Ragyog ​a mindenség 8 csillagozás

Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével
Ragyog a mindenség

A ​Ragyog a mindenség gyermekvers-antológia a kortárs erdélyi irodalom 24 kiemelkedő alkotójától közöl mintegy 200 verset, és mint az utóbbi húsz év gyermekekhez szóló lírájából merítő válogatás, iránymutató az olvasás megkedveltetése, a további könyvválasztás tekintetében. Ez a kötet ugyanakkor hangsúlyosan több mint versantológia: rendhagyó módon arra vállalkozik, hogy teret adjon a vers, a rajz és a zene találkozásának. A gyermeki világ meghatározó motívumait követő versciklusok mindegyikét más-más – összesen tizennégy – Erdélyben alkotó grafikusművész illusztrálta, a stílusok, technikák, színek és formák sajátos ritmusú váltakozása pedig káprázatos vizuális elemekből építkező teret eredményez. A gondolat és a folt, a rím és vonal képzeletbeli összefonódását pompásan egészíti ki a muzsika: az antológiát a nemzetközi hírű Kaláka együttes legújabb albuma teszi teljessé, amelyen a kötet szerzőitől választott egy-egy vers szólal meg, mint sziporkázó dalokká kibontott költemény. A… (tovább)

Tartalomjegyzék


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
Futóhomok P
Ragyog a mindenség

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

A Ragyog a mindenség verseit Makkai Kinga válogatta, aki Erdélyben a gyerekirodalom elhivatott népszerűsítője. A kötet rendezőelve – megmutatunk mindent, ami kortárs illusztráció és líra terén a tarsolyunkban van – predesztinálja a minőségi egyenetlenséget és zsúfoltságot. Ám aki keres, bőségesen talál kincseket a versek között, a kalákás CD-melléklet is emeli az antológia nívóját. Örömmel látnám a könyvet óvodák és iskolák polcain, ráadásul a tematikus fejezetcímek – Családi fészek; Elvisz az iskolatáska; Elidőz az ünnep – tálcán kínálják a válogatási segítséget a pedagógusoknak.

>!
Honey_Fly P
Ragyog a mindenség

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

Kaláka koncerten vettem meg a könyvet, mert nagyon megtetszett a borítója. Nos, a tartalom még a gyönyörű borítót is felülmúlja. Tizennégy részre van osztva ez a gyermekvers-antológia (Szóvarázs, Kérdezgetők, Családi fészek, Játékok, Ünnepek, Esti harmónia, stb.). Fantasztikusan szép verseket gyűjtöttek össze mind a tizennégy részbe. Egészen kicsiknek is találunk benne kedves-rímes rövid szösszeneteket, de mélyebb tartalmú alkotások is akadnak bőven. Mindegyik szekciót más-más illusztrálta. Egyik illusztráció szebb, mint a másik, már csak nézegetni és élmény a könyvet. A Kaláka CD természetesen nagyon jó. Imádom, hogy a 2,5 éves gyerekem élvezettel hallgat ilyen minőségi zenét, és olyan verseket, mint pl. Jánk Károlytól az Elhajlik az ég az ágtól.
Az album egyébként Spotify-on is elérhető, érdemes meghallgatni!

4 hozzászólás
>!
dianna76 P
Ragyog a mindenség

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

Nekem ez a gyűjtemény kicsit csalódás volt. Bár nyilván ennyi versből nem tetszhet mind, sőt akadhat kimondottan olyan is, aminél az első gondolata az embernek az, hogy Ez meg mi volt? Igazából már a belelapozásnál, beleolvasgatásnál éreztem, hogy nem lesz öt csillagos. Még ennyi sem lenne, ha nem értékelném magasra az irodalmi értékét, és magát a könyv szerkezetét, a mellékelt CD-t amit nem hoztam ki a könyvtárból, így nem volt lehetőségem meghallgatni, de nyilván ad egy pluszt a kötetnek. Nagyon tetszett, hogy a versek csoportosítva vannak, valamint az, hogy mind a költők, mind az illusztrátorok kaptak egy-egy oldalnyi bemutatást.
Mivel nem költőnként vannak csoportosítva a versek, nem tudok nyilatkozni arról, hogy egy-egy alkotó stílusa mennyire tetszett, avagy sem. Annyi bizonyos, hogy Kányádi Sándorban nem csalódtam, és Jancsik Pál verseit is szívesen olvastam.
Tényleg széles a paletta, a svéd típusú versektől, a természet csodáin át, a felelgetősön és tréfás versen keresztül a mindennapi dolgok rímbe szedéséig, sőt egészen a verses mesékig. S volt köztük szívfájdító, szép, elgondolkodtató, szomorú, és vidám is. De biztos, hogy névcsúfoló verset is kell írni a gyerekeknek? Vicces volt, meg minden, csak…
Érdekes, hogy kevés volt az általam már ismert, olvasott vers. Próbáltam kiemelni menet közben um. kedvencet, de nagyon nehéz. Nem azért, mert nem tetszett maradéktalanul a könyv, hanem mert sok volt a kedvemre való vers is. Szerintem míg nálam van a kötet fogok belőle szemezgetni, újraolvasni. Ki tudja, talán a kevésbé tetszőeket is megszeretem.
Az illusztrációknál ugyanazt éreztem, mint a verseknél, nem mindegyik tetszett. Szívesen elidőztem Kürti Andrea, Keszeg Ágnes, és Szabó Zelmira szép rajzain. Utóbbinál egyedi, érdekes formákkal találkoztam, de tetszett ez a stílus. Csillag István, állatos versek mellé társított rajzai pedig jópofák, humorosak voltak.

5 hozzászólás
>!
Sicc 
Ragyog a mindenség

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

Nem olvastam el az összes verset, de egyszerűen öröm forgatni ezt a könyvet! (már egy ideje csak nézegetem, simogatom….) Persze vannak benne jó és kevésbé jó versek, ahogy egy antológiában általában. Az illusztrációkért viszont teljesen odavagyok, pedig tizennégyen dolgoztak rajta, minden tematikus részt más rajzolt. Nagyon jó, ahogy a végén olvashatunk a költőkről és az illusztrátorokról néhány sort. Már csak a CD-t kell meghallgatnom:) Nálam felsorakozott a Friss tinta mellé.:)

Frissítés: A CD is remek! Nem csalódtam a Kalákában:)
Frissítés2: Imádom a dalokat!:D <3

>!
Veronika_Marosi
Ragyog a mindenség

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

Egészen kiváló könyv, csodaszép rajzokkal. Na meg ugye ott a lemez….


Népszerű idézetek

>!
Futóhomok P

László Noémi
Hétfő ablakot nyit, ágyat vet, fogat mos.
Kedd rövid listát ír arról, ami fontos.
Szerda telefonám megbeszél, kirámol.
Csütörtök takarít, sűt-főz bevásárol,
Péntek eszik-iszik, fúr-farag irányít.
Szombat forgolódik, táncol-kacag, ásít.
Vasárnap megfürdik, paplant húz magára –
reggel csörög Hétfő ébresztőórája.

120. oldal

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

1 hozzászólás
>!
PannaNyúl 

Hullámvasút

Itt mindenkinek szabad félni,
itt mindenki sikoltozik
s a lentiek úgy néznek minket,
akár egy izgalmas mozit.

Mi félünk, és ők szórakoznak,
pedig csak mi vettünk jegyet,
ők ingyen kacagnak ki engem,
én pedig pénzért szenvedek.

Játékok, 53. old. Markó Béla: Hullámvasút

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

>!
Futóhomok P

Egyed Emese
Névkérő
Készülődöm, mint szikra kő alatt,
mint hazatartó vándormadarak,mint forrás emberlakta táj felé…

Csöndből születő ének: készülődöm.

És ugye vársz, ugye szeretni fogsz,
és minden kérdésemre válaszolsz,
visszanevetsz, ha világra mosolygok?

Készülődöm, rossz csomókat megoldok,
kerekítem a szögletes világot (…)

34. oldal

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

>!
Futóhomok P

László Noémi
Egyesek tanulnak,

elkészítik a leckét. Térképet rajzolnak.
Megfigyelik a fecskék cikcakkos
repülését; de nekem üres a fejem, kong,
és rajta mindenki átlát. Micsoda meglepetés:
mára sem magoltam be a szorzótáblát!

Hogyan csinálom, hogy újra és újra késem?
Túl vagyunk már a harmincharmadik
figyelmeztetésen! A zsebemben pedig
mit tudok tartani? Majd leszakad, de
radírgumim, az nincs. Vonalzóm,
hegyezőm se.

A katona sem megy kard nélkül
a csatamezőre. Viszont a padom
csatamező a javából. Nem ide írunk,
ha nem tudtam volna, hanem füzetbe.

Írjam csak ügyesen:
Hétszer nyolc ötvenhat.
Százszor.

89. oldal

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

>!
Futóhomok P

László Noémi
Volt
A világ kék volt, zöld, piros,
nagy, ismeretlen, titkos, otthonos.

Az égre hinta szállt, akáclevél.
a földre álom, tollú, tél.

A földben vasgolyó volt, tört cserép,
formátlan, csonka kő, csonttörmelék.

Az idő lágy, forró viasz,
és minden szó igaz.

136. oldal

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

>!
Honey_Fly P

Jánky Béla: Zsibog a hegy

Fényes út lejt
a Cselesen
meredeken,
szánka siklik
egyenesen
le a hegyen.
Kőre téved,
vasa tüzet
üt a kövön
pördül, fordul,
kiborul egy
halom öröm.
Porzik, csillog,
zsibog a hegy,
haja libeg. –
Három kucsma
keresi a
negyediket.

141. oldal Elhajlik az ég az ágtól

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

>!
Honey_Fly P

P. Buzogány Árpád: Szélhegedű

Először ült meg a hó a fákon,
fázós kezemet zsebre vágom.
Jeges a járda, szél siklik rajta,
hókucsma alatt görnyed a pajta.

Eresz alatt ül a szomszéd verebe,
senki se mondja: Fázol? Gyere be!
Nagy kályha mellett volna jó ülni,
szelet hallgatni hegedülni.

141. oldal Elhajlik az ég az ágtól

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével

>!
Honey_Fly P

Jánk Károly: Elhajlik az ég az ágtól

Elhajlik az ég az ágtól
mint a láng el a lámpástól
Elhajlik az ág az égtől
mint villám a mennydörgéstől

Ág az égtől ég az ágtól
csillám idő a sziklától
ég az ágtól ág az égtől
homokpart a víz kékjétől

Elhajlik az ág az égtől
víz kékje a fenti kéktől
Elhajlik az ég az ágtól
szürkeség a szivárványtól

Ég az ágtól ág az égtől
el a leány a legénytől
Ág az égtől ég az ágtól
el a fény az árnyékától

Elhajlik az ág az égtől
mintha több lenne egy részből
Elhajlik az ég az ágtól
mint élő el a haláltól

Ég az ágtól ág az égtől
mintha egy lenne több részből
Ág az égtől ég az ágtól
mint a való a világtól

125. oldal Elhajlik az ég az ágtól

Ragyog a mindenség Erdélyi gyermekvers-antológia – A Kaláka együttes lemezével


Hasonló könyvek címkék alapján

Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter (szerk.): Friss tinta!
Ágai Ágnes: A titkokat az ujjaimnak mondom el
Gazdag Erzsi – Juhász Magda: Vidám vásár
Gazdag Erzsi: A nefelejcs dala
Rákos Sándor: Kertkapun ha bekukkantasz
Móra Ferenc: A gavallér zsiráf
Gazdag Erzsi: Barátaink
Nagy Bandó András: Szivárványhíd
Gazdag Erzsi: Egérlakta kis tarisznya
Kollár Árpád: Milyen madár