Édes ​Flores (Caroline Wood 6.) 95% 54 csillagozás

R. Kelényi Angelika ismét nem bízta a véletlenre a dolgot, s olyan erős fordulatokat helyezett el a történetszálban, melyek gyökeresen felforgatnak mindent. Ráadásul a megszokott olvasmányos stílusának és a pörgős, izgalmas cselekményeknek köszönhetően, gyorsan peregnek az oldalak az olvasó kezében.

Őszintén szólva nagyon meglepődtem az Édes Flores erősségén, mert a cselekmény ütőssége mellett az érzelmek is nagy hangsúlyt kaptak – mind változatban, mind mélységben. Úgy vélem, hogy az írónő ezúttal tényleg mindent beleadott és sikert is ért el, mert egy akciódús, szórakoztató, elképesztő kötetet ismerhettünk meg általa. Sőt annyira belevaló leírást kaptunk a helyről, hogy szinte én is ott éreztem magam a főszereplő mellett!

Caroline Wood szerepe nem sokban különbözött az eddigiektől, mégis annyira egyhúron pendültem vele és teljes mértékben magaménak éreztem a szerelme felkutatása utáni kalandot. Személy szerint nagyon kedvelem a nő személyiségét minden hóbortjával és bolondos kilengésével együtt!
Duval ismételten kettősséget sugárzott, ám ezzel csak még inkább befolyással volt a főszereplő lelkivilágára.

A teljes értékelésem itt olvasható:
https://bookishmomentsblog.blogspot.com/2022/05/r-kelen…

Ahogyan eddig nem váltunk kedves kenyértörő pajtásokká, úgy Caroline Wooddal továbbra sem sikerül szimpatizálnom, azt viszont el kell ismernem, hogy indonéziai kalandja bizonyos szinten nagyon is kellemes csalódás volt. Érdekes az alapötlet, a balatoni történetből következő egyenes folytatás lehetősége jól ki lett aknázva – és még az előzményeket is szépen, nem szájbarágósan foglalja össze az Írónő, ha esetleg valaki nem találkozott volna még a minden lében kanál újságíróval –, szellemesek és igazán poénosak a párbeszédek is, az új karakterek behozatala pedig remek vérfrissítő. Rendesen felhúzott, értelmesen és amolyan a világ megszokott mozgásából kiszakítós módon simulékonyan, szórakoztatóan van megírva, habár a káromkodások enyhén túltolásra kerültek, mondjuk érthető, ha egyes szituációk kihozzák az emberből, úgyhogy talán ebből a szempontból is életszerűnek tekinthető, amit olvastam. Számomra viszont a legmélyebben rejlő lehetőségeket nem sikerült kiaknázni, szabályosan feszítette a kalandvágyó idegeimet, hogy a könyv kilencven százalékáig semmi olyan nem történt, amire felkaptam volna a fejemet és azt mondhattam volna, hogy hű, ez igen vagy ez már valami.

A szigetvilág festése hiteles és habár lövésem sincs, milyen lehet valójában Flores, spoiler el tudom képzelni a leírtaknak köszönhetően. A háttérsztori és a maffiózók körüli dolgok bemutatása is rendben van, az viszont tényleg egy hangyányit visszahúzott egy esetlegesen jobb osztályzattól, hogy nagyon a végére lett tartogatva minden és még akkor is sikerült csak azért is csavarni egyet rajta pluszban. Ezzel együtt viszont kifejezetten nem rossz a végeredmény, különösen a folytatás előrevetítésének tekintetében: én nagyon megkedveltem Rose figuráját spoiler és nem csak azért, mert eligazítja Caroline-t, hanem azért is, mert a médiamogul főnök Duval mellett szolgáltatott egy kis poénfaktor-lehetőséget is. Leginkább azért tetszett most ez a rész, mert a korábbiaktól függetlenül önmagában is megállja a helyét, szóval aki egy kellemesen kikapcsoló olvasmányt keres, amihez nem feltétlenül kell agysebésznek lenni és még egy kis egzotikum is belefér, bátran próbálkozzon meg vele, minden másra pedig ott van a Vadvirág.

Édesem!

Egy újabb vérpezsdítő és fagyasztó rész, amelytől tövig rágtam a körmöm.

Caro nem bír nyugodtan ülni a fenekén, de ezt talán már megszoktuk tőle, azt viszont még nem teljesen, hogy minden kalandja egyre durvább és brutálisabb lesz, hiszen még az édenkertben is képes megjárni a Poklok poklát, hiszen ahogy haladunk egyre előre a sztorikban, úgy érzem egyre jobban merülünk bele az őrületbe.

Az édenkert szóval maga a Pokol?

Egy elzárt hely, amely mesebeli tájat és vérszomjat rejt magába. Ha valaki vagy én Indonéziára gondol, talán elsőre a buja növények, egzotikus út jut róla eszébe, hiszen ha túristaként megy nem ássa bele magát annyira mindennek a mélyébe, általában csak a szépet és a jót látja, hiszen ha valaki nyaralni megy, nem akar arra gondolni, hogy valakinek mennyire rossz, csak élvezni akarja. Nekem ez a nyaralás kissé olyan volt, mint amikor az utazó Csóka Geri (A tetovált világcsavargó), egyik útját nézem meg story-n keresztül, mivel ő is elmegy olyan helyekre, ahova egy turistának eszébe sem jut. Ez a regény pedig tényleg megmutatja azt az arcot, amitől sokan inkább elfordulnak és nem akarják látni. Nekem is szívbemarkoló volt az az igazság, amit megmutatott nekünk az írónő. Tényleg maga lehetne az édenkert ha az Ördög nem trónolna ott.

De Caro ugye most sem nyaralni ment!

Talán már megszokhattuk, hogy ha ez a nő valahol megjelenik ott feje tetejére áll a világ és senki sem menekülhet a mindenlében kanál újságíró elől, aki ismét nagy fába vágta a fejszéjét és most tényleg akkor bajban volt hogy majdnem otthagyta a fogát. A történet tökéletesen építette fel azt a borzongató hátteret, ami az egész regény hátterét megadta. Kissé megijedtem, mert ez a regény sokkal sokkolóbb lett mint az eddigi regények és valaki szerint ez lehet rossz is. Valakii jobban szerette mondjuk az első regény könnyedségét és már a második regény keménységéne kiakadt! Én nagyon megörültem a fordulatnak, hogy az írónő merészsége itt is kibontakozott, mivel baromi jót tette a sorozatnak is és kiváltképpen ennek a regénynek az, hogy merész volt és nem félt, viszont én a történetben rettegtem.

Veszély az Édenkertben!

A történet annyi titkot, csodát és rizikót tartott nem csak Caronak, de az olvasónak is, hogy attól tartottam ez lesz az utolsó nagy kaland és nem valami szépen fog véget érni, mert itt már tényleg nem babra ment a játék és ezt Caro is egyre jobban érezte. It lehetett a legjobban látni, hogy be volt pánikolva hiszen érezte a helyzet súlyosságát és azt, hogy mennyi minden forog kockán, még a saját élete is, amit már sok esetben sodort, vagy ő maga, vagy a drága kis főnöke veszélyben. Még szerencse, hogy őt nem lehet eltágítani semmitől, pedig ez a regény eléggé próbálkozott vele. Nem tudom lehet-e ezt a fokozatot tovább vinni, de ha az írónőnek sikerült, akkor úgy érzem a következő kötet talán még nagyobbat fog robban mint ez. LEGYEN ÍGY ÉS SOSE ÉRJEN VÉGET A KALAND!

Nem mintha úgy ismernénk Carot, hogy egy percig is cserben hagyják a kalandok.

„– Maga olyan fajta, akit megtalál a baj.” Itt van például az, amikor azt hittük tényleg maga mögé dobja a múltját és inkább csendesebb vizekre evez, ugyanis a legutóbbi kötet végén annyira magával ragadta a Magyar tenger és hangulata, valamint egy macsó rosszfiú, hogy inkább otthagyja a londoni életét és mindenki szerint inkább egy poros és lemaradott kis faluba költözik unatkozni. Azért ez a kötet is tartogat újdonságokat, hiszen most nem a karrierje céljából vágott neki a nyaralásnak, hanem valami egészen más vezérelte, ami eddig nem volt. Érdekes, hogy az első kalandja során az ismerkedés és a randizás volt az egyik célja az utazásnak, szerencsére annak ellenére, hogy ettől majdnem teljesen eltávolodtunk, mégis megmaradt egy olyan elem, ami mellett azóta is, szerencsére, kitart az írónő. Ez pedig nem más, mint az ételek szeretete, ami Caro-ból sem veszett ki a kötetek alatt, igaz nem annyira mélyedt bele, akár az első résznél, de azért itt is belekóstolhattunk néhány finomságba.

És ha már a mi kis rettenthetetlen újságírónkról van szó.

A véleményemet tovább olvashatod a blogomon:
https://mertolvasnimindigjo.com/edes-flores-caroline-wood-6/

Az egyik legjobb része a sorozatnak. Caro pasija, Ádám Indonéziába utazik üzleti ügyben, de veszélybe kerül és nem jelentkezik, nem lehet elérni őt. Caro-nak több se kell, repülőre ül, hogy megmentse szerelmét. Az utazás gyors megszervezéséért Pierre Duvall-t kéri meg, aki aztán másnap váratlanul követi őt Indonéziába. Egy roppant veszélyes emberrel van dolguk, aki nem fél a gyilkosságtól sem. Ahol Caro megjelenik, minden a feje tetejére áll. Mindössze két napja vannak a szigeten és máris veszélyben az életük. Sikerül megtudniuk Ádám hollétét, ráadásul egy szuper sztorit is tud írni Caro a kis kalandjukról.
Duvall mellett egy, a szigeten élő férfi, Rose is a segítségére lesz. Nélküle Caro nem találta volna meg Ádámot. Duvall-t egyre jobban kedvelem és szerintem őszintén szereti a lányt, hiába fölényeskedik néha vagy mutatja azt, hogy a cikkek olyan fontosak a számára. Én szurkolok neki, hogy Caro vele jöjjön össze. Ádám számomra teljesen semleges, mert nem szerepelt annyit a történetben, hogy igazán megkedveljem és nem is ismerem igazán.
Izgalmas, pörgő cselekménye volt egy különleges helyen.

Caroline Wood legújabb kalandja Flores szigetére invitál bennünket, ahol egy ártatlan kiruccanás életveszélyes akcióba torkollik. A nő egyik nap még egy Balaton-parti panziót vezet, a másikban meg egy maffiavezér karmaiból menekül.
R. Kelényi Angelika mindig tartogat valami meglepetést! Az újságírónő kalandjai mindig egyediek és különlegesek. Nem lehet megunni! Egy Caroline Wood-történet bármikor nagyszerű kikapcsolódást nyújt, és segít kizárni a külvilágot. Ha egyszer beszippant az Édes Flores, nincs megállás, tudni szeretnéd, mit tartogat a következő oldal!

Angelika stílusa mindig megbabonáz, rabul ejt. A légies írásmód és a páratlan kaland ötvözete a Caroline Wood sorozat, ezért ajánlom minden kikapcsolódásra vágyó könyvmolynak.

Bővebb értékelés » https://barbyesakonyvek.blogspot.com/2022/04/r-kelenyi-…

Caro már megint elég abszurd helyzetbe kerül, szinte esélytelenül indul harcba, de ő végig bukdácsol minden szerencsétlenségen, nem mindennapos segítőkre lel, és végül spoiler. Sajnáltam, hogy Ádám keveset szerepelt ebben a részben, bár Rose-t nagyon bírtam, remélem lesz még szerepük Liliommal spoiler. Alig várom, hogy ismét a Balaton legyen a helyszín, mivel eddig az 5. rész volt a kedvencem. Duvall eddig most tűnt a legemberibbnek, érdeklődve várom, hajlandó-e küzdeni Caroért, vagy beletörődik, hogy nem illenek össze.

Hatalmas rajongótábor várta már Caroline Wood újabb akciódús történetét, amivel egytől egyig kiszakadhatunk a mindennapok eseményei közül, hogy egy másik világ izgalmas történéseiben lubickoljunk. Közeleg a nyár, amit én felettébb várok, és ebben a könyvben kaptam egy kis nyarat. Egy kis ízelítőt, hogy ennél is jobban várjam az egyik kedvenc évszakom!

Amint belekezdtem visszatért a jól ismert érzés, mintha egy barátnőm mesélne nekem. Tényleg nehéz elfogultság nélkül írni, mert annyira megszerettem ezt a nőt, hogy minden tettét lankadatlan figyelemmel követem.

A könyvben Caro nem hazudtolja meg magát. Semmit sem változott, ami nekem kifejezetten szimpatikus. Caroline újabb fejezetét tudja maga mögött a lapokon. Egy izgalmakban gazdag és felejthetetlen időszakot.

A sziget egyszerűen álomszép. Pedig nem is láttam. Direkt nem néztem képeket, mert egyes egyedül a képzeletemre szerettem volna hagyatkozni. A gondolataimban olyan táj állt össze, ahová mindenképpen el szeretnék majd jutni. Egy vidék, ahol mindent körülölel a természet.

A veszély természetesen most sem kerüli el Caro-t. Hogyan is kerülhetné, hiszen az életéhez már – mint pillanatragasztó a kézhez – hozzátapad a felfűtöttség. Nem tudom, hogy a fenomenális és megnyerő stílusát vagy az őrületes eseményeket szerettem jobban. Szinte lehetetlen választani.

A történet feléig még könnyed kis olvasmánynak bizonyult a kötet, ám ami a közepét elhagyva következett, már egyáltalán nem sorolható a könnyed olvasmány kategóriába. Komoly témák kerülnek elő, ami néhol rendkívül megrázóra sikeredett.

Flores szigete olyan titkokat rejtegetett, amit nem mertem volna elképzelni sem! A könyv második egységét egy ültő helyemben olvastam el, méghozzá este. Az olvasást követően éberen figyeltem minden neszre! Zárójeles megjegyzés: félős típus vagyok, de krimitől általában nem jár át a félelem.

Mivel az események úgy hozták tehát, hogy cidriztem, nehogy jöjjön Bastian és engem is elvigyen magával. Miután olyan jeleneteket olvastam, amitől egyedül aludni sem mertem volna, tudatosult bennem, hogy magányosan kell álomra térnem, párom ugyanis dolgozik. Így jobbára reménykedtem, hogy leszek annyira fáradt, hogy elaludjak. Végül a tények felsorakoztatásával arra jutottam, hogy Magyarország legutolsó kis eldugott falujában úgysem találnak rám, felesleges félnem. A történtek ennek ellenére napokig előkerültek a fejemben, számomra olyan jelenetek is helyet kaptak, amiket feldolgozni beletelt egy kis időbe. Egyszóval páratlan

Egyértelműen túlszárnyalta szememben az eddigi részeket! Sokkal hajmeresztőbb és elgondolkodtatóbb az eddigieknél, pedig azok sem szűkölködtek egyikben sem!

A szereplők jelleme, mint eddig is, olyan jól fel lett építve, hogy mindenkiről azonnal kialakult egy kép a fejemben. A tulajdonságok pedig hétköznapiak és teljes mértékben illettek a karakterekhez!

Rose -t már első találkozásukkor megszerettem, Bastian-tól mai napig kiráz a hideg. Ennek oka a fantáziám és a történtek precíz vizualizálásának köszönhető. Liliom az én virágszálam, hatalmas egyéniség!

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. A (sorozat összes) borítóját imádom, a történet olvastatja magát, könnyed kikapcsolódást nyújt, a humora sokszor szórakoztat és megmosolyogtat. Ugyanakkor többször érzem Caro kalandjait (vagy legalábbis az ő szerepét, részvételét bennük) valószerűtlennek, és a karakterrel sem vagyok teljesen kibékülve így a sokadik rész után.

Azt reméltem, hogy több érdekességet megtudhatunk majd a kávé világáról, de nem ezen van a hangsúly. Főszereplőnk egészen elborzasztó helyzetekben találja magát; spoiler

Számomra feltűnően gyakran szerepelt a szövegben a “szar” szó, mindenféle formában. Nekem ez már sok volt.
/Itt jegyezném meg azt is, hogy Caro számon kéri máson a trágár beszédet, miközben neki is vannak nem éppen finom megszólalásai.
A “(…) csak én feszültem, mint Krisztus a kereszten” hasonlatától pedig enyhén szólva kiakadtam… és most ne csak Jézusra gondoljunk, hanem a számtalan emberre, aki ezen a kínhalálon(!) ment keresztül./

Az alábbi logikai baki(?) eléggé bosszantott, nem igazán értettem, hogy “most akkor mi van?!”: spoiler /Lehet, hogy így leírva nem is nagyon érthető, de ez nekem elég zavaros volt – 141-150. oldal/

És legvégül még egy dolog, ami mellett történelem-rajongóként és a francia királynét szerető és életútját figyelemmel kísérő olvasóként nem tudok említés nélkül elmenni.
A 121. oldalon olvasható a következő idézet: “- Maga olyan, mint Marie Antoinette. Nincs kenyerük a szegényeknek? Miért nem esznek kalácsot?”
A mondást, melyre Caro utal, nagyon sokáig tévesen tulajdonították Marie-Antoinette-nek, és ez elég mélyen beépült sajnos a köztudatba. Az elhíresült szavak valójában Rousseau Vallomások c. munkájában szerepelnek: a szerző egy régebbi (1740 k.) anekdotát jegyzett le. Érdekes megvizsgálni, utánaolvasni, hogy Marie-Antoinette alakja hogyan vált az ellenséges, rosszindulatú forradalmi propaganda áldozatává. Én jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy ismerkedjen meg a szomorú sorsú királyné életével, és azon eseményekkel, melyeken keresztül kellett mennie. (Több jó könyv is rendelkezésre áll; Antonia Fraser, Juliet Grey.)

Szuper jó, mint az előző öt rész. Imádtam Rose alakját. Nagyon várom – szerintem ezzel nem vagyok egyedül – a Vadvirág folytatást. Gratulálok Angelika a műhöz. További jó írást kívánok neked erőben, egészségben! Ezekhez nagyon szorítok neked. ☺️

Kicsit féltem, hány bőrt lehet még lehúzni Caroline Woodról, de hálisten a hatodik is jól sikerült. Izgalmas, izgulós, néhol vicces. Legjobban Rose kislánya tetszett, bár sajnos sok szerepe nem volt a történetbe, de a végén nagyot nevettem, az utolsó mondat mindent vitt. Csak azt tudom mondani, várom a következő részt!