A ​hajnal ösvénye (A drow öröksége 4.) (Drizzt legendája 10.) 85% 113 csillagozás

Továbbra is érdekes, izgalmas és kalandos olvasmány a Sötételf sorozat, de valahogy azt érzem egy kicsit kezd a mennyiség a minőség rovására menni. Hőseink már legyőzhetetlenek, a szerencse is neked kedvez állandóan, és meglehetősen kiszámítható a történet.
Jót tett az időbeli ugrás a cselekmény elején, érdekes volt látni hogy a főszereplők mivel foglalkoznak szívesen, amikor éppen nem világmegváltanak. Valamiféle jellemfejlődést és/vagy változást szívesen vettem volna, de az író úgy dönött, a karakterek semmit ne változzanak az utolsó kötet óta, hiába telt el 5-6 év (szerintem ez nem volt jó ötlet). Ahgy az előző könyvekben is, itt is remekül sikerült a világ és a környezet bemutatása, ezek mindig is erősségei voltak ennek a sorozatnak. Kiváncsi leszek, hogyan alakul Drizzt és a többiek sorsa, jöhet a következő kötet

Tetszett. 1 csillag levonás csak az elnagyolt befejezés miatt jár.

Kb. 6 év telt el az előző rész eseményei óta.
Catti-brie és Drizzt hajókáznak és kalózokra vadásznak, Bruenor a klánjával és Regisszel visszamegy a Jeges Szelek Völgyébe, a barbárok hisztiznek és keménykednek. Errtu megint gonoszkodik és terveket szöveget, hogy belerondítson hőseink monoton mindennapjaiba.

Catti-brie és Drizzt szála nagyon tetszett, izgalmas volt a nyomozás és az utazás a rejtélyes szigetre. A két varázslót nagyon bírtam, Harkle Harpell egészen zseniális. XD
A Jeges Szelek völgyében játszódó részek kicsit döcögősebben haladtak, Errtu pedig egy szerencsétlen barom. spoiler

Drizzt és Catti-brie meg tényleg hülye. Majd' 6 évig sülve-főve együtt vannak, erre semmi… Jó, Drizzt részéről még elfogadom, elvégre hosszú életű elf, Catti-brie mellette cseperedett felnőtté, meg aztán Drizzt agresszív matriarchális társadalomból származik, nyilván nem fog csak úgy kezdeményezni… Na de hogy Catti-brie mi a csudáért nem mászott rá ez idő alatt, az tényleg érthetetlen. XD

Összességében tetszett ez a rész is, csak a végét éreztem kissé sutának és elkapkodottnak. Azért az vicces volt, hogy Drizztet jobban izgatta, hogy a párducszobor spoiler

Kicsit szkeptikus voltam az előző után, hogy mivel lehet még fokozni az élményt, vagy lehet-e? Ha lehetett volna, sajnos nem sikerült, pedig jól indult, egy kis időbeli ugrással. Ismét jól lettek visszakeverve a régi szereplők, bejöttek a képbe újak. Az események is léptek egyet előre, ez tetszett máskor is, hogy a főhősöktől függetlenül nem áll meg az élet.
Aztán egy kicsit elszabadultak az indulatok, és nagyon sok minden lett belesűrítve a végébe. Akció, kaland, izgalom, Winnetou (na jó, az nem volt, de nem sok hiányzott hozzá…)
És volt még egy két banális visszatérés a biztos pusztulásból…
Csak a jól felépített eleje menti meg a lepontozástól…

Hat év telt azóta, hogy Drizzt és Catti-brie elhagyta a Mithrill Csarnokot és mint kiderült a páros felcspott kalóz üldöző tengerésznek. Majd egy nem várt esemény után arra kényszerülnek, hogy ellátogassanak egy állítólag nem is létező szigetre, ahol olyan titokra bukkanak, ami a múltjukat érinti. Salvatore próbált más irányba terelni, de valahogy nem volt meglepő, hogy valójában melyik szereplő fog visszatérni az élők sorába. Nosztalgikus regény volt, jól koreografált harcokkal, de mégis elég átlagos történet volt. Maradt bennem egy kis hiányérzet.

Tempós, izgalmas és még fordulatok is megtalálhatóak benne. Továbbra sem értem feltétlen, hogy ez a történetlánc miért lett 4 részes egységre fűzve, mivel egy olyan történetszálnak a lezárása történik meg, amit a harmadik könyvben, azaz a közvetlen előtte lévőben dob be az író, ezen kívül pedig nem sok közös gondolat ível át a négy részen. Mindegy is, ez nyilván semmit sem vesz el az élményből, és ha a rengeteg résszel büszkélkedhető teljes Drizzt sorozatot nézem ez is csak egy újabb fejezet.

Az előző rész végén Drizzt és Cattie Brie elhagyják Mithrill csarnokot így nem ér minket meglepetésként, hogy új és egyben mégis ismerős helyszínen játszódik a történet. Véleményem szerint nagyon jót tett a helyszínváltoztatás a sorozatnak, a zárt Mithrill csarnokból egy sokkal nyitottabb és szabadabb területre kerülünk. Ezenfelül pedig régi-új karaktereket is szerepeltet az író, akik életét a számunkra kimaradt időben teljesen következetesen formálta.

Ami ebben a könyvben különösen tetszett az a barbárok belviszálya és annak rendezése. Mi alapján lehet megosztani egy nép tagjait, mi kell ahhoz, hogy meglehessen osztani őket, a személyes motivációk milyen súlyos következményekkel járhatnak a teljes közösség részére, és hogy a megosztottság szintén milyen problémákat rejt magában; többnyire ezeket a kérdéseket járja körül Salvatore mérsékelt mélységekig.

Sokszor éreztem azt, hogy bizonyos karakterek szerepeltetése indokolatlan. Van például egy karakter, akit most bevezetett az író, hőseink indokolatlanul ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenhová velük tartson, majd jóformán a könyv végére meg is feledkeztünk róla. Ugyanez a helyzet bizonyos helyszínekkel, az író elkalauzol minket egy olyan helyre, ami semmit nem tesz hozzá a történésekhez kivéve az, amit ott történik, ergo az történhetne máshol is, vagy magának a helynek lehetne nagyobb kötődése a cselekményhez.

Ezzel szemben áll az, hogy bizonyos más karakterek és helyszínek szerepeltetése pedig nagyon ötletes volt. Indokoltak voltak és hozzáadtak a történethez.

Aztán van az a bizonyos fő fordulat a cselekményben, amire titkon mindenki vár egy ideje. Ennek egy mozzanatát sajnos már korábban elspoilereztem magamnak, most viszont a könyv olvasása közben eltudott bizonytalanítani Salvatore abban a meggyőződésemben, hogy úgy is tudom mi fog történni… Ez pedig kifejezetten kellemesen érintett!

A részek bevezetői, amelyben Drizzt gondolatait olvashatjuk itt egészen silány minőségűre és számomra sokszor értelmezhetetlennek hatottak. Egy résznél még úgy is éreztem, hogy hiba csúszott vagy a fordításba vagy az írásba, aztán utána mentem a részletnek és kiderült, hogy nem. Tulajdonképpen az történt, hogy Drizzt, Cattie Brie fegyverére hivatkozott, de nem Taulmarilként, ami az íj neve, hanem Anarielre, ami pedig a tegez… Ezt csak azért tartom zavarba ejtőnek, mert szinte kizárólagosan Taulmarilról van szó a történetben és Anariel tegezéről meg sose, így az olvasó nem jegyzi meg az utóbbit (nekem például az se volt meg addig amíg utána nem jártam, hogy két külön varázs tárgyról van szó) és hibának véli.

Mindent egybe véve számomra ez egy remek kis könyv volt, amely egyértelműen azok közé a Drizzt könyvek közé tartozik, amelyet egy napon szívesen újra olvasok.

Az eddigi regényektől eltérő módon ezen kötet nagyon lassan és vontatottan indult. Véleményem szerint a Deudermont kapitánnyal tengeren eltöltött éveket, színesebben, érdekesebben is be lehetett volna mutatni. Részletességével ellentétben hihetetlenül terjengősre sikeredett ez a rész, ami a regény, körülbelül első száz oldalát felölelte. Továbbá, Errtu sötét mesterkedéseinek valódi szándékaira és rejtelmes foglyának valódi kilétére is hamarabb fény derülhetett volna, még több izgalmat biztosítva az olvasóknak. Végezetül, véleményem szerint e tetralógiának helyet kellett volna biztosítania a Drizzt és Catti-brie közötti áldott-áldatlan állapot rendezésére vagy legalábbis valamiféle előrelépésre, nem megspórolva a magyarázatokat sem. Mindenesetre a regény utolsó száz oldalának felpörgött eseménysorozata izgalmas fordulatok sorát biztosította és a csata végkimenetele sokat javított a könyvön. Az előző regényekhez képest nekem csalódást okozott, ennek hatására, sajnos most tartanom is kell egy kis szünetet a Drizzt ciklusban.

Ez a rész kissé különállóbb volt az első háromnál, de így is nagyon tetszett. Valaki mindig elindul kalandozni, valaki mindig megy vele, és együtt felejthetetlen kalandokba keverednek. Drizzt és Catti-brie éveket töltenek el együtt, nagy sajnálatomra spoiler.
Előkerült megint a nagy démon is, meg a kristályszilánk. A végét tudtam előre, és reméltem is, kíváncsi leszek ezek után mi lesz…

Habár a Drizzt legendája sorozatból eddig több más könyvre is megadtam a maximális pontszámot, a korábbi szubjektív értékítéleteimtől eltérően ez a könyv volt az első, ami maximálisan megérdemli az öt csillagot.
A könyv a drow öröksége tetralógia utolsó kötetét képezi, bár csak gyenge szálakkal kapcsolódik az előző három kötethez. Itt már nem esik szó Menzoberranzan-ról, nem találkozunk sötét elfekkel, (Drizzt-et leszámítva), a cselekmény is hat évvel később indul, mint az előző könyv lezárása. Drizzt és Catti-brie kalandozásra indult a világban, melynek eredményeként több, eddig ismeretlen tájra is eljutunk, valamint említés esik műs tájakról, melyek a későbbi kötetekben fognak szerepelni (Vérkőföldek). Földrajzilag ebben a könyvben került sor cselekményre a legtöbb eltérő helyszínen, és ez önmagában is egy rendkívül nagy pozitívum volt.
A renegát drow azonban itt sem menekülhet a múltja elől, bár most nem Lolth, a gonosz pókkirálynő üldözi, hanem az Abyy síkjának egy másik nagyhatalmú teremtménye, ki joggal gyűlöli a drow Erdőjárót, és megvannak a módszerei is.
Ebben a kötetben volt minden. Csata hajón, szárazföldön és jégen, varázslópárbaj, gonosz boszorkány és még gonoszabb démonok. Egy korábbi kötetből visszatért egy régi entitás, és (főként Harkle Harpell-nek köszönhetően, valamint Cadderly két törpéjének jóvoltából) a humor sem maradt el. Mielikki mellett a Szárnyaló Szellem templomában ismét találkozhattunk egy másik jó istennel, Cadderly karaktere pedig jó volt, Mooshie-ra emlékeztetett. Kár, hogy keveset szerepelt.
A regény vége pedig a szokásos magas színvonalú nagy harc volt.
Salvatore talán itt ért a csúcspontjára. Mindent egybevéve ez a könyv volt eddig Drizzt legendájának legjobb és legizgalmasabb kötete. Izgalommal várom a folytatást.

A fejezetek bevezetőjeként Drizzt Do'Urden gondolatai tartalmazzák R. A. Salvatore igazi mondanivalóját.
A történések mesélése csak körítés, vagy az erkölcsi mondanivaló alátámasztására szolgálnak.

Jajj, nem is tudom. Jó is volt, meg nem is.

Catti-brie sosem volt a szívem csücske, most egy jó nagy dózist kaptam belőle. Túl nagyot.
A tengeren töltött idő picit vontatottra és hosszúra sikeredett.
Errtu-t imádom, de sajnos elég nyilvánvaló volt, hogy ki is a fogoly. Már az előző részben az volt. spoiler

Tetszettek az új területek, az új szereplők is. Viszont valahogy mégis olyan közömbös hangulatban csuktam be a hátlapot.