A ​hét mesterlövésze II. 18 csillagozás

Az 50 legjobb film
Puzsér Róbert: A hét mesterlövésze II.

A hazai filmes média évek óta Hollywood és a látványcentrikus filmek ízlésterrorjáról panaszkodik. Emiatt a tájékozatlan filmbarátok hajlamosak azt hinni, az utóbbi években csak gyorsan avuló blockbusterek születtek, valóban figyelemre méltó, remekműgyanús alkotások nem igazán. A szókimondásáról és szenvedélyes filmszeretetéről egyaránt ismert Puzsér Róbert népszerű rádióműsora alapján született könyve, A Hét Mesterlövésze második kötetében az elmúlt két évtized legérdekesebb alkotásaira irányítja a reflektorfényt. A kiválasztott 25 film fényes bizonyítéka annak, hogy értékes alkotások a világ bármely pontján készülhetnek, akár Hollywoodban is, ha valóban eredeti tehetség ül a rendezői székben.

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tartalomjegyzék

>!
Scolar, Budapest, 2013
272 oldal · ISBN: 9789632444543

Enciklopédia 3


Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

sophie P>!
Puzsér Róbert: A hét mesterlövésze II.

Filmes beszélgetős rádiós műsor könyvkiadásban.
Akár laza filmtörténeti munkának is tekinthetjük, tényleg ötven bazijó filmet veséznek ki, fiatalos, lendületes, kissé felszínes, de egészen sokrétű: filmadatlap, szereplők, rendezők, sztori, és még egy kis háttér-tudomány. Különben – ha jól látom – a youtube-n ott az összes rádióadás.

Véletlenül leltem rá a könyvtárban (szinte érintetlen), és a Las Vegas végállomásnál nyílt ki, amely filmet az egyik kedvencemnek nevezek. S mivel lényegében csak bólogatni tudtam, plusz érdekes volt néhány (fontos) filmbéli jelenetet olvasásban is látni, magamhoz vettem. A második kötet 25 filmjéből vagy tízet láttam, kis felelevenítés jól esett. Plusz három filmet várólistára tettem. Jó, legyen kézikönyv. (Vagy egy jó vastag filmes magazin)

15 hozzászólás
mohapapa I>!
Puzsér Róbert: A hét mesterlövésze II.

Nem is értem, miért ilyen sokára kerestem csak meg a könyvtárban ezt a könyvet? Ez a kötet az első szerves folytatása, s annyira szerves, hogy voltaképpen az értékelésem is nagy részben ugyanaz, mint ami az első kötetnél volt. Ide is másolom, apróbb javításokkal, kiegészítésekkel.

Kiválóan tördelt könyv, már a borítófotó is pompásan megkomponált, és a cím is azonnal megfogja az embert!

Kiváló a filmek válogatása; ahogyan egy Moly-társ is írta, a döntő részük lefedte az én ízlésemet is, ami meg nem, az jobbára azért nem, mert nem ismerem. De a kötet komoly kedvet csinált a megismerésükhöz, köszönöm Róbert!

Puzsér beszélget, és érdekesek, élők a beszélgetések, nem ragozzák, nem intellektualizálják túl a filmek bemutatását, nem értelmiségi-szőröznek a kákán is csomóval, hanem dicsérnek.
Még egy pozitív könyv az első kötet után! Felkeltik az érdeklődést, dicsérnek, értékeket emelnek ki, nem a manapság divatos, permanens fikázással, lehúzással töltik drága időt!

Letehetetlen a könyv, ha nem is együltő-helyemben, de gyorsan elolvastam: tegnap vettem ki a könyvtárból.
Ennyit a könyv egészét érintő, döntő súlyú pozitívumokról.
Apróság: bár a borítófotó továbbra is pompás, és maga a borító kellemesen összecseng az előző kötettel, de a fotó, egyrészt, mint megtudtam, újrahasznosított volt már az első kötet esetében is, másrészt nagyobb baj, hogy Puzsér műmájer grimaszának, bármennyire is profin komponált a fotó, semmi köze nincsen a kötet belső tartalmához, mivel a filmeket dicséri benne a beszélgetőtársakkal, nem pedig a borítófotó szerinti arckifejezéssel porig alázzák. A fenéért elégedetlenkedik Puzsér a borítón?
A könyv szubjektív, persze, hogy az. De valahogy furcsa, hogy a második kötetben egyetlen magyar film sem szerepel. Viszont tény, hogy az európai filmek arányát az előző kötet értékelésében nagyon benéztem, és köszönet @Bence_Gellérfi-nek, hogy helyre tett, és felhomályosított, hogy nem tengenek túl a tengeren túli filmek, ez csak látszat.
Nyilván marha nehéz 50 filmet úgy válogatni, hogy ne sznobizmus győzzön, valóban jó filmek legyenek, ne csak egy műfajt jelenítsenek meg, és még náció szempontjából is kiegyensúlyozott legyen a válogatás; senki nem lehet teljesen elégedett egy ilyen válogatással, csak a szerző. De azt mondom, ez a két kötet, minden természetes szubjektivitása ellenére nagyon jól sikerült.

Így köszönet ezért a két kötet dicséretért, filmajánlóért Puzsér Róbertnek és beszélgetőtársainak! Ha már minden beszélgetésben meg lettem szólítva („Meg kell néznetek!”, „Nem áruljuk el nektek…”), úgy érdemes megnéznem a beszélgetések témáit. Megteszem!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Szelén>!

Én ugyanígy gondolom. Szerintem a halálbüntetés egy félreértésből fakad. Az állam úgy gondol magára, mint olyasvalakire, aki büntethet, akinek az a feladata. hogy igazságot osszon. Pedig az állam nem áll ezen a szinten. Az államok tömeggyilkosságokért felelősek, egymás titkai után kémkednek, egymás polgárait gyilkolják halomra, közben meg arra vindikálják a jogot, hogy Istenként gondoljanak magukra, aki büntethet, jutalmazhat, mert az erkölcsnek olyan magas fokán áll, ahonnan mindezt megteheti. Én azonban úgy gondolom, hogy az államnak az lenne a feladata, hogy megvédjen engem, téged meg a kislányodat. És hogyha minket bárki fenyegetne – valaki, aki hajlamos arra, hogy gyilkoljon –, akkor azt zárja el jó messzire tőlünk, szigetelje el a veszélyes személyeket mindazoktól, akik a társadalmat képezik. Szerintem ez az állam feladata. Nem a büntetés és a jutalmazás, hanem a védelmezés és az elszigetelés. Ez a félreértés forrása. A Ments meg, Uram! című film is ilyen szempontból közelíti meg ezt a kérdést: a halálbüntetés halálos bűn, semmi kétség. Az emberek többsége bosszúálló és vérszomjas, szeretné látni, ahogy a rohadt gyilkos megbűnhődik. Az áldozatok családjának fájdalma már egy más kategória. Száz százalékig érthető ezeknek az embereknek a szenvedése és a bosszúvágya is. De ettől még erkölcsileg továbbra sem lesz helyes.

34. oldal

Kapcsolódó szócikkek: állam · halálbüntetés
schummyka>!

Amikor George Orwell, az 1984 írója fiatal korában gyarmati tisztviselő volt Indiában, látott egy kivégzést. Azt írta, hogy addig, amíg a kivégzőhely felé vezették az elítéltet, teljesen monoton, gépies volt a szituáció. Mintha nem is egy emberi lényt látott volna. Aztán a halálraítélt egyszer csak egy kis tócsa elé került, megtorpant, és kikerülte. És abban a pillanatban, ezzel az apró kis mozdulattal hirtelen visszaváltozott emberré. Orwell számára ez intuitív, megszentelt pillanat volt, onnantól kezdve vallotta és hangoztatta, hogy a halálbüntetés legalább olyan óriási bűn, mint maga a gyilkosság.

33. oldal, Ments meg, Uram! (Scolar, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: George Orwell · halálbüntetés

Hasonló könyvek címkék alapján

Asperján György – Béres Attila – Gábor Anna – Horváth Péter: Daráló
Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy
Király Jenő: Frivol múzsa I-II.
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Kamarás István: Olvasatok
Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film
Böszörményi Gábor – Kárpáti György (szerk.): Zsánerben
Király Jenő: Mágikus mozi
Báron György: Alászállás az alvilágba – Psycho analízis