Putnoki A. Dávid
Életfa
Álomfüst-képekből ízleljük az életet,
takarónk méhszúrásos hanglepedő-orkán.
Lényünkhöz derűs költészeterő tapad,
néha mégis kezünkben marad a kilincs.
Mint csiga, úgy kúszik a béklyó testünkre,
szerelem-ködös éjszakán máglyafény villan.
Bohém élet vetül most a mindenségre,
életfa fénye szül világot kőhegyeken.
Nap nevelte rénszarvas életvízre vár,
életfa gyökeréből haláliszap zubog,
törzsében édesnemes víz csordogál.
Lombkoronából fényfolyó zúdul elénk,
egyre éled a lét, hol most ez életfa áll,
de mindig belehal, mikor nyugovóra tér.
Költő, ki erre téved, korsóját megtölti,
napöreg testére élet vize fröccsen,
messze a hegyormon létre kél a nász.