Rafa: ​Az én történetem 51 csillagozás

Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Korunk ​legkiválóbb sportolójának feltáró önéletrajza. Bepillantás egy bajnok születésének lenyűgöző titkaiba. Most először nyílik meg egy karizmatikus, mégis végtelenül zárkózott ember. A könyv Nadal gyermekkorát, teniszezővé válását és elképesztő pályafutását mutatja be. A történet mindenkori otthonából, Mallorcáról a centerpálya öltözőjébe viszi az olvasót, miközben Rafa őszintén és részletesen elmeséli, mekkora nyomást jelent a világ legnagyszerűbb tenisztornáján versenyezni. Emlékezetes sikerekről és kudarcokról mesél a John McEnroe által „a történelem legnagyobb teniszmeccsének” nevezett 2008-as wimbledoni döntő győzelmétől a sportbeli dominanciáját oly gyakran fenyegető sérüléseken át egészen addig, míg 2010-ben ő lett a profi kor legfiatalabb játékosa, aki karrier Grand Slamet szerzett. A könyvből erőt és motivációt meríthet mindenki, függetlenül attól, hogy érdeklődik-e a tenisz iránt. A Nadal család és a hozzájuk tartozó barátok, valamint a csapat tagjai egytől egyig… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tartalomjegyzék

>!
Invicta Books, Budapest, 2014
286 oldal · ISBN: 9789630837552 · Fordította: Farkas Ildikó
>!
Zeta Westwood, Budapest, 2012
286 oldal · ISBN: 9789630837552 · Fordította: Farkas Ildikó

Enciklopédia 2


Kedvencelte 13

Most olvassa 2

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Youditta>!
Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Ez igen… Mondanám, ha nem tudnám, hogy ezt a könyvet Nadal még nem olvasta, mert nem fordították még le spanyolra, és angolul nem tud olyan jól, hogy elolvassa. Szóval, emiatt nem olvatam el eddig. De végül győzött a kíváncsiság, mert nagyon nagy Rafa rajongó vagyok. Sok sportot követek figyelemmel, egyetlen dolog, amiért bekapcsolom a tévét. Bármilyen sportágról is legyen szó, az egyetlen ember, aki példakép számomra, az Rafa. Lenyugőz a teljesítőképessége, az elhivatottsága, az akarata és még sorolhatnám. Ami mégis a legfontosabb, hogy milyen nagyszeru ember is ő. Ami számomra mindenek felett áll az a sportszeruség. Hogy képes egy ember arra, hogy ennyire sportszeru legyen? Elképesztő. Lehet valaki felőlem a legnagyszerubb játékos bármilyen sportban, ha nem sportszeru. Én is mindig mindent meg akarok nyerni, bennem is nagy a vágy a sikerre, de hogy valaki ennyire tisztelje az ellenfelét az számomra már már elképzelhetetlen. Ezért is ő a világon számomra az abszolút példakép.
Ez a könyv megmutatja azt, hogy mitől lesz valaki igazán nagy sportoló. Azt a kitartást, azt az elhivatottságot, ami meg van Rafában, azt gondolom, hogy tényleg nagyon kevés ember értheti meg illetve éli meg. Döbbenetes. Még nagyszerubb ember a szememben,miután elolvastam a könyvet, mint eddig volt. Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyet, még ha nagyon zavar is, hogy tudom, hogy Nadal nem olvasta. Tudom, hogy hiteles, hisz az író rengeteget beszélt az egész családdal és Rafával is.
Nagyszeru felkészülés az éjjel kezdődő Ausztrál Openre. De mindig nagy félelmem volt, hogy mi lesz,ha nem játszik már Nadal? Még egy ilyen példaképem nem hiszem, hogy lesz. Na de amíg játszik, addig élvezzük. És a rajongók,sportolók és az érdeklődő emberek pedig olvassák el a könyet, hogy meg tudják mi az igazi élsport, elhivatottság, alázat és tisztelet.

17 hozzászólás
Szelén P>!
Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Nagyon tetszett a könyv, megtudhatunk belőle némi kulisszatitkot, valamint azt, hogy korunk egyik legnagyobb teniszezője miként élte meg az elmúlt éveket, a felkészülést, a versenyeket, az utazásokat. Illetve egy nagyon összetartó családot is megismerhetünk, akik nélkül nyilván nem lenne Rafa Nadal az, aki.

12 hozzászólás
Suzy25>!
Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Kedvenc sportolóm! Remek könyv. Sok mindent meg lehet tudni a tenisz világából. Nagyon őszinte, és magával ragadó. Akit egy kicsit is érdekel ez a világ, csak ajánlani tudom, hogy olvassa el.

Döme_>!
Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Egy igazi példakép. Mint a pályán, és a pályán kívül is. Imádom ezt az alázatot ami benne van, hogy minden labdáért úgy küzd, mintha az élete múlna rajta.. és teljesen mindegy, hogy áll a meccs, bármennyire rosszul.. ő nem adja fel, és hisz abban, hogy vissza jöhet. :)
Elképesztő az is, hogy ha csak a technikáját megnézzük.. szerintem a top 50-en belül simán találnánk akár több játékost is, aki ügyesebb nála. De ez csak technika.. a szív, és a győzni akarás.. ez az a kettő dolog, amivel senki nem tudja felvenni a versenyt jelenleg Rafaval a mezőnyben. :) Ezért Ő a legnagyobb bajnok.
Úgyhogy én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet. :)

Andrew_N_Bagman P>!
Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Az utószót kivéve (amit feltétlen bele kellett tenni, mert a magyar kiadványban egy szerintem abszolút nem „kompetens” követte el) egy zseniális könyv.

Nemcsak megnyílik az egykori világelső a közönségnek, hanem egyenesen átadja lelkének egy darabját. Őszinte, meglepő, és hihetetlen: a modern kor teniszének egyik ha nem a legnagyobb alakja, amit nem a megnyert trófeák számával kell mérni. Ja és brutálisan nagy sportember, a legnagyszerűbb mind közül. Milyen lehetne az Ő története, ha nem megható, zseniális, felemelő, mégis emberi és szinte kézzel fogható.

Király egy könyv! :)

Kingchow>!
Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Mióta teniszt nézek ő a kedvencem, a könyvet izgalommal vártam. Az első oldalokon szinte a wimbledoni center pályán érezheti magát az ember. Nagyon tetszett benne, hogy Rafa egész életébe, mindennapjaiba és betekintést nyerhet az olvasó. A családjáról és a hozzájuk kötődő viszonyáról is mesélt. Egy-egy vicces történetet is elmesélt.
A könyv nagyon jól átadta, hogy már gyerekként mennyi áldozatot kell hoznia az álmaiért, de ugyanakkor látszik rajta, hogy ő ugyanaz a mallorcai srác aki a Grand Slam győzelmei előtt volt.
Rafa nem véletlenül sok embernek a kedvence. A gyerekeknek ő egy megfelelő pédakép lehet. A könyvét pedig mindenkinek csak ajánlani tudom!

Pennmenelien P>!
Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Meglepően őszinte könyv, amihez szerintem felesleges volt Temesvári Andrea utószava. Annak ellenére, hogy sokszor írt egy-egy meccs részleteiről, egyáltalán nem volt száraz, mert annyi mögöttes, érzelmi információt kapunk hozzá, hogy el is feledkezünk arról, hogy egy teniszjátszmáról olvasunk. Sportoló lévén nagyon nagy motivációt és segítséget adott a továbbiakhoz, ami elsősorban a fejben történő dolgokra vonatkozik.

vivaldi>!
Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Vegyes érzésekkel tettem le a könyvet. Természetesen örülök, hogy olvashattam, hiszen korunk egyik legnagyszerűbb teniszjátékosának önéletrajza, azonban Rafa bemutatott jelleméből és karakteréből adódóan számomra nem volt jó könyvélmény. Rafa – mint sportoló – gladiátor, harcos, aki mentális fölénnyel kompenzálja, ha ellenfele a „természetes adottságok és tehetség” dolgában szerencsésebb. Rafa – mint magánember – pedig egy minden balhétól és kicsapongástól mentes srác, talán kicsit „anyuci kicsi fia” is. Nagyjából ezeket a jellemvonásokat örökíti meg a könyv, többször is ismételve ugyanazokat a megállapításokat. A zárkózott Rafa nyilván nem áru el az életéről olyan részleteket, amelyek a történetét kicsit is olvasmányosabbá vagy emberibbé tennék, így feszültségforrásnak marad a meccsek leírása. Számomra ez a záró US Open / Djokovic párharc esetében már kifejezetten unalmas volt, és alig vártam, hogy vége legyen a könyvnek.
Az első tenisz témájú könyvem Agassi önéletrajza volt. Ő egy igencsak összetett figura, aki nagy utat jár be, és jellemének hiányosságai súlyos pofonokat mérnek rá, míg végül megtalálja a harmóniát Steffi Graf oldalán. Az a könyv tetszett, mert az életút is izgalmas volt, a főhős esendő, az élete nem sziklaszilárd alapokon nyugvó menetelés, hanem emberi csetlés-botlás, önbizalom problémák mellet istenadta tehetség, csodálatos sikerek és nagy mélyrepülések. Rafa más. Nagyon más. És én ehhez a figurához nem tudtam a könyvben közel kerülni.

Szimirza P>!
Rafael Nadal – John Carlin: Rafa: Az én történetem

Kedvenc sportolóm , kedvencem minden téren :D A könyv nagyon jó, szerintem érdekes, új dolgokat tudunk meg róla meg az egész tenisz világáról!


Népszerű idézetek

Andrew_N_Bagman P>!

Bármi legyen is a magyarázat, ha visszagondolok a tinédzser Rafaelre, büszke vagyok rá. Beállította a kitartás mércéjét, amely azóta is példaértékű számomra, és emlékeztet arra, hogy az elme győzhet az anyag fölött. Ha valamit nagyon el akarsz érni, nem létezik túl nagy áldozat.

Pennmenelien P>!

Azt soha nem engedheted meg magadnak, hogy az akaraterőd elvesztése miatt szenvedj vereséget. Veszíthetsz azért, mert az ellenfeled jobban játszott nálad, de nem azért, mert nem tettél meg mindent a győzelemért. Az bűncselekmény lenne.

216. oldal

Kapcsolódó szócikkek: akarat
Melinda_Mátyus>!

Nézd, bármilyen kicsi is a győzelem esélye, küzdj a végsőkig! Túl nagy a jutalom ahhoz, hogy meg se próbáld.

Andrew_N_Bagman P>!

A pályán látható mentalitását talán nem is lehetne jobban összefoglalni, mint ahogy azt megteszi az alábbi idézet:

Ilyen a tenisz. Kiváló pontot szerzel, egy gyönyörű ütéssel megnyersz egy hosszú és feszült labdamenetet, a végső elszámolásnál azonban ez semmivel sem értékesebb, mint egy olyan pont, amelyet én adtam most Federernek ajándékba. Ilyenkor válik fontossá a mentális felkészültség, ez különbözteti meg a bajnokot a majdnem bajnoktól. Az ilyen kudarcot azonnal el kell felejteni, ki kell törölni az agyadból. Nem engedheted meg, hogy ezen rágódj. Ehelyett abból merítesz erőt, hogy megnyerted az első pontot, ebből építkezel, és csak arra koncentrálsz, ami előtted áll.

Pennmenelien P>!

A győzelem miatti boldogság egyenesen arányos az erőfeszítéssel, amit befektetek.

269. oldal

Kapcsolódó szócikkek: győzelem
meszter92>!

Először üsd meg keményen a labdát, azután meglátjuk, hogyan tartsuk a
pályán.

65. oldal, 2. fejezet - Toni bácsi

NikiGT>!

(…) a hosszú távú sikerhez nem vezetnek rövidebb utak.

265. oldal

Pennmenelien P>!

…ha összeszeded magad edzés közben akkor, amikor nem igazán van kedved hozzá, cserébe olyan meccseken is győzni fogsz, amelyeken nem érzed a legjobb formában magad.

269. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Andre Agassi: Open
Mark Hodgkinson: Federer
René Stauffer: Roger Federer
Gyenes András – Körmöczi Zsuzsa: Párizs királynőjének titkai / A tenisz varázsa
Brad Gilbert – Steve Jamison: Csúnyán nyerni
Pósa Árpád: Tornádó kisasszony
Maros András: Semmi negyven
Vámos Miklós: Teniszezz velem! (én sem tudok még…)
Vámos Miklós: Húrok
Fonó Györgyné – Kis Tamás: Ki kicsoda?