Görcs (Mosolyogj! 3.) 94% 48 csillagozás

Amint megláttam a könyvtárban ezt a képregényt már vittem is magammal, hogy ebédszünetben nekikezdjek.
Raina Telgemeier korábbi két képregénye is nagyon tetszett, igaz nem az én korosztályomnak szólnak, de az élettörténete, a néhol ismerős problémák megfogtak, ahogy a kedves rajzstílusa is.

A Görcsben a kiskamasz Rainát ismerhetjük meg, akinek egy időben furcsa félelmei jelentek meg, amik az ételekhez, emésztéshez kötődtek. Eleinte azt hittem a menstruáció lesz a középpontban- igaz az is megjelenik, de a hangsúly az étkezési problémákon, és a szorongáson van.
Változnak a barátok, a családi otthon túl zsúfolt a kiskamasz számára és nehezen tud ebből a helyzetből menekülni.
Szóba kerül a terápia is, amit nagyon jól érthetően mutat be az alkotó.
Remek olvasmány kiskamaszoknak, nem csak azoknak akik mondjuk hasonló problémákkal küzdenek, de az életkori változások – folyamatok miatt is.
A kedvenc oldalam az volt, ahol megkérdezi a teraputa a lányt, hogy mi bántja – ő azt mondja, nem tudom…. közben az oldalakon rengeteg érzelem, gondolat megjelenik. Sokszor az ilyen nem tudom / semmi mögött rengeteg minden áll, csak nehéz megfogalmazni.

Nem terveztem egyből elolvasni, amint megérkezik, de aztán kezembe vettem, leültem, és annyira belemerültem a történetbe, hogy már a végére is értem.

Minél többet olvasok Raina Telgemeiertől, annál jobban szeretem. Amikor a Nővéreket olvastam először, akkor volt bennem egyfajta bizonytalanság, amolyan „hova-is-tegyelek-magamban” érzés. Aztán jött a Mosolyogj!, ahol a rengeteg fogászati részlet nagyon meglepett. Most meg itt volt a Görcs, ami teljesen elkapott, nagyon kíváncsi voltam, hogy a szorongást, főleg ilyen fiatal korban, hogyan fogja ábrázolni a szerző. A három kötetből nekem egyértelműen ez lett a kedvencem, ahogy a téma ábrázolása jött a lapokon, a történet hozzá egyszerű, és nem akar több lenni annál, aminek lennie kell.

Remélem lesznek még kötetek tőle magyarul, már most kíváncsian várom őket!

Raina Telgemeier képregényei valami olyan elképesztő időzítéssel tudnak feltűnni az életemben, ami párját ritkítja. Az első kötet megjelenésekor a lányom épp a fogszabályzással szembesült, a második idején pedig Rainához hasonlóan épp iskolát váltott (hatosztályos gimnáziumba került, azaz középiskolás lett), és a testvéri konfliktusok is mindennaposak voltak lány-lány, lány-fiú és lányok-fiú felállásban egyaránt. Most meg épp egy gyors lefutású, de annál pusztítóbb tanévkezdő hányóshasmenős vírus tarolta le a családunkat, és itt ez a kötet… amiben mellesleg csupa olyan szituáció jelenik meg, ami bármelyik teljesen közönséges hetünkre igaz lehetne, meg úgy egyáltalán: jellemzően nem eszünk húst, a fiam gyakorlatilag ugyanúgy 3 féle ételt eszik meg minden testhelyzetben, mint Will (bár nem ugyanazokat), és még sorolhatnám azt a rengeteg párhuzamot, ami a mi patchwork családunk és Raina családja között húzódik. Így nyilván nem tudok teljesen objektíven értékelni, bár mivel a Görcs története talán az eddigi legszemélyesebb és legintimebb, ez nem is feltétlen baj. Raina Telgemeiernek rendkívüli tehetsége van ahhoz, hogy a szavakkal nehezen kifejezhető gondolatokat képeken megjelenítse – erre a legtökéletesebb példa a kötet 82-83. oldala, illetve az itt szereplő szöveg „A gondolatok léteznek… az érzelmek léteznek… csak nem mindig léteznek rájuk szavak.”, ami tőlem önmagában Eisner-díjat érdemelne (ha én ítélném oda). Nemtől és korosztálytól függetlenül jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki tud, és szeret olvasni (de olyanoknak is a kezébe merném adni, akik akár a képregények, vagy úgy általában az olvasás mint olyan ellen ágálnak) – a valódi, mély mondanivalója úgy is dekódolható, ha tulajdonképp rá sem ébredünk, hogy felfogtuk, beépült. Egészen rendkívüli.

Nagyon szeretem Raina képregényeit és ez sem okozott csalódást. És egyébként valid, hogy a doki közli, hogy „stresszelj kevesebbet”, hát igen, mintha ez így menne…

Nagyon szükség van az ilyen könyvekre. Fontos mondanivaló, kényes témák. Mivel képregényről van szó, szerintem azoknak is a kezébe lehet adni, akik nem olvasnak rendszeresen. Szűlőknek, gyerekeknek egyaránt.

Kicsit kevésbé volt Telgemeier.
Mármint, rajz, stílus, minden megvolt, de valahogy ez most nem működött annyira. Lehet, hogy ugyanazt mondta el, csak nem eléggé másként? Mindenesetre, ez otthon sem okozott akkora átütő sikert, mint a Nővérek, vagy a Mosolyogj. De [spolier]a végén szellentettek, amit nagyon viccesnek találtak, ami azt jelzi,[/spoiler] találtak maguknak emlékezetes pillanatokat ebben is.

A három kötet közül messze ez tetszett a legjobban!
Talán azért is, mert olyan témát dolgoz fel, amiről nem lehet eleget beszélni, és még most sem beszélünk róla eleget. A szorongás nagyon sokunk életében jelen van, rengeteg nehézséget okozhat, és bár most már sokkal kevésbé, de egy kicsit még mindig olyan, mintha tabutéma volna.
Nagyon sajnáltam Rainát, amiért ennyire fiatalon ilyen durván szorongott. Annak viszont örülök, hogy ebben a történetben mennyire természetes a szülők támogatása, mert pontosan ilyen példákra van szükségünk. :')

Nagyon sok ponton tudtam azonosulni Raina-val, így hasonlóan az előző részekhez, ezt is imádtam.

A nagylányomnak hoztam ki a könyvtárból, de elolvasva rájöttem, hogy a kisebbnek is jó lesz. Teljesen jól bemutatja a 10 évesek érzelmi világát, a pubertással összefüggő szorongásokat, és megoldással is szolgál. Bemutatja, hogy nem ciki beszélni az érzésekről, hogy mindenki fél, még ha nem is mutatja ki. Talán ez abból is adódik, hogy igaz történet, az írónő tudta, hogy miről beszél. A rajzok is tetszettek. Örülök, hogy ráakadtam erre a könyvre.

Szóval azt mondjátok, hogy aki anyagi biztonságban nőtt fel, „normális” családból származik, és egészséges, annak nem lehetett nehéz a gyerekkora? Komolyan? Akkor olvassátok el ezt! Nem, nem szükséges hozzá az előző két kötet ismerete. Vannak társadalmi tévhitek, amiket le kell rombolnunk, és ez a kötet pont ebben segít. Raina még szerencsés, mert támogató a környezete spoiler off.
A képregényben nem csak az érzések vizuális megjelenítése lenyűgöző, hanem az is, milyen könnyedén dolgozza fel ezt a – sokszor sajnos tabu – témát, méghozzá úgy, hogy az akár 8-10 éves gyerekek számára is érthető legyen. Külön örültem a kötet végén az „apróbetűs” oldalpárnak, ahol kiderül, hogyan gondolkozik a szerző ma a történtekről. off
Minden szempontból a sorozat legerősebb kötete. Olvassátok el, aztán adjátok oda a gyerekeiteknek is!