Dash ​and Lily's Book of Dares (Dash & Lily 1.) 80% 30 csillagozás

Könnyű, karácsonyi és szokatlan lányregény. Mondanám, hogy Rainbow Rowelles, de ő nem ír ilyen jókat. Az ötlet tetszett, bár szerintem ez az a kategória, hogy olvasd vagy a könyvet vagy lásd vagy a filmet, nem kell mindkettő. Természetesen a sorozatot láttam előbb. Amúgy szerintem ez képregényben is jól működne, mondjuk Bryan Lee O'Malley stílusában.

Az idei évem egyik legpozitívabb „csalódása” volt ez a könyv. Azt gondoltam valami nagy giccs és rózsaszín púderfelhő fogja belengeni az egészet. Ehelyett kaptam egy kedves, aranyos, keserédes történetet és végre egy olyan YA regényt, ahol a központi téma nem a szenvedés valami szerelmi sokszögben. Imádtam Lily pozitív hozzáállását és a karácsony-mániáját, Dash szavak iránti rajongását és ezt az egész kis játékot a két fiatal között, amelyhez a karácsonyi és újévi New York tökéletes díszlet volt. Olvassátok el minél többen! Megérdemli.
(Az meg amolyan bónusz a könyv végén, hogy kiderül számunkra is, a szerzőpáros milyen módon írta meg a regényt.)

Még a moly tanúsága szerint is olvastam 2017 karácsony-szilveszter között. Még arra is emlékszem, hogy full beteg voltam, és nem otthon, hanem a barátom családjánál. Szóval rossz passzban voltam, és akkor kifejezetten jól esett ez a könyv. 3 éve magyarul olvastam, most a Netflix-sorozat után elolvastam angolul is.

Könyv
Elsődlegesen a sorozattól való eltérésekre figyeltem, és továbbra is szörnyülködtem azon, hogy milyen szinten vagyok képes elfelejteni azokat a könyveket, amiket már olvastam.
    A történet kifejezetten aranyos, igazából szeretem a kis okostóni kamaszokat, meg ez az ünnepi körítés is nagyon kis kellemessé teszi. Az külön jó, hogy ütközik karácsonymániás és a karácsonyutáló nézőpont, illetve hogy igazából nem lett egy hatalmas rózsaszín nyáltenger a vége, olyan kis bájosan volt csak romantikus az egész.
    Kifejezetten sok szót nem értettem, főleg Dash részében (mily meglepő), néha még szótáraztam is egy kicsit, amit kifejezetten ritkán szoktam. Meg néha kicsit untam az egészet, de leginkább azért, mert túl friss volt még a sorozat élménye.
    A 3,5 csillag valamiféle átlaga a mostani és a 3 évvel ezelőtti olvasásnak, nagyjából reálisnak érzem, de abban is biztos vagyok, hogy nem fog mindenkinek bejönni a könyv stílusa.

Sorozat
A Netflix lassan miből nem csinál sorozatot? És ez tulajdonképpen jó vagy rossz?
    Egészen könyvhűen dolgozza fel a történetet, sőt egy-két elszállt dolgot ki is hagyott, ami szerintem javított rajta. Viszont egészen gyakran untam, kicsit rétestészta jellege volt. Összességében viszont rossz értelemben lett nagyon amerikai mégis az egész. Van egyfajta nyerseség az eredeti stílusban, aminek az élét elvette a sorozat, és ez nekem sokat rontott az élményen. Ami így elég felemás lett.

Kezdjük azzal, hogy láttam a sorozatot, és a maga kis bűbájos-egyszerű módján nagyon élvezhető volt. Még karácsony után is (bár jobb lett volna, ha előtte sikerül megnéznem, jót tett volna a hangulatomnak.)

Folytassuk azzal, hogy magyarul kezdtem el olvasni, és a fordítás annyira gyenge volt, hogy áttértem az angolra inkább. (Pedig alapjáraton nem szeretek angolul olvasni, az sokkal több odafigyelést igényel a részemről, én meg lusta vagyok hozzá.)
Szóval mi zavart a legjobban a fordításban?
Ha valaki kinyitja „A homoszexualitás örömei” című könyvet és abban a cock szót olvassa, biztos, hogy a kakas-ra asszociál? Na ugye, hogy nem….
Vagy prom queen-ből miért lett bulikirálynő. Mármint, csak egy középiskolába jártam, meg minden, de máshol is vannak végzős bálok, bálkirálynő/bálkirály választások, ugye?
Vagy hogy a Snarly-ból miért lett Mogorva. Ha már mindenki, aki csak kinyitja a száját ebben a történetben nagy szavakkal szeret dobálózni, akkor egy Gunyoros simán belefért volna, és jobban vissza is adja Dash jellemét.
Vagy miért gondolta úgy a fordító, hogy a szexre utaló baseball-os hasonlatokat a magyar olvasók érteni fogják? Oké, hogy Amerikában ez a nagybetűs nemzeti sport, de nekem gőzöm sincs arról, hogy mit jelent a „harmadik bázis” – nemhogy szexuális utalásként, de sportnyelven sem. És őszintén, nem is érdekelt már ezen a ponton.
Azonban Bumi ütötte bele az utolsó szöget a képzeletbeli koporsóba. Bumi, aki Boomer. (A múltkor mondtam @Saku28-nak, hogy régen, így 1940-ben és előtte volt szokás, hogy magyarosították az idegen neveket. Na de a 2000-es években mi szükség van erre, kérdem én?)

Szóval a történet. Bevallom, sorozatként jobban átjött az egész felelsz vagy mersz-téma.

Dash karaktere sokkal szimpatikusabb volt, mint Lilyé – mind a könyvben, mind a sorozatban. Jobban tetszett az az elmélkedő, ironikus hang, a komolyság, amit Dash adott. Lily-nél a pozitív életfelfogás minden helyzetben típusú viselkedés egy idő után zavart, természetellenesnek tűnt.

Ami viszont a könyvben ezerszer, tízezerszer jobban sikerült az Langston karaktere. Agyvérzést kapok az affektáló melegektől, és a sorozat Langstonja sajnos ilyen volt: túljátszott. A könyvben egy normális egyetemista korú srácot kaptunk, aki annyiban különbözik a nagy átlagtól, hogy a fiúkat szereti. De ez nincs túltolva, az ember arcába nyomva, Lily nem nyit rá és Bennyre szex közben minden egyes áldott fejezetben.

A könyv vége is sokkal kevésbé drámai, mint a sorozat, és ez is nagyon jót tett neki. Valljuk be, nagyon filmes és hatásvadász fogás ez a taxiból kiugrok a reptérre menet, hogy találkozzam a jövendőbeli fiúmmal.

Ida néni avagy Mrs. Basil E jeleneteit is szerettem, bármily kevésszer bukkant is fel.

Jó volt az is, hogy nemcsak Dash, hanem Lily is két végéről égette a gyertyát. Nagyon nem szoktam szeretni az ilyesmit, mert más történetekben általában csak az egyik fél (a fiú/férfi) az, aki más nővel is kavarászik, aztán a hősnő pedig nagylelkűen megbocsát. Nem! Ennek nagyon nem így kellene működnie, nem ezt kellene „tanítani”, hogy jaj, dehát a pasik már csak ilyenek. Ez még kifogásnak is harmatgyenge. Azért ilyenek, mert így lettek nevelve, a nők meg úgy, hogy ebbe bele kell törődni. Nos, szerintem nem. Semmit nem kell elfogadnunk és elviselnünk nőként a férfiaktól, főleg nem az érzelmi bántást, a megcsalást, a fizikai bántalmazást, s-e-m-m-i-t sem.

Szóval nem ajánlom magyarul a könyvet. Angolul sem feltétlenül, mert Dash (és néha Lily) nyelvezete is elég stabil nyeltudást igényel.
Igazából nem tudom, hány csillagot adjak rá. Mert néhol elgondolkodtató volt, néhol bosszantó. Szóval mint egy tiniregény. De vannak rejtett mélységei. Csak nem magyarul. Tényleg nem.

Furcsa egy könyv ez, de határozottan tetszett. És jól esett most a lelkemnek így karácsonyhoz közeledvén.

David Levithan nem volt ismeretlen a számomra, Rachel Cohn-tól viszont még nem olvastam semmit. És nagyon meglepett, hogy mennyire egységes könyvet tudtak összehozni. Igazából sokkal jobb lett a kivitelezés, mint amilyenre számítottam (és különösen tetszik, ahogyan az írási folyamat zajlott. – lásd.: könyv vége ;) ). Elég hasonló a két író stílusa, a jó kis ritkán használt angol szavaikat is beleértve. :D Te jó ég, jól megnyúzták az idegeimet egy-egy kifejezéssel, szófordulattal, mondattal, olykor egész bekezdésekkel is. XD

A történet igazából nem akkora durranás, mégis van benne eredetiség, még ha kissé elrugaszkodott is a valóságtól. Mármint jó lenne, ha ilyesmi tényleg megtörténne a való életben is, hogy valaki csak úgy leemel egy piros Moleskine noteszt a polcról, és követi az utasításokat, amik bele vannak írva, de… na, lássuk be, csekély az esély rá. Arra meg még kevesebb, hogy a jegyzetfüzet két végén két olyan ember álljon, akik a való életben tényleg passzolnak egymáshoz (ugyebár a sokat firtatott probléma, hogy az igazi én tetszik neki, vagy csak az ő fejében elképzelt én). Na, de félre a szkepticizmussal, és elő a hittel, hogy megeshet ilyesmi. És így nézve a dolgokat, a történet aranyos volt, humoros, és nagyon szerethető. Csupa pozitív érzést hagyott bennem. :)

A szereplőket is kedveltem, mindnek megvoltak a sajátos tulajdonságaik, viselkedési normáik, beszólásaik, stb. Bár voltak furcsaságaik, kicsit szélsőséges személyiségek, de tagadhatatlanul érdekesek. És ez kell egy jó könyvhöz, kérem szépen! Hamisíthatatlan és utánozhatatlan, de mindenképp érdekes karakterek.

A borító álomszép, nem fogok hazudni, ez vitt rá a könyv elolvasására. (Most az utcai képről beszélek, a táblákkal, meg szívecskével, meg hóeséssel, meg minden.) Hát most mondd, hogy nem szép, és nem ötletes, és ajjj…. *leálltam*

És hát a zeneajánló sem maradhat el (egy fan trailerből kilesve kihallva):
We The Kings – Heaven Can Wait
http://www.youtube.com/watch…

Aranyos kis történet, így karácsony környékén még jobban aktuális. A két főszereplő kicsit különc, de nagyon cukik. A könyv befejezése nekem egy kicsit hirtelen történt, azt hittem, hogy még lesz majd egy fejezet vagy valami, de hopp és vége volt.
A sorozatot még nem láttam, de valószínűleg megnézem majd.

Nagyon élveztem! Annak ellenére, hogy néha még nekem is szótáraznom kellett o.O
Igazi karácsonyi kuckózós történet, nekem is kedvem lett valami hasonlót kipróbálni az emberemmel.
Hangolódásnak tökéletes volt, holnap már nem dolgozom, kitört a téli szünet, jöhet a karácsony!

Tetszett a Netflixes sorozat, azért olvastam el. Nagyon aranyos, kedves történet ez, persze némi elmaradhatatlan túlzó résszel. (Ld. kisbaba megmentése)

Szerintem amit megváltoztattak a sorozat kedvéért, az csak jót tett a történetnek.

Nekem valahogy kerek volt ez a regény, nem hiszem, hogy elolvasom a többi kötetet. Szeretném, ha így maradna meg nekem, és nem írná felül az élményt valami kínos, béna folytatás. (Nem állítom, hogy ilyen a második-harmadik kötet, de szerintem ezt a szintet már nem tudná nekem hozni).

Tetszett a könyv. Könnyed, laza, aranyos történet. Teljesen karácsonyi hangulatom támadt tőle. Kár, hogy nem ünnepekkor olvastam. Tetszett, hogy a könyves rejtvények segítségével ismerték meg egymást. A két főszereplő is szimpatikus volt, Lily a pozitív hozzáállásával, karácsony-mániájával azonnal belopta magát a szívembe, de Dash is a könyvszeretetével.

Ez a könyv egy hatalmas AAAWW.
Levithan barátomban még sosem csalódtam, *giccs-csokor 3…2…1…* mindig megajándékozott valamivel a lapokon keresztül, és most is kaptam karácsonyi csomagot.
Kaptam mosolyt, kacajt, sóhajt, ölelés-kényszert, karácsonyi hangulatot, sütit, Dasht, Lilyt meg Boomert, Yohnnyt és Dovot, Langstont és Bennyt; és őszintén, lehet nem pont ezeket és őket kértem, de fülig érő vigyorral megelégszem, köszönöm!