Demonglass ​– Démonüveg (Hex Hall 2.) 1127 csillagozás

Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A ​sötét boszorkányok nagy tettekre képesek.”

Sophie Mercer azt hiszi magáról, hogy boszorkány, és ezért került be a Hex Hallba, a kiskorú prodigiumok (vagyis boszorkányok, alakváltók és tündérek) javítóintézetébe. De aztán rájön a családi titokra, és arra, hogy Archer Cross, aki iránt gyöngéd érzelmeket táplál, A Szem ügynöke. Azé a csoportosulásé, aminek egyetlen célja, hogy a prodigiumokat eltöröljék a föld színéről.
Kiderül az is, hogy Sophie a világon élő két démon egyike – a másik démon az apja. De ami még ennél is rosszabb, hogy olyan varázserő birtokába került, ami életveszéllyel fenyegeti a szeretteit. Ezért úgy dönt, hogy Londonba megy, és aláveti magát a megfosztásnak, annak a veszélyes rituálénak, ami során vagy a varázserejét veszti el örökre, vagy az életét.
De amikor Angliába érkezik, megdöbbentő felfedezést tesz. Kiderül, hogy az új lakótársai is démonok. Valaki démonokat ébreszt, méghozzá azzal a hátsószándékkal, hogy felhasználja az erejüket –… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: 16 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
304 oldal · ISBN: 9789633990254 · Fordította: Acsai Roland
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
304 oldal · ISBN: 9789633990261
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2016
302 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633738733 · Fordította: Acsai Roland

2 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Hex Hall trilógia

31 tag · 8 karc · Utolsó karc: 2018. március 20., 12:22 · Bővebben


Enciklopédia 30

Szereplők népszerűség szerint

Sophie Mercer · Archer Cross · Alexander Callahan (Cal) · Jenna Talbot · Elodie Parris · James Atherton · Mrs. Casnoff · Daisy · Grace Mercer · Lara Casnoff · Victoria Stanford (Vix)

Helyszínek népszerűség szerint

Thorne Abbey


Kedvencelte 148

Most olvassa 37

Várólistára tette 198

Kívánságlistára tette 245

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

FairyDust P>!
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Hmm…
Érdekesebb volt, mint az első rész. Lekötött, néha még arra is rávett, hogy kicsit izguljak. :D Kifejezetten tetszik az irónő által megalkotott világ, és persze a bonyolodó szálak is. Sophie beszólásain még mindig jókat tudok derülni, haláli egy karakter. :D Jenna nagyon jó barátnő, hatalmasat nőtt a szememben Archerrel karöltve. spoiler
Elvettem tőle egy fél csillagot, mert voltak érdektelen részek, valamint néha nem értettem, miért mellőz az irónő egyes szálakat.
Remek, könnyed kis sorozat, szórakozásra tökéletes, de senki ne várjon tőle mély gondolatokat mert ez nem az a műfaj.

4 hozzászólás
Dsheavenofbooks>!
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Te. Jó. Ég.
Ez meg mi a fene volt?
Úristen. Nem találom a szavakat. Nincs egy ép gondolatom sem.
Ez valami eszméletlenül jó volt. Úristen.
Sírtam, nevettem, mosolyogtam, összeszorult a szívem. Hihetetlen érzelmeket váltott ki belőlem ez a könyv, s végre azt éreztem, amit már régóta nem: bekerül bizony ez a trilógia abba a szűkös társaságba, amit én csak a kedvenc könyveim között emlegetek.
spoiler
{{Archer. Imádom. Egyszerűen… :)
Calt viszont nagyon megsajnáltam, megérdemelne ő is egy szerető lányt. Sophie meg vak, hogy nem vette észre az érzelmeit.}}
Nem bírtam letenni. Muszáj volt végigolvasnom, mert hát nem hagyhattam abba. Voltak benne meglepő fordulatok, spoiler.
Jöjjön már ki az a harmadik rész!
Nagyon bírom Sophie stílusát, végre nem egy örökké nyavalygó nyálgép a főhősnő. Archer szintúgy. Imádom ezt a párost.
A szerelmi háromszögeket nem szeretem, de ez elég csekély mértékű, mivel a főszereplőnek elég határozott elképzelése van, hogy ki mellett szeretne lenni.
A függővégek szintén nem a kedvenceim, de igazából most rájöttem, hogy talán egy függővég jobban rávesz, hogy elolvasd a következő részt, mint valami nyugis, happy end, de azért néha elbeszélgettem volna Rachel Hawkinssal, hogy „figyu, tényleg ennyire élvezed, hogy téped az olvasók agyát? Lehet, hogy neked jó buli, de mi csak ráncosabbak leszünk…”. Hogy lehet így befejezni egy könyvet?

Ez a trilógia valami hihetetlen. Én megőrülök, ha nem jelenik meg mihamarabb az utolsó rész. Na ezért ne kezd bele sorozatba/trilógiába úgy, hogy nem jött ki az összes része! Vagy minimum annyi, hogy elfoglald magad velük addig, míg ki nem jön az utolsó!
Nagyon örülök, hogy belekezdtem ebbe a trilógiába. Nagyszerű befejezése az évnek. Nagyon rég nem olvastam úgy, hogy ha befejeztem egy könyvet, rögtön utána annak a másik részéhez nyúltam. Talán most azért, mert rövid volt az első könyv, talán azért, mert annyira szerettem. Nem tudom. Csak azt, hogy én olvasni akarom a harmadik részét. Ha nagyon nem bírom ki, maximum nekiállok a harmadik résznek angolul egy szótárssal a kezemben, majd majd pár kitépett hajszálammal.

Hatalmas rajongó lettem.
Köszönöm, hogy olvashattam!

Wello_Book>!
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Szentségesanyaszentegyháááááááz.
Még szinte magamhoz sem tértem, annyira jó volt.
Az első rész óta még csak most tudtam rávenni magam a folytatásra. Valahogy annyira nem érdekelt a folytatás, és egy kicsit féltem is attól, hogy nem lesz ugyanolyan jó, mint az első rész. Hát tévedtem. Sokkalta jobb lett. Klasszisokkal jobb. Izgatottan várom a folytatást.!:)

Orsi999>!
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Én ezt egy kicsit gyengébbnek éreztem, mint az első részt. Nem volt annyira izgalmas, kevesebb harc és küzdelem volt benne. spoiler Ennek ellenére nagyon gyorsan haladtam vele, és elég nehezen tudtam letenni. A végén lévő függővég, szinte megölt, hogy lehet itt így abbahagyni?
Sophie még mindig naiv, de ennek ellenére nagyon imádom, főleg a humorát és a beszólásait. Archer ebben a részben egy kicsit kevesebbet szerepelt, de ezt annyira nem is bánom, mert sokkal jobban megismerhettük Sophie apukáját és Cal-t.

Amaryll87>!
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Nagyon szeretem sorozat. Tetszik a történet, a szereplők, fordulatos. Kell ennél több? Sophie meg Archer pedig ♥

GytAnett>!
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Ha az előző részre 4.5 csillagot adtam, ez megérdemli az 5-öt. :) Az első rész is tetszett, azonban annyira nem izgatott, hogy azonnal el akarjam olvasni a folytatást. Többször is láttam bent a könyvtárban, de többször is ott hagytam. Úgy döntöttem, most már illene folytatnom a sorozatot, és nem bántam meg!
A legnagyobb gondom az volt, hogy már hónapokkal ezelőtt olvastam a Hex Hall-t, így nem emlékeztem már mindenre, tényleg csak egy-két kulcsfontosságú dologra. Szerencsére az elején egy párbeszédben nagyjából összefoglalták az első rész tartalmát. :)
R. H. nem hozott össze rossz történetet, tetszik az a világ, amiben játszódik, ami akár valóság is lehetne. Aztán ki tudja, lehet, hogy tényleg léteznek tündérek, démonok, boszorkánymesterek… :D Volt benne minden: tiltott szerelem, kötelesség, család, barátok, harcok. Izgalmas volt, maradéktalanul le bírt kötni.
Bevallom őszintén Cal-ra egyáltalán nem emlékeztem, de itt megkedveltem. Nagyon aranyos srác, csak túlzottan visszahúzódó. :) Archert meglepő módon továbbra is imádom. Sajnos a rosszfiúk ilyen hatással vannak rám. :P
A vége miatt haragszom. Nem szeretem a függővégeket. Remélem, hogy minél előbb lesz lehetőségem elolvasni a harmadik részt. :)

Evelena P>!
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Őszintén szólva ez a kötet tetszett a legjobban a három közül. Sikerül jobban átlátnunk az írónő által kitalált világot, de ugyanakkor kicsit jobban össze is kuszálódnak a szálak. Édes kis kettősség. :)
A könyv nagy részében helyszínt váltunk: irány Anglia. Az egész eseménysorozat egyfajta nyaralásnak indul, aztán persze az itteni varázsvilág és annak ellenségei nem ad túl sok pihenési lehetőséget Sophie-nak… Akit egyébként bármilyen megpróbáltatások érnek, mindig talál a helyzethez egy-egy poént, így oldva a feszültséget.
Végre, végre, végre kicsit fontosabb szerepet kap a szerelmi szál a történetben (aminek én legalábbis kifejezetten örülök).
Rejtélyes, izgalmas, misztikus, humoros, szórakoztató és olvastatja magát.
No és természetesen függővége van… mert hát miért is ne?

4 hozzászólás
Naiva P>!
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Egy picivel talán még az előzőnél is jobban tetszett. A függővég eléggé erősre sikeredett. Ebben a részben már jobban benne volt az a kevéske romantikus szál, amit az előzőből annyira hiányoltam. Nagyon olvastatta magát. Sophie és az ő humora. Így már egyértelmű, hogy az apjától örökölte azt a pikírt humorát. Őt is nagyon bírtam. Van szövege neki is. Sophie semmit nem változott. Szórakoztató volt olvasni a sok gúnyos válaszát majdnem mindenre. Okos, humoros és a maga módján eléggé erős hősnő, aki belátja a hibáit és azt is, ha tévedett.
Cal nagyon szimpatikus, de szükségtelennek éreztem a szerelmi háromszöget. Már csak azért is, mert nem éreztem (közel sem) egyenlő esélyűnek a felek közötti viszonyt. Mást és mást érez a két fiú iránt. Sophie tudja, kit akar….
Jó volt, szórakoztató volt, de ez nem az a fajta olvasmány (mint amikre mostanában rákaptam), amelyről úgy gondolom, hogy meg fogja változtatni az életemet, vagy sohasem fogom elfelejteni. Nagyon jó volt és élveztem, amíg olvastam, de ennyi.
Aki szereti a szórakoztató, természetfeletti YA könyveket, annak nem fog csalódást okozni. Sőt! Szeretni fogja.

4 hozzászólás
Csoszi>!
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg

Az első rész nagyon tetszett, és szerencsére a folytatásban sem kellett csalódnom. Szinte faltam a mondatokat. De! A hócsukám kezd tele lenni a függővégekkel, meg a sorozatokkal, és hogy várni kell a következő részre.
Sophie most is hozta a formáját. Imádom a humorát, vagy inkább szarkazmusát. A történet helyszíne Anglia. Itt tölti a szünidejét Sophie, hogy jobban megismerje az apját, aki nekem nagyon szimpatikus lett. Tetszett, hogy a lány egyre ügyesebben használja a varázserejét. Örültem Archer felbukkanásának, de könyörgöm, miért kell majd minden könyvbe belepréselni egy szerelmi háromszöget?


Népszerű idézetek

mrsp>!

Anya szerint csak néhány dolog van az életben, amit nem orvosol egy forró fürdő.

161. oldal, 20. fejezet

6 hozzászólás
mrsp>!

– Ennek semmi értelme! – mondta.
– Azt hiszem, az önéletrajzomnak ezt a címet fogom adni – jegyeztem meg.

251. oldal, 33. fejezet

neverhood>!

Elértük a stég végét. Lenéztem a vízre, és megpróbáltam nem borzongani.
– Igyekezni fogok, de nincs valamilyen hasznos tanácsod, hogyan kerüljem el a fulladást?
– Ne lélegezd be a vizet.
– Kösz, ez tényleg nagyon hasznos volt.

Kapcsolódó szócikkek: Alexander Callahan (Cal) · Sophie Mercer
mrsp>!

– Akkor miért voltál vele?
– Ő volt a célszemélyem.
– Ki állított rá, A Szem?
– Nem, a kiscserkészek. A boszorkányrandis jelvényt nem kaptam meg.
– De van legalább három „A hét rohadéka”-kitűződ, ami nem kis teljesítmény.

220. oldal, 28. fejezet

Guinevere>!

Ez a szerelem az egyetlen valódi dolog hosszú idő óta. Te vagy az egyetlen valódi dolog. – Felemelte a kezem, és megpuszilta az ujjamat. – És nem fogom többé megjátszani, hogy nem akarlak.
[…]
– Húha, Cross! Te pályát tévesztettél. Sutba a démonvadászattal, neked Valentin-napi üdvözlőkártyákat kellene írnod!

Kapcsolódó szócikkek: Archer Cross · Sophie Mercer · szerelem · Valentin-nap
loveQhuay>!

– Fogadok, hogy soha nem utaztál még itinerisszel!
– Le se tudnám írni helyesen, nem hogy utaztam volna vele!

98. oldal

Fleur_Rouge_Cerise>!

– Igyekezni fogok, de nincs valami hasznos tanácsod, hogyan kerüljem el a fulladást?
– Ne lélegezd be a vizet.

12. oldal

MFKata>!

Az a szerelem az egyetlen valódi dolog hosszú idő óta. Te vagy az egyetlen valódi dolog.

1 hozzászólás
neverhood>!

– […] Aztán éjjel odaállnék a házatok elé, és hangosan bömböltetném a zenét, hogy visszafogadj.
– Túl sok filmet nézel, Archer – kuncogtam.- Párban lehetnénk a kémiai kísérleteknél.
– Párok voltunk önvédelemórán is, nem?
– De, csak az átlagos középiskolákban inkább kísérleteket végeznek, és nem fejbe rugdossák egymást.

Kapcsolódó szócikkek: Archer Cross · Sophie Mercer
Guinevere>!

– Ha lenne eszünk, nem találkoznánk többé.
Átkarolt, és visszahúzott.
– Mi a B terv?

Kapcsolódó szócikkek: Archer Cross · Sophie Mercer

A sorozat következő kötete

Hex Hall sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Csóti Lili: Hetedvérig
Tracy Wolff: Sóvárgás
Aurora Lewis Turner: A tűzróka
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Virág Emília: Sárkánycsalogató
Danielle Paige – Kass Morgan: A hollók
Andrea Cremer: Wolfsbane – A keresők
Rainbow Rowell: Csak így tovább
Richelle Mead: Vámpírakadémia
Karen Lynch: Rendíthetetlen