Ellopott ​pillanat 72% 74 csillagozás

Akaratlanul is Harold Fry-hoz hasonlítom. Ezért adódik a csillagozás viszonylag alacsony volta. Ha önmagában álló könyvként értékelném, izgalmas vitába keverednék önmagammal. Mert maga a történet kedves volt a számomra. A karakterek egy része és a cselekmény alakulása pedig kifejezetten az idegesítő határát súrolta. Én biztosan másképp írtam volna meg. Viszont alapvetően jó volt olvasni. Sokáig emlékezni fogok a történetre, ahogy Harold Fry-ra is. Jó szívvel és aprócska szomorúsággal.

Rachel Joyce írása igen megrendítő történet egy érzékeny és lelkiismeretes kisfiú sorsáról, emellett nagyszerű korrajza és családábrázolása az 1970-es évek Angliájának, s az emberi lélek önmagával szembeni küzdelmének.

A regényben párhuzamosan fut egy roppantmód érzékeny és talán túlontúl is jellemes és kötelességtudó kisfiú felnőtté válásának története egy középkorú, meghajlott férfi küzdelmének leírásával, melyet az elmezavarral és önmagával szemben vív. A két szál kb. negyven évnyi időeltolódással, ám egyazon helyszínen játszódik: Anglia valamely vidéki, lápos, borongós táján.

A két szál nagyon lassan, nagyon finoman kapcsolódik össze, s bár egy idő után már tisztán látjuk és értjük is a kettő közti összefüggést, mégis igen megrázó és katartikus az a momentum, mikor a két sors összefonódik, s a két szál összeér.

S bár néha kicsit nehéz és sötét hangulatú, mintha az angol ködös, nedves, homályba vesző lápvidék magát a könyvet is behálózta volna, mégis alapvetően a reményteliség, az optimizmus uralkodik rajta.
A múlt ismételt megjelenésével mintegy le is zárul az, s az Újév és a fagyos földből kitörő új élet metaforájával Jim élete is új fejezethez ér. S ezzel a befejezéssel szinte ránk kiabál a könyv legnagyobb és legfontosabb mondanivalója: A múlt már elmúlt, megtörtént. Nem változtathatunk rajta. Lépjük át, s néha ahelyett, hogy a hibákat ki akarnánk javítani, próbáljunk meg inkább együtt élni velük.

Bővebben a linkeknél!

Aki szereti a lassú folyású lelki folyamatokra épülő karakterdrámát, amelyben nagy szerepet kap a mentális egészség, annak tudom ajánlani. Aki viszont nagyon beleéli magát, annak csak csínján. Értékes könyv, elgondolkodtató tartalommal, és ha a cselekményre fókuszál, akkor még gyorsan is lehet haladni vele. De már kezdem érteni, hogy miért kerülöm az ilyen típusú regényeket.

Bővebben: https://egy-lany-blogja.blogspot.com/2021/08/mi-tortent…

Ez most bizony csalódás volt. Amikor először megláttam ezt a könyvet, nagyon megfogott a tartalma, a borítója. Aztán egy könyvtári kölcsönzés kapcsán beleolvasgattam, és eldöntöttem, hogy ebből nekem kell egy saját példány. Elhamarkodott volt ez a döntés, mert bőven elegendő lett volna a kölcsön olvasás is.
Az egész történetet végigjárta a komorság, a negatívum. Ahol volt egy kis jókedv, valahogy az sem volt az igazi. Az anya depressziója, az apa uralkodása, a Byronban lakozó félelem… Nem öröm olvasni ezt a könyvet. Anya és fia közti kapocs viszont szívemhez szóló volt nagyon. A két szálon, és idősíkon futó történet azért volt rossz, mert szívesebben olvastam a két fiú történetét, és izgalommal vártam mi fog kisülni. A másik szál – ami a személyiségzavarral küzdő Jim története volt – nem kötött le maradéktalanul. Viszont szép volt, ahogy kezdett visszabillenni az élete. Az pedig számomra egyértelmű volt, hogy Jim spoiler. Beverley kezdetektől fogva egy unszimpatikus szereplő volt, és egy spoiler Ahogy közeledett a történet a végkifejlethez, ért meglepetés. Tudtam, hogy valami történni fog, csak nem erre számítottam.
Egyszeri olvasásnak nem volt rossz, de valahogy mást vártam, valami rejtélyesebbet, titokzatosabbat. Pont ezért okozott némi csalódást. S mielőtt elfelejteném, akadt egy elütési hiba, ami egy az egyben elárulta Jim kilétét. Mindez a könyv felénél spoiler Na, ez nagyon durva!

Talán Jane Eyre óta nem olvastam ilyen komor angol történetet. Habár most 1972-ben vagyunk és kb 40 évvel később, a táj és a hangulat mintha ugyanaz lenne. A történet főszereplői férfiak/fiúk, mégis a női szereplőket szerettem jobban, Dianat és Eileent. A borító és cím alapján azonban nem ilyen történetre számítottam. Rachel Joyce erőssége, hogy jól bánik az 50+ -os karakterekkel és a második eséllyel, de ami Harold Frynál jól működött, az most nekem hiányzott. Az előbbi pörgősebb volt, ez pedig sokkal lassabb tempóban haladt. Nem szimpatikus az a kor, amikor kinézik a nőt, csak mert mer az anyaságon kívül másra is vágyni, és a régi elmegyógyintézetes kezelések is hátborzongatóak. Nem olyan rossz ez a könyv, mint az értékelése mutatja, de biztos, hogy kell hozzá egy hangulat.

Amikor olvasni kezdtem a könyvet, nem pontosan erre számítottam. Az alapötlet, a kiindulópont zseniális. Két furcsa gyerek, egy talán túlságosan is tájékozott és felnőtt és egy kíváncsi és bizonytalan fiú érdekes hírt kapnak arról, hogy plusz két másodpercet hozzáadnak az időhöz. Mi az a két másodperc? Semmi. Két másodperc szinte semmire sem elég, kettőt pislant az ember, és már el is szállt, ahogyan az időnek szokása. De ahogyan egyetlen porszem is képes tönkretenni egy szerkezetet, úgy ez a két másodperc Byron életében tesz tönkre mindent. Egy pislantás, és a régi élete odavan.

Összességében nem mondanám, hogy nagy szerelmem nem lett ez a könyv. Már olvasás közben is próbáltam emésztgetni, érezhetően nem egy könnyed téma. Ami tetszett, az a kényszerbeteg szereplő behozatala és az, hogy ezt a mentális labilitást, ami a szereplőket jellemzi, végig nagyon jól sikerült kezelni. Ebben a könyvben gyakorlatilag senki sem normális mentális, legalábbis szerintem tuti nem. Az apa agresszív és túlságosan tekintélyelvű, ami érezhetően abból fakad, hogy rettenetesen bizonytalan, ezért is kérdezgeti állandóan, mit gondolnak a kocsiról (azaz róluk) a szomszédok és azt is, hogy van-e náluk valaki. Az édesanya egy csendes alárendelt szerepet vett fel, miközben a problémái lassan felőrlik, valószínűleg depressziós is, amit gyógyszerekkel, alkohollal és dohányzással kúrál, mikor melyik van. Byronról pedig már beszéltem is.

Azt javaslom, ennek a történetnek az álljon neki, aki nyitott arra, hogy egy diszfunkcionálisan működő családról olvasson, egy furcsa tragédiáról és olyan emberekről, akik garantáltan máshogy gondolkoznak. Nem egy könnyed történet, nem lehet nyálas-rózsaszín befejezésre számítani, nincsenek mindent megoldó szerelmek. Csak a kőkemény realitás, annak minden problémájával és súlyával.

A teljes értékelésemhez katt ide:
http://www.deszy-konyv.hu/2014/09/rachel-joyce-ellopott…

Nagyon zavaros, de mégis leesett a lényege a történetnek. Ha jobban meglett volna írva, akkor kifejezetten jó könyv is lehetett volna.
De több hiba is felmerült, mint írói oldalon, mint lektorilag.
Az egész könyv alatt éreztem a melankóliát. Elsőnek Jim részei jobban érdekeltek, de fokozatosan kezdett érdekelni Byron és Diana élete is. Csak a végére jövünk rá, hogy mi az összekapcsolódási pont a két esemény szál között.
Ha jobban felett volna építve, akkor tényleg jó könyv lehetett volna, de az alapvető hibák miatt, meg szereplők végtelen butasága miatt. spoiler

Nagyon nehéz véleményt mondanom erről a regényről. Érzelmileg megviselt, az agyamba beleégette magát, és soha nem fog távozni onnan.
Szerettem talán.
Imádtam a kettős történetszálat, a mélyben meghúzódó valódi történetet, amit csak a szemünk sarkából figyelhetünk meg.
A karakterek közül érdekes módon nem a legfőbb szereplők nőttek közel a szívemhez, hanem Diana, a nő, aki erősebb volt, mint valaha is gondolta volna. Ezért a találkozásért megérte elolvasni a könyvet.
Még úgy is, hogy ilyen hatással is volt rám.

Sokkal több volt/van ebben a könyvben, mint az eleinte gondoltam volna. Eleinte mondjuk kicsit lassan indult be, voltak pillanatok amikor úgy éreztem ez most nekem túl komor és borús. De tetszett a kor és család ábrázolás pedig rettentő szomorú és néhol már talán szánalmas is volt .
A szereplőket is nagyon valóságosnak éreztem és a problémát is, emeletit érdekes volt arról olvasni, hogy mennyire kevés kell ahhoz, hogy kibillentse az embert az amúgy is ingatag hétköznapijaiból.

Nem kapott a könyv túl jó értékelést, nekem nagyon tetszett. Kedvelem Rachel Joyce hétköznapi, kis dolgok miatt kisiklott életű szereplőit és a könyvek témáit: „A veszteséget, a rossz fordulatokat, a hibákat. A megbocsátást.”