Az ​igazi csoda 96% 48 csillagozás

Az igazi csoda mindenképpen találó cím, hiszen ez a történet valóban olyan, mint a címe.
Egyszerre rendkívüli, hiszen kitűnő ifjúsági regény, eredeti humorral átszőtt vígjáték, de közben tele van értékes gondolatokkal a barátságról, elfogadásról, empátiáról és a családi szeretetről.
Szerintem igazán jó lenne, ha például egyszer bekerülne a választható kötelező olvasmányok közé az iskolákban, mert minden korosztály számra tartogat aktuális példákat az életről.
A történet óriási hangsúlyt fektetett arra, hogy felébressze bennünk az empátiát, az együttérzést és az írónő végig azon ügyködött, hogy előhozza belőlünk a legjobb, legemberibb énünket.
Sajnos túlságosan is kitűnő és élethű példával szolgált arról, hogy milyenek is a tinédzserek a mai világban… :(
Nem vagyok én olyan öreg, de sokat vonatozom és néha a saját szemmel látom, hogy mit is művelnek egymással és önmagukkal a fiatalok. Borzasztó, de komolyan.
Próbálnak menők lenni, de az esetek többségében ezzel csak azt érik el, hogy mindenkin átgázolnak, kegyetlenek egymással, ráadásul senki felé nem adják meg a kellő tiszteletet.
Nagyon sajnáltam Auggie-t, amikor arról olvastam, hogy rosszul bántak vele a külseje miatt. Mert ő egy igazi arany lelkű gyermek, tiszta szívű és kedves, mégis kinevették, megszólták és sokszor gyötörték.
Közben pedig mégis volt valami pozitív kicsengése az egésznek, mert például Summer karaktere megmutatta, hogy milyen is az, amikor valaki feltétel nélkül képes elfogadni egy másik embert, de az kétségtelen, Jack személye változott a legtöbbet a könyv teljes ideje alatt.
Aztán persze ott voltak August szülei, akiknél nem igazán tudok mondani odaadóbb és szimpatikusabb, jó példával eljáró felnőtteket. Belőlük szó szerint sugárzott az igazi szeretet.
Öröm volt olvasni egy ilyen családról.
Ők négyen, Auggie, a szülei és a nővére, a sok tragédia, megélt bánat, betegség, műtét és gyötrődés ellenére is végig összetartottak, szerették és támogatták egymást a legnehezebb időkben is. Persze közel sem voltak tökéletesek, hiszen bőven akadtak súrlódások, de végül ezeket is mindig sikerült valahogy megoldaniuk.
A könyv számomra pont ezért volt roppant hiteles, életszagú, kicsit keserédes, de szívmelengetően bájos, érzelmekkel teli.

Bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2018/09/konyvkritik…

Még azelőtt akartam olvasni, hogy megnézzük a filmet, de sajnos/nem sajnos ez nem sikerült. De igazából itt nem bánom. Tudtam, hogy mire számítsak, de mégis annyira jó érzés volt olvasni is arról, amit láttam.
Annyira szeretném, hogy több olyan ember legyen, mint akik kedvesen és normálisan bánnak Auggieval. Annyira szeretném, hogy a világ nyitottabb és elfogadóbb legyen, ne rémüljön meg mindenki, ha valaki egy kicsit más, mint a megszokott.
Nagyon megható történet. Hihetetlen, hogy egy ötödikes kisfiú mennyivel érettebb, mennyivel okosabb, mennyire több, mint sok más felnőtt.
A könyv többféle jellemfejlődést mutat be. Bemutatja, hogyan lesz nyitott egy egyébként zárkózott kisfiúból, hogyan nőnek fel mások, noha képletesen értve, hogyan tudunk elfogadni másokat úgy, ahogy vannak, és tökéletes példája annak, hogy nem a külső számít. Ne ítéljünk el senkit azért, ahogy kinéz, hiszen lehet, hogy mellette találod meg a boldogságot: a legjobb barátot, a társat, akár a szerelmet is.

Az igazi csoda az lett volna, ha nincs a végén egy nagy amerikai finálé :))))
De ettől függetlenül egy szép történet barátságról, szeretetről, kedves szereplőkkel és érzésekkel. Gyerekeknek mindenképp a kezébe nyomnám, de sok-sok felnőttre is ráférne.

Ezt a könyvet egy kollégám ajánlotta a figyelmembe, és az a furcsa és ritka eset fordult velem elő, hogy előbb láttam a könyvből készített filmet, minthogy a könyvet el tudtam olvasni.(A könyvtárban várólistás a könyv, nem érdemtelenül!)
Szóval: a film rettentően tetszett! Remek színészi alakítások, fanyar humor, érzelemdús történet, változatos nézőpontok… Ez utóbbi abból adódott, hogy a történetet több főszereplő szemszögéből mutatja be. És ez nem csak a film sajátossága, hanem a könyv íródott így. Aminek én nagyon örültem, mert így minden fontos szereplő érzéseit, tetteinek indítékát, motivációit mélységében is megismerhettem. És bár a történetet már a filmből ismertem, mégis végig lebilincselt, meghatott, megnevettetett… – Coeur

Bejegyzés itt olvasható: http://gcksbookreviewblog.blogspot.com/2018/07/ertekele…

Az egyik ha nem mindjárt a legjobb, amit olvastam eddig!!!
Először féltem belekezdeni, mivel hosszúnak tűnt és mostanában sajnos ritkán kötnek leva hosszú könyvek. Amikor azonban belekezdtem ebbe a könyvbe le se bírtam tenni. ( „ Sajnos " dolgoznom is kell , emiatt nem kell szó szerint érteni… ) Az viszont tény, hogy ha csupán 5 szabad percem is akadt rögtön felütöttem az aktuális oldalszámnál.
Ez a történet fantasztikus értetti meg a gyerekkel, hogy a külső nem minden, hogy mennyit számítanak a belső értékek…
Szívem szerint kötelezővé tenném ötödik osztályban, ha már úgyis az ötödikes a főszereplő, de mivel ezt nem tehetem TELJES SZÍVEMBŐL REMÉLEM, hogy egyszer valahol egy tanárnő megteszi helyettem!!! :-) :-) :-)

Nos, hogy éppen most, ilyen hirtelen felindulásból és végig is olvastam a könyvet, az többszörös csoda. Legelőször is azért, mert a másik címmel (Csodácska) ugyan várólistáztam már korábban, de nem vonzott se a cím, se a borító, csak a tartalom, de arról szinte már el is feledkeztem. Aztán valamikor januárban, mikor az iker keresztfiaim születésnapja volt, a moziműsort nézegetve felbukkant ez a filmelőzetes (https://www.youtube.com/watch… ) és mivel hétvégén is játszották, rögtön tudtam, hogy meg akarom nézni, de nemcsak én, hanem talán a családot is rá tudom venni… Így is lett! 6-an mentünk moziba – ez lett a születésnapi ajándék. És senki sem bánta meg, mindenkinek tetszett, az idősebbjei még meg is könnyezték. Aztán rögtön meg is rendeltem a könyvet, de látva, hogy milyen vastag, úgy gondoltam: majd valamikor… És aztán jött a második felvonás: a német keresztfiam, aki az ikrekhez hasonlóan 6-os, csak épp Németországban, megkérdezte mutogatva a német könyvet, hogy ismerem-e. Lefordítottuk a címet, meg a fiú rögtön el is mondta, hol tart a történetben, s fülig szaladt a szám és előkerestem e magyar féltéglát. Náluk idén ezt választotta az osztály kötelező olvasmányul. Már a vége felé tartott… Így aztán én is belekezdtem, s mire elmentek, ki is olvastam. És végre volt egy könyv, amit mind a 3 fiú ismert, lehetett róla beszélgetni!
     Nos, a történet még ha kitalált is, szívet melengető – a film szerintem jobb és jobban kidolgozott, mint a könyv (pl. Via, vagy a barátnő történetszála). Az ukázokat és az év végi ünnepi beszédeket illetően viszont a könyv a jobb, bele lehet lassítani az olvasásba, el-elmerengeni közben. A mondanivaló lényege, hogy egy fiú, kinek születési rendellenessége és különböző szépítő műtétjei miatt / ellenére (is) nagyon feltűnően torz az arca, hogyan tud beilleszkedni az épek közösségébe, saját kortársai közé. Hogyan lesznek barátai, ellenségei; hogyan viseli ezt a terhet a család. Tényleg emberi, s bár ez a fajta különlegesség, hogy valakinek az arca legyen torz, feltűnően más, igen ritka, de azért a reakciók valóban ilyenek… (ilyenebbek! Túl szép ez a film, a világ sokkal durvább.) S minden gyerek hordozhat valami furcsa tulajdonságot, ami miatt kirekesztik, csúfolják, vagy csodabogárként néznek rá. E könyv megtanítja, hogyan lehet ezen túljutni, felülemelkedni, humorral kezelni. Nem is lenne rossz, ha hazánkban is felkerülhetne ez a könyv valamiféle alternatív kötelező listára. Az én ukázom most csak ennyi. Tessék megnézni és/vagy olvasni!

Lebilincselő, szórakoztató, magával ragadó, jó stílusban, valóságos és szerethető karakterekkel és jó humorral megalkotott történet, mely nagyon ügyesen vegyíti az egyéni belső folyamatokat, a családi életet és a barátságot. A kikapcsolódás és az elgondolkodtató történetvezetés egyszerre van jelen, amitől a kötet nagyon különleges olvasmányélményként él bennem. Nem is tudom mit mondjak még (pedig lenne bőven még mit): „Minek beolvadni, ha arra születtél, hogy kitűnj?” Dőlj hátra, és ismerd meg Az igazi csodát!

Itt bővebben:
https://szembetuno.blogspot.com/2018/08/r-j-palacio-az-…

„A nagyszerűség nemcsak az erőben rejlik, hanem az erő helyénvaló használatában is… Az a legnagyszerűbb, akinek az ereje a legtöbb szívet megmozgatja."

Jelentem, azt hiszem az olvasói válságomnak hivatalosan is vége. Vagy legalábbis ez a könyv nagyon kirángatott belőle,remélem végleg :) Picinykét több mint 24 óra alatt sikerült kiolvasnom. Mert tegnap egész nap csak olvastam és olvastam. Rettentő mód beszippantott a történet. Nagyon sok gyermek és felnőtt kezébe adnám és kötelezővé tenném, hogy olvassák el. Sokat tanulhatnának belőle: empátiát, barátságot, szeretetet, kitartást, mindent!
Van még hova fejlődnünk….
Tetszett a több szemszöges mód,örülök hogy nem csak August részéről ismerhettük meg kit hogyan érintett a „betegsége”. A legjobban Via része tetszett, annak ellenére, hogy mennyi mindent kellett úgymond feladnia, voltak rossz érzései, volt mélyponton. De felül tudott kerekedni ezeken az érzéseken, és végül helyesen tudott cselekedni.
A történet bár csak kitalált, szívhez szóló, érzelmes és elgondolkodtató. Ezek után a filmet mindenképp meg fogom nézni.
A könyvet pedig csak ajánlani tudom mindenkinek :)

Oké, szóval ifjúségi regény, nyilván negyvenévesként nem én vagyok a fő célcsoport. Így is olvastam, és pikk-pakk kivégeztem, és igen, persze van egy kifejezetten ifjúsági irodalom-jellege, egyszerű fogalmazás, gyerekhősök és a főhős arcdeformitása ellenére meglehetősen hétköznapi problémák… de mégis működött, nagyon is. (Részben éppen azért olvastam, hogy megtudjam, ajánlhatom-e a tízévesemnek. Igen, fogom, erősen.)

Vannak ilyen „semmi különös” sztorik, különböző korosztályoknak, mint mondjuk filmen a Bazi nagy görög lagzi, a Juno, az Elveszett jelentés vagy akár a teljes Mielőtt-trilógia, amelyekben nincs semmi… filmléptékű (akció, horror, gyilkosság, gusztustalankodós poénok vagy hatalmas tévedések vígjátéka stb.), és valahogy mégis betalálnak, mert emberiek, mert tudunk kapcsolódni hozzájuk és megmutatják a drámát vagy a humort a legtriviálisabb helyzetekben is, egyben a szereplők filmektől szokatlan mértékben… emberien, esetleg emberségesen viselkednek.

Valami ilyesmit éreztem itt is, ha nem is pontosan. Hogy a könyv szereplői többnyire ennyire természetesen veszik a helyzetet, amit August jelent, és a többiek ennyire normálisan reagálnak rá (ifjúsági regény szintjén remek a megoldás, ahogy a sztorit több nézőpontból ismerhetjük meg), az éppen… maga a lényeg (amit az amerikai módra megfogalmazott befejezés is kiemel). Augie is csak az extrém kegyetlenkedéseket veszi fel és a körülötte élők sem úgy reagálnak a helyzetre, ahogy az egy hollywoodi film írói szerint lenne elvárható – hanem éppenséggel nagyon normálisan.

Vagy idealista, naiv az egész? Nem más ez, mint egy lelkisegély-könyv az iskolában elnyomottaknak? Az emberek nem ilyenek? Szeretnék hinni benne, hogy de, éppen ilyenek. Mert ha ebben hihetek – és hinni akarok a könyvnek –, akkor már az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy legalább néha az emberek ne csak egy-egy kreált közös ellenségkép kedvéért, hanem valami jó érdekében is össze tudjanak fogni egymással.

Ha pedig így lesz… az maga lesz a csoda.

Csodálatos könyv. Megható, vicces, bájos.
Csak reménykedem abban, hogy a film felér majd az olvasással.