Egyszál ​magam 19 csillagozás

Raffai Sarolta: Egyszál magam Raffai Sarolta: Egyszál magam Raffai Sarolta: Egyszál magam Raffai Sarolta: Egyszál magam Raffai Sarolta: Egyszál magam Raffai Sarolta: Egyszál magam

Gondoltam, érted az idők szavát – mondja Annának a kétévi távollét után hazatért férj, Molnár Gábor. De ő maga vajon érti-e? Helyt tud-e állni ez a gyenge jellemű férfi iskolaigazgatóként, kiemelt káderként, ember tud-e maradni hatalommal a kezében? Raffai Sarolta kíméletlen őszinteséggel mutatja be Molnár Gábor züllését: hogyan válik az igazgató – hatalmával visszaélve – csalóvá, tolvajjá, szoknyavadász csirkefogóvá.
A regény igazi főhőse azonban mégsem ő, hanem a feleség, Kuti Anna. Anna nem úgy érti, mint férje az Idők – az 50-es évek – szavát. Ő a becsület, az emberi tisztesség szavát követve akar élni, és próbálja újból és újból kirángatni férjét a posványból – hasztalan. Sőt egyre jobban besározódik ő maga is. Egy gyönyörűen induló, tiszta szerelem még menedék lehetne számára, de ezt is megmételyezi a hazugság. Mégsem adja meg magát, vállalja a végső és a számára egyetlen lehetséges kiutat.

Eredeti megjelenés éve: 1967

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Harminc Év Magvető · Magvető Zsebkönyvtár Magvető

>!
Magvető / Szépirodalmi, Budapest, 1978
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631510352
>!
Magvető, Budapest, 1976
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632703456
>!
Magvető, Budapest, 1971
314 oldal · keménytáblás

3 további kiadás


Kedvencelte 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Eszter01>!
Raffai Sarolta: Egyszál magam

A megfélemlítésről, beletörődésről, belső lázadásról szól ez a könyv, ami az 50-es években játszódik. Egy család és egy tantestület által van bemutatva a korszak, de nekem eléggé felületesnek tűnik a háttér. Lehet, hogy politikai okai is vannak, hogy így alakult, de valahogy több történelmet vártam. Szinte csak kapargatva van a felszín, pedig egy bővebb korszakmegjelenítéssel ütősebb lenne.

Miestas>!
Raffai Sarolta: Egyszál magam

Raffai Sarolta Egyszál magam c. regénye, ha jól tudom 1968-ban jelent meg először azaz negyvenkét éve. Azt gondolom napjainkban épp olyan aktuális mint akkor, illetve amikor a történet játszódik az 1950-es évek közepén.
A történetet E/1 személyben tárja elénk az írónő, vagyis általa Kuti Anna, falusi tanítónő. Anna és a szintén pedagógus férjének Molnár Gábornak közel 10 évéről szól ez a tulajdonképpen családregénynek is tekinthető történet, de túl egy házasság nehézségein, ez több annál. Korrajz, kritika az akkori oktatási rendszer ellen, a párt politika ellen, a korrupció, a félelem ellen.
Azt kéne mondanom Kuti Anna volt a pozitív szereplő, ám mégsem annyira egyértelmű ez, mert sokszor léphetett volna a saját maga érdekében, de nem tette, könnyebb volt őrlődni és eljátszani a hattyú halálát. Ám ha belegondol mindenki picit a saját életébe akkor rádöbben, hogy nem is olyan egyszerű dönteni, szólni, számonkérni…mert még mi szégyenkezünk a vádaskodásinkért, kétkedéseinkért.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

nusilamb>!

Egyáltalán: nem bírják ki a férfiak fontoskodás nélkül?

madrugada>!

Itt a fogason a kabátom, és most mehetek, amerre a szemem lát, lehet választani.

48. oldal

nusilamb>!

Ha kőműves lennék, mint voltam, köpnék az egészre kiadósat. De mit tehet egy tanár? Veszi a kalapját, igaz?

madrugada>!

Honnan a semmit-sem-akarok-tudni-mégis-mindent-tudok-tartás? Talán, mert amolyan igazi asszonysorsot hordoz ebben a csöndes testben; megszokta,m hogy nem lehet szava.

32. oldal

madrugada>!

Na, csak ne lázadozz, a te lobogó véredben is ott bujkál az alázat meg a szolgaság, örököltél valamit ütött-kopott ősanyáidtól is.

49. oldal

nusilamb>!

Pedig nem is olyan szörnyű az egész, minden úgy történik, ahogyan szokott, az arcösszedörzsölések és különböző típusú kézfogások után zsúfoltság az előszobában még vagy öt percig, senki sem akar elsőként beljebb kerülni: udvarias emberkék vagyunk.

nusilamb>!

Igyekszem nagyon gyorsan és pontosan elmondani a csokoládémáz receptjét, amint egy kicsit leülök közéjük. Úgyis elfelejtitek, ismerem ezt, udvarias érdeklődés, kényszercsevegés, értelmetlen is: mindenki a maga módszerét fogja ismertetni, tudom, az következik.

madrugada>!

Semminek sem marad nyoma, kiábrándultan üressé válok…

85. oldal

madrugada>!

Csak néha-néha találom meg magam, Hát lehet ez? Mintha folyton ködben járnék. Ez is csak köd volt – ez az egész Dömök című fejezet. Vagy menekülési kísérlet? Valami ösztönös kapaszkodás? Segítség! Aztán el, el, el?

86. oldal

madrugada>!

Jóféle örömök futkároznak bennem, majdnem kitapinthatóan. Nem is hittem volna, hogy leszek én még ilyen könnyű: minden porcikám vibrál a belső nevetéstől.

97. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Robin O'Wrightly: Emlékkönny
Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz
Ruby Saw: Lucy
Varga Gy. Brian: Két nap az élet
Békés Pál: Csikágó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part / A három testőr Afrikában
Tomcsik Nóra: Tél Berlinben
Bakóczy Sára – Bányai D. Ilona – Cselenyák Imre – Fábián Janka – Gál Vilmos – Gáspár Ferenc – Hacsek Zsófia – Izolde Johannsen – Jezsó Ákos – Kapa Mátyás – Nemere István – Novák Andor – Schmöltz Margit – Soós Tibor – Szélesi Sándor – Trux Béla: Buda & Pest
Palotás Petra: A kastélykert álma
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét