Médák (Overtoun-trilógia 2.) 93% 23 csillagozás

Jó volt visszatérni Overtoun világába, ráadásul így a második kötetet olvasva igencsak átjött, hogy miért is volt jobb, hogy az előzmény kötet jelent meg a trilógia első része után, szép kis utalgatások mentek a Gyomlálóra.
A történet tizenkét évvel a Korcsok eseményei után veszi fel a fonalat és szó szerint egyből belecsap a lecsóba, ugyanis Ranyt ill. egy másik szálon a férjét, Ayerst hazafelé tartani látjuk egy balul elsült jurai diplomáciai küldetés után, nyomukban egy különös, fekete felhővel. Természetesen a történet előrehaladtával visszatekintések formájában kiderül, hogy miként is indult és alakult az egész diplomáciai küldetés, de annyira nem vagyok a megoldás feltétlen híve – ráadásul az utolsó visszaemlékezős rész spoiler és a könyvet kezdő rész között egy elég nagy időbeni lyuk van. Talán ez később kerül kifejtésre?
A kötet egy másik szála az Overtounban alkalmazott Médák, egyfajta mesterségesen létrehozott bio"robotok" körül forog, akik a különböző munkákat végzik város szerte, ám a cselekmény előrehaladtával kiderül, hogy közel sem olyan egyszerű jellemek, mint ahogy azt a városlakók és a Mentmore-ok egy része szeretné.
A cselekmény előrehaladtával persze kiderül, hogy mégis hogy a manóba kapcsolódik a két szál, hogy aztán egy izgalmas, ám számos kérdést nyitva hagyó fináléval záruljon a történet. Ezek után kíváncsian várom a finálét!
Egyúttal gratulálok a szerzőnek a Monolit-díj elnyeréséhez! :) off

(…) A legnagyobb erősség, amit a regény kapcsán kiemelnék, az a hangulat és a környező világ ábrázolása. Akár a régi London posztapokaliptikus utcáin járunk, akár Overtoun helyiségeiben, a szerző nagyon érzékletesen tárja elénk, mit látunk magunk előtt. A kopárság, illetve a pusztulás és modernitás sajátos elegye végig kézzel fogható, sokszor úgy éreztem, magam is a helyszíneken járok, és bevallom, nagyon nem szívesen élnék egy ilyen világban. Tetszettek azok a fejezetek, amik Rany meneküléséről szóltak, kellően mozgalmasra sikeredtek, mégis mindig volt idő arra, hogy rácsodálkozzunk a felépített világra és az írói fantáziára. Az olvasás során nagyon sokáig nem lehet tudni, pontosan mi fog kikerekedni a történetből, akár azzal kapcsolatban, ki hozta létre a rejtélyes vihart, akár azzal, hová fog kifutni a médák szála vagy mi lesz Rany szerepe ebben az egészben. Jó volt, hogy az előző kötetből megismert karakterek is felbukkantak, ahogyan az is, hogy az első részhez hasonlóan itt sem fekete vagy fehér semmi, hiszen a maga módján mindenki a lehető legélhetőbb világra és a saját boldogulására törekszik.

Nagyon érdekes szál volt, amit a szerző a médákkal kapcsolatban behozott, különös tekintettel azokra az erkölcsi kérdésekre, amit felvetnek. A külön kitenyésztett munkaerő nem új keletű a disztopikus vagy a sci-fi irodalomban, mégis nagyon megkapó volt látni a fiatal lányok újabb és újabb generációját, akik különböző sémák szerint működnek, és akik első látásra nem rendelkeznek az átlagos emberi érzésekkel, mégis könnyű empatizálni velük. Természetesen olvasóként elítéljük azt a kormányt, aki ilyen módon kíván egy várost működtetni, mégis elég nehéz megítélni ebben a regényben, ki az abszolút jó vagy rossz, főleg, miután kiderül, hogy az eddig megismerteken kívül másfajta csoportok is érvényt kívánnak szerezni az elképzeléseiknek, és beleszólást akarnak a világ alakításába.

Rany karakterét nem mondanám rendkívül összetettnek, mégis könnyű volt vele azonosulni, és nagyon izgultam érte végig. Kicsit sajnáltam, hogy a korábban megismert „korcsok”, vagyis kutyák karaktereiből kevesebbet kaptam, ugyanakkor számtalan érdekes jelenséggel, technológiai megoldással találkozhattam, rendkívül „látványos” a regény, ahol, még ha nem is mondanám nagyon pörgősnek a cselekményt, azért mindig történik valami, és a szerző most sem fukarkodott a váratlan fordulatokkal. Ezek után már tényleg csak azt tudom kérdezni, mikor jön a következő rész, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan lesz az összes szál elvarrva és milyen irányt fognak még venni az események. Addig pedig beérem valahogy a szerző Gyomláló című előzménykötetével, amire botor módon nem jelentkeztem a blogturné során, de biztos, hogy be fogom szerezni. Ja, és ilyenkor tényleg sajnálom, hogy nem Amerikában élünk, mármint az író és én, mert ha így lenne, szerintem szuper filmet lehetne készíteni az első két regényből. :) (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2022/02/medak-overtoun-…

Tizenkét évvel vagyunk a Korcsok után. Rany azóta az Overtount irányító családban él, férjével, akivel nem mondható éppen idillinek, vagy belsőségesnek a kapcsolata. Petesejtjeit kivették, hogy felhasználják “emlékezőtehetségét” a jövő nemzedékeinek megalkotásánál. Olykor még kijár a falon kívülre, de ez sem segít neki otthonosan éreznie magát Overtounban. Ezért kapva kap az alkalmon, amikor lehetőség kínálkozik elhagyni a steril várost és egy diplomáciai küldetés keretén belül, férjével együtt, elutazhat a kontinensre.
A regény elején, rögtön a sűrűjébe csöppenünk az eseményeknek, ahogy Rany egy családdal megpróbál átkelni a csatornán, hátuk mögött a mindent elpusztító fekete viharfallal. A cél Overtoun, ami lehetséges menedékként lebeg Rany szeme előtt, de él a gyanúval, hogy a katasztrófa előidézői pont ebben a városban vannak.
Egy másik történeti szálon Overtoun hétköznapjait ismerhetjük meg, pontosabban a médákat, akiket 12 éve tenyésztenek rabszolgamunkára. Ezek a fiatal lányok úgy vannak kondicionálva, hogy különböző sémák szerint éljék az életüket, a rájuk bízott feladat alapján. A városlakók szerint a médák érzelem nélküli biorobotok, akik az adott feladat elvégzésére lettek kitenyésztve és semmi sem zökkenti ki őket a munkából.
A történet, annak ellenére, hogy a közepébe csöppenünk, nagyon lassan indul be. Rany vándorlása nem is nagyon tudja lekötni az olvasót, hiszen nem kapunk semmi új információt a világról. A leírások ennek ellenére elég jók, és ha nem is Rany története köt le bennünket, legalább “gyönyörködhetünk” a nem éppen a természet alkotta tájban.
A párhuzamos történeti szálon, a médák világában, mindeközben érződik, hogy valami fontos van készülőben és a feszültség lassan, de biztosan fokozódik.
A Médák nem az a regény, ahol már az elején, vagy éppen a közepén tudjuk, hogy mi lesz a történet vége. A lassú felfutást követően, olvasás közben mindig azon jár az olvasó agya, hogy vajon ki a felelős, és mi fog történni a szereplőinkkel? Egyáltalán le tudják állítani a vihar okozta károk tovaterjedését? Vagy most már mindig egy ilyen mesterséges világban kell élniük? Esetleg találnak olyan helyet, amit elkerült a vihar, és egy új társadalmat hoznak majd létre? Kérdések kérdések után, melyekre lassan, de biztosan megkapjuk a válaszokat, még ha nem is azokat és nem is olyanokat, mint amire számítottunk.
Hendon inkább a világra koncentrál, nem a szereplőire. Rany és Ayers érzelmi világa eléggé összetett, és bár kicsit romantikusnak találhatjuk az út folyamán a közeledésüket, mégsem jutunk a felszínnél mélyebbre.Világépítése kiemelkedően jó, és a tájleírásai segítenek elképzelni a környezetet melyben a szereplők mozognak. Ezek a leírások nem terjengősek, mégis szinte minden részlet élesen kirajzolódik a képzeletünkben. A médák bemutatása is hasonló a leírásaihoz, és nem is társítunk hozzá érzelmeket, mindaddig még mellbe nem vág bennünket, hogy Overtoun vezetősége gyermekmunkával biztosítja a város működését.

Bővebben: http://www.letya.hu/2021/11/r-j-hendon-medak/

A legtöbb trilógia esetében a középső kötet általában egy átvezető, kissé lomhább történet, de a Médákban egyetlen percre sincs megállás, sehol sem laposodik el a történet.
Tetszett hogy kicsit eltávolodunk Overtoun-tól és bejárjuk a megmaradt vidéket, megismerve egy teljesen más életszemléletet, mint amit a Mentmor-ok képviselnek. Rany már nem igazán okozott meglepetést, de annál inkább Ayers és a körülöttük lévő világ, mely teljesen átment valami elképesztőbe. Jó ötletnek tartom az időrendi sorrend felcserélését is, sokkal izgalmasabb volt így hogy később derült ki az igazság.
Remélem a folytatásra nem kell sokat várni, olvasva az epilógust, jót mosolyogtam azon
hogy spoiler már megint nem tudtunk megszabadulni.

A szerző nem hagy időt az olvasónak, hanem rögtön a teljes figyelmét követeli, azzal, hogy a dolgok közepébe csap. Már az elején kapkodjuk a fejünket, hogy hol vagyunk, mi történik, esetleg miről maradtunk le. Mint kiderül nem azért nem ismerünk rá a helyszínekre, helyzetekre, mert a korábbi kötet olvasása közt annyi idő telt el, hogy ezt elfelejtettük, hanem mert a szerző nem elejéről kezdi az események feltárását. De ez a módszer nagyon jól működött: Így biztosan egyre kíváncsibbá válik az olvasó, hogy hogyan jutottunk el eddig. A tökéletes, már-már sterilizálnak is mondható világból, a káoszba? Miért lett a főszereplők sorsa a menekülés?
A főszereplők menekülése során érdekes világ bomlik ki a szemük láttára. Nem mondanám, hogy a szívem csücske lett az új világ, de hogy valami újat kínál a meghagyott emberiségnek az biztos. A kötetben felvázolt világok közül a juraiért vérzik a szívem (talán azért, mert ez van a legközelebb a mai világunkhoz), az overtounit, illetve a vihar nyomán létrejöttet is túl mesterségesnek találtam.
A médákkal kapcsolatos szál egész különlegesre sikeresedett. Azon nem lepődtem meg, hogy változnak, kitörnek a rájuk kényszerített burokból, de azon igen, hogy honnan erednek. Nincs elkapkodva a szál, szép lassan építi fel a szerző az önmagukra ébredés folyamatát, úgy, hogy közben mindvégig fenntartja a feszültséget. érezzük, hogy ez a téren vannak és még lesznek változások.
A kötet nem szűkölködött fordulatokban, s ebből még a végére is tartogat a szerző. Kíváncsian várom a folytatást.

I-mád-tam! :) Az első részt és az előzménykötetet is szerettem, de R. J. Hendon ezáltal a második rész által bekerült a top 5 kedvenc íróm közé, és magyar íróként igazi példaképpé vált számomra. Nekem ez a könyv tökéletes volt mind stílusában, mind cselekmény- és karakterépítésében. Hatott a gondolataimra, hatott az érzéseimre, többször is könnyek között törtem ki egy-egy jelenet olvasásakor (például Rany utolsó könyvbeli jeleneténél). Remélem, hamar megjelenik a 3. rész, mert majd' meghalok, hogy olvashassam.

Tizenkét év telt el a Korcsok eseményei óta. Különösen tetszik, hogy eltávolodunk kicsit Overtountól: Rany és férje, a Mentmore Ayers a messzi Jurában folytatnak tárgyalásokat, így kapunk egy kis betekintést, hogy a világ más részein hogyan birkóztak meg a túléléssel. Az egymástól távoli, elszigetelt népcsoportok ugyanis mind más túlélési taktikát alkalmaztak az állatok agresszív elvadulását követően – és természetesen mind azt gondolják, hogy az övék az egyetlen és a legjobb megoldás… És hogy is lehetne bármelyiküket elítélni ezért? Overtounról már a Korcsokban elkezdett leolvadni a cukormáz, itt felkerült a pont az i-re. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul a további sorsa és mi marad az eddigi társadalmukból a változások után. Bár az egyértelmű, hogy a médák érdekesebbek. spoiler Szóval, röviden: érdekes, izgalmas, alig várom a folytatást!

Az eddigi 3 sztoriból könnyen viszi a pálmát ez a rész szerintem. Könnyen lekötötte a figyelmemet, nagyon izgalmasak és érdekesek a történetszálak. A szereplők is kedvelhetők, gondolok én itt Ayersre és akár Baidre is, akinek tetszik a humorérzéke. :D
10/10, ami itt 5/5

az egész sorozatot egybe fogom majd értékelni, de azt hiszem elég pozitív lesz az értékelés is ebben a formában:
Mikor jelenik már meg az utolsó kötet?!

Nehezen vágtam bele ebbe a könyvbe (mint mostanában bármelyikbe, amúgy), de az első pár oldal meggyőzött, hogy én ezt most olvasni akarom.
Ez a Korcsok folytatása…, és én mindenre számítottam ebben a könyvben, csak egyre nem: spoiler… De meglepetésemre ez a legjobb része a könyvnek!
Máshogy tetszett, mint a Korcsok –, de leginkább ugyanazért nem. A gyerek felnőtt – szóval odalett a gyerek – kutya kapcsolat. De kaptunk helyette egy spoiler és egy klassz kis roadmoviet.
A médák (amit folyton médiának olvastam és rettentően idegesített) viszont egyáltalán nem érdekeltek és nem tetszett a történetszáluk, sőt, sajnáltam, hogy spoiler. Nekem a MaddAddam új fajai jutottak eszembe és a Felhőatlasz mekis csajai. És attól, hogy spoiler
Nagyon hiányoztak a kutyák; bár ez nem kutyás könyv és igazából már nem is róluk szólt (szólt róluk valaha?), de azt hittem, fontosabb szerepük lesz. Itt kb. semmi kutyás szerepük nem volt spoiler, amit nagyon sajnáltam, mert rengeteget dobott volna a történeten! Azt hittem, meglépi az író, hogy spoiler, már készítettem a zacskó zsebit, de végül nem lépte meg, szóval elég volt a pólóm sarka is.
Ami miatt többször is tikkeltem: minden második oldalon felgyorsulva ver a szíve valakinek. :/ kellett volna egy korrektor, aki kiszűri ezeket.
Őszintén szólva jobban érdekel a 3. rész, mint az előzménykötet…