Korcsok (Overtoun-trilógia 1.) 59 csillagozás

R. J. Hendon: Korcsok

Overtoun makulátlan, fehér épületei között nem nő egy árva fűszál sem. A természet és az ember harmóniája a ködös múlt homályába veszett, az állatok nem kívánatos lények, a város polgárai pedig irtóznak mindentől, ami a földben terem.

Rany, a tízéves kislány mindig is kívülállónak érezte magát Overtounban. Legszívesebben elrejtőzne az emberek elől egy sötét szobában, ahol egymagában lehet. Épp úgy, ahogy az a hányattatott sorsú kutya, akinek minden nap küzdelem az életben maradásért, és akivel hamarosan Rany sorsa is összefonódik.

A Korcsok megrázó utazásra hív az 5. évezredbe, ahol a messzi múlt emlékei még mindig kísértenek, és feje tetejére állítanak mindent, amit Rany addig igaznak vélt Overtounról.

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Főnix Astra, Hajdúböszörmény, 2018
390 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155632709

Kedvencelte 6

Most olvassa 4

Várólistára tette 134

Kívánságlistára tette 157

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Razor P>!
R. J. Hendon: Korcsok

Ahogy a legtöbb olvasó, én is azt szeretem, ha csönd van körülöttem, mikor elmélyedek egy könyvben. Amikor a Korcsokba belekezdtem, javában dübörgött Fehérváron a FEZEN, ami elég tisztességesen odahallatszott hozzám. Nos, egyszer csak azt vettem észre, hogy teljesen elmerültem a sztoriban, és kizártam a zenét. Azért ez szerintem már elmond valamit a könyvről.
Amire egyébként már tavaly felfigyeltem – pöpec a borító, na! –, de aztán részben időszűke, részben a YA-snak tűnő disztópiás alaptéma miatt kimaradt. Így utólag azért örülök, hogy sort keríthettem rá, mert egy jó olvasmánnyal lettem volna kevesebb.
A regény valóban egy disztópia, de nem a YA-fajtából: főszereplőnk, Rany még csak tízéves, így aztán a szerelmi háromszög ezzel már kapásból kilőve, más dolgok foglalkoztatják, ráadásul fiatal kora végett az sem fordulhat elő, hogy lázadást szítva döntse meg az uralkodó rendszert. spoiler
A sztori eleje egy kicsit lassan csordogált, ugyanakkor érdekes volt, megfelelő tempóban mutatta be Overtount, ill. egyúttal a korcsok/kutyák helyzetét. Különösen tetszettek a kutyák szemszögéből megírt fejezetek, ezeket szerintem nagyon jól elkapta az író. Aztán ahogy az lenni szokott, a regény a feléhez közeledve rákapcsolt és nem is engedett a feszes tempóból, ugyanakkor az akciódús jelenetek mellett bőven adott válaszokat is. Ami egy kicsit nekem zavaró volt itt, hogy a hangsúly ekkor már nagyon Ranyra helyeződött, Lorens és Soya pl. szinte eltűntek.
Na de ez legyen a legnagyobb bajom, az összkép mindenképp pozitív, és várom a következő részt!

>!
Főnix Astra, Hajdúböszörmény, 2018
390 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155632709
15 hozzászólás
Oriente>!
R. J. Hendon: Korcsok

Eltűnődtem, vajon miért lesz ebből trilógia? A történet lezárult és így is kicsit lassabban a kelleténél. Egyelőre nem látom azokat a kérdéseket, amik még kétszer ennyi terjedelmet érdemben meg tudnak majd tölteni, hacsak nem ugrunk váratlanul szintet/helyszínt/korszakot – a trilógia elnevezése azonban pont nem ezt sugallja.

Végig zavarban voltam egy kicsit, és ez „kívül tartott” a történeten: mintha a regény nem találta volna meg a maga autentikus hangját, valami félszeg bizonytalanság hatja át az egészet. A cselekményvezetés, a szöveg egyszerűsége miatt sokszor éreztem magam egy ifjúsági regényben, miközben a problémafelvetések jellege, illetve bizonyos nyersebb, erőszakosabb motívumok miatt mégiscsak úgy gondolom, felnőtt olvasóknak íródott ez a könyv. Nem mintha probléma lenne, ha valami kategóriák felett lebeg és nem könnyen hagyja magát besorolni, ez akár különlegessé is tehet egy-egy darabot, de ebben az esetben számomra határozottan disszonáns lett a végeredmény.

A regény legígéretesebb vonulata természetesen a kutyák nézőpontja, vagyis hogy a szerző a város már-már transzhumán szuperpolgárai és a posztapokaliptikus túlélődrámákat idéző körüllakók világa mellett/között elhelyez egy harmadik csoportot, a maga sajátos szabályaival és szempontjaival, amely egyszerre köti össze mindkét emberi világot a múlttal és különbözteti meg markánsan őket egymástól. Ezt a vonalat sokkal de sokkal bátrabban ki lehetett volna aknázni, hiszen gyakorlatilag ez adja a történet eredetiségét, legalábbis az én érdeklődésemet egy ponton túl már csak ez a cselekményszál tudta fogva tartani. spoiler

4 hozzászólás
pat P>!
R. J. Hendon: Korcsok

Szerencsére a regény cselekménye nem akadályozott számottevően abban, hogy mélyen elgondolkodjam, hogy is kerül egy adott könyv az ifjúsági – YA – „felnőtteknek való” spektrum egy adott pontjára. Mitől valamelyik egy regény, mitől egy másik? És kidolgoztam egy három szempontot figyelembe vevő rendszert, amellyel ugye három paraméter mentén lehet „osztályozni” a könyveket.
1. A szöveg. Hogy az egyszerű vagy bonyolult, milyen hosszúak a mondatok, milyen bonyolultak a mondatszerkezetek, mekkora a szókincse. Képzeljünk el mondjuk egy olyan spektrumot, aminek egyik vége a Kerekecske-gombocska, a másik vége meg a Krasznahorkai életmű. Közbül meg vannak előbb az ifjúsági regények, aztán a YA-k, aztán a… „non-YA-k”. (Átlagos / jellemző könyvekről beszélünk nyilván, az egyszeri szélsőségektől, kivételektől ezen a ponton megkíméljük magunkat.)
2. A felépített világ. Hogy az mennyire bonyolult, hány információpont kell a leírásához. Képzeljük itt el a Bogyó és Babóca – Hannu Rajaniemi skálát. Rajta a megfelelő helyeken az ifjúsági, a YA és az… OA(?) könyveket. (De tényleg, van azoknak valami rendes nevük?)
3. A mondanivaló, a cselekmény, az egész történet. Gyerekkönyvbe ugye nem írunk naturalisztikus tömeggyilkosságot és nem vetjük össze Nietzsche és Schopenhauer morálfilozófiájának kritikai elemzéseit. Felnőtteknek meg nem arról írunk, milyen fontos a… fogmosás. Szóval, értitek.

És arra akarok kilyukadni ezzel, hogy lehet bármilyen érdekes és alapvetően jól megírt egy adott mű, ha ezen a három skálán nem ugyanott helyezkedik el nagyjából. Jelen példánk esetében a szöveg és a világépítés jellegzetességei szerintem eléggé a YA-tartományba helyezik (és ez ugye nem értékítélet, nem győzöm hangsúlyozni, csakcsupán jellemző), a történet és a mondanivaló pedig inkább (helyenként bőven) idősebb korosztályt látszik megcélozni. És ez így sajnos disszonáns élmény, és ez gond.

És részben talán ebből, talán valami másból fakad a másik fő gondom a regénnyel: túlságosan baltával faragott, durva eszközökkel próbál érzelmeket, jellemeket festeni, valamint belőlem érzelmi reakciókat kiváltani. Ennyi vér és szenvedés és indokolatlan vérontás, szinte kéjes tapicskolás a zsigerekben… a kevesebb több lenne, biztosan.

Összegzés: fiatal olvasókat célzó regényeknek ez a stílus, ez a minden tulajdonképpen teljesen jó, jelen pillanatban R. J. Hendonból kinézek egy csomó sikeres, és tényleg jó ifjúsági / YA regényt. A „felnőtt könyvek” (segítsetek már ki, komolyan :) kicsit más írástechnikát, hozzáállást igényelnének, azt gondolom én most. De persze tévedhetek. :)

13 hozzászólás
WerWolf>!
R. J. Hendon: Korcsok

A Korcsok, ahogy a fülszöveg is sejteti, egy YA-disztópikus történetre hajaz. Mielőtt azonban nekikezdtem volna a regénynek, Roland biztosított róla, hogy ez nem az a tipikus YA, és nem is olyan disztópia amit az olvasók megszoktak. Nos, elolvasva a történetet, azt kell mondanom, hogy ha a szerzőnek ez nem disztópia, akkor mi az?! Ugyanis a felvázolt világ, bár élhető, mégis brutális.
felépítve, megtervezve minden mozzanata. Nincs jó vagy rossz oldal, mindössze emberek és kutyák. A karakterek kidolgozottak és nem idealizáltak. A kis Rany sem egy szuperhős, mindössze egy különleges tehetséggel rendelkező kislány, ami értékessé teszi őt az uralkodó család, a Mentmore-ok számára. Ráadásul Hendon olyan mesterien építette fel az eseményeket, hogy még engem is sikerült csőbe húznia.
Aki csak szemezett eddig a regénnyel, annak azt tudom mondani, hogy ne hezitáljon tovább. Vágjon bele!

Bővebben: http://www.letya.hu/2018/06/r-j-hendon-korcsok/

6 hozzászólás
Sai_home>!
R. J. Hendon: Korcsok

A könyvben van néhány jó gondolat, az akciójelenetek is jó pörgősek, aki az ilyesmit kedveli, annak jó lehet, az én ízlésem másmilyen.
Egy elkerített városban járunk valahol a jövőben, ahonnan ugyan ki lehet menni, de nem érdemes, sok ilyet láttunk/olvastunk már. Legutóbb egy remek filmben (Jason Momoa főszereplésével) találkoztam ezzel az alappal: The Bad Batch. Ha valaki még nem látott kannibál testépítőket és hiányzik neki, akkor mindenképpen nézze meg!
A könyv főleg a bentiek és kintiek ellenségeskedésére, valamint az emberek és a korcsok közötti agresszióra épül fel. Érdekesen indult a kutya szemszőgéből olvasható szál, ebből sajnos kevés volt és szerintem túl antropomorf lett. A bentiekről kiderülő információk érdekes utakat nyitnak meg, de ezek (egyelőre) kiaknázatlanok maradnak.
Kicsit sajnáltam, hogy túl sok ötlet került a könyvbe, így semelyik nem lett kidolgozva, viszont felesleges szálak is előkerültek (spoiler), amiknek semmi hatása nem volt a cselekményre. Így voltam pár főszereplővel is, nem adtak hozzá semmit a történethez (spoiler).
Azt gondolom, hogy a legtöbb problémám oka abban keresendő, hogy trilógiává fog bővülni a sorozat, én pedig kifejezetten ellene vagyok annak, hogy egy sorozat részei önmagukban ne legyenek kerek egészek.
Akciókönyvként olvasva nincsen vele baj, elég gyorsan is lehet vele haladni, de ha valaki sci-fit keres, annak talán nem lesz elég.

chhaya P>!
R. J. Hendon: Korcsok

Hosszú lesz, de legalább nem rövid, elkapott a lelkesedés… :)

Overtounban vagyunk, mintegy kétezer évvel az atomháború után. Első blikkre elég klassz hely, modern, high-tech, nincs nélkülözés, hisz alanyi jogon jár a lakás és az élelem, fizetni pedig csak a szórakozásért és a luxusért kell. Jobban megnézve azonban feltűnik, hogy itt minden mesterséges: az étel, amit esznek, az út, amin járnak, még a saját szervezetük nagy része is… Az állatoktól félnek és irtóznak, a növényi eredetű dolgok szintén tilalmasak, amit még a városhatáron túli „barbárokra” is kiterjesztenek.

Lassan indul be a történet, először szinte csak a szereplőkkel ismerkedünk: a 10 éves Rany, aki megrázó módon döbben rá, hogy miért is lóg ki a városi polgárok közül; Lorens doktor, aki a maga módján szintén különbözik a többségtől (szerencsére, annál élesebb a kontraszt); a városőr Baid, aki a történetben a rosszfiút játssza; és a kedvencem, a fekete kutya. Mert mégiscsak léteznek állatok, képtelenség kiirtani őket az Overtoun alatt húzódó csatornarendszerből, pedig kellene, hiszen a kutyák vadak és minden adandó alkalommal megtámadják a polgárokat… kivéve Rany-t, de vajon miért?

Miben más és mit tud ő, amivel eltér szinte mindenki mástól? Az elejétől sejthető, de onnan igazán érdekes, amikor ez kiderül. A lassú ismerkedés átfordul izgalmas és cselekménydús akcióvá, úgy peregnek az események, mintha csak filmet néznénk – és hullanak a szereplők, folyton aggódni kell valakiért! Ahogy egyre több fény derül a múltra, a véres és kegyetlen valóságra, egyre összetettebbé válik a jelen és az egész világ felépítése – úgy egyre nehezebb letenni a könyvet, sodor a lendület, olvastatja magát.

Különösen tetszik, hogy a szerző főként mesél, értékítéletet nem mond (csak a szereplőkön keresztül, ami szubjektív, ugye). Mai szemmel könnyű rámondani, hogy milyen borzalmas világ lehet, ahol nincsenek növények és állatok, minden művi és mesterséges… De valójában ez is csak egy megoldás a sok közül. Az atomháború után talpra kellett állni, Overtoun így volt képes felépíteni magát, és biztosítani egy élhető helyet a polgárainak. Ugyanígy a szereplőkkel: bár nyilvánvaló, hogy kinek szurkolunk és kire uszítanánk egy csapat elvadult korcsot, mégsem a jó és rossz közti harcra redukálódik a történet… Mert a legjobb szándék ellenére is hozunk rossz döntéseket, ha elvakít a harag; mert nehezen lépünk ki saját korlátaink közül, ha egy életen át mosták az agyunkat; mert még a legaljasabb tett mögött is ott a motiváció, hogy az az illető bizonyítani akar, megfelelni az elvárásoknak és újra teljesnek érezni magát… Nagyon emberiek, szépen felépített karakterek, könnyű volt beleélni magam a szerepükbe.

Korcsok… nem csak a kutyák. Nagyot koppant a végén, mikor leesett.

Szóval, röviden és tömören (haha): élveztem az olvasást, soha rosszabbat! A folytatást és az előzményregényt is nagyon várom, és gratula az írónak, csak így tovább!

3 hozzászólás
Greylupus>!
R. J. Hendon: Korcsok

Ez a történet is úgy indult, hogy megláttam a könyv borítóját. Imádom a farkasokat (mert az a stilizált kutyafej inkább egy farkasé), a kutyákat, így azonnal ugrottam a fülszövegre, ahol, bár farkasokról nem volt szó, de kutyákról annál inkább.
Az is igaz, hogy egy időben faltam a disztópiákat, de mostanában csak akkor kelti fel az érdeklődésemet egy ilyen történet, ha látok valami újat, valami mást az eddigiekhez képest. Az, hogy világégés történik, az, hogy egy fiatal lány (mert általában lányok a világ megmentői:))) a kulcs mindenhez, nekem már kevés. Ezért kíváncsisággal vegyes félelemmel kezdtem neki ennek a regénynek.

A történet számomra lassan indult be, nem mondanám, hogy azonnal kialakult a szerelem. Lassan haladtunk, több szemszögből ismerkedtünk a világgal, a szereplőkkel, de ami azonnal kitűnt, az az író kutyák iránti szeretete. Mert persze a kutyák is kaptak külön szemszöget!!! megismerhettük a későbbi főszereplőnket Angyalt (bár akkor még nem volt neve, csak simán fekete kutya volt) és a társait. Az író tökéletes módon írta le egy falka viselkedését, hierarchiáját, működését, a kutyák reakcióját bizonyos szituációkra, látszott, hogy vagy nagyon szereti a kutyákat vagy pedig neki is van egy (a könyv befejeztével elárulta, hogy ő is tart egyet, úgyhogy nem jártam messze a valóságtól:).
Képet kaptunk egy nagyon zord jövőről, egy olyan világról, amely számomra mindenképpen rémisztő volt – hiszen imádom a természetet, az állatokat, a növényeket – és ez egy olyan világ volt, ahol minden, ami a természethez közeli, az tiltott, megvetendő és elpusztítandó. Furcsa volt, hogy a kutyák, amelyek szinte az idő kezdete óta az emberek hűséges társai voltak, itt félelmetes fenevadak, amelyek vadásznak az emberekre és akikre az emberek is vadásznak.
Nem is tudtam nagyon az overtouni népséggel szimpatizálni, bár a történet folyamán kiderült, hogy miért lettek ilyenek, miért teszik azt, amit, de ettől függetlenül nem tudom, hogy mennyire lettem volna képes ebben a közegben élni. Egyedül a gyógyászatuk tetszett, annak szerintem most is nagy hasznát vennénk, bár az ár, amiért ezt tudják használni, elég magas… Persze könnyű innen, a kényelmes lakásból ítéletet mondani, hiszen egy ilyen világégés után valahogy talpra kell állni és ez is egy lehetséges módja és talán ez még a könnyebbek közül való.

A történet aztán beindult szépen, egyre több izgalmas rész következett, csavarok, amelyekre gondolni sem mertem és közben rengeteg kérdésem merült fel: Ranyt miért nem bántják a kutyák? Ha ennyire fejlett az orvostudomány, akkor a kislányt miért nem tudják gyógyítani? Vajon mi van a falon túl? Milyenek a barbárok?
Ezekre persze lassacskán választ kaptunk, de a válaszok után még több kérdésem lett:).

Akikkel egyedül problémám volt, azok a szereplők. Nem is a kidolgozottsággal, hiszen minden fontosabb szereplőről megtudtunk mindent – háttér történetet, személyiséget, de valahogy egyikhez sem tudtam kötődni. Ezt nem teljesen az író hibájának rovom fel, hanem inkább annak, hogy férfi (jaj, érzem, hogy ebből megkövezés lesz:). Nem egy férfi írótól (külfölditől és magyartól is) olvastam hasonló világról regényt, ahol a történet, a cselekményszál izgalmas volt és egyedi, de a karakterek valahogy távol maradtak tőlem. Lehet, hogy a nők empatikusabban tudják megalkotni a szereplőket? Nem tudom. Ez akár egy vita indítója is lehet:).

A cselekményszál azonban tényleg jó volt és a több szemszög még izgalmasabbá tette a történetet, hiszen volt jó és rossz oldal, de közben pedig voltak elég árnyalt szereplők is, akiknél nem igazán lehetett tudni, hogy hová tegyem őket. A szereplőink tettei pedig még inkább megkavartak, hiszen, ha például Rany vissza tudott sok mindenre emlékezni, akkor miért hagyta, hogy a szeretett kutyáival az tegyék az emberek, amit tettek? És igen, a visszaemlékezések. Imádtam minden sorukat. Tetszett, ahogy végül így kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi is történhetett x évvel a történetünk előtt.

Amit érdekesnek tartottam még, hogy az író kihagyta a már oly megszokott szerelmi szálat. Mondjuk furcsa is lett volna, ha Rany bárki iránt is szerelmet érez a fiatal kora miatt, de az idősebb szereplők között se dúlt túlzottan a szerelem, bár azért egy icike-picike romantika csak bele lett csempészve, de csak annyira, hogy lássuk, az akkori embereknek is lehetett érzelmei.

A történet vége pedig? Nagyon remélem, hogy olvashatom a folytatást, hiszen bár nem lett kifejezetten olyan függővég, ami után véresre rágott körmökkel várom a következő részt, de az író egy elég megrázó befejezést követően egy csomó kérdést nyitva hagyott, amire szeretnék választ kapni:).

Összességében az apró hibáitól eltekintve nagyon tetszett a regény és merem ajánlani fiúknak és lányoknak is, kutyaimádóknak és disztópiát kedvelőknek is. Izgalmas, érdekes, elgondolkodtató történet, néha nagyon kedves, néha nagyon megrázó, helyenként véres részekkel és egy olyan jövőképpel, ami sajnos lehetséges, de remélem, hogy soha nem fog bekövetkezni.

3 hozzászólás
Judyt IP>!
R. J. Hendon: Korcsok

Érdekes vége volt ennek a kezdőkötetnek. Le is zárult a sztori, meg nem is. Most már arra lennék kíváncsi, hogy a második kötetben honnan vesszük majd fel a fonalat. Vajon Rany lesz a főszereplő ott is? Vagy valaki más? Vajon évekkel később folytatódik a sztori esetleg? Tudom, tudom, hamarosan megjelenik a trilógia előzménykötete, a Gyomláló, de engem jelenleg a folytatás jobban érdekel. :D

Egyébként érdekes a világépítés, bár a világból nem kaptam annyit, mint igazából szerettem volna. Overtount és a Krátert ismerhettem meg.
Roland stílusa viszont belopta magát a szívembe. Olvasmányos, érthető, szórakoztató és elgondolkodtató is, bár ez utóbbi már inkább a történetre vonatkozik.
Nem tudom egyelőre meghatározni, hogy mennyire társadalomkritika, nekem inkább egy erős óva intés a jelen társadalmának. Ebből a szempontból mondjuk egy burkolt társadalomkritika.

A karakterekről egyelőre nem tudok nyilatkozni. Nem éreztem kifejezetten kiforrotaknak, de azt sem mondanám, hogy hiányérzetem lett volna velük kapcsolatban. Ranyről viszont szeretnék többet tudni, jobban megismerni a kislányt, mert az kétségtelen, hogy okos, de vajon mit fog kezdeni a sok információval, ami rászakadt?

A cím egyébként remek választás. És nem csak a kutyusok miatt. ;-)

>!
Főnix Astra, Hajdúböszörmény, 2018
390 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155632709
2 hozzászólás
annasimple>!
R. J. Hendon: Korcsok

Az eleje kicsit lassan indult, de egy nagyon pörgős, akciódús, izgalmas cselekményt kaptunk a végére.
Nagyon tetszett az Emlékezős szál, és ahogy Rany szépen lassan felfedezte különleges képességét.
Igazán szívetmelengető volt Rany és Angyal kapcsolata, ahogy apránként kialakult a bizalom kettejük között. Az ő részeik voltak talán a kedvenceim a könyvből.
Tetszett a karakterek kidolgozottsága, sok szereplőt megkedveltem, spoiler.
Nagyszerű könyv volt, mindenképpen megérte a rá szánt időt, nem bántam meg az elolvasását. :)

2 hozzászólás
Bódis_Éva I>!
R. J. Hendon: Korcsok

Vannak életszakaszok, amikor az ember egyszerűen nem tud rátapadni egyetlen könyvre sem. Amikor képtelenség átzuhanni egy másik világba, mert a valóság folyamatosan ostromol. Most pont így jártam a Korcsokkal, de ez semmit sem von le a könyv értékéből.

Amit elöljáróban tudni kell, hogy személyesen ismerem R. J. Hendont (ha azt a pár találkozást ismerettségnek lehet nevezni), hiszen ugyanazon kiadónál jelentek meg a könyveink. Szimpatikus fickó benyomását keltette, olyasvalakiét, aki a folyamatos fejlődési lehetőségeket keresi. És ezt tükrözi a regénye is. Egyáltalán nem kezdő: a Korcsok nagyon jól megírt, izgalmas történet. Ugyanakkor mindig van feljebb.

Bővebben a blogon:

https://rileyeraines.blogspot.com/2019/04/korcsok.html

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

R_J_Hendon IP>!

– Amikor idősebb leszel – súgta egészen közelről –, rájössz majd, hogy ha felelősöket akarsz keresni a rossz dolgok miatt, amelyek a világban történnek, a listát addig bővítheted, amíg minden élő és valaha élt ember nem szerepel rajta.

361. oldal, III. rész, 25. fejezet (Főnix Astra, 2018)

R_J_Hendon IP>!

– Őszintén mondom neked, Rany, nem hiszem, hogy dr. Lorens erre vetemedne. Jó embernek ismertem meg. Kevés az ilyen, de azért akad még, aki becsületes.
– Törvényszegő.
– Hogy mondod, kicsim?
– Törvényszegő ember – ismételte meg Rany. – Ha becsületes lenne, akkor feljelentene, hiszen ezt írják elő a törvények, nem? Ha titokban tartja, akkor megszegi a törvényt, tehát nem becsületes.
Mama vagy fél percig csak bámult a kislányra, aztán zavartan megköszörülte a torkát.
– Tudod, a becsületest és a törvényest nagyon sok választja el egymástól, csillagom. Lehet, hogy a törvényhozók helyesnek tartják, ha beárul két ilyen gyönyörű leányzót, de az messze állna a becsületességtől.

47. oldal, I. rész, 7. fejezet (Főnix Astra, 2018)

1 hozzászólás
R_J_Hendon IP>!

Mire delet ütött az óra, a reggeli szép időt felváltották a szürke fellegek, és eleredt az eső. A legforgalmasabb utcák fölé ekkor hosszú, áttetsző fólia feszült ki, így a járókelők szárazon közlekedhettek. Lorens háromszor váltott útirányt, mert folyton házköltöztetésbe botlott. Az esti ünnepség miatt néhány épületet arrébb toltak pár utcányival; Lorens érezte az úttest alatt működő óriási Ghibli-motorok morajlását, amelyek lassan, fokozatosan arrébb csúsztatták a piramis formájú Szépművészeti Galériát.

36. oldal, I. rész, 6. fejezet (Főnix Astra, 2018)

R_J_Hendon IP>!

– Sajnos a nyomtatott könyv ritkaság. A gyűjtögetők már évek óta nem is nagyon mennek a lerombolt városokba. Szinte mindent elhoztak, ami értékes, csak a vidéket járják, a falvakat, de hát az ottani könyvtárak… Na, de itt is van az összes új könyvünk, amit a múlt héten hoztak – mutatott az egyik polcra, amelyen számos ütött-kopott, hámló borítójú nyomdatermék sorakozott. – Ha jól tudom, Edinbarh közelében találták ezeket, de hogy említi-e közülük bármelyik a korcsokat, azt sajnos nem tudom. Még nem jutott időm átnézni őket.
A fejét csóválta, ahogy körbenézett az antik holmikkal teli tágas helyiségben, amely úgy festett, mint egy kisebb múzeum.

38. oldal, I. rész, 6. fejezet (Főnix Astra, 2018)

SchizoVampire P>!

    – Ezért akartál találkozni velem? Hogy a saját szemeddel bizonyosodhass meg róla, „jó ember” vagyok? Elárulok neked egy titkot, Soya! Egy titkot, ami egyáltalán nem fog tetszeni, de bölcsen teszed, ha mielőbb belevered a fejecskédbe, mielőtt olyasvalakire bízod a sorsod, akire nem kéne. Nincsenek jó emberek. Önzők és visszataszítóak vagyunk, átgázolunk másokon a saját szerencsénk kovácsolása közben. Ilyen faj az ember. Hogy barbár vagy overtouni, az édes mindegy…

64. oldal

SchizoVampire P>!

(…) – Maga tudja, hogy mi vagyok, és honnan származom.
    – Szerintem ne is beszéljünk erről, Soya.
    – Miért? Kényelmetlen magának? Undorodik? Fél?
    – Nem undorodom!
    – Akkor fél.
    – Félek. Féltelek téged meg a húgodat!
    – Csöbörből vödörbe – jegyezte meg Soya. – Pont azért költöztünk ide a Kráterből, hogy ne kelljen félni.
    – Hát, akkor rossz helyre jöttetek…

63. oldal

SchizoVampire P>!

    – Régen minden ember így jutott ételhez – magyarázta. – Valaminek el kellett venni az életét, hogy te ehess. Így működik a világ, Rany.

260. oldal

SchizoVampire P>!

    – Említettem már, hogy korodhoz képest pimaszul eszes vagy?

48. oldal

SchizoVampire P>!

     Barbár – Lorens gyűlölte ezt a szót. Az átlag overtouni polgár nem ismerte a valódi jelentését, ahogy a korcsét sem, de mindenre és mindenkire rásütötte, aki elütött a normától.

50. oldal

Mimoo>!

Mindig a fekete nyomában járt, mert mellette biztonságban érezte magát. Erős kapocs fűzte össze kettejüket már az első naptól fogva, hogy találkoztak.

23. oldal, 1. rész 3. fejezet (Főnix Astra, 2018)


Hasonló könyvek címkék alapján

J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
James Dashner: Lázkód
Cecelia Ahern: A Vétkes
Suzanne Collins: Futótűz
Marissa Meyer: Cinder
Lauren Oliver: Delírium
Amy Ewing: Az Ékkő
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A káosz temploma
Vladimir Weaver: 13+1