Körvonal (Körvonal 1.) 153 csillagozás

Rachel Cusk: Körvonal

"Közel ​kell maradni a dolgok kontúrjához, közel hozzájuk, de kívül rajtuk, ahogy egy fecske követi a táj vonalait, kirajzolja őket, de nem száll le soha.”

A Körvonal regény tíz beszélgetésben. Egy frissen elvált írónő Athénba repül, ahol egy kreatívírás-kurzuson tanít. Kollégákkal, régi ismerősökkel, idegenekkel találkozik: csak egy-egy villanásra jelennek meg egymás életében, beszélgetéseik egyszerre esetlegesek és sorsfordítók. Talán épp a köztük lévő távolság, a folytatás lehetetlensége miatt engedik meg maguknak, hogy őszintén, madártávlatból vessenek számot az életükkel az abszurd apróságoktól a nagy válságokig. Ezek a keresetlen, útkereső beszélgetések rajzolják ki Cusk érzékeny elbeszélőjének alakját, aki jelenlétével figyelni, látni tanít.

A Körvonal egy rövid, mégis eposzi ciklus első darabja: egy mesteri trilógiáé, amelyet korunk egyik legjelentősebb teljesítményeként őriz majd meg az emlékezet.

„Ültem a párnázott padon, megint a háta volt… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Park, Budapest, 2021
252 oldal · ISBN: 9789633556412 · Fordította: Kada Júlia
>!
Park, Budapest, 2021
252 oldal · ISBN: 9789633556405 · Fordította: Kada Júlia

Enciklopédia 32


Kedvencelte 14

Most olvassa 9

Várólistára tette 173

Kívánságlistára tette 133

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Rachel Cusk: Körvonal

Kaleidoszkópszerű, színesen csapongó, de szinte alig fodrozódó próza.
Finom lebegését pedig még tovább erősíti a távolságtartó, tartózkodó elbeszélői nézőpont, ami maga a senki földje.
Egy írónő mesél, váláson túl, de még egy új, megszilárdult életformán innen, véletlen találkozásairól és beszélgetéseiről egy utazás során, a számára feltárult életmeséket tiszta víz módjára visszatükrözve.
A beszélgetőtársak mohón kapnak a feltárulkozás lehetősége után, ha már ilyen befogadó hallgatóságra találtak, egy ismeretlen figyelme egy idegen országban lerombol minden természetes tartózkodást és gátat. A beszélgetések témája a szerelem és a házasság, majd a szakítás és a válás, az örök útkeresés a párkapcsolati porondon.
A beleszerelmesedés mindig egy új identitás születésének érzetét kelti, és ez az újjászületés, a személyiség határainak kitágulása a legmámorítóbb érzés minden új kapcsolatban. A szakítás viszont szükségszerűen identitásválsághoz és a közösen felépített világ összeomlásához vezet, a szereplők a szilánkok között kotorászva, a romokból próbálják újra felépíteni önmagukat.
Vajon mi voltam én veled és mi vagyok nélküled? Azonos vagyok-e még azzal a ragyogó képpel, amit te sugároztál felém, vagy a személyiségem csupán egy bizonytalan, elmosódó körvonal?
Nem véletlen, hogy a leggyakrabban megjelenő szimbólum itt a hajó, a tenger, a távolodó és közeledő kikötő.
Ez a szöveg sodor, mint a víz, és megfoghatatlan, mint a levegő. Drámai mélységeket nem érdemes keresni benne, mert nem ez a célja, inkább oldalirányban terjeszkedik, az újabb és újabb szereplők egymásnak adják a végszót.
Pszichológiai hatása pedig hasonlít a jóízű pletykálkodás lélektanára. Mondd tovább, mondd tovább, mondd tovább…
Határozottan van valami addiktív ebben a spontán, minden ítélkezéstől mentes történetmesélésben.

4 hozzászólás
giggs85 >!
Rachel Cusk: Körvonal

Az irodalom töretlen fejlődésének, na meg a hagyományos formákkal való szakításnak hála szerencsére az ember már gyakorlatilag bármilyen nézőponttal, cselekményvezetéssel, felépítéssel és megformáltsággal találkozhat a kortárs regényekben, de bevallom, nagyon is meg kell erőltetnem az agyam, ha válaszolni akarok arra a kérdésre, hogy mikor találkoztam utoljára ilyen (jó értelemben vett) ködös, lebegő, kontúrnélküli alkotással, mint a kanadai Rachel Cusk műve, a Körvonal.

Pedig ha pusztán a cselekményt nézem, ez a vékonyka kötet lehetne akár egy jól bejáratott sablonokra épülő midlife krízis történet is. Faye, az írónő szűkszavúan vázolt magánéleti problémái elől Görögországba érkezik, hogy itt némi pénzkereset reményében megtartson egy írókurzust, valamint ebben a szép, otthonától távoli környezetben pár ismerősével is találkozva eltöltse szabadidejét is.

A történetet a nő nézőpontjából ismerjük meg, ám ilyen furcsa elbeszélővel csak igazán ritkán találkozhatunk. Faye hiába író, beszélgetőpartnereit sosem elemzi, sosem von le következtetéseket a mondandójukból, nem avatkozik be az életükbe, többnyire csak hallgat, nagyritkán visszakérdez. Mintha csak azért lenne (a regény terében, vagy) a világon, hogy előtte nyíljanak meg a lehető legmélyebben és legőszintébben a vele találkozó emberek, és tabuk nélkül beszéljenek a múltjukról vagy képlékeny, alig körvonalazható jelenükről. Ez nemcsak azért furcsa, mert nem ezt várnánk egy írótól, de azért is, mert ez valami elképesztően megfoghatatlanná teszi ezt a szinte teljes egészében párbeszédekre, vagyis inkább monológokra épülő kötetet.

Beszél itt Faye repülőgépen megismert utastársa, a korosodó, elszegényedett (értsd: legalábbis a gazdagok szintjén elszegényedett) ex-milliomos, aki beszámol egy gyönyörű szigeten töltött gyerekkoráról, majd sorozatosan zátonyra futó házasságairól; és beszél itt korábbi életéről a már régóta ismert szintén író barát is; és persze beszélnek itt az írókurzus résztvevői is szépen sorban, egymás után. Az egész olyan, mint egy forgószínpad. Csak az előadás témájával nem lehetünk igazán és maradéktalanul tisztában.

Pontosan ezért lesz furcsa az egész kötet, mert ebből a sok mesélésből (melynek egy része banalitás, más része már-már dráma, harmadik része kész novella, negyedik része elgondolkodtató megjegyzések sorozata, és így tovább) nem áll össze egy nagy történet, egy nagy egész, nem vezet minket sehová, ám ez a mostani eset olyan, amelyben egy „sehová nem vezető” regény mégis a legmesszebbmenőkig pozitívan értékelhető és értékelendő.

Ez utóbbinak a kulcsa pedig természetesen nem más, mint Rachel Cusk éteri stílusa (nagyszerű magyar hangja: Kada Júlia), és amelyet talán a könyv hátlapján is szereplő idézet foglal össze a legjobban: „Közel kell maradni a dolgok kontúrjához, közel hozzájuk, de kívül rajtuk, ahogy egy fecske követi a táj vonalait, kirajzolja őket, de nem száll le soha.”

Bár nem tagadom, kellő hangulat és nyitottság azért kell a kanadai írónő regényének maradéktalan élvezetéhez, de aki belevág, az tényleg egy egyedi és máshoz alig-alig hasonlítható (írói) világba csöppen, amelyet szerencsére már biztosan tovább élvezhetünk a trilógia további két kötetében, az ősszel megjelenő Tranzitban, és a jövő év elejére tervezett Babérokban. Én biztosan olvasni fogom őket.

gesztenye63>!
Rachel Cusk: Körvonal

Self-selected reality, ahogy a szerző fogalmaz. Tíz beszélgetés, vagy néha inkább monológ, amit nehéz egységes regényként kezelni, másképp meg mégsem lehet. Árnyak, sziluettek, kontúrok, az utazó narrátor-író által vaskos tussal megrajzolt körvonalak, alakok, formák. Aztán ezeket a formákat a szerző saját nézőpontján keresztül, mintegy camera obscura által engedi látni, ahol a fény beeresztésére szolgáló lyuk tulajdonképpen önmaga. Ebből fakad, hogy a formák, alakok a szövegben általa telítődnek tartalommal, s nem kerülhető el egyfajta projekció sem, az írónő (érezhetően) rendkívül erős szubjektumának beszivárgása a mellékszereplőkkel (el)meséltetett világokba, azokba a bizonyos egyénileg összeválogatott valóságokba.

Mindvégig kerestem a proximitás, a bizonyos közelség jeleit, motívumait a regényben, de lehetséges, hogy én vagyok „süket a látásra és vak a hallásra” (sic!), de valahogy érzelmi-bevonódási síkon semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Éreztem viszont mérhetetlen szakmai (értsd: szépírói) tudást, tapasztalatot, stílusérzéket, patikamérlegen porciózott szerkezeti egységet.
Valahogy mégsem maradtam bent a szerző fejében. Az utolsó sorral könnyedén búcsúztunk egymástól, holott a megosztott témák, történetek súlya eljutott hozzám, de mégsem terhelt meg annyira, mint az elvárható lenne.
Talán a trilógia következő kötetében…

Nikolett_Kapocsi P>!
Rachel Cusk: Körvonal

Légies, szinte megfoghatatlan ez a regény, talán csak a kontúrok azok, amik megragadhatóak.

A Körvonal beszélgetésfoszlányok és emlékezettöredékek lenyomata.

A narrátorunk Faye, akinek a nevét is csak a regény utolsó lapjain ismerhetjük meg, tíz különböző emberrel folytatott beszélgetését osztja meg velünk. A középkorú írónő, aki egy írókurzus előadójaként utazik Athénba, látszólag teljesen közömbösen, minden érzés és érzelemtől mentesen meséli el ezeket a kis élettöredékeket, hiszen egyikhez sem fűz semmiféle magyarázatot, vagy értékítéletet. Valójában azonban mindent az ő tudatának szűrőjén keresztül látunk és áttételesen őt is ezeken keresztül a történeteken keresztül ismerhetjük meg. Annak ellenére, hogy saját magáról szinte semmi konkrétumot nem árul el, azonban ezek az elbeszélések, visszaidézett kötetlen beszélgetések felrajzolják a gondolatainak, érzéseinek és lélekállapotának körvonalait.

Rachel Cusk részletgazdag táj-és személyleírásokkal tarkítva mutatja be, ahogy narrátorunk ezek között a beszélgetések között folyamatosan figyeli nemcsak az aktuális beszélgetőpartnerét, de a közvetlen környezetét is. Biztosan a könyv borítóján lévő ajánlás is közrejátszott abban, hogy hangulatában A dombok halvány képe-nek csodálatos, lebegő világát idézte fel bennem.

Egyszerű, sallangmentes, végletekig letisztult nyelvezet és szinte semmi konkrét történet. Teljesen hétköznapinak tűnő párbeszédek, de mindezek mögött, a sorok között sokkal több van, ami szinte csak érezhető.

Kíváncsian várom a trilógia másik két kötetét is, hogy tovább sodródjak ebben a különös, álomszerű lelki utazásban.

Chöpp >!
Rachel Cusk: Körvonal

Mondjak valami érdekeset? Érdekes.
Tényleg nagyon érdekes ez a regény.
Ez egy olyan regény, ami attól érdekes, hogy a főszereplőjéről szinte semmit sem tudunk meg. Minden vele kapcsolatba kerülő szereplő története kibomlik és virágba borul, míg főszereplőnk mint tükörben szemléli önnön tükörképét bennük. Megismerjük a más életekkel kapcsolatos véleményét és hangulatosan, érzékletesen járja körül magában a másokkal kapcsolatos kapcsolati próbákat és csapdákat, elemzi is azokat, de ő maga mégis rejtély marad a számunkra. Mintha másokból rakná össze magát. Zseniális!
„Ez az antileírás, jobb híján nevezzük így, ezzel a fordított expozícióval megvilágított valamit: mialatt a másik beszélt, ő egyre tisztábban látta magát mint formát, körvonalat, amely körül minden részlet kirajzolódik, csak maga az alak marad üresen. Ez az alak mégis, bár a tartalma ismeretlen volt, az incidens óta először nyújtott valamilyen benyomást arról, ki ő most.”
Rachel Cusk egyszerűen, könnyedén és egészen egyéni szempontból ír. Nagyon kíváncsivá tesz, ilyen marad-e a továbbiakban is ez a nagyon egyedi regényvezetés. Ha igen, nem rejtem véka alá: nagyon elégedetté fog tenni. Igazából már nagyon elégedett vagyok.

Morpheus>!
Rachel Cusk: Körvonal

Egy kicsit furcsa volt a stílusa, hogy a párbeszédeket is elmesélte, de sikerült megbarátkozni vele. Hogy mi volt ezzel a célja, abban bizonytalan vagyok. A sok apró történet nem szól semmiről, de igazából mindenről szól. Mindenről, ami fontos, az emberi kapcsolatokról, az emberekről, a viszonyokról. Akár lehetne idegesítő vagy érdektelen is, de nem az, hanem nekem való szépirodalom. Azt nem mondom, hogy új kedvencet avattam, de kíváncsi lennék a többi könyvére is, ha megjelenne magyarul.

Annamarie P>!
Rachel Cusk: Körvonal

"Annak ellenére, hogy nem került hozzám közel a könyv, kíváncsi vagyok, merre vezeti olvasóit Rachel Cusk. A kiválasztott közeg, egy nyaralásféle életérzés az, ami kötetlenné tette számomra az eseményeket, áthelyezett mindent a „lehet” állapotába, egy nyitottságba, ahol bármi megtörténhet, ahol úgy fújhatnak át az emberen az események, mint egy könnyed nyári szellő. A gátlásokat feloldó utazás, az ismeretlenség élményével megajándékozó lehetőségek pedig pontosan ezt a körvonal nélküli létállapotot követelik ki maguknak, ezt a szappanbuborékos valóságot, ahol csak visszatükrözünk, és saját mosolyunkat látjuk a másik felületén, ahol nem pattan szét semmi, mert csak lebegünk egymás mellett, mesélünk és hallgatunk."
Teljes bejegyzés : https://annamarie-irkal.blogspot.com/2022/07/cusk-rache…

Peónia>!
Rachel Cusk: Körvonal

Londonból felszáll egy repülőgép fedélzetén egy írónővel, aki Athénba utazik, hogy kreatív írás kurzust vezessen a nyári egyetemen. Így indul a történet, amelyről hamar kiderül, hogy funkcióját tekintve több indító szálnál, mégsem hangsúlyosabb a következő történeteknél, beszélgetésekbe foglalt élettörténet-töredékeknél, melyek a regényt felépítik.
A repülőn az írónő mellett ülő férfi meglepő nyíltsággal kezd beszélni magáról. Ezt a váratlan és bőáramú kitárulkozást nem éreztem hitelesnek, (azzal együtt sem, hogy sokan sokfélék vagyunk) de a későbbiekben megértettem, hogy az írónő csendes, beavatkozástól mentes figyelme pontosan azt az érdeklődést nyújtja a férfi és a későbbi beszélgetőtársai számára is, amely érdeklődés fontos hiány az életükben, és ezért fontolgatás nélkül élnek az alkalommal, amely a kitárulkozás lehetőségét nyújtja számukra. Hozzájárul a szinte vallomásoknak tekinthető gördülékeny megnyílásokhoz az is, hogy az írónő értő érdeklődéssel, de egy-egy jól megfogalmazott, lényeges kérdésen kívül passzívan „csak figyel”. Megkönnyíti a kibeszéléseket az is, hogy alkalmas a kommunikációs távolság és az „átmenetiség”, a rövid, következmények nélküli találkozás a kitárulkozásokhoz. Miközben a beszélgetőpartnerek számára egyfajta megkönnyebbülést is jelent a látszólag következmények nélküli élettörténet-megosztás, az olvasó egyre pontosabban érzékeli, hogy az írónő hallgatása önreflexiós lehetőséget nyújt a szereplők számára. Mintha az életükben bekövetkezett csalódások, törések, illúziók, hitrendszerek a hétköznapi életgyakorlatban ködös, pontatlan képek lennének önmagukról, a partnereikről, amelyek az írónő előtt kimondott szavak ereje által a formátlanság ködéből körvonalakat kapnak, tárgyiasulnak, hogy rájuk lehessen látni, viszonyulni lehessen hozzájuk., és ez által hozzájárulnak a szereplők önértelmezéseihez.
Ehhez a nagyon finom lelki tartalomhoz nélkülözhetetlen volt a letisztult szerkezet és szöveg létrehozása. Cusk úgy ír, hogy semmi nem vonja el az olvasói figyelmet az alapkérdésekről, amelyekhez olyan író-olvasó viszonyt teremt, amelyben az olvasó is beszélgető társává válik. Miközben a beszélgetésekből kibontakozik az emberi élet sérülékenységének, véletlenek által vagy törvényszerűen megszabdalt folyamának finom rajzolata, magam is feltettem kérdéseket: Mi adja és mi tarja össze a személyiségünk állandóságát? Hogyan formálódik át a lényünk a tévedéseink, a tudatlanságunkból adódó hibás lépéseink, figyelmetlenségeink által? A személyiségünk lényegi része valami néven nem nevezhető finom rezdülések sokaságából összeszövődő sérülékeny energiaháló, amely a bukásoktól, tragédiáktól megmerevedik, töredezetté válik? Milyen áron újul meg a személyiségünk szövete?
Cusk regénye hihetelenül érzékeny alkotás, amely nemcsak a tartalmával ragadott meg, hanem azzal az írói tudatossággal is, amely számomra egyértelművé teszi, hogy intelligens, érzékeny alkotó munkáját olvastam, akinek várom a következő regényét.

VeronikaNy>!
Rachel Cusk: Körvonal

Egy írónő, Faye, utazik, és beszélget. És ennyi, de mégis valahogyan működik. Kihasználja a történet, hogy az emberek őszinték, egy idegennek, vagy ritkán látott régi ismerősnek könnyen megnyílnak, elmesélik az életüket, kudarcaikat, sikereiket, abban a pár órában körvonalazódik a teljes életük. A beszélgetőpartnerek személyként lényegtelenek, sokkal inkább cselekedeteik, kapcsolataik alapján rajzolódik ki valami, ami könnyen lehetne banális giccs, de nem lesz. Mivel senki nem tereli kérdésekkel az elbeszélőket, hozzátesz az is, hogy mit mesél magáról, és milyen sorrendben mesél, hogyan árnyalja újra és újra az elhangzottakat. A narráló írónő kívülálló marad végig, csak nagyon figyel, soha nem folyik bele a történetbe, ritkán kérdez, még ritkábban reflektál. Nem tudom, mitől ennyire jó, talán az éterien könnyed elbeszélői stílus teszi egyedivé és különlegessé, maga a szöveg nem megy mélyre, tényleg csak vázol, de ott van mögötte, aminek ott kell lennie, talán egy zseniális vonalgrafikára hasonlít.

ekofalusi>!
Rachel Cusk: Körvonal

Nagy koncentrációt igénylő, lassú, de különleges – és ahogy már többen leírták –, egészen légies olvasmányélményt okozott ez a könyv. Regény, de mégis, egymástól látszólag független beszélgetésekből álló írás ez, melyeket az elvált írónő Faye narrálása, a fülledt Athén, az útkeresés és a különböző életekben visszatérő motívumként felbukkanó válságok kötnek össze.
Vannak emberek, akiknek jó megnyílni, még akkor is off, ha az élet csak egy rövid találkozásra sodor velük össze. Faye ilyen ember. Ahol leül, ott elkezdenek vele beszélgetni, és ahogy ilyenkor lenni szokott, éppen az a téma jön elő, ahol ő, mint hallgató az életében tart. Ezek a beszélgetések szólnak férfi-nő kapcsolatról, házasságról, családról, hétköznapok romjai feletti veszteségekről, elválásokról, túlélésről, a családjukon belül és azon kívül létező egyénekről.
Egyik beszélgetésből sodródunk a másikba, tényleges külső cselekmény nem köti össze ezeket a találkozásokat. Minden történetet Faye elmondásán keresztül ismerünk meg. Nekem sokszor olyan érzésem volt, mintha én lennék a hallgatóság, mégsem kerültem közel Fayehez, csak a beszélgető partnerekre koncentráltam.
Tömény, sallangmentes, csupa szintézisből álló, gyönyörű írás ez, melynek szinte minden mondata – sokszor kíméletlenül – szíven találja az olvasót úgy, hogy mégis végig ott van az a légies, lebegő érzés.
Azt nem írhatom, hogy minden percét szerettem és élveztem az olvasásnak, dehát az ilyen beszélgetések, megnyílások éppen ilyenek. Amellett, hogy kíváncsivá válunk, vannak kellemetlen percek, mondatok.
A szöveg, a stílus és a fordítás is szerintem csodálatos.
Engem nagyon érdekel a következő rész, úgyhogy folytatni fogom.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Pár évvel ezelőtt kaptam hat hónap alkotószabadságot, hat teljes hónapot kizárólag arra, hogy írjak, és tudod, mi történt? Fölszedtem öt kilót, és az idő nagy részében a kisgyerekemet tologattam a parkban. Egy árva oldalt se írtam. Az írás már csak ilyen: ha helyet csinálsz a szenvedélynek, nem jön.

54. oldal

1 hozzászólás
giggs85>!

[…] kudarcainktól sose szabadulunk, de sikereinkről szüntelenül meg kell bizonyosodnunk.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kudarc
Nikolett_Kapocsi P>!

Az életünket a tökéletességről alkotott saját vágyainkban gyökerező elképzelésünk keseríti meg.

129. oldal

Petiko>!

A váratlan néha a sors biztatásának tűnik.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: váratlan helyzet
3 hozzászólás
Chöpp >!

Ami azt illeti, engem már nem érdekelt az irodalom mint a sznobizmus vagy akár az önmeghatározás egyik formája: én már nem akartam bebizonyítani, hogy egyik könyv jobb a másiknál; igazság szerint ha olyasmit olvastam, ami nagyon tetszett, azon kaptam magam, hogy egyre kevésbé van kedvem beszélni róla. Úgy tűnt, amit én személy szerint igaznak tartok, annak már semmi köze mások meggyőzésének igényéhez. Én már senkit sem akartam meggyőzni semmiről.

22. oldal

giggs85 >!

Közel kell maradni a dolgok kontúrjához, közel hozzájuk, de kívül rajtuk, ahogy egy fecske követi a táj vonalait, kirajzolja őket, de nem száll le soha.

205. oldal

giggs85 >!

Úgy látszik, határtalan az ember képessége az öncsalásra.

100. oldal

Kapcsolódó szócikkek: önbecsapás
csucsorka IP>!

Azt hiszem, kicsit olyan ez, mint a házasság, mondta. Egész épületet húzol fel egy intenzív időszakra, amely soha nem ismétlődik meg. Az lesz a hited alapja, és néha kételkedsz benne, de soha nem tagadod meg, mert életed túl nagy része áll a talaján.

50. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Nincs eleve elrendelés: rájött, hogy hátrahagyhatja Írországban a gondolatot, amely az egész életét beárnyékolta: hogy az én végzet és átok.

43. oldal

Kapcsolódó szócikkek: eleve elrendelés (predesztináció)
Nikolett_Kapocsi P>!

Talán mindannyian olyanok vagyunk, mint az állatkerti állatok: ha azt látjuk, hogy egyikünk kijutott a kerítés mögül, azt kiabáljuk neki, fusson, mint az őrült, még akkor is, ha ennek csak az lesz az eredménye, hogy eltéved.

164. oldal


A sorozat következő kötete

Körvonal sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Dolly Alderton: Szellemek
R. Kelényi Angelika: Képtelen Kréta
Samantha Young: Jamaica Lane
Elle Cosimano: Finlay Donovan mindent visz
Baráth Viktória: Egy év Rómában
Sophie Kinsella: Csörögj rám!
Jojo Moyes: Mióta megszerettelek
K. M. Holmes: Tiéd a főszerep
Penelope Ward: Stepbrother Dearest – Legdrágább mostohabátyám
Lorraine Brown: A párizsi csatlakozás