Néma ​tavasz 89% 38 csillagozás

Elképesztő, hogy ez a könyv több, mint ötven éves, és még mindig pont ugyanolyan aktuális, mint a megjelenésekor. Sok tárgyi újdonságot nem tanultam belőle, bár az egyes eseteket nyilván nem ismertem ilyen részletesen, de az alapok sajnos semmi újat nem mondtak. A könyvben bemutatott növényvédő szerek többségét (a DDT, az endrin, a heptaklór, meg úgy általában, a klórozott szénhidrogének) Magyarországon ma már tilos használni, és egy kicsit az a tudat is vigasztal, hogy Magyarországon sosem öltött ekkora méreteket a vegyi rovarirtás (már csak azért sem, mert nem elég nagy hozzá az ország). De azért nem vagyok nyugodt: vajon a manapság használt növényvédők mennyire vannak tesztelve, mennyire ismerik az emberi szervezetre gyakorolt hatásukat? Nem lehet-e, hogy tíz év múlva majd az atrazin-okozta rákos megbetegedések ihletik meg a következő Rachel Carsont?

Gyanítom, hogy aki laikusként találkozik ezzel a könyvvel, jobban lesokkolódik, mint én. Elvégre a vegyszerek és mesterséges anyagok annyira természetesek már a mai világban, hogy ha nem gondolunk bele, akkor fel se tűnik, hogy mennyit használunk belőlük, és hogy mennyire ki vagyunk téve a hatásaiknak – amikről ma, 54 évvel a könyv eredeti megjelenése után ugyan többet tudunk, mint akkor, viszont a vegyületek együtt való hatása még mindig meglehetősen alulvizsgált terület. és akkor ugye az ökotoxikológia MsC története, ami Magyarország kb. egyetlen világszínvonalú egyetemi képzése volt, majdnem 100%-os szakmán belüli elhelyezkedéssel, aztán jól megszüntették azt is, mert minek ilyen nekünk Khm. Szóval, a lényeg: igyekszem még jobban távol tartani magam a vegyszerektől. Egyszer talán még a körömlakkozásról is lemondok!

Hosszan lehetne részletezni a könyv tanulságait, de inkább olvassátok el. Bár ma már nem permeteznek nyakra-főre ennyire brutálisan gyilkos növényvédő szerekkel (legalábbis itt, Európában nem), azért ezek nem tűntek el tökéletesen és teljesen a mai világból: Magyarország talajainak jelentős százaléka még mindig DDT-vel szennyezett (mi meg persze megesszük, mert ezen nő a növény, sok választásunk nincsen). Meg azt is elárulom, hogy a mai növényvédő szerek sem éppen barátságos vegyületek, amik meghosszabbítják az ember életét, szóval nem véletlenül mondják, hogy a nem-bio citrusféléknek még véletlenül se együk meg a héját – aztán ki tudja, hogy mennyi jut a permetezőszerből a héj alá?

Na, de nem szeretném kilométerekre nyújtani ezt a kis eszmefuttatást (pedig tudnám még húzni!), csak annyit akartam még kiemelni, hogy számomra meglepő volt az az éleslátás, amit Rachel Carson a rákkal kapcsolatban tanúsított: nevezetesen, hogy sosem lesz ellene „csodaszerünk”, mert a különböző rákok különböző, bonyolult környezeti hatásokra fejlődnek ki, nem pedig egy-egy okuk van (általában). Emiatt pedig esélytelen egyetlen olyan gyógymód felfedezése, amely az összes fajta rákot gyógyítja. Ezzel sajnos a „köz” nagy része a mai napig sincs tisztában, ötven évvel ezelőtt pedig még rosszabb lehetett a helyzet…

Érdekesnek találtam. Nagyon kíváncsi voltam már, mit tartalmazhat ez a könyv, ami ekkora hatással volt a világra. Nagyon nagy szó ám, ha egy olvasmány ennyire befolyásol valamit. Jónak találtam, ahogyan Rachel Carson levezette, mennyi káros hatása van a DDT-nek, hogyan mennek végbe ezek a folyamatok. Bevallom, nem azért haladtam vele lassan, mert annyira unalmasan lettek volna tálalva az információk, hanem rossz időpontban olvastam. A sok tanulás mellett az agyam nem éppen erre vágyott, ezért ritkán tudtam, nagyon belemélyedni.
A fél csillag levonás azért jár, mert ugyan értékelem, hogy nagyon sok hasznos adatokkal szolgált nekem az Írónő, és sok tanulságot vonhatok le az ismeretterjesztő során, amikor azt ecsetelte, hogy milyen káros vegyszer anyagok, mérgező anyagok léteznek még, és mindezt úgy, hogy alig értse az ember, nem találtam érdekfeszítő résznek. Emellett többször úgy éreztem, mintha egy dolgot többször ismételne egy másik oldalban, bár a nyomatékosításra rá lehet fogni.
Örülök, hogy megtudhattam, mit rejt magában ez a könyv, bár sajnálom, hogy a könyv megírása után is sok évet kellett várni, hogy benőjön az emberek fejének lágya.

A könyv maga nagyon érdekes és szemléletformáló volt, jól is volt megírva, egyedül az a gond vele, hogy régen íródott, és nem tudni, hogy manapság vajon mi a helyzet a vegyszerek terén. Ha már 3 különböző ember írt elő- meg utószót hozzá, igazán kitérhettek volna erre is, hiszen a legtöbb olvasót nyilván ez érdekli a leginkább, miután végzett a könyvvel.

A tanulság mindenesetre az, hogy érdemes lenne utánanézni a jelenlegi vegyszerhasználatnak és a bio termékek árnyoldalának is, és persze érdemes keveset enni úgy általában. :)

„ Az ember még felfogni sem igen képes a maga által okozott bajokat.”

Érdekes és elszomorító könyv. Különböző érzések kavarognak bennem.
Egyfelől kissé töménynek és ismétlődőnek éreztem. Másfelől érthető, hogy a maga korában sokkoló volt. De ez is volt a célja, a figyelemfelkeltés.
Kíváncsi lennék, napjainkban milyen könyv születhetne…mennyire kiteszteltek a mai vegyi anyagaink (növény védőszerek tisztítószerek, pipere termékek, gyógyszerek…)? Milyen mellékhatásokkal szembesülhetünk pár évtized múlva? Hogy fogunk akkor is rácsodálkozni a világra…

„Úgy áll a helyzet, hogy ma sem vagyunk sokkal nagyobb biztonságban, mint a Borgiák vacsoravendégei.”:(

Sokan a természetvédelmi biológia egyik alapművének tartják ezt a könyvet, ami egy egész nemzet, majd az egész világ gondolkodásmódját változtatta meg alapjaiban. Így közel 60 évvel a megjelenése után (és jó pár év biológia tanulás után) kicsit ambivalens érzésekkel olvastam. Valóban, abban az időben szinte sokkolhatta az embereket, hogy a búza, amit megesznek, olyan mérgekkel lett kezelve, ami elpusztít minden élőt, sőt, a munkásokat is, akik dolgoznak vele. Továbbá végre valaki felelősségre vonta a laborban önmagukat diadalittasan ünneplő tudósokat, akik nem gondolják végig, vajon mit okoznak azok a vegyületek, amit kifejlesztettek.
A stílusa azonban hagy némi kivetnivalót maga után, ami nem tudom mennyire a fordítás hibája. Sokszor csak sorolja, hogy A vegyszer ebben és ebben az államban miket okozott, de két sor múlva már B vegyszerről beszélünk és aki nem tanult kémiát (de még aki igen az is), könnyen belezavarodhat, hogy most melyikről beszélünk. Továbbá sajnos sokszor ismétlődnek a bekezdések, vagy újra-újra visszatérnek, ami lehet a sokkolás és a nyomatékosítás eszköze is, de nekem kicsit vontatottá tette a szöveget.
Ami azonban vitathatatlan, ez a könyv korának tényleg egy nagy dobása lehetett, gondolom előtte senki nem kötötte a fogyasztók orrára, hogy amit esznek, az mivel van kezelve. És mit üzen nekünk a könyv most? Először azt, hogy még nem dőlhetünk hátra, még jöhet a néma tavasz, különösen a méhdöngicsélés fog elhallgatni, hogyha nem változtatunk a mezőgazdasági gyakorlaton. Vagy gondoljunk csak az emberi gondatlanságból mind a mai napig szörnyű kínok között elpusztuló ragadozómadarainkra. Illetve ne felejtsük, hogy ami 50 évvel ezelőtt a DDT-vel és társaival az élővilágra szabadult az ember „minden értem van és aki nem az pusztuljon” magatartásával, az megismétlődhet a GMO növényekkel és állatokkal szabadon kísérletező, magát élet és halál urának beállító új generációval is.

Egy tanárom említette még az egyetemen, ezért is olvastam el. Valójában különösebb gondom nincsen vele. Egy teljesen laikus embernek sok újdonságot tartalmazhat (bár talán a szakszavak és a vegyi anyagok tömkelege zavaró lehet számukra), nekem számottevő új információt nem rejtegetett, de ennek ellenére lekötött. Érdekes volt olvasni, bár néha kissé csapongónak éreztem.
A maga idejében és most is figyelemfelkeltő hatású. Az üzenete pedig ma is aktuális. Ha lehetne, szívesen leültem volna Rachel-lel beszélgetni mondjuk a vörösbegyekről (bár ha minden igaz, tengerbiológus volt, úgyhogy lehet, hogy nem sokáig tartott volna -de akkor jönnek a lamantinok)… :)

Kötelezővé tenném!
Mélyen elgondolkodtató!
Ezek után még tudatosabb leszek, pedig eddig is nagyon odafigyeltem!

A száraz téma ellenére könnyen olvasható, végig érdekes. Jól érthetően mutatja be, hogy a bolygónk mérgezése, amiről évtizedekig tudomást sem vettünk milyen visszafordíthatatlan károkat okozott az ökoszisztémában. Olvasod, és végig azzal nyugtatod magad, hogy ez már régen volt, most már biztos okosabbak az országok, a nemzetek, a gyártó cégek, de igazából ez csak áltatás. A szennyezés nem múlik, nem tűnik el, legfeljebb átalakul. Rachel Carson könyve arra tanít, hogy hogyan gondolkodj, cselekedj másként, hogy megmensd a bolygónkat a következő generációknak. 60 év elteltével ugyanúgy aktuális!

Egyszer eljön az idő, hogy tavasszal csak néma csend fogad minket, madarak nélkül…
Korabeli gondolatok és kritika az ember természetkárosítása ellen, főleg a ipari mezőgazdaság kritikája, vegyszerek veszélyeire hívja fel a figyelmet. Ebben a témában klasszikus műnek számít. Engem annyira mélyen nem sikerült megérintenie, de az üzenetét tisztelem, még ha szerintem némileg el is túlozza a várható veszélyeket. Az emberek figyelmét fel kell hívni az értelmetlen túlzó vegyszer használatra, és átgondolt ésszerű gazdálkodást kellene előtérbe helyezni, ennek a gondolatnak egyik első meghatározó, közvélemény által jobban ismert könyvét olvashatjuk el, egy olyan korból, ahol a DDT napi használatban volt.

Laikusként számomra megdöbbentő volt.