Karolina ​és a krakkói babakészítő 86% 68 csillagozás

Egy gyönyörűen megírt borzalmakkal és rettegéssel teli történet, amelyet átjár a kedvesség <3 Kedvenc lett.

Vegyes érzések kavarognak bennem…

Egyfelől nagyon tetszett a mesébe oltott háborús visszaemlékezés, egészen újszerűnek hatott, különlegesnek és egyedinek. Másfelől viszont én is úgy éreztem, hogy az írónő túl sokat akart markolni, így a történet kicsit veszített a drámaiságából. Hiába tudtam, milyen szörnyűségek történtek akkoriban a zsidókkal, és minderről olvasni szörnyen megviselt, mégsem éreztem olyan mérhetetlen fájdalmat, mert a megvalósítása valahogy… súlytalanná vált.

Nagyon szerettem a Babakészítő & Karolina kettősét – azt, amit a baba elért az egyre idősődő embernél, és új, szerető családot adott neki. A barátságuk és az egymás iránt érzett szeretetük tökéletesen áthatja a könyvet: már ezért is megéri elolvasni, és kicsit más szemszögből tekinteni a világháborús borzalmakra.

Rendkívüli történetvezetés nem is annyira rendkívüli témáról. De ez a rendkívüli történetmesélés kell hozzá, hogy akár egy 13-14 éves kezébe is oda lehessen adni ezt a könyvet, és utána beszélgetni vele arról, hogy mit meg nem tesz/tett ember az emberrel. Mert ott van az iszonyat, de mégis oldja kissé. Felfogod, de annyira, hogy azt is felfogd mellé, hogy ne legyen ilyen soha többé… Ehhez pedig kellenek a legendák, kell Jánosik, s persze kell maga Karolina és babaország is.
Az ötödikes lányom egész héten egy babaházon dolgozott. Valami technikás beadandó, de amint látom, több energiát feccölt bele, mint a többiek, meg mint a tankönyvbeli vázlat, úgyhogy a végén lehet, hogy nem is lesz jó, mindenesetre ő nagyon komolyan vette a feladatot, és nagyon alaposan dolgozott rajta. A tökélyre törekedett, mint Cirill Rena babaházával. Csak remélem, hogy neki semmi olyasmit nem kell majd átélnie, mint amit Rena vagy Karolina átéltek. Valamelyik nap a férjemmel azt beszéltük, hogy EZ még mindig jobb mint egy háború…

A könyv legnagyobb része nagyon tetszett.
Szokatlan megközelítése a mesés forma ennek a korszaknak, ilyennel eddig még soha nem találkoztam. Kicsit végig a Schindler listájára emlékeztetett, nyilván Brzezick úr miatt. Nekem nagyon tetszettek a Babországban játszódó részek, vagyis inkább úgy mondanám Babaország a helyszín nagyon tetszett. A patkányok már kevésbé. Helyenként viszont úgy éreztem, hogy nincs teljesen kidolgozva a történet. Hiszen minek volt benne egy gonosz varázsló, ha a varázserejével tulajdonképpen nem kezdett semmit, csak „simán” gonosz volt? Vagy hogyan lett a Babakészítőnek olyan hatalmas ereje?
A történet utolsó 30-40 oldala nagyon keserédes, megvan benne a szépség és a szomorúság is, ami legalább egy fél plusz csillagot adott számomra az olvasmányhoz.

Szó szerint csodás, egyszerre szívfájdító és szívmelengető, keserédes módon kedves, különleges, mese hangulatú könyvecske.

Mostanában nem írtam értékeléseket, csak csillagoztam, mert inkább magam szórakoztatására olvastam, minthogy valakinek felkeltsem az érdeklődését vagy boncolgassak egy témát.
Itt jön a DE! és a sorsfordító könyv.

Azzal szeretném kezdeni, hogy ez egy különleges történet, hiszen egy babáról és egy játékkészítőről szól a második világháború alatt, így ennek megfelelően kell hozzáállni a könyvhöz. Rengeteg mesés elem gazdagítja a regényt és csodálatos leírásokat olvashatunk, így könnyen el tud kápráztatni egy felnőttet, ha az vevő erre a világra.
A történetet E/3-ban olvashatjuk, de személy szerint én úgy éreztem, mintha egy kisgyermek szemén keresztül látnánk a világot: minden szép, minden jó és a gonosz ugyan létezik, de nagyon távol. Nekem ezért is tetszett nagyon. Azonban megérkeznek a németek Krakkóba, a gonoszak leggonoszabbika és a csoda szerteszét foszlik, a jók eltűnnek az utcákról és helyette csak a trollokat látunk mindenhol. Szép lassan a mocsokban és a bűnben mégis „kinyílik egy virág” és a mágia feléled a babakészítőben.
Joggal feltehető a kérdés, hogy mi fog történni ezek után. Erre csak annyi a válaszom, hogy akit érdekel egy ilyen mágikus téma a valóságba átültetve, annak érdemes ezt a könyvet a kezébe venni, mert tényleg nagyon megindító a gyermeki ártatlanság, ami körüllengi a történetet.

Nem is tudom, hogy mire számítottam, mielőtt nekikezdtem ennek a könyvnek, de azt tudom, hogy hiányérzetem van és nem azt kaptam, amit reméltem. Fura volt a történet stílusa, hangulata. Mondhatnám azt is, hogy egyedien írt a szerző a történelemnek ennek a rettegett korszakáról, de ez az egyediség számomra nem volt pozitív.
A holokausztról nagyon sok könyvet olvastam már, de ilyen hangulatút még nem. Nem tudom megfogalmazni, hogy milyen volt, valahogy nem kerek. Egyszerre meseszerű, ugyanakkor valóságos. Egyszerre olyan, mintha egy függöny mögül látnánk mindent és nem jut el minden információ hozzánk, ugyanakkor meg néha ott vagyunk és látjuk tisztán a történteket.
Sokszor volt olyan érzésem, mintha valamit látnom kellene a történetben, de egyszerűen nem látom. Jeleket kerestem, érteni akartam, hogy mi is ez a könyv igazából?
Bővebben: https://azajtom.blogspot.com/2019/12/r-m-romero-karolin…

Nem tudom, hogy mi vonzott jobban ehhez a könyvhöz: a hangulat, amit a borító és a cím sejtetett, vagy pedig a fülszöveg, ami alapján lehet ez a könyv nagyon jó és hát… nagyon rossz is. Mert valljuk be, egy beszélő babát főszerepbe helyezni még egy ifjúsági regénynél is elég nagy bátorságra vall, és pontosan emiatt féltem attól, hogy valami borzasztó gagyi lesz ez a könyv, ami csak azért kapott külföldön jó értékeléseket, mert meglovagolta a holokauszt-témát. Szóval voltak fenntartásaim, nem is kevés. Aztán ezeket mind elfújta a (jó) szél.
Ez a könyv egyetlen szóval leírható: csoda! Igaz, hogy az utolsó 20-30 oldalból szinte semmit nem láttam, mert folyton összefutottak a betűk a szemem előtt, de mégis… ha évek múltán eszembe jut majd a Karolina és a krakkói Babakészítő, akkor csak arra fogok emlékezni, hogy mennyire derűs, kedves és szívet melengető könyv volt ez, annak ellenére, hogy el is szomorított. Elszomorított, mert az emberiség legsötétebb korszakába visz el bennünket, és hiába gondoljuk azt, hogy tanultunk a múltból és a hibáinkból…azt hiszem, hogy nem így van.
Bővebben: https://szofisztikaltmacska.blog.hu/2018/12/14/r_m_rome…

Felemás érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, egyelőre nem igazán tudom hová tenni. Az alapötlet nagyon érdekes, de olyan, mintha az írónő se tudta volna igazán, mit kezdjen Karolinával és a Babakészítővel. Az első háromnegyede a történelmi háttér ellenére is nagyon gyerekes, aztán a végére már kikapnám szerencsétlen gyerek kezéből a könyvet, mielőtt traumatizálódik. Mondjuk jobban belegondolva, nem írja le a dolgokat konkrétan, több az utalás, szóval lehet, hogy némi háttértudás hiányában csak nézne szerencsétlen, hogy mi van. Akkor meg nem ártott volna beszúrni néhány történelmi infót, esetleg kicsit konkretizálni, nem csaj sejtelmeskedni a borzalmakat illetően. De az már megint nem gyerekkönyv. Szóval talán meserajongó, szociálisan érzékeny felnőtteknek íródott, ami mondjuk rám is illik, és mégsem volt az igazi. Vagy tizennégy éven felülieknek, akik már tanultak a második világháborúról, hogy betöltsék a hiányos infók űrét.
Értem, hogy mi volt a koncepció a babák világát feldúló patkányokkal, de olyan erőltetettnek érződött a párhuzam, mintha az írónő kifeszített volna egy transzparenst, hogy „patkányok=nácik, babaégetés=holokauszt, tessék megnézni, milyen gonoszok, még a cukormázas babavilágot is tönkretették”. Teljesen felesleges volt, enélkül az is sokkal hatásosabb lett volna,ahogy Karolina találkozik az emberi kegyetlenséggel. De ha előtte kvázi ugyanaz megtörtént a saját világában is, akkor legfeljebb deja vu-je lehet.
Amúgy sem tetszettek a babás részek, pedig általában szeretem az ilyesmit, de ez már túl cukormázas volt. Elvégre nem mézeskalácsfigurákról volt szó, hanem babákról, szóval semmi értelme a sok nyalókának meg porcukornak.
A Babakészítő és a zsidó család szimpatikusak voltak spoiler, Karolina viszont fura módon semleges maradt, nem éreztem valami kiforrottnak a személyiségét, hiába volt sokszor igazi kis ellenálló.
A varázslatos vonal szintén döcögött egy kicsit, el sem hiszem, hogy mindenki olyan könnyen vette a beszélő játékokat. Lehetett volna kicsit megalapozottabb a világ, mert oké, van, aki tud a varázslókról, de az utolsó jöttment civil is totál szemrebbenés nélkül nyugtázta, amikor Karolina megszólalt spoiler.
Örültem volna egy kis izgalomnak, mert még amikor akcióztak, az is simán ment, spoiler
Azért nem volt rossz, gyorsan el lehet olvasni, bár nekem egyáltalán nem jött be az írói stílus, valahogy fura az egész, néha meg nagyon fellengzős akart lenni. Ennek ellenére van benne néhány szép gondolat, a mondanivalóját is értékelem, érzékenyítsük az ifjúságot, meg minden. De még a holokausztos téma ellenére is súlytalan és felejthető maradt.
Viszont a borítójába bele vagyok zúgva, már ezért megérte megvenni, imádom nézegetni, belül is olyan szép. :P

A Maxin Kiadó egy igazán különleges könyvet hozott el nekünk a téli megjelenései között.
A Karolina és a krakkói Babakészítő egy nem mindennapi történetet mesél el, nem is akárhogyan, egy baba szemüvegén keresztül. A narrátorunk tehát Karolina, aki a Babák földjén él, azonban nehéz idők járnak feléjük, a gonosz patkányok elfoglalják a területüket, és rabszolgaságban tartják a babákat. Karolina egy nap úgy dönt, hogy elszökik, és a jó szél segítségével az emberek földjére érkezik. Ebben az a nagyon különleges, hogy Karolinának egy olyan emberhez kell kerülnie, akinek valamiért nagy szüksége van a társaságára, és így jut a baba Krakkóba, a címszereplő babakészítőhöz, Brzezick úrhoz, a második világháború idején.
Az ember a történelemkönyvekből tudja a tényeket, adatokat, hogy mik történtek akkor, de így kiragadva egy-egy mozzanatot, egy család sorsát, teljesen letaglózza az olvasót. Brzezick úr egy csodálatos karakter volt, egy igazán jó ember, aki megtett minden tőle telhetőt a barátaiért. És habár őmaga csak egy kitalált szereplő, aki a felruházott képességével segített a zsidóknak, a valóságban is léteztek hozzá hasonló emberek, akik próbáltak segíteni nekik, és ezt szerette volna megmutatni nekünk a könyv szerzője.
Az biztos, hogy nagyon merész ötlet volt egy mesét alkotni erről a nehéz témáról, úgy hogy legyen benne a mesékre jellemző csoda, de a valóság azért keményen ott maradjon. Nos, ez nagyon jól sikerült Romeronak, hiszen azt az elemét emelte ki az eseményeknek, ami tényleg egy igazi csodának minősült ebben az időszakban, az emberi jóságot, a segítségnyújtást.
»http://tejszinhabzsolo.blogspot.com/2018/12/r-m-romero-…