A ​mi kis történelmünk 4 csillagozás

35 év humora
Radványi Ervin (szerk.): A mi kis történelmünk

Amin ​nevetni tudunk, azon már túl is léptünk. Egy nép szellemi érettségének jele, ha múltjának kisebb-nagyobb buktatóit, tévedéseit nem rejtegetni, titkolni igyekszik, hanem jóízű nevetéssel búcsúzik tőlük.
Felszabadulásunktól számított újabb történelmünk harmincöt, embert próbáló eseményekben és fordulatokban igencsak gazdag esztendejének görbe tükrét tartja az olvasó elé antológiánk. Nem egyszerűen humoreszkeket és karikatúrákat gyűjtöttünk csokorba, hanem arra törekedtünk, hogy felidézzük egy-egy periódus jellegzetességeit: min tudtunk nevetni akkoriban, hogyan festett híres humorunk a nehéz pillanatokban. Történelmi dokumentumok gyűjteménye is kötetünk, de ugyanakkor – reméljük – jó mulatság szerzője mindazoknak, akik belelapoznak. Közéleti visszásságok, magánéletünk furcsaságai, ellenállhatatlanul mulatságossá szelídült bosszúságok és csökevények rendre-sorra felbukkannak az írásokban és a gazdag karikatúraanyagban. A kötetben helyet kapott a városi népköltészet… (tovább)

A művek szerzői: Örkény István, Gábor Andor, Ősz Ferenc, Tabi László, Mikes György, Kellér Dezső, Gádor Béla, Darvas Szilárd, Karinthy Ferenc, Feleki László, Szilágyi György, Komlós János, Somogyi Pál, Kisjó Sándor, G. Szabó Judit, Janikovszky Éva, Abody Béla, Kolozsvári Grandpierre Emil, Hámos György, Moldova György, Csurka István, Radványi Ervin, Fehér Klára, Kaposy Miklós, Kürti András, Görgey Gábor, Galsai Pongrác

Tartalomjegyzék

>!
Kossuth, Budapest, 1980
430 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630916258 · Illusztrálta: Sajdik Ferenc

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

delicatessen1122>!
Radványi Ervin (szerk.): A mi kis történelmünk

Az elmult evek kisse nyomaszto tortenelem-ujraertekeles kontextusabol kronikusan hianyzik a nevetes, a kabare, az uborka…

Ez a 80-as evek elejen kiadott mu a mai magyar „tortenelem-erzekenyseg” szamara megdobbento nyiltsaggal nevet bele a 20. szazad magyar tortenelmebe. Es bar az elmult 70 ev minden volt, csak konnyed es pihenteto nem kis hazankban, a konyvben osszegyujtott novellak olvasasa egy regi, regnemlatott, ismeros erzest elevenit fel: igen, az emberiseg mar egy joideje hasznalja a humort a rajta kivul allo kellemetlen esemenyek kezelesere. Es ez nem egy tulsagosan kellemetlen kezelesi mod, hamar itt tartunk.


Hasonló könyvek címkék alapján

Varga Tamás József (szerk.): Kalandok és kalandozók 2.
Tertinszky Edit (szerk.): Emberi gyarlóságok
Nagy Pál (szerk.): Humorunknál vagyunk
Salusinszky Imre (szerk.): Az Est hármaskönyve 1927
Humoros elbeszélések
Nagy Gabriella – Jánossy Lajos (szerk.): Mátyás-ponyva
Veress István (szerk.): Egy hulla kalandjai
Szabó T. Anna – Lackfi János: A nő meg a férfi
Wass Albert: Elvásik a veres csillag
Karácsony Benő: Napos oldal