A ​félszerzet ékköve (Jeges Szelek Völgye 3.) (Drizzt legendája 6.) 86% 168 csillagozás

Salvatore-ral valami jó dolog történhetett, ugyanis a Kristályszilánk elnagyolt, kapkodós hamariságát sikeresen levetkőzte, és a trilógia második és harmadik részét nagyon szépen összerakta.
Miután a Jeges Szelek Völgyében történt események összehozták a kis csapatot, és karöltve elindultak a legendás törpe királyság, Mithrill Csarnok felkutatására, vérbeli kalandozós fantasy történetnek lehettem tanúja, ami kicsit a játékok (pl. Diablo) világára emlékeztetett abból a szempontból, hogy minden főszereplő szert tett valamilyen epic fegyverre utazásaik során.
Sokszor kerültek cseberből vederbe, különféle gonosz, förtelmes teremtmények kereszttüzébe, ritkán volt lehetőségük sima, kitaposott ösvényre lépni, aminek köszönhetően egy percre sem unatkoztam a könyvek sorait olvasva.
Be kell vallani, hogy a szereplők egy kissé túlmisztifikáltak, de vannak hibáik, vannak gyengéik, van humoruk, a köréjük szőtt szálakat pedig Salvatore mesterien szövi.
Nem mondom, hogy tökéletes, mert nem az, de roppant szórakoztató, mozgalmas és izgalmas, meglepő (és kevésbé meglepő) fordulatokban gazdag az egész trilógia, úgyhogy jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki még nem ismeri, de szeretne egy jót kalandozni az Elfeledett Birodalmakban! :)

M.j.: Térkép jó lenne a kötetekbe, mert az kell!
spoiler

Ez a kaland is nagyon, de nagyon jó volt, vagy legyek szakállas gnóm!

Akárcsak az Ezüst erek, ez is egy remek, izgalmas kalandokkal teli fantasy lett. Szinte közvetlenül az előző rész után játszódik, ahogy hőseink Regis életéért futnak versenyt az idővel, átkelve tengeren és sivatagon.
Sajnos a „főgonosz”, Pook pasa eléggé jellegtelen figurára sikerült, viszont cserébe Entreri kimutatta a foga fehérjét. A macska-egér játéka hőseinkkel, főleg Drizzttel megadta nekem azt a kis pluszt, amit az ennyire körbehype-olt fantasyktól el is várok.
Aztán ott voltak még a vérpatkányok. Rassiter és társai bitang jó, kissé horrorisztikus csatajeleneteket nyújtottak.

Ami nagyon meglepett, hogy Drizzt mennyit fejlődik. Mondjuk ehhez szüksége volt egy olyan éles nyelvű, és eszű nőszemélyre, mint Catti-brie.

Sajnos azonban „negatívumokat” is kell írnom. Wulfgar és Catti-brie szerelmi szála nevetséges. Konkrétan kölcsönös egymásra nézésből eljutunk Wulfgar hősies „önfeláldozásáig”. Miért?
spoiler
Kicsit még sajnáltam, hogy Calimportról keveset lehet megtudni. Ide párhuzamként hoznám A renegátot, ahol, bár lövésem sincs, hogy miről is szól a történet, mégis Taba El Ibara sokkal jobban életre kelt a lapokon.

Úgy érzem, hogy hosszas keresgélés után megtört a harmadik részek átka. A félszerzet ékköve nem csak hozza az Ezüst erek szintjét, de számomra túl is szárnyalta azt.
Bruenor és Wulfgar kedvenccé váltak, és már most rettegek A drow örökségétől.

Ebben a részben hőseink külön utakon járnak (egy darabig) amíg aztán a végére megint együtt lesz a kis csapat. Jóban és rosszban mint mindig. :)
Ismét egy hosszú utazásra visz minket az író, le délre, Calimport-ba Regis régi otthonába.
Az út maga kalandokkal teli, mind a bérgyilkosnak, aki Regis-t hurcolja magával vissza Pook pasának, mind Drizzt-éknek, akik a nyomában vannak.
A világ kitárulkozik, egyre többet látunk belőle, szépen mutatja be az író. spoiler
Újabb felismerések, új barátok, és izgalmas utazás vár ránk ebben a történetben.
Ahol a kis csapat minden tagja fejlődik, változik újra, szépen alakul és forr ki a jellemük és a barátságuk még inkább összekapcsolódik. Végre Drizzt is kezdi megérteni hogy ez a világ sosem fogja teljesen elfogadni őt, csak azon kevesek akik valóban ismerik ami a szívében lakik…kezdi megérteni, hogy tulajdonképpen, ez pont elég is, ennél több nem kell.
Mert hiszen az a fontos, hogy akik veled járják életed útját, melletted állnak és támogatnak…azok szeressenek úgy, ahogy vagy. Hogy a világ mit gondol rólad, nem is olyan fontos.

Bajban vagyok ezzel a kötettel, mert tetszett nagyon, de azért látom a hibáit is. Egyértelműen kiderült így a sorozat 6. részénél (azért már igazán ideje volt), hogy kire/mire fókuszál leginkább az író, mely karakterek a legfontosabbak, és kik lesznek a középpontban az elkövetkezendő időkben. Tetszett a jellemfejlődés, gyakorlatilag minden főbb szereplő elindult egy identitáskereső úton, mégpedig jó irányban: Drizzt lassan megtanulja elfogadni a tényt hogy ő a felszínen sosem lesz „teljes értékű” lakos, a lány ráébred hogy ő már nem kislány hanem kaladornő, a barbár észreveszi hogy az izmain kívül a eszét is érdemes néha használni, a törpe pedig az álmai kergetése helyett a jelenben él.
Az előző részhez hasonlóan itt is folytatódott a világ bemutatása, új helyszínek, új lények, új szereplők érkeztek, és gyakorlatilag mindegyik jól sikerült. Egyedül talán Pook karaktere volt kicsit hiteltelen, az ő együgyűsége nem repíthette volna ilyen magas pozícióba a való világban. Ez volt az egyik hiba szerintem. A másik pedig a főszereplők gyakorlatilag „isteni” mivolta: a szerző icipicit elveti a sulykot e tekintetben, már szinte túlmisztifikálja, sebezhetetlenné és legyőzhetetlenné téve hőseinket, akár még egy másik világban, nagyhatalmú lények között is. Remélem ebből egy picit alábbad a következőekben, de ezen felül nagyon rendben van a történet, élvezetes volt olvasni a kalandokat.

Ez a kötet is nagyon jó volt.
Az utazás Regis kiszabadításáért folytatódik. megisrkedünk új karakterekkel, új ellenségekkel. Barátok térnek vissza. Megismerjük ki is az a Pook pasa. De a könyv közpinti mozgatórugója nemcsak ez. Drizzt és Etreri között ellenségeskedés, macska-egér játék. Vajon kettejük közül ki kerül ki győztesen.
Drizztnek továbbra is szembe kell néznie az emberek előítéleteivel, amit nem képes elfogadni. Egy spoiler, de Catti-brie segítségével spoiler. Nagyon sokat vívódik önmagával. Entreri pedig nem csak a barátját vitte el, hanem hű párducát is.
A hajsza pedig tengereken, síkokon keresztül folyik. A végére pedig spoiler
Várom a folytatást!

R. A. Salvatore: A félszerzet ékköve
A Jeges Szelek Völgye-trilógia zárása egy epikus és pörgős kalandot ígér az olvasóknak. R. A. Salvatore mára klasszikussá vált első fantasy trilógiájának utolsó része ugyanolyan lebilincselő, mint a korábbi részek. Az Ezüst erek függő végét kitűnően folytatja. Erre a részre kristályosodhatott ki Salvatore-ban, hogy Drizzt lesz inkább a központi figura és nem Wulfgar. A szokásos utazós, kalandozós vonal itt is megvan, most viszont feszültebb a hangulat, hisz a társaság egyik tagjának az élete a tét. Így sokkal inkább egy hajszának tekinthető ez a könyv, ahol a hőseink versenyt futnak az idővel. Az előzőben még ráértek kalandozni, most viszont sietniük kell. Salvatore viszont nem sietteti el a végkifejletet, újfent számtalan varázslatos és egzotikus helyszínre kalauzolja el a Csarnok Vándorait. Újabb szövetségesek és ellenfelek jönnek be a képbe és tovább színesítik Drizzt legendáját.
spoiler
Hőseink tovább fejlődtek. Wulfgar sokat tanul. Drizzt egyre inkább elfogadja, hogy nem mindig leli meg a helyét a felszínen, és egyre inkább támaszkodik barátaira, akiket egyre inkább a családjának tekint. Bár a Jeges Szelek Völgye könyvekben még nem voltak Drizzt monológok, de azért átitatja ezt a könyvet is a barátság érzése, és a családias hangulat, valamint Drizzt sztoikus filozófiája. Imádtam Deudermontot, az egyik kedvenc új szereplőm lett. Calimport pedig nagyon hangulatos helyszín. A sivatagban csodálatos volt vándorolni.
Összességében hatalmas élmény volt újraolvasni a teljes trilógiát. A regényben a kaland és az izgalom nagyszerűen keveredik és olyan szerethető hősöket kínál az olvasónak, akikről még szívesen olvasna az ember. A klasszikus, hősies kaland fantasyk legjobb darabja, mely felveszi a versenyt akármelyik mai darabbal. Ötös.

Ha akarnék, se tudnék sehol belekötni (na jó, a Szukitsos kiadás borítója irtó ronda :D).

Ugyanolyan pörgős, mint a második rész, de itt még talán egy leheletnyivel több harcjelenetet kapunk.

Hőseink versenyt futottak az idővel, megvívtak mindenféle útjukba akadó szörnnyel, valamint saját belső démonaikkal is, Entreri roppant stílusosan gonoszkodott egy sort, Regist kicsit megkurtították (spoiler), volt sok varázslat, humor, izgalmas fordulatok.

Ami nagyon tetszett:
– amikor hőseink átesnek a végén egy másik dimenzióba, az nagyon beszaratós volt
– amikor ebben a másik dimenzióban Drizzt spoiler :)
– hogy Guenhwyvar a parancs ellenére spoiler

De igazából az egész baromi jó volt úgy, ahogy van.

A legendás trilógia záró része sem lett gyengébb, mint az előző két kötet.
Itt is akad minden, ami naggyá tette Salvatore munkásságát. Először is, adott egy királyságokon, tengeren, sivatagon átívelő kaland, vagy inkább hajsza. Aztán hatalmas csavarok melyek ekkor még meglepetésként érték az olvasót spoiler. Nagyon tetszett a sok tanulság, ami Wulfgar-t formálta, a remek tájleírások, és apró kalandok a nagy kaland közben spoiler, a jópofa poénok és persze Artemis Entreri minden egyes megjelenése a könyv során.
spoiler
És persze a végén amikor Drizzt és Bruenor tanakodik Bendőkorgi váratlan felbukkanásának okán.
NEM TUDOK ÖT CSILLAGNÁL KEVESEBBET ADNI ERRE A REMEKMŰRE, AMI MÉLTÓ FOLYTATÁSA AZ EZÜST EREK-NEK!!!

A történet egyenes folytatás, és másképpen road movie, mint az előző rész volt. Talán ez most kicsit kevésbé tetszett, de azért is, mert a mostani háttér kevésbé a fogamra való, mint a Tolkien-t idéző előző.

Ebben a részben újabb helyszíneket ismerünk meg, és az egyik legfontosabb egy nagyváros, ahol a jelen történet negatív hőse, Pook pasa szervezkedik. Már a pasa elárulja, hogy keleties színek kerültek ezzel a történetbe. Azt nem lehet mondani, hogy az 1001 éjszaka világa elevenedik meg benne, de így is behozta azt az arab világ érzetet, ami most nem esett jól.
Pedig van ám ötlet ebben a részben és ebben a városban is. Ahogy a bűnszervezetek uralkodnak és hatalmi harcot vívnak, az még olyanabb, mint a Hat varjú világában. Ahogy a mágia áthatja a dolgokat, és olyan lények fordulnak meg benne, mint a vérpatkányok törzse.

Ha mélyen magamba nézek, találtam benne ezen felül valamit, ami a jövőre nézve nagyon el tudta venni a kedvem. Mégis mi alakul Catti-brie és Drizzt között? Az egy dolog, hogy nem egy fajba tartoznak, és bőven van köztük korkülönbség, de a lány mellett ott van Wulfgar is, akit egészen megkedveltem ebben a trilógiában. Hogy is írjam meg? Itt még nem történik semmi, de nagyon halvány utalások vannak – mint spoiler Ezek meg azt sejtetik, hogy valamelyik szereplő, akit eddig szerettem, szenvedni fog a későbbiekben. Plusz, utálom a szerelmi sokszögeket. Belelovaltam magam, nem is egészséges, hogy már előre ezen kattog az agyam.

Inkább azt mesélem, hogy megint érkeznek új szereplők, humoros jelenetek és nagy jellemek. Bírtam a kerge varázsló családot, és az egyik kedvenc részem volt, amikor spoiler Ebben a kötetben is volt dráma, de talán azért is, mert trilógia záró, azért a pozitív hangszín maradt az uralkodó.
Visszatért az egyik kedvencemmé váló Artemis Entreri. Most sötétebb arcát mutatja, és nagyon nem egy pozitív személyiség, de egyéniség. Még mindig jól ellenpontozza Drizzt jellemét és bőven jut neki emlékezetes jelenet.

Kalandos, izgalmas, humoros, és tele van ötlettel. Más dimenziók, kalózcsata, sokféle mágikus lény. A stílusa is olvasmányos, ahogy eddig is. Ha az a két kis becsípődés nem lenne, még jobban szeretném, így viszont rossz előérzettel indulok majd neki a folytatásnak.

A főszereplők tekintetében nem sikerült meglepnie az írónak: spoiler Catti-brie egyre komolyabb harcos, ez tetszik, elvégre aki ilyen körülmények között nő fel, az kemény csaj lesz. :)
Drizzt gondolatai, spoiler dilemmái, Catti-brie-vel és Entrerivel folytatott beszélgetései némi filozofikus színt is adnak a regénynek.
A tengeri jelenetek tetszettek, a többi sem volt rossz, de a végén Salvatore már kicsit elvetette a sulykot. Lassan nem lesz a világnak olyan karaktere, akit ne tudnának lenyomni szereplőink, ha így megy tovább, akkor nemsokára már isteneket is ölnek.
Összességében azért tetszett, a világ újabb részeit és szereplőit ismertem meg, újabb ármánykodásokat és harcokat izgultam végig.