Radnóti ​Miklós összes versei és műfordításai 97% 190 csillagozás

Petőfi – Arany – Ady – József Attila – Radnóti – a zsenik sorozata a magyar költészetben. Radnóti gondolatait – most újraolvasva is – igen kedvelem. Élvezem szellemi íveit, lelkesedem mondanivalójáért, amelyet magas szellemi szinten fogalmaz meg. Költészetében keverednek az avantgárd és expresszionizmus elemei, témái, amelyekből egy új, saját, klasszicista stílust alkotott, amelyre jó példa az Elégia című verse. Sorsát jelentősen befolyásolta egyrészt az, hogy egy zsidó családban született, illetve az a tény, hogy születésekor édesanyját és ikertestvérét elveszítette. Mégis, e sorscsapások segítették hozzá legszebb gondolatai megfogalmazásához, amelyek – különösen a Bori Notesz – ma is szívbemarkolóak. Gondolkodóknak kikerülhetetlen! Időnként újra kell olvasni!

Radnóti Miklós még gimnazista koromban lett az egyik kedvenc költőm, azóta is gyakran olvasom verseit, és sem az idők, sem én nem tudtunk annyira formálódni, hogy ez megváltozzon. Nem érzem magam kompetensnek, hogy megítéljem költészetét, mindig is hagytam, hogy csak egyszerűen hasson érzelmeimre, és felkavarja a lelkem.

A harmadik, egyben utolsó munkaszolgálata idején írt versei állnak legközelebb hozzám. Különösen szeretem az eclogákat, és a Bori noteszből származó két csodálatos költeményét;

a feleségéhez, Fannihoz írt „Levél a hitveshez” címűt,

„Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,”

és az „Erőltetett menet” drámai feszültségű, csodálatos versét, melyben a remény viaskodik a szenvedésektől megváltó halállal.

„Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szívemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon,
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt”

A Negyedik ecloga – „Szabad szerettem volna lenni mindig, s őrök kísértek végig az úton” – már túlmutat az életén, általánosabb érvényű, a korérzést is kifejezi.

Az 1944 januárjában, néhány hónappal utolsó munkaszolgálati behívójának megérkezése előtt írt, legismertebb verse, sokak kedvence, a „Nem tudhatom…” című mellett sem mehetek el szó nélkül. Elsősorban a hazaszeretetet és az empátiát fejezi ki benne, de kiérződik a háború hiábavalósága, az emberi értékek elvetésének érthetetlensége is.

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”

Mindössze 35 évet élt a modern magyar líra zseniális képviselője, és mégis, micsoda gazdag örökséget hagyott ránk!

Arany János mellett többek között Radnóti Miklós a kedvenc költőm. Korábban már többször olvastam a verseit, műfordításait.
A közelmúltban fejeztem be Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló című művét, a kötetben sok új információt olvastam szerelmükről, életükről.

Nekem is meglepetés volt, amikor kiderült, hogy ezek a versek Beck Judithoz íródtak: Zápor, Bájoló, Rejtettelek, Harmadik ecloga, Csodálkozol barátném

A kötetet most újból kézbe véve megtaláltam benne a jegyzeteimet, 2009-ben a TV-ben egy sorozat volt Radnóti Miklós műveiből https://www.jegy.hu/program/xxxradnoti-100-eve-19123/… Nagyon érdekes műsor volt, sok életrajzi adattal, információval, és nagyon sok jó verssel, prózával, a Radnóti Színházból, neves színészek közreműködésével.

A nézők szavazhattak a sorozat végén: Ezeket az műveket kedvelték legjobban.
Levél a hitveshez, Ikrek hava , Huszonnyolc év, Szerelmes vers, Hasonlatok , Sok szerelmes éjszakán, Bájoló , Két karodban
Ezek közül a versek közül sok nagyon kedves számomra is.
Egy lapon megtaláltam egy Radnóti Miklós kiállításról maradt listát a Szegedhez kötődő versekről is. https://moly.hu/karcok/854353

A kötetet most újraolvasva ezek a versek, és ezek a sorok tetszettek legjobban:
Csöndes sorok lehajtott fejjel (1929) „Éjfélre szült az anyám, hajnalra / meghalt, elvitte a láz.”
Huszonnyolc év (1938) „Erőszakos, rút kisded voltam én, / ikret szülő anyácska gyilkosod!”
Elégia Juhász Gyula halálára (1937) „Öt évig laktam városodban költő, / s nem láttalak sosem.”
Csütörtök (1939. május 26) „Mikor harapni kezd a bárány / s a búgó gerle véres húson él, / mikor kígyó fütyül az úton, / s vijjogva fújni kezd a szél.”
A „Meredek út” egyik példányára (1939. június 1) „És a pipacs szöszöske szára zöld./ Olyan, kit végül megölnek / mert maga sosem ölt.”
Csak csont és bőr és fájdalom (1941. augusztus-szeptember) „ s akit elhagyott a hang,- / gyászold meg őt, te kongó harang…/ …Ki nézi most tollat fogó kezünket,/ …ki lesz az élő Mérték most nekünk?” Meghalt Babits Mihály a Nyugat szerkesztője.
Hasonlatok (1941. november 16) „s a kár a folyton gyűrűző idő, / oly izgató vagy,/ s oly megnyugtató, / mint sír felett a kő.”
Bájoló (1942. február 1) „Mossa az eső / össze szivünket.”
Tétova óda (1943. május 26) „Mióta készülök, hogy elmondjam neked / szerelmem rejtett csillagrendszerét / egy képben csak talán, csupán a lényeget.”
Mint észrevétlenül (1943. szeptember 12) „már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel / s apányi lett körötte már egyre több barát.”
Hasonlat (1944) „Fázol? Olyan vagy, mint / hóval teli bokron az árva madárfütty.”
Hetedik ecloga (1944. július) „nem tudok én meghalni, se élni se nélküled immár.”
Levél a hitveshez (1944. augusztus-szeptember) „Mikor láthatlak újra, nem tudom már, / ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár.”
Razglednicák (1944. augusztus -október) „Te állandó vagy bennem e mozgó zűrzavarban, / tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan / s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál, / vagy korhadt fának odván temetkező bogár.”

A hátrahagyott versekből:
Szerelmes volt a kis hugom nagyon
„hegedült búsan az esti szobában / a tártkarú rézállványra hulltan / fehér csuklója villogva hintált / a húrok fölött és a képek tapsoltak / halkan a falon ha megpihent / karcsú vonója.”
Az áhítat zsoltáraiból (A Pogány köszöntő c. kötetben nem közölt versek) (1928. november 14)
„Szomorúbb vagyok a parti fűznél / és szép szavakkal szeretlek mégis, / pedig te szebb vagy a százszorszépnél / és az egyszerűbbnél is egyszerűbb.”

A legkedvencebb magyar költőm, és megölték. Rejtőt is. Szerb Antalt is.
Hát normális a világ?

Radnóti egy igazi ajándék volt a magyar irodalomnak és a magyar embernek egyaránt. Egy végtelenül értékes és tehetséges ember volt. Az érzelmeit elmondhatatlanul jól tudta szavakba önteni. Imádom a mondanivalóját és azt, ahogyan átadja. Egy nagyon kegyetlen sorssal lett “megáldva” a költő, de ez is hozzátesz ahhoz, hogy mennyire érdekes személy lehetett. Örök kedvenc.

Szeretem Radnóti Miklóst :)

Emberek. Nagy a mi bűnünk!

Nehezen tudok bármit is írni, pedig megfogadtam, hogy szöveges értékelést írok a kötetről. Az a helyzet, hogy ehhez méltót írni nem tudok, azonban a személyes érzéseimről hosszú karcokat tudnék írni, szóval megpróbálok valamit a kettő között.

Tudtam, hogy szeretem Radnótit. Szeretem József Attilát is, azonban amikor az ő összes költeményét végigolvastam, akkor a számos csodálatos műve közt találtam egy rakás olyan költeményt, amelyeket nem élveztem, untam, stb. – és bennem egyébként az olyan versek, amelyekben szerepel a proletár szó, erős ellenérzést keltenek, ismerve azoknak az évtizedeknek a történelmét, amelyeket sem József Attila, sem Radnóti Miklós nem ismerhettek már. off Szóval ettől féltem. Hogy lesz a Nem tudhatom-Radnóti, meg a középszerű-Radnóti, ne adj isten megélhetési-Radnóti, és a mérleg nyelve az utóbbiak felé fog billenni. A félelmem tökéletesen alaptalan volt, ugyanis nagyjából 400 oldalon keresztül simogatták a lelkemet ezek a költemények.

Megszólított ez a kötet, a heveny olvasási válságomból való – lekopogom – kilábalásom küszöbén kiáltott rám a polcról, amiért örökké hálás leszek Radnótinak. Amikor csak tehettem, faltam ezeket a verseket: újra és újra elolvastam őket, mondogattam magamban, skandáltam, memorizáltam, hogy aztán az eget bámulva, a fák susogását hallgatva ismételgethessem a legkedvesebbeket. Nyálas, tudom. Így érzem most magam tőle. Teljesen mindegy, hogy hol csapom fel ezt a könyvet, gyönyörű verset fogok ott találni.

Már a Pogány köszöntő megnyert magának – bár még nem teljesen az a hang, amit megszoktunk Radnótitól a későbbi versei alapján, de már bőven fel lehet ismerni őt bennük. A legkedvesebb stílusjegyem off Radnótitól már itt is megjelenik: a jobban belegondolva meghökkentő jelzők, amelyek gyönyörű egységet adnak a szavaknak, és igazán élményszerűvé és festőivé teszik verseit. Ezekkel egyszerűen nem tudok betelni.

Az Újmódi pásztorok éneke és a Lábadozó szél voltak azok, amelyek a legkevésbé szólítottak meg, na meg a más kötetekben meg nem jelent versek, bár azok közt is találtam néhány igazi kincset. Nagyon szerettem az Újholdat, annál éreztem azt, hogy igen, most megérkezett, felnőtt a költő. A Járkálj csak, halálraítélt! és a Meredek út csak tovább csiszolták őt. A Tajtékos ég versei voltak a leginkább megrázóak – néha az volt bennük a legmegrázóbb, hogy az életét jogosan féltő költő még ebben a lehetetlen helyzetben is úgy szerette az életet, a világot, mindent. Kedvencet választani akkor sem tudnék, ha akarnék. De, mégis: mind a kedvencem.
Hogy a kötet jelentős részét kitevő fordításokról is ejtsek azért egy-két szót: rajtuk van Radnóti keze nyoma, félreismerhetetlenül bennük él. És ez a legkevésbé sem baj.

Azt hiszem, ő lett volna az egyik legpozitívabb, leginkább életszerető költőnk, aki olvasóinak is ezeket az érzéseket adhatta volna át még nagyon sokáig – ha hagyták volna. Értékelésemet egy olyan ember szavaival zárnám, aki intellektusban és életszeretetben is osztozott Radnótival, és a többit inkább nem teszem hozzá.

„Költői költő Radnóti Miklós is: gyengéd és színes képzeletű, a szerelem költője, a régi, szép szerelemé, és a természet dolgairól, estékről és fákról ő is teljesen hiteles dolgokat tud mondani. A póza még nem egyenletes. Itt-ott olyan rekedtség fogja el, mint a kamaszt, aki cigarettázik. Bizonyára ki fogja nőni.”
(Szerb Antal: Tizenkét fiatal költő – Korunk, 1935.)

Radnóti sikeresen visszaadta (Örkénnyel karon fogva) a klasszikusokból kiveszett hitem.
Nagyon szerettem, nagyon szép lelke volt, gyönyörű versei vannak. A műfordításai annyira nem fogtak meg viszont.

A kedvenc költőm. Szerintem elég, ha annyit mondok, hogy érettségikor (2009-ben, idén érettségiztem, és ez ugye évforduló, azt hittük, ő lesz a téma, ezért mindenki nagyobb hangsúlyt fektetett Radnótira, azt hiszem, én még sokkal többet) a barátom féltékeny volt rá… :)