Csillagtalan ​éj (A drow öröksége 2.) (Drizzt legendája 8.) 86% 147 csillagozás

„Mélysötéten nincsenek árnyékok.”

Amikor fiatal koromban olvastam, még teljesen magával ragadott Salvatore meséje.
Aggódtam a karakterekért, féltettem őket és szurkoltam nekik.
Sokszor olvastam a sorozatot, az életem különböző szakaszaiban.
Szerettem, és most is szeretem…de már túl sokat változtam.
Így most, ennyi év után, EZ a rész kicsit idegesített.
Mert már nem hiszem el hogy ilyen könnyen be és ki tudnának jutni Menzoberranzan-ból.
Azt meg pláne nem, hogy ennyire ostoba, ügyetlen és erőtlen lenne az Első Ház védelme.
Anno elhittem, nem is gondolkodtam rajta csak sodródtam a kaland szálain…
…ez most már sajnos nem ment. Az ember túl sokat tapasztal, és sok mindent megtanul, miközben telik felette az idő, de egyben valamit el is veszítünk…a naivitásunk, az önfeledtségünk, és sajnos cinikusabbá is válunk. Én legalábbis így érzem.
Emiatt pedig, azt kell mondjam hogy ez a rész most már nekem kicsit … mindegy.
Már nem olyan és kész.

Őszintén szólva, ezt a kötetet eléggé tölteléknek érzem. Az előző rész végén lévő történetszál szempontjából sok minden nem történik, és inkább a Sötételf-trilógiát idéző elemek köszönnek vissza.
Bár a második felére kicsit beindul, sok meglepetést ott sem okozott. Azaz egyet mégis.
Szereplők tekintetében a Baenre fiúk teljesen érdektelenek, Jarlexle azért hozta a formáját, bár el bírtam volna belőle többet viselni. Pár régebbi figurát ismét visszatér egy-egy pillanatig. Bruenor viselkedését pedig nem tudom feldolgozni.
Többet nem igazán tudnék róla mondani. A harcok és a kalandosabb részek a szerző stílusát hozzák, de semmi extra.

Ismét egy érdekes, izgalmas és jól felépített története volt ez a sorozatnak. Nem csalódtunk kedvenc karaktereinkben, sőt mindenkiről kiderül valami meglepő: akiről eddig azt hittük hogy velejéig gonosz, az is mutatott becsületet és rendíthetetlenséget. Aki pedig eddig a legnagyobb jellem volt, rossz és ésszerűtlen döntést hozott. Spoileres lenne elmesélni, hogy kik és mit csináltak, de egyértelmű lesz hamar olvasás közben hogy kikre gondoltam.
A könyv remekül nyitva hagyta a lehetőséget a folytatásra, és pontosan tudjuk hogy a következő kötet az invázióról fog szólni. Szurkolhatunk Drizztéknek, biztosan nem lesz könnyű dolguk.
Fél csillag levonás a feltűnően sok helyesírási hiba miatt.

R. A. Salvatore: Csillagtalan éj
A Csillagtalan éj ott folytatja, ahol az Örökség abbahagyta. Egy szédítő, elképesztő kalandot kínál, mely végig izgalomban tartja az olvasót. A regényben nagy szerepet kap a lelkiismeret, az önzetlenség, a barátság és az önhittség is. Hibáiból tanul a legjobban az ember. És persze a jó szándék is félremehet, további gondokhoz vezethet. Ezeket a témákat kiválóan megragadja és jól ábrázolja a könyv.
spoiler
A harci és párbaj jelenetek itt is kiválóak és nagyon részletesek. A drámai részekkel és az érzelmek ábrázolásával is elégedett voltam. Nagyszerű volt újraolvasni.

Egyfelől szeretem ezt a kötetet, hiszen rettentő izgalmas a történetszál amin végig haladhat olvasása közben az ember, Menzoberranzan sötét világában ahol még egy Entreri féle alak is elbizonytalanodik önnön képességeiben és értékeiben. Sokszor olvastam már ezt a kötetet és gyakran morfondírozom, hogy vajon Entreri már ekkor megindult a változás útján a drow város alkotta tükör okán, amibe belenézve meglelte létezésének hiábavalóságát, vagy az a változás csak később kezdődik el? nem tudom, egy biztos:
korábban pl az Ezüst Erek-ben Jierdan-nak halnia kellett azért a szemtelenségért, amit itt most Catti-Brie megengedhetett magának vele szemben.
Ugyanakkor nem szeretem ezt a könyvet, hiszen rossz látnom és megélnem azt a gyászt, amit kedvenc hőseim éreznek bajtársuk elvesztése miatt.
Drizzt hősies, de mélységesen naiv öngyilkos küldetése, telis tele van fordulatokkal, és végre jobban megismerhetjük az örök bajkeverő, ám de nem igazán gonosz zsoldos vezért Jarlaxle-t, aki az előző kötetbeli szerepe alapján még kimondottan ellenszenves volt számomra, de itt már egészen másképp jelenik meg.

EZ SZENZÁCIÓS VOLT.
24 óra leforgása alatt elolvastam, önmagáért beszél, nem?

Szomorkodtam.
Mérges voltam.
És úgy röhögtem, hogy a könnyem is kicsordult. :D

A történet baromi lehangolóan indult: Drizzt, a renegát sötételfünk kitalálja, hogy szó nélkül lelép, visszamegy az otthonába, Menzoberranzanba, a népe közé, lényegében meghalni (ugyebár nem túl népszerű arrafelé). Azért, hogy a barátait ne zaklassák többé a drow-k az ő jelenléte miatt. Az egyik barátja viszont rájön, mit forgat a fejében és sutyiban utána megy, hogy a hegyes fülénél fogva rángassa vissza a felszínre.

IMÁDTAM! Nagyon aggódtam szerencsétlen Drizztért és nagyon izgalmas volt, ahogy újra a föld alá, Mélysötét nyomasztó barlangrendszereibe helyeződött át a történet. Roppant feszült légkört teremtett Salvatore, szinte én is füleltem, mikor hallok valami apró neszt a nagy csöndben. Egy percig sem untam, elképesztően izgalmas volt, egy másik történetszálon pedig megkaptuk a drow város intrikáit, ami szintén marha jó volt.

A karakterek fenomenálisak. Új kedvenceket avattam.
CATTI-BRIE. Hát ez a csaj zseniális volt. Nem elég, hogy baromi bátor dolog volt tőle, hogy spoiler, de remekül feltalálta magát, vágott az esze, ráadásul rengeteg vicces pilanatot szerzett.
JARLAXLE. Hát én majdnem leborultam az ágyról olvasás közben. Drow létére roppant életvidám figura és a humorérzéke is első osztályú. Hogy én mennyit röhögtem.
ARTEMIS ENTRERI. Édes jó Istenem… Micsoda humorzsák ez az Entreri. XD Jót tett neki a föld alatti környezet, egészen új (Hisztis? Kétségbeesett?) oldaláról ismerhettük meg.
DRIZZT hozta a szokásos emós stílusát, viszont az egyik monológjában olyan önkritikát nyomatott, hogy azt mondtam, ejha. Szerencsére már nem olyan rózsaszín köd terjeng az agyában.

Ami még nagyon bejött: A HUMOR. Istenem, hogy én milyen jókat nevettem…
Ez azért nagy szó, mert a könyv maga nem túl vidám témát feszeget, egymást gyilkolják a szereplők és még szerencsétlen Drizztet is spoiler valahol félidőnél, viszont annyi helyzetkomikum volt, hogy egész vidám hangulatban telt az olvasás.
Amiken nagyokat nevettem:
– Catti-Brie átváltozása. spoiler Mekkora húzás volt már, hogy spoiler. A goblinos résznél lefolyt a sminkem a röhögéstől.
– Jarlaxle állandó szúrkálódó megjegyzései. (Neki hogy a csudába nem tekerte még ki a nyakát senki? :D)
– Entrei folyamatos önsajnálata. :D
– Amikor spoiler együtt menekülnek.
– Hogy hogyan ér véget a drow főpapnők szeánsza a nagytemplomban. XD spoiler
– Amikor Drizztet zaklatni kezdi egy felizgult drow nő. XD
– A minotauruszok. Ó anyám.

Szóval az a helyzet, hogy piszok jól szórakoztam és visszavonok minden elmarasztaló szót, amit valaha R.A.Salvatore-re mondtam, mert ez minden szempontból zseniális volt.
REMEK TÖRTÉNET,
REMEK KARAKTEREK,
RENGETEG IZGALOM,
BAROMI JÓ HUMOR.

Gyorsan be is kedvencelem. :D

A történet nekem ott egy kicsit furán kezdődött, hogy Drizzt szerint logikus volt elmenni Mélysötétbe egyedül. Nem értettem vele egyet. Catti-brie-t sem értettem. Szóval az elején kissé értetlen voltam :) Utána már rendes mederben folytak az események, visszatért a számomra elfogadható történetvezetés.
Meglepett, de megkedveltem Jarlaxle-t, amolyan igazi zsivány gentleman. A karaktere nélkül kevesebb lett volna a történet. spoiler

Most már van egy tippem, ez a sorozatrész miért 4 részből áll, miért nem trilógia, mint a korábbiak. Azért, mert még ez sem hozza el a nagy konfliktust és összecsapást. Egy újabb epizód Mélysötét életéből, csak itt a másik fél a kezdeményező.

De, hogy érthetőbb legyen. Az előző részben a drow különítmény merészkedett fel, hogy látszólag Drizzt nyomába szegődjenek, valójában egy drow – törp háborút készítsenek elő. A mostani részben Drizzt indul lefelé, hogy elejét vegye a kitörni készülő háborúnak. Szinte pár regénye az előzőnek, ami a nagy cselekményt nem vitte előre.

Ez látszik abban is, hogy egy kisebb volumenű történetet kaptunk. Drizzt titokban elindul, Catti-Brie pedig a nyomába szegődik. Harcolnak külön, majd együtt, és Drizzt rádöbben, hogy rosszul gondolkodott, miközben Catti-Brie kezd felépülni a gyászából. Tulajdonképpen visszaérünk a rajtkőre, mire a történet végére érünk.

Amiért mégis volt értelme megírni: mert egy pörgős, szórakoztató kalandregény. Ugyan jobban szeretem, amikor a sima harcon túl egy epikus kalandot is kapunk, de adrenalin hajszolásra ez is megteszi. Izgalmas, változatos, ha a nagy képhez sokat nem is tett hozzá.
Másrészt, a szereplők kaptak egy pihenőt, hogy feldolgozzák a veszteségeiket. Gyászoltak, megtörtek, és leginkább abban vitt előre ez a kötet, hogy arról a mélypontról kilendítette a szereplőket. Így már más hangulatban lehet nekiindulni a háborúnak, mert abban biztos vagyok, hogy Lloth és Baenre Anya nem vesztette a kedvét, hogy megszerezzék a törp királyságot maguknak.

Ez a rész kevesebb szereplőt mozgat, Drizzt és Catti-Brie mellett Artemis Entreri és Jarlaxle kapott benne nagyobb szerepet. Az első kettő gyógyul akció közben, Entreri űzi a szokásos intrikáit. Jarlaxle, aki kezd izgalmasabb szereplővé válni. Ő kezd az lenni, amire korábban Drizzt bátyját gondoltam volna. Egy hím, az erőszakos és elnyomó női társadalomban, aki van akkora intrikus és harcos, hogy talpon maradjon. Mi több, egyre biztosabb vagyok abban, hogy jobban tudja befolyásolni az eseményeket, mint elsőre látszik. Attól messze van, hogy oldalt váltson és a fény embere legyen, de ő nem tűnik olyan sötétnek, mint a fajtársai. Annál sokkal önzőbb, és ez hatalmas különbség közte és Drizzt között, ha most a közös érdek egymás mellé is sodorta őket kis időre.

Könnyen olvastam ezt a történetet is, a stílusa is a szokott. Csak éppen az a gond, hogy ettől a sorozattól eddig többet kaptam, és egyelőre nincs meg ugyanaz az élmény, mint korábban. A nagy és hősi eposzi mese, a sok új lény és helyszín, az volt most kevesebb.

Izgalmas könyv volt, csak úgy peregtek a lapok olvasás közben. Mindig szerettem a Mélysötétben játszódó kalandokat, így különösen tetszett az egész atmoszférája.
Drizzt hozta a kötelezően remek csatajeleneteket, ugyanakkor a belső vívódásai is meghatóak voltak. Ahogyan a barátja elvesztését magára vette, és igyekezett a még élő barátainak segíteni elkerülni a végzetet, még ha ezért a saját életével kell fizetnie is.
Cattie-brie remek ellenpólusa volt ennek. Jó volt látni, hogy minden félelme ellenére is a barátja után ment, hogy hazavigye.
Még a felszínen szintén szívbemarkoló jelenete volt mikor Drizzt találkozott a sok évvel ezelőtt megmentett elf lánnyal, vagy éppen Mototolio ligetében találkozása az egyszarvúval.
Entreri felbukkanása a drow városban érdekes színfolt volt, ahogyan igyekezett segíteni Drizztnek, hogy mielőbb elhagyhassa ő is a mélysötétet. Ahogyan együtt megszöktetik a Baenre házból.

Alig várom a következő kalandot.

Ez a könyv se okozott csalódást. Drizzt visszamegy a mélysötétbe, hogy szembenézzen a múltjával. Catti-brie kissé meggondolatlanul, és elég hevesen követei barátját a sötét elfek világába. Persze kedvenc orgyilkosunkról se szabad megfeledkezni, mert Entrerinek is kilenc élete van, ha nem több, és ez a trió elég nagy felfordulást tud okozni bárhol. A vérpatkányok után vártam, hogy Salvatore milyen más lényekkel fog még előrukkolni, és erre jöttek is Minotauruszok vagy egy tucatnyian. Az utolsó 100 oldal meg már a szokásos akciódús és színes leírású csatajelenetek, ha egy pillanatra nem figyel az ember oda lemarad a cselekménnyel.