Karolina ​és a krakkói babakészítő 88% 179 csillagozás

Nem tudom hova tenni ezt a történetet, tetszett is meg nem is és ezt utálom talán a legjobban mikor ezt érzem.
Kap az olvasó egy valós háborús történetet megspékelve meseországgal vagy Babák Földjével. Egyszerre túl sok és túl kevés vagy rosszkor olvastam vagy ennyire nem talált el vagy újra kell majd olvasnom hogy élvezni is tudjam. Leginkább azok a részek tetszettek amikor Baba Földről volt szó az vitte a figyelmem de a többi rész úgy ahogy volt majdnem untatott, vontatott volt már. Láttam a sok értékelést hogy mennyire szereti mindenki, kíváncsi lettem de ez hamar átment csalódásba nem azt kaptam amiről mindenki más ír hogy mennyi minden van benne persze azok is benne vannak meg rengeteg olyan dolog ami lehoz az életről. Az az igazság hogy nem értem a könyvet és itt jön képbe az amit írtam pár sorral fentebb hogy lehet újra kell majd olvasnom hogy felfogjam.

Mintha csak Krakkóban jártam volna, csak épp egy borzalmas időszakban. Ismerős volt a főtér, a Kazimierz, a templom, épp ezért nagyon fájdalmas volt a háborús szörnyűséget felidézni. A nyomasztó témát még az is fokozta, hogy mindkét szál – Karolina meseországa és a krakkói világ – feszültséggel teli volt, nem oldotta fel semmi mesés, boldog elem. Szerintem kár volt a mesevilágot és epizódokat belekeverni a történelmi szálba, valahogy történelmi regényként jobban megállta volna a helyét. A téma, a helyszín és Brzezik, a babakészítő alakja és tettei miatt viszont megérdemli a pozitív értékelést.

Szerintem ez egy csodaszép történet a témája ellenére is, ami kegyetlen.
Tetszett a párhuzam a Babák Földjével, nagyon ügyesen került vegyítésre a valósággal, de nekem az egész gyönyörű volt – még mindig a megoldásra gondolok és nem a problémára.
Kedvenc lett.

„Az ember mindig választhat. Mindig van lehetősége a jót választani.”
    
Érdekes párosításban kapunk egy holokauszt történetet, olvasás előtt ránéztem az értékelésekre és picit meg is ijedtem, hogy nem fog tetszeni. De nem kellett félnem, mert szerintem egy nagyon jó kötet, én is azokhoz csatlakozom, akik azt vallják, ezt tényleg oda lehet adni a fiatalok kezébe.
    
„– Miért? – kérdezte Karolina. – Miért bánt Brandt olyan sok embert a saját fájdalma miatt?
– Ez a gyengékre jellemző. Félnek. És ebből a félelemből eredően bántanak másokat. De eljön az a pont, amikor már nem érdemelnek szánalmat.”
    
A fantáziavilágban, Babaországban és a Földön is egyaránt háború folyik, így Karolina, az életre kelt baba tudja, mit jelent ez, megtapasztalta. A második világháború Krakkójába érkezik, ahol barátságot köt nemcsak a Babakészítővel, de egy zsidó kislánnyal, Renával és annak apukájával. Várható a történetben, hogy a zsidó család majd segítségre szorul, hiszen a babakészítő német, így több esélye lesz segíteni, főleg azután, hogy varázslata is erősödik.
    
„– A zsidók, mint Trzmiel úr, más vallást gyakorolnak… Nem keresztények. Ők másfajta kapcsolatban vannak Istennel, mint mi.
– Ez nagyon ostoba ok arra, hogy gyűlöljünk valakit – jegyezte meg Karolina.
– Így van. Nagyon ostoba ok.”
    

„– Nem vehetik el az otthonomat – sikerült rekedtes hangon kipréselnie magából. – Nem vehetik el a műhelyemet! Semmit nem adtak cserébe!
– Az életedet – felelte a patkány.
– Az eddig is az enyém volt – tiltakozott Karolina. – Az életem az enyém.
– Egyelőre – válaszolta a patkány.”
    
Később megjelenik a „gonosz varázsló”, egy náci katona a történetben. Karolina segítségével a Babakészítő megérti, hogyan tudja varázslatával több zsidó gyerek életét is megmenteni. A zsidó családdal való kapcsolata azonban világossá válik a katona előtt…
    
„– Nincs joguk itt lenni – súgta. – Nekik is van hazájuk. Haza kéne menniük.
– Ez nem így működik – mondta a Babakészítő halkabbra fogva a hangját. – Az emberek éppen ezért szoktak háborúzni.”
    
„Úgy veszítettem el a lábamat, hogy megmentettem egy társam életét. Egy pillanatig sem bántam meg. Nagyon kedveltem, és nem akartam, hogy baja essen. Egyetlen embert is érdemes megmenteni, Karolina.”
    
Az egyik kedvenc részem az volt, amikor Brandt nővére és fia mennek a Babakészítő műhelybe… hogy mennyire irritált az a kölyök meg az anyja, te jó ég… viszont jól megmutatja, hogy a szülők nevelése milyen irányba tudja elterelni a fiatalokat és mennyire könnyű befolyásolni őket és a rossz útra vinni…
    
„- Elég legyen! Engedjétek az útjukra, hagyjátok békén őket!
– De hiszen csak zsidók – vonta meg a vállát az egyik szeplős fiú. – Soha nem voltak igazi krakkóiak.
A további vitának azonban elejét vette a Babakészítő még komorabb tekintete. A fiú elvörösödött, aztán odaszólt barátainak, hogy menjenek.
– Micsoda semmirekellők – jegyezte meg Karolina, miután a gyereksereg elvonult.
– Csak azt ismételgetik, amit a szüleik mondanak nekik.
Karolina nem volt ilyen elnéző velük.
– Talán ideje, hogy legyenek önálló gondolataik is.”
    
Egy gyönyörű, meseszerű, de mégis komoly, a fiatalokat – remélem – gondolkodásra késztető, tanító jellegű történet, ajánlom!
    
„– Miért örülsz olyanok nyomorúságának és megaláztatásának, akiket nem is ismersz? – tette fel a kérdést a Babakészítő. – Ők is emberek… Emberek, akik egész életükben itt, Krakkóban éltek. Nem helyes, hogy utasítják őket, hol élhetnek. Te ezt nem éred fel ésszel?”

Ha tudtam volna, hogy hiányzik az életemből egy olyan mű, amely egyformán a fantáziavilágban és a való életben játszódik, gondolkodás nélkül kaptam volna le a könyvtár polcáról.
Épp olyannyira volt rá szükségem, mint egy falat kenyérre, hiába akadt meg jónéhányszor a torkomon és fullasztott meg majdnem.
Azt gondoljuk olykor, a holokauszt már eléggé lerágott csont, miért kell ötszázadjára is leírni újra, pedig igenis szükség van rá, még ebben a mesés formában is, akár érintettek vagyunk őseink részéről, akár nem.
Talán azért is foghatott meg a történet, mert olvasás közben ráébredtem, hogy tudatomon kívül közel állnak hozzám a fából készült babák, hiszen van belőlük egy pár darabos gyűjteményem és az egyik kedvenc mesefilmem a Pinokkió, aki éppúgy beszél, mint Karolina…
Olyan intenzív még mindig ennek a könyvnek a hatása, hogy nehezen tudok anélkül gondolni rá, hogy ne fogjon el a sírhatnék.

Egy gyönyörűen megírt borzalmakkal és rettegéssel teli történet, amelyet átjár a kedvesség <3 Kedvenc lett.

Valamiért a történelmi témákból egyedül a holokauszttal kapcsolatos történetek tudnak megfogni. Eleinte azt hittem, hogy nem fog tetszeni a könyv, nem igazán értettem, hogy mi miért is van az elején, de később egyértelműen kirajzolódott minden, és rekord idő alatt, 2 napon belül befejeztem.
Ismét alig bírtam felfogni, mik történtek az akkori Lengyelországban (és egész Európában) bár azt hiszem már eleget olvastam róla ahhoz, hogy ne viseljen meg annyira a sok kegyetlenség.
Nagyon jó ötlet volt ez a varázslatos szál Karolinával és minden mással együtt. A szürke krakkói napokba fényt vittek az itt-ott felbukkanó varázslatos szereplők.
Engem megnyert a könyv hangulata, az első benyomással ellentétben megérte elolvasni.

A könyv legnagyobb része nagyon tetszett.
Szokatlan megközelítése a mesés forma ennek a korszaknak, ilyennel eddig még soha nem találkoztam. Kicsit végig a Schindler listájára emlékeztetett, nyilván Brzezick úr miatt. Nekem nagyon tetszettek a Babországban játszódó részek, vagyis inkább úgy mondanám Babaország a helyszín nagyon tetszett. A patkányok már kevésbé. Helyenként viszont úgy éreztem, hogy nincs teljesen kidolgozva a történet. Hiszen minek volt benne egy gonosz varázsló, ha a varázserejével tulajdonképpen nem kezdett semmit, csak „simán” gonosz volt? Vagy hogyan lett a Babakészítőnek olyan hatalmas ereje?
A történet utolsó 30-40 oldala nagyon keserédes, megvan benne a szépség és a szomorúság is, ami legalább egy fél plusz csillagot adott számomra az olvasmányhoz.

Rendkívüli történetvezetés nem is annyira rendkívüli témáról. De ez a rendkívüli történetmesélés kell hozzá, hogy akár egy 13-14 éves kezébe is oda lehessen adni ezt a könyvet, és utána beszélgetni vele arról, hogy mit meg nem tesz/tett ember az emberrel. Mert ott van az iszonyat, de mégis oldja kissé. Felfogod, de annyira, hogy azt is felfogd mellé, hogy ne legyen ilyen soha többé… Ehhez pedig kellenek a legendák, kell Jánosik, s persze kell maga Karolina és babaország is.
Az ötödikes lányom egész héten egy babaházon dolgozott. Valami technikás beadandó, de amint látom, több energiát feccölt bele, mint a többiek, meg mint a tankönyvbeli vázlat, úgyhogy a végén lehet, hogy nem is lesz jó, mindenesetre ő nagyon komolyan vette a feladatot, és nagyon alaposan dolgozott rajta. A tökélyre törekedett, mint Cirill Rena babaházával. Csak remélem, hogy neki semmi olyasmit nem kell majd átélnie, mint amit Rena vagy Karolina átéltek. Valamelyik nap a férjemmel azt beszéltük, hogy EZ még mindig jobb mint egy háború…

Mostanában nem írtam értékeléseket, csak csillagoztam, mert inkább magam szórakoztatására olvastam, minthogy valakinek felkeltsem az érdeklődését vagy boncolgassak egy témát.
Itt jön a DE! és a sorsfordító könyv.

Azzal szeretném kezdeni, hogy ez egy különleges történet, hiszen egy babáról és egy játékkészítőről szól a második világháború alatt, így ennek megfelelően kell hozzáállni a könyvhöz. Rengeteg mesés elem gazdagítja a regényt és csodálatos leírásokat olvashatunk, így könnyen el tud kápráztatni egy felnőttet, ha az vevő erre a világra.
A történetet E/3-ban olvashatjuk, de személy szerint én úgy éreztem, mintha egy kisgyermek szemén keresztül látnánk a világot: minden szép, minden jó és a gonosz ugyan létezik, de nagyon távol. Nekem ezért is tetszett nagyon. Azonban megérkeznek a németek Krakkóba, a gonoszak leggonoszabbika és a csoda szerteszét foszlik, a jók eltűnnek az utcákról és helyette csak a trollokat látunk mindenhol. Szép lassan a mocsokban és a bűnben mégis „kinyílik egy virág” és a mágia feléled a babakészítőben.
Joggal feltehető a kérdés, hogy mi fog történni ezek után. Erre csak annyi a válaszom, hogy akit érdekel egy ilyen mágikus téma a valóságba átültetve, annak érdemes ezt a könyvet a kezébe venni, mert tényleg nagyon megindító a gyermeki ártatlanság, ami körüllengi a történetet.