Csodácska 109 csillagozás

R. J. Palacio: Csodácska

August (Auggie) Pullman arcdeformitással született, így nem járhatott suliba – egészen mostanáig. Éppen most kezdi majd az ötödik osztályt a Beecher Prep iskolában, és ha valaha is csöppentél már újoncként egy közösségbe, pontosan tudod, milyen nehéz ez. Az a helyzet, hogy Auggie is csak egy hétköznapi gyerek. Csak éppen az arca nem hétköznapi. De képes lesz meggyőzni az osztálytársait arról, hogy külseje ellenére közéjük tartozik?

R. J. Palacio egy modern klasszikust írt. Humoros, felemelő és hihetetlenül megható regényt, amire a végszót követően még sokáig emlékezni fogunk – miután együltő helyünkben elolvastuk, és lelkesen továbbadtuk.

Megjelent Az igazi csoda címmel is.

Eredeti mű: R. J. Palacio: Wonder

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
364 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633736852 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633736678 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Enciklopédia 3


Kedvencelte 21

Most olvassa 4

Várólistára tette 134

Kívánságlistára tette 104

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Sippancs P
R. J. Palacio: Csodácska

Hát ez zsiráfság volt!

Néhány gondolat, amit felírtam magamnak olvasás közben:
– A világnak több Auggie-re lenne szüksége!
– Miért, miért ilyen gonoszak az emberek?
– De jó újra ötödikesnek lenni!
– Brownie-t kell sütnöm! (Csak nekem jut egyből eszembe Mr. Browne nevéről a brownie?)
– Egyszer én is ilyen szülő szeretnék lenni. *halkan pityereg*
– „A jók pedig figyelnek és vigyáznak egymásra.”

Csodálatos könyv volt a másságról, az elfogadásról, a barátságról és a szeretet fontosságáról.
Nemtől és kortól függetlenül bátran ajánlom mindenkinek!

10 hozzászólás
>!
Aigi P
R. J. Palacio: Csodácska

Csodácska, bíbor pöttyös könyv érzékeny és okos nagylányoknak. A furcsa marketing jó előre tisztázta, hogy nem vagyok célcsoport. Ennek ellenére elolvastam és az értékelések alapján én leszek ünnepronti törp. Becsületszó utoljára. Mostantól csak azokról írok amik tetszenek :)
A történet, a Treacher Collins szindrómával (nem rémlik, hogy a könyvben említik, de valahogy ez ugrott be a leírásokból, melyek jó sokszor ismétlődnek ha esetleg hajlamosak lennénk elfelejteni) született Augustot és az ő „első” (többieknek ötödik) iskolaévét követi végig. A regény célzottan szeretné bemutatni milyen, egy az arckoponyát érintő születési rendellenességtől szenvedő gyerek közösségi életbe történő bekapcsolódása. Meglepetésként ki is derül, hogy nem könnyű.
Nem voltak nagy elvárásaim, mert hiszem, hogy a Harry Potter a kivétel és nem a szabály az ifjúsági regények sorában, de amit kaptam az inkább a semmi és a majdnem valami között helyezkedik el.
August a betegségét leszámítva átlagos. Ami azt jelenti, hogyha a külseje nem lenne feltűnő, akkor ő maga egyáltalán nem lenne az. Rendelkezik némi öniróniával, de ez ebben az esetben is inkább normális védekező reakció semmint „zseniális” humor. A szerző többször is más karakterek szájába adja, hogy milyen vicces is August és innen lehet tudni, hogy nem igaz. De ha igaz lenne, akkor is jobb szeretném én levonni ezt a következtetést és kevéssé szeretem, ha a számba rágják.
(Példaként, ha egy krimiben valaki ezerszer leírja, hogy ezek profik, akkor tudhatjuk, hogy véletlenül sem azok. )
Utalásként többször is felmerül, teljesen feleslegesen, az elefántember, és a szerző azzal is csak tovább gyengíti a saját történetét, mert akaratlanul is megvonom a párhuzamokat. Azt a történetet, ami egyébként nem tart semerre. Se iránya, se mélysége. Csak történnek a hétköznapok. A legtöbbször semmit sem hozzátéve a tartalomhoz. Vártam is, hogy mikor bukkan fel Vágási Feri, Gazdagrét Batmanje, hogy leteremtse a hébe-hóba előkerülő csúfolódókat.
A több szemszög is csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet a cselekmény hiányáról, vagy hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű oldalszám ha úgy fizetnek. Nyomokban ugyan tartalmaz érzéseket, de azok is felszínesek, elmaszatoltak. A karakterek kidolgozatlanok. Az nem karakterépítés, hogy apu vicces, anyu jó vagy a főhőst gyakrabban piszkáló osztálytárs, aki „egy tini lap címlapján is szerepelhetne, mert hát szép” és azért is undok, mert csak.

„A rossz írás több, mint silány mondattan és hibás megfigyelés. A rossz írás többnyire abból ered, hogy a szerző csökönyösen vonakodik a hiteles emberi magatartások ábrázolásától” Stephen King

A „konfliktusok” nagy része kimerül abban, hogy a főhőst aki ezt már „megszokta”, megbámulják, megjegyzéseket tesznek rá, csúfolódnak rajta, de ezek is annyira súlyosak, hogy két oldallal később már senkit nem érdekel. Olyan mintha kimondottan úgy írták volna, hogy legyen min enyje-benyjézve csóválni a fejünket és elfelejtsük feltenni a megfelelő kérdéseket mély megbotránkozásunkban. Kérdéseket például arról, hogy komplett tanári kar, hogy lehet ennyire inkompetens. Valódi mély belső vívódások nincsenek. Egy édibédi világ amit megpróbálnak elrontani az öntelt szépek. A könyv nem érzelem gazdag csak érzelgős, és Weöres Sándor már nagyon rég leírta mi is azzal a gond. Kis láng, ami erdőtűznek szeretné mutatni magát.
Tudom, hogy a beteg kisgyerek olyan, mint a kiscica és kötelező elérzékenyülni, de hiába igyekeztem, nem sikerült. Az együttérzés fejlesztése nagyon fontos és a könyv jó szándékát nem is vitatom (talán csak kicsit mert túl sok olyan filmet láttam, könyvet olvastam ami szándékosan díjakat célzott meg azzal, hogy a legösztönösebb együttérzést próbálta kiárusítani), ez a téma azonban sokkal mélyebb, kidolgozottabb történetet és jóval árnyaltabb karaktereket érdemelt volna, akkor is ha tizenévesek a célcsoportja.
Mert ez a történet összefoglalva ennyi: Gyerekek csúfolódni nem szép és különben is jól csak a szívével lát az ember. Felesleges ezért 360 oldalt elolvasni mert ez nem más mint világ végtelen leegyszerűsítése.
Persze az is lehet, hogy én olvastam rossz passzban, ebben az esetben nekem van szükségem együttérzésre és felesleges az ifjúságot összetett érzéseket számonkérve felzaklatni.
Azt, hogy a cím mire is vonatkozik az a Stephen King által is megírt ködbe burkolózott, mert képtelen voltam rájönni.

4 hozzászólás
>!
DoreenShitQ
R. J. Palacio: Csodácska

Csodálatos, ilyennek kell lennie egy kisifjúsághoz szóló könyvnek. Gyönyörűen írja le a mondandóját és adagolja a szomorú valóságot. Mégsem túl emelkedett a korosztályához képest, egyszerű gyereknyelvvel képes megfogalmazni az üzenetét. Humoros, és tök jó utalások vannak benne azokra, amiket – Ropira, Star Warsra –, amit szerethet a célközönség. Kötelezővé tenném ötödikben, vagy inkább olvassa mindenki, korosztálytól függetlenül!
Most már magyarul is kiadták végre normálisan, így nem ezt a nem túl szépet kell a kezünkbe vennünk, hajrá emberek!

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
364 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633736852 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria
6 hozzászólás
>!
loveQhuay P
R. J. Palacio: Csodácska

Ez egy igazi szívmelengető könyv volt, tele csodával.

Egyszerűen ezt mindenkinek olvasnia kell. Mindenkinek meg kell ismernie Auggie-t, és tanulnia tőle, meg a többi embertől a könyvben.

És, hogy kedvenc együttesem szövegével éljek „A külső belső nélkül nem sok.” És ezzel el is mondtam mindent. Olvassátok! Megéri!

Nagyon kíváncsi voltam eddig is a filmre, de ezek után még jobban várom! Remélem nem rontják el… :)

4 hozzászólás
>!
Hintafa P
R. J. Palacio: Csodácska

Régóta a várólistámon volt már, de ha nincs egy kihívás még kicsit váratott volna magára. Az a helyzet, hogy kicsit tartottam a témától. Persze így utólag már belátom, teljesen feleslegesen. Nagyon szépen megírt könyv az elfogadásról, egy olyan világban, ahol ha valaki csak szemüveges, vagy csak kövérebb, akkor már a gúny céltáblájává válik. És még arról is, hogy mennyire megváltoztatja látásmódunkat a szeretet szemüvege (hogy ebben a mondatban is legyen már szemüveg). spoiler
Ugyanakkor a könyv nemcsak erről szól. Mert Auggie-nak van egy testvére is, aki számára szintén nem volt könnyű a testvére betegsége, hiszen a sok műtét és minden, ami ezzel jár hatására az egészséges testvér nyilván háttérbe szorult. És akkor még a szülőkről nem is beszéltünk. Egészséges gyerekeket nevelni sem könnyű, de ennek a két embernek olyan kihívásokkal kell szembenéznie, amik komoly próbatételek.

2 hozzászólás
>!
ViveEe P
R. J. Palacio: Csodácska

Mindenki megérdemli, hogy egyszer az életben állva ünnepeljék.
Egy csoda ez a könyv. Amikor láttam a film előzetesét, tudtam, hogy nekem meg kell ismernem Augustot. És most mégjobban várom, hogy lássam a filmet is.
Minden egyes ember, aki hasonló helyzetben van, és minden egyes nap szembesíti vele a világ, hogy ő nem átlagos, és ő mégis éli az életét, megérdemli, hogy hősként ünnepeljék.
Nagyon-nagyon tetszett a könyv. És nem csak azért, mert August 10 éves létére, ekkora lelkierővel, és ennyi kedvességgel, emberséggel rendelkezik.
Hanem, mert bepillanthatunk a környezetében lévők fejébe. Különösen Via része volt fantasztikus. Mert a családnak is nehéz. Imádtam a gondolatait, hogy annyira kicsiként felfogta és elfogadta, hogy nem neki kell a több odafigyelés.
És szívszorító, hogy mennyire elszégyellte magát, ha olyan vágya volt, hogy mások egyszerűen csak Olivaként lássák, és ne August nővéreként.
Láttuk barátok, barátnők gondolatait.
És rengeteg, rengeteg hétköznapi csodát.
Sohasem tudhatjuk mennyit jelent valakinek egy közösen elfogyasztott ebéd, hogy egyszerűen csak leülsz mellé, hogy ha képes vagy önzetlenül a háttérbe húzódni, hogy a barátod is ragyoghasson… hogy megvédj valakit, akár titkos őrangyalként.
Rengeteg szeretet van ebben a könyvben, és szeretném hinni, hogy a világon tényleg több a jó ember, mint a rossz.
Mert szerintem senki nem tudná első látásra semlegesen kezelni Augusttal való találkozást, de az a fontos, hogy utána mi teszel.
Legyünk a szükségesnél egy kicsit jobban kegyesek.
Csak ajánlani tudom.

>!
Chöpp P
R. J. Palacio: Csodácska

Tőlem most négy csillagot kap. A történet magával ragadó, hétköznapi és izgalmas. A második felét szinte le sem téve olvastam végig. De elmondom azt is, ami zavart. A „csodácska” zavart. Auggie, a „csodácska”, aki valójában egy teljesen hétköznapi fiúcska. Kedves, vicces, okos tizenegy éves. Nincs benne semmi plusz. Nagyszerűen viseli, amit rámért a sors, a kicsi gyerekkorától szüntelenül ismétlődő műtétek fájdalmait, és nem utolsó sorban saját – (el)viselhetetlen – arcát, . És mivel az emberek olyanok, amilyenek (és nem képeznek kivételt ez alól a gyerekek sem), el kell telnie egy kis időnek, mire az arc mögé néznek. Van, akinek ez sohasem sikerül, mert örökre beleragad a felszínes látszatba, és vannak néhányan, akiknek nem csak szemük, de szívük is van a nézéshez, meglátják az Embert, a fiút az arc mögött, aki az, ami. És ez a valódi csoda. Jól csak a szívével lát az ember…

>!
kellyolvas P
R. J. Palacio: Csodácska

Több mint két éve jelent meg ez a regény az USA-ban, különlegesen csúnya borítójával már akkor felkeltette a figyelmemet. Mi lehet ebben a könyvben olyan rendkívüli, hogy a könyves bloggerek kivétel nélkül, magas elismeréssel írnak róla? Aztán amikor a magyar kiadás jogai elkeltek, biztos voltam benne, hogy olvasnom kell, pedig akkor már sejtettem, hogy körülbelül miről szól. Féltem tőle, mert nagyon mélyen megérint a kiszolgáltatottság, gyűlölöm, ha egy gyereket bántanak. Nem szabad tartani ettől a könyvtől. El kell olvasni mindenkinek, 9-től 99 éves korig.
August szó szerint félelmetesen néz ki, pontosabban az arca, miután súlyos genetikai rendellenességgel született, a szemei sokkal lejjebb kerültek és az állkapcsa is deformált, fülkagylói hiányoznak. Eddig szó sem volt róla, hogy iskolába járjon, miután egymást érték a műtétei, most viszont, 10 évesen akár el is kezdhetné az ötödiket. A szülei és a nővére sem rendelkeznek egyöntetű véleménnyel a dologról, viszont Auggie némi hezitálás után úgy gondolja, ideje belevágni, meg kell próbálnia.
A családi háttér kiemelkedően jó, mindkét szülő példamutatóan áll hozzá az iskolakezdéshez. Nekik Auggie természetes, úgy ahogy van, és ezt a világnak is el kell fogadnia. Via, a nővére remek karakter, minden érzelmi hullámzása mutatja, hogy valóságos figura, követ el hibákat is, de saját maga rájön ezekre és nagyszerű fejlődést mutat.
Az iskolaigazgató az egyik kedvenc felnőtt szereplőm a könyvben, minden gondolata, tette megmutatja a helyes hozzáállást a helyzethez. Jó ötletnek tartottam, hogy még sulikezdés előtt behívta ismerkedni az épülettel és néhány diákkal Augustöt. A többi felnőttet inkább meg sem említem, azt vallom, intelligencia kérdése, hogy ilyen esetben hogyan viselkedik egy szülő.
Itt inkább a gyerekeken van a hangsúly, az ő toleranciájukat kell magasabb szintre emelni, és a fő mondanivalója a történetnek remélem nyitott fülekre talál: Legyünk egy kicsivel elfogadóbbak, kedvesebbek, és jobb hellyé válik az egész világ.
Nagy kedvencem lett ez a kisfiú. Annyira szerettem volna kivenni a könyvből, megölelgetni, beszélgetni vele. Minden nehézség dacára belülről ő egy teljesen átlagos, nyílt szívű, barátokra vágyó gyerek, valami hihetetlen jó humorral megáldva. Ráadásul nagyon okos, jó tanuló. Szerencsére akadtak a suliban olyan diákok, akik felismerték ezt benne, másik kedvencem volt Summer, az a lány, aki az első naptól elfogadta őt és ezután mindig együtt ebédeltek.
Csak még egy személyes megjegyzés, mielőtt abbahagyom az ömlengést, mert oldalakat tudnék még betölteni a könyvvel kapcsolatban… Szóval, ismerem jól az új gyerek érzést. 3 féle általános iskolába jártam, az ötödiket és a hetediket is új suliban kezdtem. Normális, átlagos kinézettel is szörnyű ez az érzés, egyedül állni a folyosón, érezve, hogy mindenki bámul. Örök életre megtanultam, hogy odafigyeljek az újakra, próbáljak barátságos lenni, egy mosoly is óriási jelentőségű lehet. Egy Auggie-éhoz hasonló problémával küzdőnek meg hatványozottan jólesik. Kérlek benneteket, olvassátok el ezt a méltán sokszorosan díjnyertes könyvet és egy mosollyal, picivel több kedvességgel változtassátok jobbá a világot!

>!
Ekesgyb
R. J. Palacio: Csodácska

Ez egy nagyon jó könyv volt.
Még a Blogturnén figyeltem fel rá – mint 100 másikra – és utána megrendeltük szülinapomra.
Tudtam, hogy ez nem csak egy ilyen kis semmilyen-kikapcsoló történet lesz. De kikapcsolt.
Aranyos szereplők rengeteg szép mondanivalóval, ajánlom mindenkinek.

6 hozzászólás
>!
K_A_Hikari P
R. J. Palacio: Csodácska

Oldalakon keresztül képes lennék ódákat zengeni erről a könyvről, de nem teszem. Azért nem, mert hiába próbálnám, nem tudnám visszaadni azt a varázst, ami átitatja a lapokat. Ezt olvasni kell, és csak utána se beszélni róla. Vagy még utána se, csak őrizni egy kicsit azt a csodát, amit adott. És tudjátok miért?
Mert mindannyian egyediek, megismételhetetlenek, és pótolhatatlanok vagyunk. Mert mindannyiunkban van egy kicsi Auggie. Mert mindannyian csodák vagyunk valaki életében.

Bővebben: http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2015/06/rj-palacio-cs…

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Chöpp

Szeretem, amikor reggel kinyitom a szemem, és hirtelen fogalmam sincs, miért tűnik másnak a világ. Aztán leesik: minden csöndes. Nem dudálnak a kocsik. Nem járnak a buszok. Az ablakhoz szaladva pedig látom, hogy mindent fehér takaró borít. A járdát, a fákat, a parkoló autókat, a párkányokat. És ha ez tanítási nap történik, és kiderül, hogy nem kell iskolába menni – nos, nem számít, hány éves vagyok, állati jó érzés fog el. Soha nem leszek az a felnőtt, aki esernyővel szitkozódva botorkál a hóesésben. Soha.

174. oldal

Kapcsolódó szócikkek:
1 hozzászólás
>!
Ninácska P

Mindennél fontosabb, hogyan cselekszünk. Fontosabb annál, hogy mit mondunk, vagy hogy nézünk ki. Amit teszünk, halhatatlanná varázsolhat bennünket. A cselekedeteink azokra a szobrokra hasonlítanak, amelyeket a hősök halála után állítanak. Éppen, mint a fáraók tiszteletére épített egyiptomi piramisok. Csak kő helyett mások emlékeiből készülnek. Ezért a cselekedetei emelnek szobrot az embernek. Emlékekből kövek helyett.

80. oldal

>!
Sippancs P

– Miért kell ilyen csúnyának lennem, mami? – suttogtam a vállába.
– Nem, kicsim, nem is vagy…
– Tudom, hogy az vagyok.
Végigpuszilgatta az egész arcom. A szemem, ami a kelleténél sokkal lejjebb van. A járomcsontom, ami úgy néz ki, mintha jó párszor behúztak volna. Meg a teknős számat.
Szép szavakkal próbált nyugtatni. De a szavak sosem fogják az arcomat megszépíteni.

75. oldal

1 hozzászólás
>!
loveQhuay P

Ekképp működött tehát az életem a mi kis naprendszerünkben. Idén viszont kifordult a világ a négy sarkából. Változóban van az univerzum. A bolygók letérnek a pályájukról.

100. oldal

>!
Chöpp P

Októberben értem a Háború és béke végére. Fantasztikus volt. Sokan azt hiszik, hogy nehéz olvasmány, pedig valójában egy izgalmas szappanopera rengeteg szereplővel, akik szerelembe esnek, harcolnak és meghalnak érte. Egyszer én is szeretnék szerelmes lenni. Remélem, a férjem pont úgy fog szeretni, mint Andrej herceg Natasát.

129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lev Tolsztoj: Háború és béke
>!
Sippancs P

AUGUST PULLMAN UKÁZA
Mindenki megérdemli, hogy állva ünnepeljék legalább egyszer az életben, mert mindannyian legyőzzük a világot.
(Auggie)

363. oldal

>!
Chöpp

Apa tanár, anya meg szociális munkás. Ezek nem olyan melók, amik milliomossá teszik az embert.

177. oldal

1 hozzászólás
>!
furizsuzsa

– A világon mindig is lesznek parasztok, Auggie – mondta a szemembe nézve. – De apával együtt őszintén hiszem, hogy több jó ember él ezen a bolygón, mint rossz. A jók pedig figyelnek és vigyáznak egymásra.

328. oldal, Nyolcadik rész: August - Otthon (Könyvmolyképző, 2014)

>!
TDorci

Milyen emberek vagyunk? Hát nem ez a világ legfontosabb dolga? Nem ezt kérdezzük meg magunktól nap mint nap? Hogy kik is vagyunk valójában?

>!
Sippancs P

– Az a legnagyszerűbb – folytatta –, aki a legtöbb ember szívére képes hatni a saját szívét latba vetve.

353. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Linda Sue Park: Viharjelzés
Ann Brashares: Örökké egy gatyában
Christopher Paolini: Eragon
Rick Riordan: Az elveszett hős
Jean Webster: Nyakigláb Apó
Theodore Taylor: A homokzátony
Scott Westerfeld: Behemót
Eric Elfman – Neal Shusterman: Tesla padlása
Lois Lowry: Az emlékek őre
Irene Adler: A skarlátvörös rózsa rejtélye