Antall ​József 3 csillagozás

Interjú és korrajz
Radics Péter: Antall József

Ez a könyv tulajdonképpen már 1990 nyarán készen volt. A szerző lezárta a kéziratot, Göncz Árpád megírta az előszót, a Zrínyi katonai Könyvkiadó pedig már a nyomólemezeket is elkészítette, a kötet azonban a hirtelen felizzott politikai légkörben mégsem jelent meg.
Sajnálhatjuk, mert ez a könyv lehetett volna az első igazi Antall-portré, Antall József politikai nézeteinek első hiteles összefoglalója. És persze mérce is lehetett volna, a politikai kultúra, a politikai beszédmód mércéje. Föltételezhetjük ugyanis, hogy hatására a magukra valamit is adó politikusok, újságírók civakodás helyett inkább politikai párbeszédet folytattak volna.
Többek között ezért időszerű ma is, ezért több történelmi dokumentumnál, levéltári forrásanyagnál ez az interjúkötet, amelyet most – Antall József halálnak 10. évfordulójára – a Lexika Kiadó jelentet meg.

>!
Lexika, Székesfehérvár, 2003
176 oldal · ISBN: 9639357251

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Puzsér Róbert: Demokrácia Részvénytársaság
Göncz Árpád: Életem
Andrassew Iván: Róna Péter
Bogár László: Háttérképek
Varga Zsuzsa: Palotás
Urbán Péter – Szabó Andrea – L. Simon László: (V)álságkormányzás
Zöldi Gergely: Koncz Zsuzsa
Csunderlik Péter – Pető Péter: Újabb top 10-es történelmi slágerlisták
Szelényi Zsuzsanna: Szétzilált ország
Stefano Bottoni: A hatalom megszállottja