Túl ​szép 85% 328 csillagozás

Vannak történetek, amelyek túl szépek, ahhoz hogy igazak legyenek, és vannak történetek, amelyeknél azt kívánjuk, hogy bár mégis igazzá válhatnának. Rácz-Stefán Tibor regénye is egy ilyen történet…

Márk és Olivér kívülről nem is különbözhetnének jobban, azonban egyvalami közös bennük: mindketten belefáradtak már a külvilág ítélkező pillantásaiba. Márk egy duci srác, tele önbizalomhiánnyal, kétségekkel és múltbéli sebekkel, akit testsúlya miatt ítél el a világ, míg Olivér egy úszó, irigylésre méltó külsővel, magabiztos megjelenéssel, azonban múltbéli hibáinak nyomait ő is ott hordozza magában, és talán már soha nem lesz lehetősége tisztára mosni a nevét. Egy új állás kapcsán sodorja őket egymás útjába a sors, ahol már az első találkozás alkalmával mindketten beleesnek abba a hibába, hogy a külső alapján ítélik meg a másikat. Bár mindig ez a legegyszerűbb út, de vajon vállalják-e majd, hogy a göröngyösebb ösvényt választva kiderítsék, hogy mi rejtőzik a felszín alatt?

A könyv számos fontos témát érint, és mindkét fiú által olyan dolgokba nyertem bepillantást, amely igazán szemfelnyitó volt. Nagyon örülök, hogy váltott szemszögből olvashattam ezt a történetet, mert így mindkettőjüket sokkal mélyebben megismerhettem, és úgy érzem, hogy a két fiú közötti kontrasztban rejlett a történet igazi kulcsa. A szereplőket megkedveltem, és a karakterfejlődés mindkét főszereplő részéről kiemelkedő volt. Tetszett, ahogy az először megszólalni sem képes Márk szépen lassan előbújt a maga köré húzott burokból és kibontogatta a szárnyait, és még inkább tetszett, ahogy Olivér a felszínes, arrogáns álarcot levetve, végre megtanult az emberek lelkének mélyére nézni.

A nyilvánvaló különbözőségek mellett, nagyon sok közös vonást is felfedezni véltem a két fiú között. A családi háttér egyértelműen egy ezek közül, azonban sokkal érdekesebbnek tartom a megbújó bizonytalanságot. Hiszen bár Olivér magabiztosnak tűnik, valójában úgy éreztem, hogy benne is ugyanúgy ott vannak a kételyek. Ha nem így lenne, eleve nem nyúlt volna doppinghoz.

Rácz-Stefán Tibor kiváló stílussal, nyers és valódi érzelmeket átadva vetette papírra ezt a történetet, és nagyon örülök, hogy ez a könyv is színesítheti a magyar könyvkultúra palettáját. Mindenkiben van olyan dolog, amin szívesen változtatna. Olykor ezek mások által kevésbé érzékelhető dolgok, olykor nagyon is szembetűnőek. Ez könyv segít rámutatni arra, hogy bizonyos esetekben meg kell tanulni elfogadni magunkat és másokat a hibáinkkal együtt, ugyanakkor azt is megmutatja, hogy sohasem késő változni. Csak akarat kérdése, és mindannyian képesek vagyunk rá. Csupán egyetlen dolog a fontos, hogy mindezt ne másokért, hanem mindig magunkért tegyünk.

http://veronikasreaderfeeder.com/racz-stefan-tibor-tul-szep/

Lendületes, nehezen letevős olvasmány volt, ahol az ellentétek végül tökéletesen kiegészítették egymást. Márknak elfogadásra, szeretetre, életre volt szüksége, Olivérnek pedig az élvezetek lélektelen hajszolása helyett lassulásra, önismeretre, az élet apró örömeinek felfedezésére. Jó volt olvasni a kettejük szerelmének kibontakozásáról, és azokról a témákról, amiket az élethelyzetük felvetett.

Mégis furcsa kettősség él bennem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Egyrészről igazán őszinte írásnak gondolom: valóságos, őszinte, igazi vágyak, érzések jelennek meg benne; hűen tükrözi egy önbizalomhiányos személyiség gondolatait. A környezet is abszolút hétköznapi, plusz realitást adnak a történetnek a budapesti helyszínek. Azonban ott van a másrészt. Sajnos a mai világ azt közvetíti felénk, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen. Sajnos. A reményt viszont érdemes fenntartani, akár az ilyen kedves romantikus történetek olvasásával.

Olvasmányos, nem gejl történet, szerintem a lezárása is jó volt, mert nem egy előre megírt Boldogan éltek, amíg…, hanem az olvasó sejtheti, hogy mi lesz a fiúkkal, ha elindulnak ezen az úton. Tetszett, szerettem a fiúkat és nagyon bírtam az összemelegedésük történetét! A legjobban azt szerettem, amikor elkezdenek együtt dolgozni és Márk igyekszik eltűnni a zenében, hogy véletlenül se kelljen Olivérhez szólnia!

Különösen szerettem, hogy Márk képes úgy tekinteni Budapestre, ahogy én: ezredszerre is elvarázsolja a rengeteg épület, a sok szín, a látvány és nem képes csak úgy otthon lenni benne.

Hogy ne csak ömlengés legyen, jöjjön egy kicsi kötekedés kritika: a „Márkó”-zás rettenetesen irritált… sosem jutna eszembe ez a becézés a Márk név kapcsán.

Bővebben: https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/02/racz-stefa…

Bevallom őszintén, a Fogadj el! után tartottam ettől a könyvtől. Viszont legnagyobb örömömre nem kellett csalódnom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire magába fog szippantani.
Az első három fejezet alapján nem bírtam elképzelni, hogy faljam az oldalakat. Egyik szereplővel sem nagyon bírtam azonosulni. Félre is tettem két-három órára, aztán meg elfelejtettem letenni, amíg el nem olvastam, és azt vettem észre, hogy hoppá, mindjárt éjfél van, és a könyv végére értem. :D
Eléggé lassan bontakozott ki a cselekmény, a szereplők története, de ez így volt jó, úgy gondolom. Ennek ellenére magával ragadott, és sodródtam az eseményekkel. Nem mondom, hogy nem volt hibája a könyvnek, de megérdemli az 5 csillagot szerintem az a könyv, ami eléri, hogy ennyire belefeledkezzek. :)
Elég komoly témákat feszeget: túlsúlyosokat érő diszkrimináció, homoszexualitás, abortusz stb. Elgondolkodtatott. És sajnos rá kellett jönnöm, hogy valamilyen szinten én is előítéletes vagyok, pedig igyekszem nem az lenni. Ha egy nagy kövér embert meglátok, bizony nekem is az az első gondolatom, hogy miért eszik annyit? Aztán csak a második az, hogy lehet az is, hogy betegség miatt hízott így meg. És valószínűleg ez neki sem jó.
Szerencsére a közvetlen közelemben még sohasem tapasztaltam, hogy ennyire ellenszenvesek lennének a túlsúlyosakkal, de sajnos tényleg előfordul. Volt egy 12 éves kislány, akit tornáztattam. Magántanuló a betegsége miatt, de vizsgázni be kell járni az iskolába, és még az a pár óra alatt és rengeteg negatív tapasztalatot szerzett. Valóban túlsúlyos, de ő a gyógyszerei miatt hízott meg. Sokan nem hajlandóak belátni, hogy a kövérség kérdése nem annyira egyszerű, hogy az adott delikvens mennyit is eszik.
A nem kívánt terhesség kérdése is rendkívül nehéz, és nagyon nagy problémát jelent a mai napig. Örülök neki, hogy ez is bekerült a történetbe. spoiler
A meleg vonalnak is örültem. Ritkán olvasok kifejezetten LMBT témájú könyvet, de lassan minden második könyvben előfordulnak meleg srácok a főhősnő legjobb barátjaként. Ez már zavaró számomra, de itt minden nagyon jól le volt írva. Ha valahogy össze is jön egy kapcsolat náluk, sokkal nehezebb nekik, mint a heteró pároknak. Eddig bele sem gondoltam igazán, hogy mit kellene elviselniük, ha esetleg a megállóban nyilvánosan csókolóznának. Pont egy-két hete gondolkodtam el ezen, amikor egy nagyobb üzletben két nő között eléggé egyértelmű volt, hogy komolyabb kapcsolat van, mégsem mutathatják ki igazán, mert hiába próbálják meg lesz@rni, egy idő után nagyon zavaróak és kétségbeejtőek lehetnek a negatív megjegyzések. Úgy látom, hogy itthon, Magyarországon ez nem egy-két év múlva fog rendeződni. Esetleg évtizedek múlva.
Minden pozitivitása ellenére valahogy mégis túl szépnek találom ezt a könyvet. Nem bírom elképzelni, hogy a valóságban ez megtörténjen, pedig tényleg nagyon valóságos volt az egész. A végére már egy merő cukormáz volt az egész. Hihetetlen.
Egyébként Olivér fejezeteit kedveltem a legjobban. Szeretem a szemét rosszfiúból kialakuló jófiú karaktereket. Valahogy még mindig nem bírtam rájuk unni. :D Márk fejezetei egy idő után egy kicsit idegesítettek. Nem bírtam felfogni, hogy miért gondolja azt, hogy ő nem kellhet senkinek. Hogy mindenki csak a kövérségével foglalkozik, és emiatt nem szeretheti őt senki. Értettem az érveit, mégis sok volt egy kicsit. Pedig jobban belegondolva én is ugyanezt csinálom. A hihetetlen magas önbizalmamnak köszönhetően sok mindent én is nagyon nehezen fogadtam/fogadok el…
Dorinát kedveltem legkevésbé. A könyv feléig semmi gondom nem volt vele, de aztán nem bírtam vele azonosulni. spoiler
Mégis ajánlom mindenkinek, aki nem riad vissza ezektől a megosztó témáktól.

Tökéletesebb címet ennek a könyvnek nem is lehetett volna adni, ugyanis ez a történet túl szép, túl rózsaszín ahhoz, hogy igaz legyen. Pontosabban egy a millióhoz az esélye annak, hogy a valóságban ilyen megtörténjen. Ettől függetlenül – a kezdeti nehezebb ráhangolódás után – az álmodozóbb, naivabb énemnek igenis tetszett. Tetszett a hangulata, hogy ennyi témát érintett, a váltott szemszög, a sok érzelem, amit kiváltott belőlem, de talán a leginkább Olivér és Márk karakterét szerettem, illetve annak a folyamatát, ahogy ez a látszólag két ennyire különböző ember képes volt a másikban meglátni a szépet, az értéket. És a vége, ó, a vége! Úgy olvastam volna tovább, legalább még néhány oldal erejéig!

Örülök, hogy ez a könyv dedikált példányként a magánkönyvtáram részét képezi.

Uhhhh, nem is tudom….
A címadás tejesen érthető, ahogy azt már olyan sokan leírták előttem. Túl szép, hogy igaz legyen. A „pillangók” nem szeretnek bele a „hernyókba”! Ez tény. Felfogtam fikciónak.
Olyan jól indult, majd valahol a manírok és a közhelyek között elveszett a történet. Annyira akartam szeretni, pedig Márk minden volt, csak szimpatikus nem. Az állandó önsajnálatával nálam az ellenkező hatást érte el. spoiler
Jött az a rengeteg társadalmi és szociális probléma, kényes téma, amivel nem is lett volna gond, de a megvalósítás nem volt átütő. A könyv végén úgy éreztem, maximummal nem hozta a minimumot. Nem csak azért, mert annyira életszerűtlen volt. Az egyetlen szimpatikus szereplő Viki volt, spoiler

Büszkén jelentem: új magyar szerző került a kedvencek közé. Ez a könyv isteni volt <3 Nem ez volt az első LMBT könyvem, de azt hiszem ennél jobbat ebben a műfajban még nem olvastam. Imádtam Márkot. Legszívesebben megóvtam volna mindentől, de volt egy macsó Olivér , aki igazi változást hozott az életében. Igaz a történet elején még nem volt igazán szimpatikus, de ahogy, haladt előre a cselekmény, őt is a szívembe zártam. Együtt tökéletes párost alkotnak. Kedves író: Még nagyon sok ilyen könyvet szeretnék tőled olvasni <3
Ui: Remélem egyszer Botondot is megszelídíti valaki ;)

Nagyon tetszett a történet és a stílus is. Amellett, hogy komoly a témája, önmagunk elfogadása, a bántalmazások, megalázások túlélése, kicsit sem depressziós; tudott sziporkázó és humoros is lenni.
Az érzelmek nagyon erősen átjöttek mindkét fiú esetében. Érdekes élmény volt a kövérséget ilyen módon, Márkon keresztül, átérezni. Rengeteg problémával, támadással kell megküzdenie, ami egyáltalán nem egyszerű, de érdekes módon tud pozitív lenni, és akit közel enged magához, annak megmutatja csupaszív énjét.
Olivért eleinte nem szerettem, nagyon kellett az egojának, hogy valaki ne érdeklődjön utána. De foglalkoztatni kezdték a miértek, és ezzel beindult nála a változás, már nem csak a külsőségekre figyelt.
A könyv felépítése nagyon jó, a kezdeti hideg, elutasító hangulatot fokozatosan váltja fel a barátságosság. Tetszett ahogy a fiúk hatnak egymásra, egyre nyíltabbak lesznek, és ki merik mondani a gondolataikat, sérelmeiket.
A végét illetően nagyon drukkoltam, hogy ne fájjon. Klassz volt, szerettem.

Túlélés. Elfogadás. Újrakezdés. Nagy szavak, de a történetben mindkét szereplő megéli élete egyik fontos fordulópontját.
Márkot nagyon sajnáltam (addig, amíg sajnáltatta magát és nem változtatott a gondolkodásmódján). Egyértelmű, hogy a túlsúly rengeteg pszichés és testi problémát rejt magában, de ilyen szinten belelátni valaki fejébe, aki megveti magát és gyengeségét, és az egész élete során elszenvedett alázások miatt képtelen elhinni, hogy őt valaki (bárki, nemcsak a szépséges Olivér) saját magáért szerelemmel szeretheti, nos, ez nagyon is érdekes volt. És persze szomorú. Olivér is szimpatikus volt, miután betekintést engedett az élvhajhász és nemtörődöm külső mögé. Jó volt mindkettőjük fejébe látni, ahogy formálódtak és változtak az érzéseik. És való igaz, hogy túl szép volt a végkifejlet (és nem a Márk és Olivér közti külső kontraszt miatt), mégis nagyon szorítottam értük.
És érdekes volt Márk szemén keresztül nézni Budapestre, mert én is inkább Olivér „néz de nem lát” látószögére vagyok hajlamos. A párom szólt rám folyton: Nézz fel és láss át a koszos vakolaton…
Köszönöm ezt a történetet. Nagyon magával ragadó volt.

Bajban vagyok. Úgy meglepett ez a könyv, hogy nem tudom mit írjak róla. Annyi biztos, hogy tetszett és nagyon örülök, hogy elolvashattam. Nem számítottam rá, hogy ennyire magával fog ragadni. De az biztos, hogy :
Sok féle érzelmet váltott ki belőlem. Éreztem haragot, de nagyon sokat azok iránt, akik bántották Márkot. Kegyetlenek voltak. És még szörnyűbbé tette az egészet, hogy az emberek nem csak a könyvben ilyenek, hanem sajnos a való életben is. Olivér miatt is haragudtam. Igaz, hogy nagy hibát követett el, de senki sem érdemli azt, hogy szinte mindenki így hátat fordítson neki.
De örömöt is éreztem. Nagyon is sokat, ahogy a két fiú megismerkedett és egyre közelebb került egymáshoz és ez álltal a boldogságukhoz is. A Walking Deades rész a kedvencem. :)):))
Szoval ez a könyv kegyetlen, de nagyon szép is.