Öregmama ​történetei 18 csillagozás

Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Egy ​eldugott kalotaszegi falu a buja titkaival. A jelenben. Meg a múltban. A múltjában. Ami lehetne bármelyik település a maga zárt közösségével és látszólagos nyugalmával. De Petra Erdélyben van, a nagyvárad–kolozsvári főúttól balra, Feketetó és Sztána szomszédságában. Ide látogat éveken át Kolozsvárról Radu, és Öregmama unokája, Ditta. Az egyszerű vizitek azonban nem másról szólnak, mint történetmesélésről, időutazásról a falu hétköznapjaiban, de leginkább a lakosok múltjában, amelyben előbukkannak a buja, erotikus titkok s a kötődések keszekusza szálai. Először lassan, mintha csak egy tájképet ábrázoló festményvásznat vizsgálnánk, majd ahogy közelebb érünk hozzá, egyre gyorsabban, hogy aztán a szálak között valóságos karneválba keveredjünk… Kapkodjuk a fejünket a szédületes iramtól, beszippant, behúz, feldob, majd kivet magából ez az ördögi tánc, aminek a végén tökéletesen másképp fest a festmény.

Ahogy Radu is másképp látja Petrát, miután megmerítkezett benne és a… (tovább)

Eredeti cím: Povestirile mameibătrîne

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Tarandus, Budapest, 2016
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155584343 · Fordította: Szőcs Imre
>!
Tarandus, 2016
384 oldal · ISBN: 9786155584350 · Fordította: Szőcs Imre

Kedvencelte 1

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

>!
balagesh IP
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Amikor a könyv megjelent, azt gondoltam, akkora siker lesz, hogy nekem csak a fordító nevét kell majd kiemelnem, s leírnom, hogy a Michon-kötet után egy újabb, nyelvileg egyedülállóan gazdag művet köszönhetünk Szőcs Imrének. Ehhez képest most azt látom, alig olvasta valaki a könyvet.
Pedig én jó értelemben véve nagyon is trendinek, kellemesnek, ám mégiscsak újszerűnek gondoltam a hangütést. Mi, magyarok a folklór derűje helyett többnyire csak a szociografikus nyomasztást (sőt néha kifejezetten az undorkeltést) kapjuk. Erre itt van egy mű, ami egyáltalán nem hazug módon szakít a hiperrealizmussal, de nem szakad el a kelet-európai valóságtól.
Az összkép a mítoszképzéstől nem lesz vidámabb, csak elviselhetőbb.
Talán nagyobb nyitottságra van szükség… De az is lehet, éppen azt nehéz elhinni, hogy nem a mi kurrens, lelombozó prózafolyamunk újabb hullámát kapja itt az olvasó. Szóval nem, ez valami más, nem súlyosabb, de azért mégiscsak fajsúlyos.
Akkor ezzel elég egyértelműen ajánlottam is.

5 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

„Mikor látom, ahogy kivirágzik, ellazul, ahogy szárnyra kap, amikor mesélni kezdi az olvasmányait, hagyom, hogy kedvére kibontakozzon. Azt hiszem, többet használ neki, mint bármilyen orvosság.”

Régen élveztem ennyire az olvasást, olyan remek módon ír, hogy igazi élmény minden sora. Fantasztikus mesélőkedv és remek stílus jellemzi a szerzőt. Egy kicsit sem unatkozik az olvasó, sokféle figurát vonultat fel a legkülönbözőbb eseményeket mondja el velük kapcsolatban. A pici falu megelevenedik a történetei nyomán, izgalmas események helyszínévé válik. A mágia és a realizmus egyaránt tetten érhető ebben a szövegben, öregmama olvasmányélményei (nagyon igényesen válogatott kötetek, melyet az unokája visz neki) keverednek a falusi valósággal. A „boszorkányos-mézes csábítások és a feketetói vásárok” történeteit üdítő élmény volt olvasni a kortárs irodalom több depresszióra okot adó kötete után.

2 hozzászólás
>!
ppeva P
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Bevallom, minden előzetes utánaolvasás és fülszöveg ellenére teljesen másra számítottam. Mikor a könyvtárban kezembe vettem végre a kötetet, a borító már elgondolkoztatott. De bármennyire is más volt, mint gondoltam volna, nagyon élveztem ezt a mágikus realista, paraszti dekameront, a maga vaskos humorával. Miért is gondoljuk manapság, hogy régen nem a szex körül forgott minden…
Pedig hát tudjátok, mi a válasz arra a kérdésre, hogy hol a világ közepe… spoiler :) https://moly.hu/konyvek/vajda-maria-hol-a-vilag-kozepe
Ebben a könyvben nemcsak öregmama mesél, hanem az író, a történetek krónikása is hozzáteszi a magáét, sőt a világirodalom egyes alakjai is befurakodnak a történetekbe. Így kapunk egy kavalkádszerű, meseszerű körképet egy kis kalotaszegi falu múltbéli életéről, ahogy arra öregmama és a falubeliek emlékeznek, és ahogy azt ennek alapján az író lejegyezte, a fantáziájával kiegészítve. A történetek magyarul hangzottak el, románul kerültek lejegyzésre-megírásra, aztán az egész visszafordítódott magyarra. És talán egy kicsit ennek a magyar-román-magyar vonalnak köszönhetően felsejlenek az emberben József Attila sorai: „A harcot, amelyet őseink vívtak,/ békévé oldja az emlékezés/ s rendezni végre közös dolgainkat,/ ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Ezért aztán nem kell autentikus tájszólást vagy valós eseményeket keresni itt, az egész valahol a valóság és az emlékezés, a képzelet és a történetmesélés, az élet és az irodalom határán billeg.
A végén meg eltöprenghetünk még azon is, vajon ki foghatta (ha fogta valaki egyáltalán) annak a bizonyos baltának a nyelét.
Ajánlom mindenkinek, olvassátok.

1 hozzászólás
>!
robinson P
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Mondanám: nincs új a nap alatt, minden a szex körül forog…. Régen is. Egy kis falu apró és nagyobbacska titkai, egy eltűnés rejtélye. Na, igyunk még egy pálinkát!

http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/11/oregmama-tortenetei.html

4 hozzászólás
>!
kaporszakall
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Furcsa összetételű könyv.

Adott egy kihalófélben levő kalotaszegi magyar falu, pár száz öregedő lakóval, beköltöző cigányokkal, egy nagy csomó pálinkavedelő férfival, szerelemre éhező szókimondó nővel, meg néhány alkoholizmustól örökletesen megrongált debil gyerekkel, s végül egy fantáziadús mesemondó nagyanyóval.

Ebben a lehangoló közegben eregeti el a szerző a nagymama beszámolóiból fabrikált, szürreálisan színes, s a fakó (és elmosódott) szociális háttér hangulatával szemben nagyon is vidám történeteit, melyek nyelvi leleménye (s ez, gyanítom, részben a fordító érdeme) ideig-óráig feledteti az egész kötet haláltánc-jellegét.

Mert ez a könyv haláltáncot mutat (s nem csupán az utolsó, lakodalmas szcéna miatt, hanem egészében is). A szenvedélyes, de meddő kefélések ecsetelése, melyek stílusa a költőiséget a pornófilmen nevelkedett kamaszálmok giccsével vegyíti (úgy, hogy magam is nehezen tudnám megítélni, melyik összetevő a domináns): ez sem tudja feledtetni velünk a végső pusztulás árnyékát. A paraszt-Dekameron-részek nyelvezete szinte keresetten választékos, jóval bonyolultabb a többi párbeszéd és jelenet nyelvénél. Ezért ez a munka nekem olyan, mintha egy régi, megfakult tulipános láda egyes részeit élénk színű zománcfestékkel fújnák le, és így tennék közszemlére. Az eredeti, egységes mintázat a színes foltok révén inkább torzul, mint javul.

Számomra ez a két nyelvi és hangulati közeg nem állt össze egységes egésszé. És némely részletében nem a mágikus realizmus varázsát, inkább csak a hatásvadászatot vélem felfedezni. Ám egyvalamit nem vitatok: a regény érdekes volt, egy percig sem untatott. Tehát nyugodtan vegyétek kézbe a fanyalgásom ellenére, alkossatok saját véleményt, és szidjatok bátran, ha nektek sokkal jobban tetszik majd. Engem nem zavar, ha árral szemben evezek…

>!
abcug IP
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Kimondottan nagy feladat elé állította e könyv a fordítóját: az erdélyi román író a kalotaszegi magyar falu világát írta meg románul: tehát magyarul elhangzott szövegeket ültetett át a maga nyelvére — nyilván valahogy igyekezvén a dialektus, a kifejezéskincs valamelyest rokon vagy párhuzamba állítható román változatát megtalálni ehhez. Ha ugyan. Szőcs Imrének innen kellett magyarra fordítania a szöveget, melynek során nyilván választhatta azt, hogy a román szöveget ülteti át, vagy: „visszamagyarít”, ahol kell — vagyishogy megkeresi az autentikus kalotaszegi nyelvet, ehhez nyelvészeti, dialektológiai, néprajzi munkákat forgatva majdhogynem a lehetetlenre vállalkozva. Nos, egy kicsit ezt, egy kicsit azt választotta – némi archaizmus, egy-egy közismert népiesebb fordulat, de különben… Nekem nem jött át egy csomó kifejezés, hogy higgyem, így hangozhatott el. Kiesik egy jó sor szó és mondat a falusiak szájából. Ilyenformán öregmama nem lett megteremtve nekem, nem éreztem azt a nyelvi karaktert, amelyben pedig igazán létezik ő e regény lapjain. Így a történeteiben sem sikerült megkapnom az ízes, izgalmas falut. Csak egy rakás pajzán történetet. Láthatóan Tuculescu nem akart erdélyi Száz év magányt írni, reflektált elbeszélést választott, szerkesztésmódja még lehet működött volna, de a nyelvtől végig eléggé idegenkedtem. Nem engedett közel, holott nem éreztem ezt a szöveg céljai között.

1 hozzászólás
>!
Dénes_Gabriella
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Érdemben alig lehet erről a könyvről beszélni. Felbecsülhetetlennek tartom. Nem, nem azért, mert – tetszik vagy sem – nyomokban kalotaszegi helyzetképet is mutat, hanem azért ahogyan bemutatja ezt a kifutó történetet. A múlt és a jelen, a sok intertextus, a régi szép és régi csúnya idők, a távoli és a közeli múlt jelenné lényegülése ugyanakkor emlékké süllyedése kiváló szöveget eredményez. És még valamit roppant fontos: nem ítélkezik! Csak mesél, mesél, mesél.
Talán egyszerű szövegként olvasva, nem ad sokat. De ki tudja így olvasni? Engem magával ragadott a történetek sora, beszippantott és nagyon sokat adott. Van, aki azért húzta le, mert „túl hosszú, és a témája meglehetősen távol áll a mai emberektől”. Nem is tudom, ebből 384 oldal több, mint kevés. Egyszerűen a régi történeteket úgy mondja el a jelen számára, hogy nem a mély gyász vesz erőt rajtunk. Tudjuk, mennyire fiktív, és per absurdum, mennyire valós mégis. Teljes bizonytalanságban tartja a szerző az olvasót. Hogy távol áll tőlünk… Mihez képest? Valóság valahol – nem csak Kalotaszegen. Ugyanezt meg lehetne írni más-más régiók, vidékek „nyelvén” is. Nagyon-nagyon remélem, nem a stílus miatt „áll távol tűlünk”. Ugyanakkor felteszem, spoiler, akkor bizony főhelyen volna. @balagesh azt írta, „erdélyi száz év magány”. Bizony, afféle. Nem, nem olyan, mint az igazi, de ez mégis máshogy igazi. Körülbelül annyira erdélyi, mint amennyire univerzális. Nem egy Petra falu van a világon.
A gazdag – de nem túldúsított – szöveget olvasni igazi élvezet.
A fél csillagot a regénykompozíció miatt vettem le. Nem értettem meg, hogy miért pont így kell ennek kinéznie. Illetve azt sem értettem meg, az elején miért vannak az egyes nagy bekezdések/történetek kezdetei sorszámozva és miért kopott ez ki a könyv kb. felétől. Próbáltam megérteni a lényegét, de nem ment.

2 hozzászólás
>!
Viktória_Paulon
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

könyörgöm, valaki még fordítson és jelentessen meg magyarul Tuculescut! Hányszor olvassam addig még az Öregmamát újra meg újra..?

1 hozzászólás
>!
tmoni
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Radu Țuculescu Tarandus Kiadónál megjelent könyve, az Öregmama történetei igazi parasztdekameron, vagy legalábbis annak látszik első ránézésre. Pajzán történetek, zárt közösség sajátos szabályokkal, pletyka és kibeszélés, sötét titkok, pálinka és bor minden mennyiségben, ösztönök, vágyak, boszorkányság, gyilkosság…

A román író feleségével éveken át látogatta Ditta nagyanyját egy eldugott kalotaszegi faluban, ahol Öregmama mesélt és mesélt, míg Radu főzött neki; majd este lejegyezte a történeteket, melyek magyarul hangzottak el, ezért csak hatvan százalékban értette őket. De úgy tűnik, ez egy cseppet sem zavarta a szerzőt, mint ahogy az sem, hogy az erdélyi néni olvasmányélményei – Bulgakov, Gogol, Shakespeare és más klasszikusok, melyeket unokája válogatott neki nagy gonddal – is bele-beleszövődtek a cselekménybe.

Egy szép lassan elnéptelenedő-elenyésző falu Kolozsvártól negyven kilométerre, ahol a legfiatalabb lakó is elmúlt hatvan – egy eltűnőfélben lévő világ. Történetek, melyek térben egy helyen játszódnak, Petrában – ez persze nem az igazi neve, mint ahogy a szereplőké sem –, időben viszont átölelik Öregmama majdnem mind a 90 évét. De ne képzeljenek semmiféle lineáris időrendet, úgy következnek sorban, ahogy a mesélő kedve, asszociációi diktálták. Vannak köztük olyanok is, amelyek többször is előkerülnek a különböző szereplők nézőpontjából, vagy különböző véleményeket tükrözve. És persze ott van a számtalanszor emlegetett, de csak a kötet végén megismert lakodalom, amikor még a holdat is ellopta az ördög, egy titokzatos, rezsót hurcoló, fekete macskára hajazó, mágikus képességekkel rendelkező ismeretlen okozott zavargásokat, három nap és három éjjel folyt a tánc, és eggyel kevesebben távoztak, mint ahányan érkeztek… Gyilkosság. Hiszen találtak egy véres baltát fekete hajszálakkal, de a holttest sose került elő, ok pedig volt bőven: szex, vágy, féltékenység, hatalomvágy, kísértés, megalázás… és az egyik érzelmi húr túl lett feszítve.

Van minden ebben a titokzatos, mégis ismerős kavalkádban: pletyka, szerelem, kibeszélés, heteroszexuális és leszbikus vágy, még több pletyka, csábítás, még több kibeszélés (főleg az állandóan pálinkától bűzlő férfiak potenciájáról), kegyetlenség, gyávaság, halál, szeretet, emlékek, elmúlás, humor, részegség, irigység és hagyomány. És rengeteg egyedi karakter. Öregmama, aki mindennek a középpontjában áll, ő fogja össze a regényt, körülötte kavarognak az események. Bölcs, jólelkű, jó humorú, ami-a-szívén-az-a-száján típusú, karakán nő igen jó mesélőkével ellátva. A férje, Demeter, a legjobb táncos, akinek a háborúban megsérült az egyik keze már az első bevetésén, ezért a hátralévő időt szakácsként töltötte, s megtanult enni. Aki öregségének egyik napján elhatározta, hogy nem kel fel többé, s így is tett: feküdt egész nap, és evett, evett, evett, és persze hízott… Mikor ezt is megelégelte, szólt Öregmamának, hogy neveljen fel egy disznót, s mikor eléggé meghízott, fel kellett vinni a szobájába, hogy megnézze, jó lesz-e a halotti torra, s mikor látta, hogy igen, meghalt. Koporsóját méretre kellett csináltatni, s temetésén egész éjjel táncoltak. Aztán ott van Margólili, akinek „tűz keringett az ereiben, combjai között pedig eleven parázs izzott”, vagy Rozamunda, aki mindig munkaeszközével, egy késsel a derekán járt, hiszen ő herélte a disznókat, s férje egy talicskában szállította haza, amikor túl sok pálinkával kínálták. Pálanna, a református kántor, aki állandóan elvált a férjétől, majd újra hozzáment, de mellette a pap szeretője volt; Róbert, a méhész, aki felesége, Margólili eltűnése után egyre inkább egy méhre kezdett hasonlítani; Hermántibi és Hermánkati, akik egymás mellett éltek, nem együtt, soha egy szót sem szóltak egymáshoz; Rudi, aki a szibériai hadifogolytáborból egy irkutszki feleséggel tért haza, aki belehabarodott Margólilibe; vagy Hudinella az asztaltáncoltató, a jós és Burdazoli, a részeges postás, aki szerelmes a lovába, Emmába.

Az elmúló falu életének és lakóinak realitása mögött ott húzódik a kicsit bulgakovi mágikus realizmus, mert Țuculescu – saját bevallása szerint – ebben hisz. Talán ettől érezzük, hogy a falunak nincsenek határai, kitágul majdnem az egyetemességig. „A nagyon erős érzelmek és karakterek világa ez. Franciaországi olvasóktól is sok visszajelzést kaptam, Belgiumból és Kanadából is. Azt mondták, hogy ez a falu a nagyszüleik falvára emlékezteti őket, ez nagyon hízelgő. Ilyen a regénybeli, határok nélküli erdélyi falu. Olyan közösség ez, amelyek élén nők állnak, akik nem félnek sem a haláltól, sem az ördögtől, de még a Jóistentől sem! A férfiak is csak a nőktől félnek.” (konyves.blog.hu) – mondja egy interjúban a szerző.

4 hozzászólás
>!
elkepzeltkonyv
Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Az a legszebb ebben a kötetben, hogy mindenkinek van egy Öregmamája, akire gondolva ezek a történtetek tökéletesen átélhetővé válnak. Olvasás közben ugyanis akaratlanul is felsejlenek azok a beszélgetések, amikor a nagyszülők a saját lakodalmukról, a szomszéd Csúnyagiziról vagy a részeges Kispistáról anekdotáznak. Öregmama történetei ezért képesek kilépni a kis falusi keretből, és globálisan is értelmezhetővé válni, őrizve a falusi hagyományokat és a nép elbeszélésmódot, keverve az európai látásmóddal és egy emelkedett irodalmi nyelvezettel.https://elkepzeltkonyv.blogspot.hu/2016/12/konyv-oregma…


Népszerű idézetek

>!
olvasóbarát P

Öregmama sohasem tartja észben a szerzők nevét, de még a könyvek címét sem. Mindig kijelenti, hogy amit olvasott, azonnal el is felejti, de ez csak gáláns hazugság. Számtalanszor tátva maradt szájjal hallgattam őt olyan átéléssel mesélni, mintha vele történtek volna meg az olvasott események. Csehov, García Márquez, Saint-Exupéry, Bocaccio műveiből való részleteket, de Gogol és Bulgakov voltak a kedvencek. A szereplők nevét is elfelejtette, akárcsak a földrajzi neveket. Megjegyezte viszont az eseményeket, a történetet, a karaktereket, a személyleírásokat, a konfliktusokat.

49. oldal

1 hozzászólás
>!
olvasóbarát P

Mikor látom, ahogy kivirágzik, ellazul, ahogy szárnyra kap, amikor mesélni kezdi az olvasmányait, hagyom, hogy kedvére kibontakozzon. Azt hiszem, többet használ neki, mint bármilyen orvosság. Mint egy üdítő ital, egy harapás élet, friss levegő, bizonyítéka annak, hogy még van benne rajtett, elhasználatlan energia, még van benne elegendő üzemanyag, hogy elbírja hatalmas, mértéktelenül feldagadt lábát.

87-88. oldal

1 hozzászólás
>!
balagesh IP

Egy történet ez is, egy keserűcseresznye ízű történet, egy történet, amely a többiekkel együtt tör a felszínre… Történetek, melyek úgy bomlanak ki, mint egy legyező. Vagy mint a napsugarak, és a forrásuk, az égő magma, melyből kilövellnek, nem más, mint e falu ebben az isten háta mögötti völgyben, ahová a véletlennek köszönhetően vetődtem. Öregmama nélkül minderről nem tudhattam volna meg semmit. Egy sort sem írhattam volna ebből a könyvből. Nélküle egy vékony kis sugarat sem pillanthattam volna meg…

>!
balagesh IP

A képzeletem egy kissé felizzott, és túlságosan nekilódult… Levágja a kanyarokat. De vajon csak az én fránya fantáziám a hibás? A helyek is mesélnek, a történések, a cselekedetek nyomot hagynak rajtuk. Csak olvasni kell, őket, érezni, felfogni…

>!
balagesh IP

Egy csoport táncos, nincs rajtuk népviselet. Az út közepén táncolnak, mintha ott találkoztak volna, és mivel nem volt más mondanivalójuk egymásnak, hát táncra perdültek.

>!
ppeva P

Mikor beléptem a szobába, öregmama egy kerek hátú, zöldre festett széken üldögélt és olvasott. Mikor meglátott bennünket, letette a könyvet és levette olvasószemüvegét. Magától értetődő kíváncsisággal megnéztem a könyv borítóját. Italo Calvino A famászó báró kalandjai volt.

29. oldal

>!
ppeva P

„ (…) Már rég nyugdíjba kellett volna mennie, de ki az ördög fog, bocsánattal legyen mondva, idejönni, hogy átvegye a helyét? Kinek van kedve vénasszonyok és alkoholista vénemberek közé jönni? Most is ő tartja az istentiszteletet, ő prédikál, ő temeti el a halottakat…”
„De hát annyira szép és csendes ez a hely!”, lepem meg magam is egy kétesen lelkendező válasszal.
„A sírban, ott aztán őrjítő csend van”, mondja öregmama, szája sarkában enyhén ironikus mosollyal.

52. oldal

>!
sophie P

„…és minthogy az ördög zsebre dugta a Holdat, olyan sötétség támadt az egész világon, hogy még a kocsmába vezető utat sem találta volna meg akárki …”
(Gogol: Tanyasi mesék)

7. oldal - Mottó

>!
ppeva P

És én megkérdeztem tőle, hogy mit csinált az ünnepek alatt, mire ő azt mondta, olvastam, és nagyjából ennyi. Szilveszter estéjén nekifogott egy új könyvnek, hajnalig olvasott, észre sem vette, mikor jött el az új év.
„Mit számít már ez”, mondja öregmama, "alig tudok mozogni, egy szép napon nem fogok tudni felállni a székről, ott fogtok találni, ha még kedvetek tartja meglátogatni engem.
„És mit olvastál szilveszter éjszakáján?”, kérdezem tőle, hogy váltsunk témát…
„Nem emlékszem a címére, az írót sem jegyeztem meg, de reggelig olvastam. Ott van az aludttejes fazék mellett.”
Megnéztem. A Mester és Margarita az.
„Akarod, hogy meséljek belőle?”, kérdezi öregmama.
„Nem”, mondom határozottan. „Inkább azt mesélje el, hogy volt Demeter temetése, mi történt, amikor visszajöttetek a temetőből.”
„Volt vidám és szomorú dolog is”, mondta öregmama, és elkapta a szöszt, ami egy napsugárban kóválygott. „És jutott minden az asztalra, szép, nagy, kövér disznónk volt, hiszen épp Demeter nyilvánította megfelelőnek, az egész falu eljött, és megjelent az a nagy, fekete macska is, amelyik első alkalommal abban a nevezetes lakodalomban tette tiszteletét, és igencsak peckesen illegette magát a cigarettával a szájában, a micisapkával a fején és a rezsóval a hóna alatt. Hadd meséljem el.”

80-81. oldal

2 hozzászólás
>!
ppeva P

„A káromkodás az ördög átka”, jelenti ki a kocsmáros.
„Az ördög ellen, úgy hallottam, csak a magad elé tartott kereszt hatásos”, szól közbe Rudi. „Így mondták Szibériában…”
„Én is láttam egyszer a tévében, egy filmben… Samunál…”, mondja Tímár.
„Kereszt, azt meg honnan, ember?”, kérdezi Burdazoli. „Nálunk nincs kereszt, a templom tornyán kakas van.”
„Hát akkor a magad elé tartott kakassal, biztos ugyanaz a hatása”, bólint be Hermántibi.
„Pontosan!”, szól közbe Rozamunda. „Mivel alávalóbb a kakas a keresztnél?”

254. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kozma Mária: A jóság síró vágya
Kozma Mária: Régiségek Csíkországból
Kozma Mária: Az ember bolond természete
Kozma Mária: Lidérczöld csapda
Jehan Calvus: Bumgártész
Kozma Mária: A Fehér-patak útja
Alexandru Ivasiuc: Áradat
Kozma Mária: Szarvassá vált…
Francisc Munteanu: A pacsirta
David Autere: Máglyatűz