Az ​agyam eldobom 88% 183 csillagozás

"(…) „örülök, hogy ez a könyv meg lett írva, mert igenis, erre szüksége van a társadalomnak. Ahogy Angelika is mondja, nem lehet egyenlőségjelet tenni pánikbeteg és pánikbeteg között, de ettől független a saját példáján keresztül bemutatja, hogy igenis le lehet győzni
(…)
Szóval jönnek itt belőlem a gondolatok, elég nagy kuszaságban, de amire ki szeretnék lyukadni az az, hogy Angelika, annyira büszke vagyok rád! Az, hogy szembenéztél a problémával már dicséretre méltó. De az, hogy ezt képes voltál leírni és a nagyközönség elé tárni… minden elismerésem! Ehhez kell igazán nagy erő! S köszönöm mindenki nevében, hogy a saját példádon keresztülvezetve másoknak is segítesz megküzdeni ezzel az alattomos betegséggel!”

A teljes értékelést itt érhetitek el: http://niitaabell.blogspot.hu/2017/08/r-kelenyi-angelik…

„Nagyon örülök, hogy elolvastam a könyvet, egy remek olvasmánnyal lettem gazdagabb! Nem voltam még pánikbeteg, de merem állítani, hogy nem is leszek, hisz tudom, hogy a félelem szüli az egészet, ha meg nem félek nem lesz baj. Angelikának köszönhetően biztos nem! Nem tudok mást írni, mint azt, hogy olvassátok el, mert nagyon tanulságos és vicces. Elgondolkodtató és egyben szórakoztató! :)” 5/5
Bővebben: https://lillszinbookland.blogspot.com/2018/01/r-kelenyi…

Először is, minden tiszteletem Angelikáé, amiért le merte írni ezt a történetet és a világ elé tárni. Ez egy elég nehéz feladat lehetett, ugyanis a belső érzelmeid, gondolataid, a betegséged folyamatát feded fel idegenek előtt. Azért is tisztelem, amiért ilyen erős és kitartó volt, hogy magától le tudta győzni ezt a komoly és ijesztő betegséget.

Másodszor pedig köszönöm, hogy megírta ezt a történetet, mert úgy gondolom, hatalmas erőt ad a léleknek! Remélem, messziről elkerül a pánikbetegség, viszont a pánikolás, tömegiszony és hipochondria olyan dolgok, amelyeket biztos mindenki megtapasztalt már, köztük én is. A humoros felfogás pedig segít enyhíteni a stresszt, a feszültséget, a figyelem elterelő módszerek is praktikusak tudnak lenni.
Szóval egyes részeknél bele tudtam képzelni magam a helyzetébe, és nagy eséllyel sokáig velem marad ez a példa, hogy a kisebb pánik helyzeteknél felhasználjam és tovaűzzem a rossz gondolatokat.

A nehéz témát szórakoztatóan, mégis szívhez szólóan írja le. Lehetetlenség letenni, hiszen sodor magával a könyv, a rövidke fejezetek és a kíváncsiság.

Nagyon tetszettek a dátumok alatti kis idézetek, bölcsességek. Némelyik olyan igaz volt, hogy már fájt, némelyik vicces és szarkasztikus, de mindegyikben látni véltem önmagam, vagy ismerőseim egy-egy pillanatát. Szerintem ezek a sorok nagyon feldobták a könyv hangulatát, a sajátos fogalmazásmódon és stíluson kívül.

Bővebben a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2018/03/r-kelenyi-ang…

Eddig minden értékelésemet szívből írtam, őszintén. Most is ezt fog történni, de valahogy nehezebb. Mert megláttam önmagamat Angelikában. Ennyire azonosulni könyvszereplővel még sosem sikerült. Jó és egyben félelmetes érzés volt.
Nem vagyok egyedül – gondoltam, és örültem, hogy valaki így lemeri írni a gondolatait. Például a gyerekekről. Attól, hogy nem akarok tanárnő vagy óvónő lenni, még nem jelenti azt, hogy nem szeretem a gyerekeket.
Az új munkahelyről. A sok szám, adminisztráció. Annyira átérzem.
Az érzéseiről. Ez nem én vagyok. De akkor ki vagyok?

Angelika egy igazán hatalmas fejlődésen ment keresztül. Mellette volt F., barátai, családja. Nem adta fel, harcolt és kitartott. Ezzel példát mutatva arra, hogy igenis Megéri! Ki kell tartanunk céljaink mellett és küzdeni, mert egyszer mindennek eljön az ideje. Mindenre van megoldás! :)

Minden labirintusnak van egy kijárata, az már csak tőlünk függ, meddig ragadunk bent. :)

„Amint megláttam, hogy lehet ezt a könyvet kérni, kapva kaptam az alkalmon, nagyon kíváncsivá tett a fülszöveg, + még nem is olvastam ehhez hasonlót, szóval egy kicsit kilépve a komfortzónámból, elolvastam R. Kelényi Angelika könyvét, amit egy kicsit sem bántam meg.”
Bővebben: http://bookwormsbookshelfs.blogspot.hu/2017/08/r-keleny…

Nagyon szeretem az írónő stílusát, így gondoltam, ez a könyv is kedvencem lesz és jól gondoltam, mert nagyon jól sikerült ez a könyve is. Igaz másabb, mint Az ártatlan sorozat, de ez is fantasztikus könyv.
Hihetetlen mi minden megtörtént az írónővel. Sokszor nem is gondol bele az ember mások sorsába- Vajon milyen ember volt régen az írónő, hogy is lett híres és elismert. A könyv által jobban megismerhettem Angelikát és nem bántam meg, hogy hazahoztam a könyvet.

Jó, hogy íródott egy naplóregény is a pánikbetegségről, értékeltem a vicces és (ön)ironikus hozzáállást. Biztosan segített a szerzőnek az állapot megélésében, a betegségtudat legyőzésében, közben meg nem volt tökéletes sem önsegítő könyvnek, sem szórakoztató írásnak. Azért sok mindent megtudtam a pánikbetegségről, és arról is, hogy nincs két egyforma eset. Sok erőt kívánok R. Kelényi Angelikának, és még sok vidám könyvet az olvasóknak.

R. Kelényi Angelika belopta magát a szívembe. <3

Ez volt az első könyvem tőle, ami inkább napló, mintsem regény, de már most megszerettem a stílusát.
Tetszett, ahogy a témához hozzáállt : humorosan, keserédesen, tárgyilagos, ugyanakkor érzelmes hangvételben, okos megjegyzésekkel.
A pánikbetegség sokszor sajnos még mindig tabu, az érintettek megbélyegezve érzik magukat. Kirekesztve. Nem mernek beszélni az állapotukról, mert félnek, hogy lenézik őket, hogy megszégyenülnek. Félnek attól, hogy emiatt kevesebbek.
Lehet, hogy Neked is volt már pánikrohamod, kedves olvasó, mivel sajnos egyre több ember érintett ebben a rohanó világban.
Én 8 éve küzdök vele, hol Ő nyer, hol Én győzedelmeskedem, de nem adom fel. Sosem szabad feladni. Optimistán, humorral kell kezelni a helyzetet, ahogy az írónő is tette. Még akkor is, ha vért izzadsz és úgy érzed, hogy nem bírod tovább és feladod.
Erősebbek vagyunk, mint hinnénk és bízom benne, hogy egyszer igen is jobb lesz, mégha igazán sosem tűnik el teljesen ez a lesből támadó betegség.

Köszönöm szépen a könyvet Angelikának és a kiadónak!

Egy kicsit bajban voltam a könyvvel, mert az első néhány oldal után nem igazán tudtam hova tenni. Szórakoztató irodalom? Pszichológia? Esetleg humoros történet? Vagy inkább társadalomtudomány? Nos, én úgy döntöttem, hogy mindenből egy pici. Ha kellett, a könyv humoros oldalát fogtam fel, és nevettem a vicces, olykor ironikus bejegyzéseken, ha viszont úgy dobta a gép, és a hangulat is komorabb lett, sajnálkoztam a főszereplőn és magán a betegségen. Volt olyan, hogy megláttam a nőcisebb, romantikusabb oldalát is a cselekménynek, máskor meg előjött belőlem az empatikus, lelkizős ember, egy nagy adag szeretettel. Úgyhogy igen, nagyon érdekes dolgokat hoz ki ez az alig 200 oldalas kötet az olvasójából…
Mindenestre az biztos, hogy a történet szórakoztató, jó stílusú és gyorsan olvasható, és a maga módján – általánosságban, néhol ironikus és megnevettető, néhol szomorkás formában – tökéletesen mutatja be a pánikbetegség tüneteit.
Nekem tetszett!

„A szédülést ki kell használni. Mások isznak, hogy elérjék ezt az állapotot. A pánikosoknak ingyen van.”

Angelika története furcsa kettősséget ébresztett bennem: egyszerre akartam tovább és tovább nyújtani, meghosszabbítani a lapokat, hogy tartson még az élmény amit az olvasás okoz, ugyanakkor mégis arra kellett gondolnom, bár ne történtek volna meg vele a leírtak, s így a könyv se született volna meg. Viszont ami megtörtént, megtörtént, akármilyen nagy klisé is ez, az írónő pedig megtette azt, amit sokan nem tudnának a helyzetében: beintett a pániknak, és kihozta belőle a legtöbbet, amit ki lehetett, hogy betegsége és gyógyulása e könyv formájában ajándék legyen mindenki számára, aki hasonló problémákkal küzd, s azoknak a szerencséseknek is, akik nem. Lépésről lépésre, az első jelektől kezdve örökítette meg a folyamatot, félrebeszélés nélkül, a pánikbetegség minden oldalát és szenvedését bemutatva – mindezt viszont lehengerlő humorral, kissé keserű öniróniával fűszerezve, amiért azt hiszem nem is lehetne hálásabb az olvasóközönség. Köszönjük!

Teljes értékelésemet a könyvről a blogon olvashatjátok: https://neverletmegobyviranna.blogspot.com/2018/10/no-p…