Rajongó típus vagyok. Ez így, harminc felett már más formában és más intenzitással nyilvánul meg, mint mondjuk tizenhat éves koromban, de azt hiszem, kinőni már sosem fogom. Nem is akarom.
Rajongani jó, rajongólánynak lenni jó. Néha rossz. Mert kinéznek, lenéznek, nem vesznek komolyan, elintéznek egy legyintéssel. Pedig a rajongólányokban hihetetlenül sok erő, kreativitás, érzés, ragaszkodás, kitartás, hűség, kritikai érzék, intellektus rejlik.
Az utóbbi években már inkább csak az oldalvonalról figyelem az engem érdeklő fandomokat (régebben aktívabban is részt vettem bennük, bár ez még a web2 előtt volt, amikor még sok minden máshogy nézett ki), de még mindig hihetetlenül élvezem azt, amire a fangirl-ök képesek. Esszé hosszúságú és minőségű eszmefuttatásokat gyártanak a kedvenc sorozataikról, könyveikről, kijavítják a kánon hibáit művészi minőségű fanficekkel, a lélegzetelállító fanartokról pedig ne is beszéljünk. Emellett kapcsolatokat teremtenek, életre szóló barátságokat kötnek. Nem egy, mai napig tartó barátságom kezdődött közös rajongással. És persze a rajongólányok kicsit őrültek. Néha nagyon. De ez hozzátartozik.
A könyv kellemes emlékeket idézett fel bennem erről a létformáról. Elég pontosan írja le, mit jelent a fanfiction, mit jelent ficet olvasni, írni. A fanfiction egy rendkívül bensőséges valami, menedék, varázslat, kísérletezgetés, vágybeteljesítés. Sokan felszínesnek tartják, vagy azt gondolják róla, hogy egyszerű pornó, vagy azt, hogy dilettáns wanna-be írók terepe (mondjuk egyik sztereotípiát sem sikerült eloszlatnia annak a ténynek, hogy A szürke ötven árnyalata egy Twilight fanfictionként kezdődött). Pedig ennél jóval több, és még tudnék erről többet is írni, csak elvileg ennek egy könyvértékelésnek kellene lennie, úgyhogy folytassuk is a regénnyel.
Bár a fanfictionről sokat ír, de egy kicsit hiányzott belőle a fangirlség többi alapeleme: a kapcsolódás például! Nekem úgy lett volna hiteles, ha Cathnek egy rakás online ismerőse van, de sajnos ez az aspektus alig-alig jelent meg a könyvben, pár utaláson kívül a kommentekre. Persze értem, narratíva szempontjából az már talán sok lett volna, de nekem ez hiányzott. Meg ahhoz képest, hogy elvileg szerelmes fanfictiont írt, alig olvashattunk erre bármiféle utalást a fic részleteiben. Szóval a fandomlétből egyedül a fanfiction írást, a vonatkozó merchandise halmozását, illetve az egy darab éjféli könyvmegjelenést láttuk, pedig azért van ennek több eleme is.
Viszont imádtam a kikacsintásokat a különféle fanfiction klisékre és toposzokra. Ezeket csak az veszi észre, aki valamennyire otthon van ebben a közegben. Például ahogy a srác nyújtózkodik, és nem csúszik ki a pólója a nadrág övéből. Azt is imádtam, ahogy a beékelt fiktív regény, illetve fanfiction jelenetek rárímeltek Cath életének történéseire, de sosem erőltetve vagy didaktikusan.
Akármennyire is próbálta érzékeltetni az írónő, hogy Cath élete nem fanfiction, azért a love interest srác szerintem egy kicsit túl tökéletesre sikerült. Éreztem ebben kis disszonanciát, hogy bár az alapállásunk, hogy a való élet nem olyan, mint egy fic, ahol minden úgy működik, ahogy mi szeretnénk, de a srác mégis mintha csak egy ficből lépett volna ki. De oh well, végül is miért ne szerepelhetnének tökéletes srácok egy rajongólányról írt ifjúsági regényben.
Szerettem az ikerlányok kapcsolatát is, ez most nekem különösen aktuális, sőt, még az is lehet, hogy viszek a könyvből szöveget a tematikus csoportomba. :) Szerettem Cath viszonyát az íráshoz, a saját íráshoz és a fanfictionhöz való különböző viszonyát, és azt, ahogy az ezzel kapcsolatos nehézségeken hogyan küzdi át magát. Ennek a két dolognak (az írásnak és a testvéréhez fűződő viszonyának) az összefonódása is nagyon tetszett. Szép volt, szinte lírai.
–
A fordítás botrányos.