Az ​új barát (Rex felügyelő) 9 csillagozás

Rainer Bernfeld: Az új barát

Az üres házban egyedül búslakodva újra felbukkan Rex. Alex Brandtner, a gyilkossági csoport új embere első munkanapját azzal kezdi, hogy fejest ugrik a Dunába. Höllerer és Böck nemhiába tartanak tőle, hogy újabb izgalmak elé néznek. Két feddhetetlen múltú, nyakaszegett halott – ez mindent, csak nem éppen könnyen megoldható esetet ígér. És mialatt Brandtner és Rex még azzal vannak elfoglalva, hogy összeszokjanak, a római államügyésznő, Lucia Amato a véletlennek köszönheti, hogy megússza az ellene irányuló gyilkossági kísérletet. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy fellélegezhet. Már készül ellene az újabb merénylet, de senki sem tudja, hogy a tettes vagy a tettesek mikor fognak ismét lecsapni…

>!
Bastei Budapest, Budapest, 1999
222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632963245 · Fordította: Végh Ildikó

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Alexander Brandtner


Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Reader_RexFan>!
Rainer Bernfeld: Az új barát

Kedvenc sorozatom, nem véletlen, hogy könyvben is oda meg vissza vagyok érte. Van pár részlet, ami nincs benne a sorozatban, de itt igen, viszont ez nem baj. Csak még jobb lesz, többek közt Rex gondolataitól, de igazából a plusz részletek má önmagukban jók. Alex mindigis a kedvenc emberi szereplőm marad, persze Böch nyomozó is örök. Höllerer esésbukásain meg jókat nevettem :D
Brandtner egyszerűen egy csodálatos ember, nagyon jó párost alkot ezzel a csodálatos kutyával :3

Christinewinchester>!
Rainer Bernfeld: Az új barát

Annak idején nagyon szerettem a sorozatot, ezért is szereztem be ezt a könyvet korábban. Mostanság eszembe jutott, hogy nosztalgiázni kéne, de nem volt időm a sorozatra, viszont a könyv épp jól jött egy kihíváshoz, így ha hosszú idő után is, de lekerült a polcról.
Olvasmányosan megfogalmazott, kellemes kikapcsolódást nyújtó könyv. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni.
A fél csillag levonás, hogy nekem Rex gondolatai olykor kissé furának tűntek, valahogy nem volt az igazi számomra.

kemiviki>!
Rainer Bernfeld: Az új barát

Minduntalan végigsírtam Moser halálát akárhányszor néztem meg, és haragudtam, mert nem gondoltam, hogy valaki is oly jó társa lesz Rexnek mint ő volt.
Szerencsére tévedtem, és Alexszel is nagyon jó kis kalandokba csöppennek. Ez a történet a megismerkedésüket meséli el, és egyszerűen tökéletes és imádni való.
Sajnálom, hogy ez volt az utolsó kiadott Rex felügyelős könyv:(

Naniii>!
Rainer Bernfeld: Az új barát

Én ezen a sorozaton nőttem fel. Imádom Rexet minden gazdájával együtt,

A könyv nagyon jól megírt élvezetes. Ha választanom kellene azonban a film és a könyv között életemben először a filmet mondanám.

GergelyBerni P>!
Rainer Bernfeld: Az új barát

A (könyv) sorozatból ez tetszett a legjobban. Rex némi búslakodás után ismét csúcsformában van. Nagyon jól összeillenek az új gazdájával is, aki egészen más karakter, mint Moser volt.
Jó volt belelátni Rex gondolataiba.

cjkriszti>!
Rainer Bernfeld: Az új barát

Gyerekkorom kedvenc sorozata volt a Rex felügyelő. Ez a könyv is azóta a könyvespolcomon porosodott, úgy gondoltam ideje már elolvasni. Nos emlékszem erre a sorozatrészre, sajnáltam Rexet, mikor meghalt Moser, a gazdája. De végül jól alakult, hogy Brandtner-t is megszerette. A könyvről annyit, hogy egyszer olvasható kategória, semmi extra nincs benne. Igazából a kutya és a régi sorozat miatt olvastam el.


Népszerű idézetek

kemiviki>!

– Brandtner vagyok, az új kollégájuk. És úgy tűnik ez lesz az első közös ügyünk.

30. oldal, 3 fejezet - Fejesugrás a Dunába

Kapcsolódó szócikkek: Alexander Brandtner
Reader_RexFan>!

– Remélem, nem kell majd neki mindent elölről megtanítani – jegyezte meg Höllerer.
– Hogyhogy megtanítani? Mondtam, hogy képzett nyomozó, és van rendőri tapasztalata is – válaszolta Böck.
– Persze, persze, de én a lényegesebb dolgokra gondoltam… ki főz kávét, ki hoz szalámis zsemlét, meg ilyenek…

21. oldal, 2. fejezet - Rex gyászol

Reader_RexFan>!

– Figyelj csak, Rex! Most elszaladok, te pedig elkapsz, jó? – próbálta Höllerer felélénkíteni.
Rex azonban meg sem mozdult, csak érdeklődve nézett a testes nyomozó után, aki hangosan szuszogva leszaladt a lépcsőn, ki a kertbe. Csak amikor Höllerer megbotlott egy faágban és káromkodva végigvágódott a harmatos fűben, akkor emelkedett fel Rex a helyéről. Odament Höllererhez, és részvéttel nyalta végig az arcát, aztán megfordult és újra eltűnt a házban.

25. oldal, 3. fejezet - Fejesugrás a Dunába

Reader_RexFan>!

Aki egy hibát elkövet, az nagyon valószínű, hogy elkövet egy másodikat, egy harmadikat, sőt, negyediket is…

28. oldal, 3. fejezet - Fejesugrás a Dunába

Reader_RexFan>!

– De ebbe a szállodába nem szabad kutyát behozni – vetette ellen Böck.
– Rex nem kutya, hanem szolgálatot teljesítő köztisztviselő… különben is, ilyenkor délelőtt… ezt mindenkinek megmondhatod, aki fel akar tartóztatni titeket!

111. oldal, 8. fejezet - Az eltört váza

Kapcsolódó szócikkek: Alexander Brandtner

Hasonló könyvek címkék alapján

Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
Robert McCammon: Egy fiú élete
Robert Crais: A gyanúsított
Astrid Lindgren: Kalle nem ijed meg az árnyékától
Joël Dicker: A Baltimore fiúk
Nora Roberts: Nyomkövetők
Agatha Christie: A kutya se látta
Szamos Rudolf: Kántor a nagyvárosban
Nógrádi Gábor: Marci visszavág
Nora Roberts: Megszállottság