Pedig sok hasonlóság van közte és magyar kortársai között, hangvétele, stílusa, novelláinak témája a Nyugat első nemzedékének prózájával, a korai Kosztolányiéval, Csáth Gézáéval rokonítható. Nem is csoda, hiszen az ő műve és a nyugatosoké is ugyanegy forrásból táplálkozott: a századvégen és századelőn még létező, majd széthullott, de hatását még évtizedekig éreztető Monarchia gazdag kultúrájából.
Ezért is érdemel Rilke prózája nagyobb teret irodalmi életünkben, s ez vonatkozik nemcsak szépirodalmi műveire és a kötetünkben először közölt csodálatos… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szerző válogatott művei Európa

>!
Európa, Budapest, 1990
464 oldal · ISBN: 9630749203 · Fordította: Barna Imre, Görgey Gábor, Rónay György, Szabó Ede

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

Zigó_Attila>!

Volt egyszer egy szép és termékeny ország, erdőkkel, mezőkkel, folyókkal, utakkal, városokkal. Trónján istentől rendelt király ült, vénséges vén aggastyán, öregebb és dölyfösebb minden uralkodónál, akikről szavahihető források említést tesznek. Ennek a királynak egyetlen gyermeke volt, gyönyörű szép, vágyakozó, zsenge hajadon leány. A király rokonságban állott valamennyi szomszédos uralkodóházzal, leánya azonban még gyermekecske volt, és oly magányos, mintha egyetlen rokona sem volna. Bizonyára az ő angyali szelídsége, érintetlen szunnyadó arcának varázsereje idézte meg ártatlanul ama sárkányt, mely a leány növekedtével-virultával egyre közelebb lopakodott hozzá, végül pedig mint testet öltött iszonyat letelepedett az ország legpompásabb városa előtt az erdőben; szép és iszonyú között ugyanis titkos kapcsolat áll fenn, bizonyos vonatkozásban kölcsönös kiegészítői egymásnak, akár a kacagó élet és a mindennapos, közeli halál.

266. oldal — A sárkányölő

Zigó_Attila>!

Maeterlinck a méhekről szóló csodálatos könyvében egy helyen ezt mondja: „Nincsen még semmiféle igazság, de van három jó valószínűség. Mindenki választ magának egyet, vagy inkább az választja ki őt, s ez a választás, amely tőle ered, vagy őt érinti, gyakran egészen ösztönösen történik. A továbbiakban ehhez alkalmazkodik, s ez határozza meg a rá ható dolgok formáját és tartalmát.”

314. oldal — Worpswede

Zigó_Attila>!

És az embernek nincs senkije és semmije, bőrönddel és könyvesládával kóborol a világban, s voltaképpen nem érdekli az egész. Ház nélkül, öröklött holmik és kutyák nélkül micsoda élet ez tulajdonképpen?

15. oldal — Malte Laurids Brigge feljegyzései

Zigó_Attila>!

Lehetséges, hogy azt hitték, ki kell pótolniok mindent, ami történt, mielőtt megszülettek volna? Talán mindenkit egyenként figyelmeztetni kellene, hogy magában hordozza mindazt, ami előtte volt, s így mindent tud, tehát ne hagyja, hogy azok, akik mást tudnak, telebeszéljék a fejét?

19. oldal, Malte Laurids Brigge feljegyzései

Zigó_Attila>!

Most már tudom: ez az óra örökre kirekesztett színházainkból. Mi dolgom ott? Mit kezdjek egy olyan jelenettel, ahol lebontották azt a falat (az orosz templom ikonfalát), mert már nincs annyi erejük, hogy e fal keménységén keresztülsajtolják a jövevény cselekményt, mely sűrű és nehéz olajcseppekként szivárog elő. A színdarabok most morzsánként potyognak át a színpadok rostáján, felhalmozódnak, és ha már elég van belőlük, eltakarítják az egészet. Ugyanaz a tökéletlen valóság ez, mely az utcákon s a házakban hever, csakhogy ott több gyűlik össze, mint amennyi egy színházi estébe belefér.

174. oldal — Malte Laurids Brigge feljegyzései

Zigó_Attila>!

A lenyúzott sávokba, a tapéták alján nedvesedő hólyagokba fészkelte be magát, ott himbálózott a letépett foszlányokon, s a nagyon régi, ocsmány foltokból izzadva ütközött elő. Ezekből az egykoron kék, zöld és sárga falakból, melyeket a lerombolt közfalak törésvonala keretezett, a szobák életének levegője áradt – ez a lomha, nyúlós és poshadt levegő, melyet semmiféle szél el nem oszlatott. Ott volt minden: a sok ebédidő, a betegségek, minden lehelet, a többéves füst, a hónaljból előfakadó verejték, mely a ruhákat ólmossá teszi, a szájak poshadéka és az erjedő lábakból áradó cefreszag. Ott volt a vizelet és a korom csípős, mardosó bűze, a szürke burgonyagőz és avasodó disznózsír csúszós, nehéz szaga, elhanyagolt csecsemők nyúlós, édeskés párája, iskolába induló gyerekek félelemszaga, ivarérett fiúk ágyfülledtsége. És még hozzáképzelem a többit, mindazt, ami az utca szakadékából párázott fölfelé, sok minden más pedig fentről, az esővel permetezett alá, az esővel, amely nem olyan tiszta a városok felett. S összehordtak egyet‑mást a gyönge, megszelídült házi szelek is, melyek mindig ugyanabban az utcában tanyáznak. Sok mindenféléről pedig nem is lehetett tudni, honnét származik. De hiszen mondtam, ugye, hogy valamennyi falat lebontották, csak éppen az utolsót nem…? Nos hát, én erről a falról beszélek szakadatlanul. Majd szememre hányják, hogy talán túl soká álltam előtte. De esküszöm: futásnak eredtem, amint ráismertem a falra. Mert éppen ez az irtózatos: hogy ráismertem. Én itt mindenre ráismerek, s ezért hatol belém minden olyan könnyedén: otthon van nálam, idebenn.

37. oldal — Malte Laurids Brigge feljegyzései

Zigó_Attila>!

De egyszer fel kell hagynunk azzal, hogy túlbecsüljük a szó szerepét. Lassanként belátjuk: a szó lelkünk szigetét a mindennapi élet hatalmas kontinensével összekötő számos híd egyike csupán, közülük a legszélesebb talán, de korántsem a legfinomabb. Megérezzük, hogy a szavakon keresztül sohasem lehetünk egészen őszinték, lévén azok meglehetős durva szerszámok, melyek a nagy mű legérzékenyebb kerekeit nem érinthetik anélkül, hogy mindjárt szét ne roncsolnák. Feladjuk hát a szavakba vetett hiú reményünket, hogy valódi felvilágosítást kaphassunk a lélek természetére vonatkozóan, mert hiszen ki szereti, ha szolgálója okítja Isten ismeretére.

417. oldal — A monológ értéke

Zigó_Attila>!

És most, amikor túlfelől azt a meleg, iszamós rebegést hallottam: igen, akkor hosszú‑hosszú évek óta először, újra megjelent. Gyermekkoromban, amikor lázasan feküdtem, az első mély iszonyatot ő keltette bennem: a Rémnagy. Igen, mindig így neveztem, valahányszor körülállták az ágyamat, és érverésemet tapogatva kérdezték, mitől ijedtem meg annyira: a Rémnagy, mondtam. Ha pedig elhívták az orvost, aki leült mellém, s a lelkemre beszélt, őt is kértem, csak annyit tegyen meg, hogy a Rémnagy elmenjen, a többi már nem érdekes. De ő is csak olyan volt, mint a többiek. Nem tudta eltávolítani, pedig akkor még kicsi voltam, és könnyen segíthetett volna rajtam. És most újra itt volt. Később ugyanis egyszerűen elmaradt, még lázas éjszakákon sem jött el hozzám – most azonban megjelent, pedig nem is volt lázam. Most aztán előbújt. Egyszerre kinőtt belőlem, mint valami daganat vagy második fej; testrészemmé növekedett, pedig egyáltalán nem tartozott hozzám, hiszen olyan hatalmas volt. De ott volt, egy nagy, halott állat, mely valaha, mikor még élt, kezem vagy karom lehetett. Bennem és benne úgy lüktetett a vérem, mint egy és ugyanazon testben. A szívemnek pedig nagyon kellett erőlködnie, hogy a vért a Rémnagyba hajtsa; bizony alig tudott elég vért előteremteni. A Rémnagyba csak úgy kedvetlenül folyt a vér, s betegen és romlottan került vissza hozzám. De ő csak duzzadt, odanőtt az arcom elé, mint valami meleg, kékes kelevény, továbbterjedt a szám elé, s peremének árnyéka megmaradt fél szememet is eltakarta már.

48. oldal — Malte Laurids Brigge feljegyzései


Hasonló könyvek címkék alapján

Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij: Leonardo da Vinci
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A szelíd teremtés / Kisregények
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője / Akli Miklós
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból / Egy nevetséges ember álma
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Az ördöngősök
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból
Ambrus Zoltán: Midas király
H. G. Wells: Az időgép
Mary Shelley – Percy Bysshe Shelley: Frankenstein / Válogatott versek