Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ellenállók (Időcsodák 2.) 117 csillagozás
Ahogy múlik az idő, egyre nagyobbra nő a különbség aközött, ami volt, és ami lehetett volna…
Az Időcsodák „mi lett volna, ha” univerzumában a három főhős most már egészen más helyzetből próbál ellenállni az életére törő hatalomnak.
Judy safirnak készül, de tőle független események miatt újra és újra tanulmányai megszakítására kényszerül. Eközben, bármennyire szeretne távolságot tartani az őt és apját visszautasító Raas családtól, egyre közelebb kerül hozzá.
Giin, akit korábban családja a Kavenen kívülre szorított, ezúttal a kiszakadtak közösségéből is kihullik, és koholt vádak miatt börtönbe kerül.
Yaan – érzései szerint hiába – próbál megfelelni szűkebb és tágabb családjának, egyre nagyobb bukásokkal kell szembenéznie.
A háború pedig közeledik.
Eredeti megjelenés éve: 2013
Kapcsolódó zóna
Enciklopédia 16
Szereplők népszerűség szerint
Giin Raas · Judin Raas (Judy Fensson) · Ronen Raas · Adam Michine · Armoin Kiinnan
Kedvencelte 24
Most olvassa 4
Várólistára tette 57
Kívánságlistára tette 56
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Épp most fejeztem be és tettem le a könyvet. Ami ebben történt….azt, én…arra nem találok szavakat. Szabályosan sírógörcsöt kaptam, amikor azokhoz a részekhez értem. Én…nem is tudom, még mindig sokkban vagyok, felpüffedt szemmel, csomó pzs-vel magam körül. Egyszerűen azt kell mondjam zseniális, amit az írónő összehozott. Borzalmas, de zseniális. Felfoghatatlanul képtelen, amik itt történtek…. hogy ennyi borzalom érje őket és szenvedés és mégis képesek a gyógyulásra, arra, hogy felálljanak és menjenek tovább.
Annyira megörültem, amikor több szereplő is felbukkant a Csodaidőkből, még ha csak néhány fejezet elejéig is, főleg Brendon és Grom. Ő a személyes kedvencem. Az új szereplők közül meg Michine, na hát őt imádom.
Azt kell mondjam, hogy az Időcsodákban sokkal jobban szeretem Judy-t, Yaan-t és Giin-t, mint a Csodaidőkben. Itt közelebb kerültek hozzám, jobban megismertem őket és ezáltal megszerettem őket. Valahogy a Csodaidőkben nem tudtam a magamévá tenni a gondolataikat, az érzéseiket, de itt nem volt velük semmi gondom. Amint a mi lett volna ha részhez értem, szinte rögtön megkedveltem őket és magamévá tettem a gondolkodásmódjukat, érzelmeiket.
Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a világot és a szereplők által a magamévá tehettem és egy kicsit én is ott élhettem. Alig várom, hogy visszatérhessek és újra találkozhassak a régi ismerőseimmel.
Bizonyos tekintetben dolgozik bennem a kisördög: miért is nem olvastam én ezt eddig? Hiszen a könyv nagyon jó, és az univerzum többi részét is nagyon-nagyon szeretem.
Másrészt azt hiszem, nekem ezt a könyvet most kellett olvasnom. A mondanivaló egy részét, egészen konkrétan a barátságról és a megbocsátásról szóló Bokra-részleteket és beszélgetéseket korábban – de legalábbis a megjelenés környékén – nem tudtam volna értékelni.
Kicsit mondjuk kiszúrtam magammal, jobban tettem volna, ha az Ellenállók előtt újraolvasom az Elágazó utakat, az eredeti sorozatra ugyanis sokkal jobban emlékszem… Így aztán ismeretlen ismerős a világ, még mindig lenyűgözően összetett, életteli és hiteles. Ismeretlen ismerősök a karakterek is, a főbb szereplők sokrétű, fejlődő személyiségek mind, és a mellékszereplők sem csak papírbábok. Sőt…
A történet egyszerre szép, elgondolkodtató, megható és megrázó. Tudtam én már az elején, hogy fájni fog, mégis meglepett, hogy a – gyakorlatilag egyben olvasott – második fele mennyire megrázott.
Nagyon-nagyon rég óta szívem közepe a sorozat, ez a rész csak megerősítette a kedvenceim között elfoglalt helyét. Kedves @Eta, köszönöm az újabb remek könyvet, nagyon várom a folytatást :)
Ezt pedig már tökéletesen élveztem. Valahogy szervesebben, érthetőbben, természetes belső logika mentén, elhihetően csavarodtak-tekeredtek a történetszálak, a karakterek azt csinálták, amit kellett nekik, volt benne bőven dráma és rettenet, továbbá fordulat.
És amikor befejeztem, pillanatig sem volt kérdés, hogy márpedig én most a harmadik részt akarom olvasni, de hirtelen…
Nehéz elfogulatlanul írnom erről a műről, mert Raana Raas univerzumának eddig olvasott hat kötete közül (a Csodaidők négy kötetét is beleértve) eddig az Ellenállók a kedvencem. Ahogy az Elágazó utakról szóló cikkben írtam a szereplők erőteljesebben fejezik ki az érzéseiket, emiatt az események is sokkal intenzívebbek, és jobban hatnak az olvasóra, mint a Csodaidők-tetralógia esetén. Habár annak második kötete, a Kiszakadtak sem volt egy pillekönnyű olvasmány, de az valahogy mégsem hatott annyira intenzíven, mint az Időcsodák második része, az Ellenállók. Úgy éreztem, hogy a szerző ezúttal teljesen elengedte magát, és minden elképzelt (vagy valóságban gyökerező) vad ötletét megvalósította, amivel iszonytatóan gyönyörű, egyben kegyetlen regényt alkotott.
A történet ugyanis egyszerre szép és megrázó, ugyanakkor elgondolkodtató is. Nem először olvastam ezt a részt, mégis minden egyes alkalommal szétszed és összerak, és belül mindig jóízűt bőgök rajta, főleg az utolsó hat fejezetén. Nem tudom, ez a rész hogy sikerült ilyen intenzívre, és mit érezhetett, gondolhatott a szerző írás közben, de az a pár fejezet (természetesen az előzőek is!) valami zseniális. Mindig fáj olvasni ezt a könyvet, ugyanakkor annyira szeretem, hogy időről időre muszáj elővennem. Közben mindig elgondolkodom a saját életemen is, és a szereplők példáját követve végül mindig elemzés lesz a vége, így a végeredmény mindig nagyon érdekes utazás lesz a regény univerzumán belül és a saját agyamban is.
A leírás alapján rögtön látszik, hogy az előző kötetből megismert hármas tagolás – Judy, Giin, Yaan – itt sem változik. Ugyanúgy fejezetenként váltják egymást. És ahogy a fülszöveg utolsó mondata írja: „a háború közeledik” feléjük. A CSU (Csillagunió) ugyanis egyre jobban ellehetetleníti a Kavent és a kiszakadtakat egyaránt. Egyre több jogot vesz el tőluk, és egyre inkább a saját képére akarja formálni őket, miközben egymás után kebelezi be a bolygókat, és fizikálisan is közeledik a szereplőink felé. Mindezt Giin, akit koholt váddal börtönbe zárnak, már a saját bőrén tapasztalja, Judy és Yaan pedig reménykednek, hogy felkészültek lesznek, ám arra nem lehet, ami a nyakukba zúdul.
Próbálnak tanulni, dolgozni, tanítani, élni, mindeközben a lehetőségeik mindjobban beszűkülnek, és az életük szinte tapinthatóan valamilyen tragédia, megmásíthatatlanul rossz felé tart. Mind e közben a körülöttük felépített társadalmi berendezkedés, a Kaven is fokozatosan darabokra hullik. Mindezt olyan kiválóan adagolja a szerző, olyan jól kelti a feszültséget, és erősíti az olvasó baljós előérzetét, hogy attól rögtön képtelenség megszabadulni, legalábbis nekem nem sikerült.
A több szálon futó történethez és a temérdek karakterhez igazodva az írásmód letisztult, a szöveg nem tartalmaz sallangokat, felesleges túlmagyarázást, mert a szerző képes pár mondattal ábrázolni a szereplők lelkivilágát és az eseményeket. Ráadásul egyenesen nélkülözhetetlen ez a célratörő, pontos megfogalmazás, mert a szöveg végig sodró lendületű, ugyanakkor mégis mindenre hagy időt, egyes jeleneteknél lassít, és hagyja kibontakozni az eseményeket.
Az Ellenállók összességében egy remekbeszabott tünemény. Hosszú órákig tudnék áradozni róla, mert eddig csak a felszínt kapargattam. Magával ragadó, iszonytatóan gyönyörű és elgondolkodtató, és mindig tud újat mutatni, megújulni. Mindig újabb rétegeit fedezem fel.
Bővebben (A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!): https://www.luthienkonyvvilaga.hu/2022/11/raana-raas-el…
Még egy újraolvasás (anno idáig jutottam a sorozatban), és sajnos pont olyan szörnyű volt, ahogy emlékeztem. Sok a fájdalom, erőszak, veszteség, testi-lelki-szellemi kínzás. Őszintén szólva Giin és Adam barátságán, majd később Grom feltűnésén kívül szinte semmi pozitívumot nem tudok felhozni.
Lehangoló mondataim ellenére továbbra is nagyon érdekel, várom, hogy lássam merre tartunk, és azzal bátorítom magam, hogy innen remélhetőleg talán lejjebb nem már kerülünk, még ha egyből felfelé nem is lehet elindulni.
Az Ellenállókban az írónő folytatja az alternatív valóság történetét. Nagyon másképp alakulnak a dolgok, mégis sokat szenvednek szereplőink, akik pedig már a szívemhez nőttek, így izgulok értük és fáj a szívem. Időnként egészen meglepő összefüggések derülnek ki és furcsa tökéletesen más helyzetben látni őket a Csodaidőkhöz képest.
A történetszálak és események, a sok szereplő ezúttal is tökéletesen karban vannak tartva, semmi zavaró hiba, logikátlanság nem tűnt fel nekem.
A befejezés után az jutott eszembe, hogy mégis hogy jutnak egy író eszébe spoiler
Fél csillagot a rengeteg kegyetlenség és negatív esemény miatt vontam le, nekem ez a Csodaidők második részében is annyira megfeküdte a gyomrom, hogy alig mertem nekiállni a harmadik résznek. Csak a fülszöveget olvasva nyugodtam meg.
Míg a Csodaidők második kötetét annak idején három nap alatt elolvastam, ez majdnem három hétig tartott. Kicsit azért, mert nem akartam elengedni, de inkább talán azért, mert nem egy kedves habkönnyű lányregény ez. Cserébe annyira jó gondolkodni rajta. (Meg miközben az ember arról olvas, hogy @Eta hogyan szívatja szegény szereplőit, hirtelen minden probléma meg saját szúnyogcsípés sokkal kisebb jelentőséggel bír, kevésbé akadok fönn rajta. Kit érdekel, hogy pár napig bicegek, mikor Giin… meg Yaan, meg Judy, meg a többiek?)
Még mindig úgy érzem, hogy ezt a sorozatot fogom többször újraolvasni.
Kissé nyugtalanít a tudat, hogy míg a Csodaidőknek az összes kötet birtokában rugaszkodtam neki, @Eta most hirtelen magamra hagyott a kérdéseimmel és a kíváncsiságommal. Legszívesebben odaszíjaznám kedves szerzőnket az íróasztalához, s ott hagynám vízen és kenyéren, míg pontot nem tesz a történet végére.
Raana Raas egy zseni. Ezt már többször bebizonyította számomra. 4 könyvével a hátam mögött, mondtahom azt, hogy egyik kedvenc íróm lett. Párhuzamosan olvasva a két sorozatát folyamatosan rácsodálkozok, hogy milyen mesteri munkát végzett a történettel, aminek az eleje azonos. És mégis hová és hogyan futnak ki a szálak.
Az Időcsodák második kötete azonban nekem egy hangyabokányival jobban tetszett, mint a Csodaidők második kötete. (●__●) Giin, Yaan és Judy karakterét is még jobban meg tudtam érteni. A történet ugyan oda lyukad ki, mint a Csodaidők 2-ben, csak más események folyama által. Ebben a könyvben cseppet több a kínzás. Vannak új és más szereplők, akiket megkedveltem. Most erős a késztetés, hogy először ezt az alternatív szálat fejezzem be és majd csak utána a Csodaidőket.
Népszerű idézetek
Ha nem látod a célját annak, amit csinálsz, ne csináld, mert tetteiddel nem alkotsz, hanem rombolsz.
Aki alázattal és kedvességgel fordul valaki felé, hogy megszerezze a jóindulatát, amire nincs rászorulva, nem manipulál. Inkább hidat épít.
A megbocsátásnak ugyanis az a lényege, hogy elengedi a következményeket. Ha tartozol, elengedem a tartozást. Ha hazudtál, és megbocsátok, legközelebb újra hiszek neked. De ha megöltél valakit, akkor annak a következményi alól senki sem adhat mentességet.
206. oldal
– Akár civilként, akár katonaként öl az ember, nyomot hagy a lelkén, az életén, és katonaként is hordoznia kell annak a következményét, amit csinált. Nem foghatja arra, hogy csak parancsra cselekedett.
– Ez igaz, de mi van azzal a „száműzi magát a közösségből” résszel? Ha éppen a közösséget akarta védeni?
– Én a közösségre bíznám annak eldöntését, visszafogadja-e.
– És Isten?
– Mi van vele?
– Ő mit szól hozzá?
– Adam, te nem hiszel Istenben. Nem mindegy, mit szól hozzá?
207. oldal
A barátság az a szövetség, amely a kölcsönös pozitív érzésekből fakad, de alapja nem lehet csupán az érzés. Ahogy bármely más szövetségben, ebben is a kötelesség és felelősség kettős kötelékének kell az alapot képeznie – mondta a főszöveg, ahol éppen kinyílott a könyv. Aztán egy kisbetűs mandisra esett a tekintete a lapszélen. – A barátság az a szövetség, amely azért értékes, mert semmilyen előírás nincs a létezésére. A barátság ember-létünk társas igényéből, legbenső lényünkből fakad, olyan mélyről, amilyenre a kettős kötelék nem képes leérni. Barátkozunk, mert emberek vagyunk. Barátkozunk, hogy ne legyünk egyedül.
Bokra-idézet és mandis a 7. fejezetben
Nem, a „mi lett volna, ha” játék veszélyes, ráadásul teljesen értelmetlen is.
141. oldal, 8. fejezet - Giin (Shremeya 2013)
– Hát ennyire nem akarsz családfő lenni?
– Ennyire. Sosem akartam. Akit kérdeznek, annak felelni kell. Aki felel, annak felelősséget kell vállalnia a szavaiért, a véleményéért, a tanácsáért. És mint elsőszülött, már fiatalként is úgy éreztem, túl nagy ár ez a hatalomért. Inkább nem kértem sem a hatalmat, sem a felelősséget.
297. oldal
A sorozat következő kötete
Időcsodák sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- On Sai: Lucy 95% ·
Összehasonlítás - Ian McDonald: A dervisház 85% ·
Összehasonlítás - Brandon Hackett: Xeno 91% ·
Összehasonlítás - Zsivicz Norbert: Zárt Birodalom 89% ·
Összehasonlítás - Michael Walden: A végtelen város 91% ·
Összehasonlítás - Octavia E. Butler: A talentumok példázata 86% ·
Összehasonlítás - Brandon Hackett: Eldobható testek 88% ·
Összehasonlítás - Ben Counter: Lángoló galaxis 85% ·
Összehasonlítás - Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei 92% ·
Összehasonlítás - Margaret Atwood: Testamentumok 91% ·
Összehasonlítás