A ​Vérkőföldek királya (Zsoldosok 3.) 86% 51 csillagozás

A trilógia befejezése után úgy érzem, hogy az eddigi egyik legjobb regény volt ez a Sötételf sorozatból. Artemis Entreri karaktere mindig is a legérdekesebb volt számomra, Jarlaxle-el párosítva pedig különösen jól működött. Végre elég sokat megtudhattunk a múltjáról, motivációjáról, belső vívódásairól. Szerencsére elég sok meglepetést tartogatott, egyáltalán nem tűnt erőltetetnek vagy fáradtnak a karakter kifejtése és a mögöttes mozgatóerők leírása. Még a vallás és a vallásokban hatalmat gyakorló emberek felelősségéről is kaptunk egy kis szösszenetet, tetszett nagyon ez a rész.
Kalandokból itt sem volt hiány, és most először éreztem azt, hogy hőseink nem mindenhatóak, nem legyőzhetetlenek, és igenis vannak gyengeségeik. A mellékszereplők közül Kane tetszett a legkevésbé, pont azért mert az előző mondatomra rácáfol, de rajta kívül midenki tökéletes volt. Gareth király, aki szintén a saját démonaival küzd, Knellict a gonosz ám szerencsés mágus, és Athrogate az idegesítő kis törpe mind-mind mélyen kidolgozott, és valószerű figura volt.
Kicsit sajnálom, hogy Entreri és Jarlaxle történetszála itt véget ér, még bőven lenne lehetőség ebben a párosban, de megértem az írót, hogy nem akarja túlírni ezt a cselekményt (ahogy sajnos Drizztel tette…).

A Vérkőföldek királya kétségkívül az egyik legizgalmasabb, legjobb történettel bíró regény, amit eddig Salvatore-tól olvastam. A regény főszereplője leginkább Artemis Entreri, a második Jarlaxle és még nagyobb szerephez jutott a Zsoldosok széria harmadik darabjában Athrogate, a törpe.

A történet két nagy egységre bontható. Jarlaxle és Entreri megkapják Damara királyától méltó jutalmukat a sárkánylidérc és a hajdani Boszorkánykirály mágikus teremtményeinek legyőzéséért, s ezután a két szövetséges elindítja nagy tervét a királyság ellen. Vagy a királyság mellett? Jarlaxle szándékai, mint mindig, most is kifürkészhetetlenek. Nemcsak a terv és annak enyhén szólva is permanens változása tetszett, Jarlaxle meglepően mélyen szántó gondolatai és a drow-k, Kimmuriel Oblodra és a Bregan D'aerthe újbóli feltűnése és fontossá válása is remek húzás volt. Közben pedig szemtanúi lehettünk Salvatore talán legjobb ötletének, Artemis Entreri karakterének kibontásának. Entreri karakterének boncolgatása, kiteljesedése, teljesen újszerű szituációkban való működése és romantikus viszonya, mely nem rombolta nimbuszát, hiszen az is elég Entreri-s volt, ami igazán naggyá tette ezt a regényt. Ez kiegészült Entreri és Jarlaxle látszólag igazi jó bajtársakká válásának jelenségével, ami nekem nagyon tetszett. Ez a páros kétségtelenül legalább annyira jó, mint a Csarnok Vándorai, talán még jobb is!

A második egység a Vérkőföldekről, Damarából való eltávozásukat követő eseményekről szól, amely eleinte nagyon rejtélyesnek tűnt, később viszont világossá vált számomra, hogy a létező legjobb, igazi lezárását adja ez a trilógiának. Entreri ugyanis hazatér és szembenéz sötét múltja démonaival, hogy továbbléphessen. Ez remekül vitte tovább Entreri már a korábbi kötetben megkezdett karakterfejlődését, valamint egy igazán hozzá illő zárást kaphattunk ekképp.

Emellett az is külön jó volt, hogy Athrogate, az időközben igen jelentékennyé lett törpe múltjáról is megtudhattunk minden fontosat.

A Vérkőföldek királya sokkal inkább tetszett, mint A boszorkánykirály ígérete és összességében Salvatore egyik legjobb regényének tartom. Damara királya és barátai, főleg a szerzetes Kane egytől egyig remek karakterek voltak, Kimmuriel fontossá válása pedig külön jó pont. A sárkányikrek is „bájosabbak” voltak ezúttal. Jarlaxle velős gondolatai pedig sokkal tartalmasabbá tették ezt a könyvet mint ahogy vártam. Nagy meglepetés és nagyszerű élmény volt ez a regény! Entreri és Jarlaxle rajongóknak nagy kedvencévé válik, feltételezem.

A Vérkőföldek Királya regény a zsoldosok trilógia záró kötete.
Nagy érdeklődéssel vettem kezembe ezt a könyvet, mert sokat vártam tőle. A sorozat második részében elindított események lezárását és megoldását kaptuk meg, sajnos számomra kissé unalmas módon. Az 500 oldalon megírt történet folyam, színvonalban erőteljesen hullámzik és sokszor voltam úgy, hogy kissé erőltetnek éreztem az egész nyűglődést. Entreri és Jarlaxle folyamatosan kavarják azt a bizonyos matériát, viszont eddig úgy éreztem van is értelme az egésznek. De ezután a regény után úgy gondolom, hogy csak csatangoltak egy jót a Vérkőföldeken, (az író sem tudta igazán mit is akar ebből az egészből kihozni), megbolygatták az ottani eseményeket, majd miután ott fenekestül felforgatták a dolgokat, gyorsan elhúzták a csíkot onnan. A regény végére visszatérünk Entreri múltjába és újfent megtudjuk mennyire sanyarú sorsát szegénynek.
Ami pozitívum volt számomra az Atrogate karaktere, akinek szintén sikerült feltárni bizonyos események a múltjával kapcsolatosan és megtudjuk, hogy miért ilyen idióta.
A legnagyobb erőssége a könyvnek viszont Sárkányölő Gareth király és kalandozó csapatának bemutatása. Különösen Kane mester karaktere volt érdekes.
Összességében csalódás volt. Az volt az érzésem a könyv olvasása közben, hogy az írónak sokszor nem volt ötlete hogy mit is akar kihozni ebből és olyan semmilyen lett az egész.

A boszorkánykirály ígérete című könyv folytatása, azonos helyszín, azonos szereplők.
Jarlaxle a maga megszokott módján megkavarja a szálakat. A regénybe fordulatokba nincs hiány, még néha előre nem vált meglepetésekkel is szolgál.
Összességében jobb mint az előző könyv, de elmarad a megszokottnál.

Remélem, hogy még olvashatok Artemis Entreriről és Jarlaxle-ről, mert remek párost alakítottak.
Kicsit mintha két könyvet olvastam volna, annyira elvált egymástól a regény két története.
Tetszett, hogy megismerhettük Artemis gyermekkorát, és kiderült, miért is lett olyan, amilyen.
Jarlaxle-ről nem sokat tudtunk meg, egyedül csak egy létfontosságú esemény jelent meg még babakorából.
A könyv végén sajnáltam szegény Artemist. Bár a szánalmamért biztos kaptam volna egy kést a bordáim közé. :-)

Jarlaxle a maga megszokott módján megkavarja a szálakat. A regénybe fordulatokba nincs hiány, még néha előre nem vált meglepetésekkel is szolgál.
Artemis Entreri, az orgyilkos karakterfejlődése tovább tart, karakterének fejlődése azonban nem pozitív irányba megy végbe.
Jarlaxle vonala már sokkal izgalmasabb volt. Az opportunista drow zsoldosvezér ezúttal sem okozott csalódást. Egy kiváló trükkel fordította a maga javára az események alakulását is a Vérkőföldeken.
A sorozatba újonnan behozott karakterek is nagyon jók voltak, főként Kane és Erdőbarát Olwen.
Összességében jobb mint az előző könyv, de elmarad a megszokottnál.

Sajnos a Zsoldosok sorozatának lezárása nekem nem hozta azt a színvonalat, mint az előző kettő könyv. Nagyon jól indult, de valahogy a közepe táján kevéssé kezdtem érteni a koncepciót.
Artemis Entreri, az orgyilkos karakterfejlődése tovább tart. Ebben a könyvben inkább rá helyeződik a hangsúly, a párbajok és harcjelenetek sokkal kisebb szerepet kaptak. Entreri karakterének fejlődése azonban nem pozitív irányba megy végbe. Nem igazán tudtam értékelni az érzelmeinek felszínre törését. Visszatérését Memnonba, és az ottani bosszúállását inkább nem kommentálnám. Entreri jellemével valahogy egyáltalán nem fért össze.
Jarlaxle vonala már sokkal izgalmasabb volt. Az opportunista drow zsoldosvezér ezúttal sem okozott csalódást. Egy kiváló trükkel fordította a maga javára az események alakulását is a Vérkőföldeken. Mondjuk az is kezd kissé hihetetlenné válni, hogy egyszerűen semmi, de semmi nincs ami Jarlaxle útjába állhatna. Kissé már félistenszerű az alakja. Sokat megtudunk a múltjáról ebben a kötetben, ez mindenképpen jó volt, emelte a színvonalat.
Akit még ki lehet emelni, az egyértelműen Jarlaxe helyettese, Kimmuriel Oblodra. Az ő karakterében még sok lehetőség rejlik.
A sorozatba újonnan behozott karakterek is nagyon jók voltak, főként Kane és Erdőbarát Olwen. Knellict azonban nem tett rám mély benyomást.
Kb a feléig maximálisan élvezhető volt a regény, de utána elveszett a koncepció. Hiába a Vérkőföldek királya a címe a regénynek, ez legkevésbé sem Sárkányölő Gareth-ről szól, ő a legjobb esetben is csak mellékszereplő. Igazán a Vérkőföldeken lezajlott események nem voltak teljesen tiszták. Így az ottani sztori abszolút lezáratlan, főleg, hogy a memnoni szállal Salvatore már egy teljesen új cselekménybe kezdett bele. Bízom benne, hogy a mostani következetlenségeket a későbbiekben orvosolja az író.